Magyarország, 1909. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1909-03-02 / 51. szám

Budapest, 1909. kedd, má­rczius 2. MAOTTAROESZAlI nem elégíti ki teljesen és uj tárgyalásokra lesz szükség erre vonatkozólag. A tegnapi közös minisz­tertanács foglalkozott ezzel a kérdéssel és meg­állapította az uj utasításokat, melyeket haladék­talanul elküldenek. Mind a két részről meg­van a jóakarat arra, hogy a szerződést megkössék. A további megbeszéléseket Bukarestben diplomá­­cziai úton folytatják, letét sértetlenül megóvhassa és a soraiban a jövendőben küzdők számára átadhassa — tán­­toríthatatlanul ragaszkodik. Ezen határozatáról az országos függetlenségi és 48-as pártnak el­nökét és vezérét, Kossuth Ferenczet, to­vábbá J­u­s­t­h Gyulát, Batthyány Tivadar grófot és városunk országgyűlési képviselőjét, dr. M­e­s­k­ó Lászlót, mint nemzetünk közgazda­­sági függetlenségének tántoríthatatlan, elvhű apos­tolait a legbensőbb nagyrabecsüléssel és ragasz­kodással külön-külön feliratban tiszteletteljesen értesíteni rendeli. 1 ) A horvát bán Budapesten. Rauch Pál báró horvát bán Krencsics dr. titkárral Budapestre ér­kezett és a mai délelőtt folyamán Josipovich Géza horvát miniszterrel, majd pedig W­e­k­e­r­­­e Sándor miniszterelnökkel tanácskozott. A bán ma délután Bécsbe utazik és értesülésünk szerint hol­nap délelőtt kihallgatáson jelenik meg a király előtt. Ezen a kihallgatáson a bán a horvátországi helyzetről tesz jelentést a királynak, ami tudva­levőleg kéthavonta szokott történni. Rauch báró fel fogja keresni Aehrenthal báró közös kül­ügyminisztert, hogy vele tanácskozzék. Bécsből a bán ismét Budapestre jön s fféry napos itt tartózkodás után vissza fog térni Zágrábba. Az önálló bankért. A nyíregyházai független­ségi és 48-as párt Somogyi Gyula pártelnök elnöklésével tegnap nagygyűlést tartott, amelyen rendkívül sokan vettek részt. A nagygyűlés az önálló bank kérdésével foglalkozott és erre vo­natkozólag a következő határozati javaslatot fo­gadta el: A nyíregyházai függetlenségi és 48-as párt mai napon tartott nagygyűlése egyértelműleg, közlelkesedéssel kimondja, miszerint Magyaror­szág közgazdasági függetlenségének mielőbbi megvalósítását a magyar nemzet létérdekének, a függetlenségi és 48-as párt elveivel, múltjával, jelenével és jövőjével elválaszthatatlanul össze­forrott nemzeti törvényes jogának vallja, miért is a magyar nemzeti önálló banknak 1911-ben leendő elmaradhatatlan fel­állításához — ama törhetetlen meggyőző­désben, hogy az intézmény létesítése az adott politikai helyzetben az egyetlen módja annak, hogy a párt a maga évtizedes küzdelmei által szerzett tekintélyét és drága magyar hazánk népe részéről hosszú múltjában a legnemesebb haza­fiasság cselekedetei és sikerei révén méltán ki­érdemelt bizalmat, a programmja megvalósítá­sába vetett hitet és a függetlenségi zászló becsű­gazdag fegyverzettel, melynek a fényén káp­ráztató szikrákat hánynak a nap sugarai. Utánuk Furuzsina tündér illatos szekerét hozza az igába fogott négy fehér tehén s a rajta ülő leányok bájos énekét az ő mély hangjaikkal szépitik a mögöttük lépkedő hegedősök. A sze­kér mögött két díszbe öltözött horkáz vezeti kettős kantáron az aranycsatáros fehér mént, mely zöld cserlevelekből kötött koszorút visz a marján és sokszinü virágokat az egész tes­tén. Most jön a vezér szénfekete paripán és garabonczok, igniezek lépnek a nyomába, majd pedig megint vértezett vitézek egész serege. Legvégül tehenek vontatnak még szekereket, melyeken gyönge öregeket és sebesült bete­geket visznek az oltárhoz, hogy ők is része­sülhessenek a nagy áldozásból. A tárogatók és az ének váltakozó zenéje mind közelebbről hallatszik föl hozzám, mely mind szétrebbenti az imént még hangverseny­zett madarakat. És hallom már azt a folytono­san erősödő neszt is, amit ennek a nagy se­regnek az egyenletes mozgása okoz. Majd föl­tűnik az oltár udvaréig vágott keskeny után az előcsapat. Kezdetben csak az aczél fegy­verek fénye esi­kt ámok át a fák között, de aztán kibontakoznak az alakok is egymás után. És fölérkezve, elhelyezkednek a szilfák nagy udvarán, kívül, a fák között köröskörül, ahol leszállnak a nyergekről és fékhez kötik a lovaikat. A szent szil sátra alá csak a ve­zér a hadnagyaival, a főtáltos a táltosokkal és a hegedősök a tárogatósokkal lépnek be, mindenki gyalogosan. És belép a főhorház a két nagyhorházzal, akik az áldozatot vezetik a középre. Amely áldozat kedves lehet Hadúr­nak. A legszebb, a legnemesebb állatnak, a ló­nak is a legszebbje, a legnemesebbje ez, mely­nek az ősei Arábia napsütéses pusztáin legel­tek szabadon. Hófehér mén, mely­ nyerget még nem viselt, melynek lángoló tűz a vére, csupa aczél minden izma, fényes selyem a fehér sö­rénye, és csillogó drágakő a két fekete szeme. Nagyot horkant, idegesen lép, nyugtalanul te­kint a szokatlan környezetre. Két erős vezetője csak alig-alig fékezheti. A táltosok körüljárják, alaposan megvizs­gálják az öleket átfogó alacsony kőalkotmányt, az oltárt, mely most teljes épségben áll ott, a mohalepett, repkénynyel bontott kőomladék helyén. Hatalmas terméskövekből összerakott tér és tűzhely ez, melyen még ott láthatók az előző áldozat szén- és hamumaradványai. Most jelt ad a főtáltos. És erre ahányan vannak, mindannyian, százan és százan, hord­ják a tűzhely mellé a száraz galyakat, az esett ágakat, amikből nagy garmada gyülekezik pár percz alatt. Ez az életre kelő szent máglya tápláléka, amelyhez hozzájárulni minden je­lenlévőnek, a vezéreknek csak úgy, mint a csatlósoknak, egyforma a joga. A táltosok egészen közel mennek a tűzhely mellé, és fölemelik rá az ősz főnöküket. Innen mondja el, ahol mindenki láthatja, ahonnan mindenki meghallhatja, a nagy átkot azokra, a királyra és a híveire, kik az ősi valláshoz hűtlenekké lettek, s helyébe a keresztet ál­lították. Aztán hangos imát küld a Napisten­hez, és Damázistenhez, hogy legyenek segít­ségére Hadáristennek, s áldják meg együt­tesen Kupa vezér fegyvereit, a hiv magyaro­kat, és azt az áldozatot, amit most ezen az oltáron áldozni fognak. Most egy tiszta fehérbe öltözött szűz, maga a főtáltos szép unokája, fölnyújtja az ősz fő­papnak a szerszámokat. Az aczélt, a kovát és a taplót, amikkel, napkelet felé fordulva, tü­­­­­et csihol. Alig egy-kettőt sziporkázott a kő­­ és az aczél, s már tüzet fogott, füstölög a­­ tapló. Erre még föladja neki a leány, a sárga A néppárt lapja vasárnapi számában egy új vezérczikkiróval tündöklik. Ez a vezérczikkiró zsidó is, szabadkőmives is, mégis helyt ad neki az a lap, mely rendszeresen szidja a zsidókat, és szabadkőmíveseket. A dolog magyarázata nagyon egyszerű: az a vezérczikkíró a függet­lenségi párt és annak­ törekvései ellen is. A függetlenségi párt ellen pedig a néppárt szi­buzaszalméból kötött csóvát, a fehér kőrisfa forgácsokat, és a szárazra aszalt cserágakat. Ez pedig belerejti a már izzó taplót a szalma­­csimbókba s ezt, mind a négy világtáj felé fordulva, körben csóválja a levegőben, s ami­kor kicsap belőle az első láng, leteszi a tűz­hely közepére s rárakja a kőrisfa forgácsait, és az összetördelt cserágakat, és ő maga le­száll a tűzhelyről. Most már aztán az összes táltosok élesztik, táplálják, rakják minden ol­daláról a szent tüzet, melynek a piros lángja magasra lobog, és a kék füstje egyenesen száll föl az ég felé, s amelyre most már rárakják mind­azt a sok fát, amit az a sok ember halomra összehordott. Amikor pedig a nagyra nőtt máglya láng­nyelvei már a magas fa koronáját is nyaldos­sák, a füstje az égig is fölszáll, a piros para­zsa halomra gyűlt, akkor a két, díszbe öltö­zött nagyhorkát, erős marokkal szorítva a kettős kantért, elővezeti egészen a tűzhely mellé a toporzékoló áldozatot, melyet most tizenkét ifjú levente is kisér az utolsó útjában. Az egész teste reszket a nemes állatnak, mely­nek a gyönyörű fejét magasra emelik föl, hogy csak az ég felé láthasson. Kiválik a fehorház, az erősen lefogott mén elé lép, és két kézre fogott somfanyelű dárdáját beledöfi a dom­ború szügyén­él az áldozat szívébe. Ez na­gyot nyerít fájdalmában, ágaskodni akar, de a sok férfikéz nem engedi. Megtántorodik, de a tizenkét legény elesni nem hagyja. Hat kő­­risfarudat dugtak mér a hasa alá, hogy ha esik, ne a földre, hanem ezekre essék. A fe­horkát, kirántva a dárdáját, félreszökik,­ de odaugranak helyébe a táltosok, hogy a ma­gas ívben kiszökellő piros vért az f. edényeikbe az utolsó csöppig fölfogják. Aztán, amikor a mén párája már egészen elszállt, és a hullája már­­mozdulatlanul feküdt a hat rúdon, a le- A politikai helyzet. /«ft* Síját tudósiünktől.' m 1 Budapest, márczius 1. Minden jel arra mutat, hogy a magyar po­litikai életben most meleg napok követ­keznek be. Mindenki érzi, hogy az eddigi bi­zonytalanság és huzavona immár tűrhetetlenné vált. A bankkérdésben rövid idő alatt döntés­nek kell bekövetkezni, mert a politikai hely­zet tisztázódása ezzel szoros kapcsolatban áll. A döntést megelőző munkálatok teljes erővel meg is indultak. A két kormány megbízottai ma már tárgyalnak Bécsben, és e tárgyalások során csakhamar ki kell derülnie, hogy az az alap, amelyet a magyar kormány felajánlott, t. i. az önálló kartelbank alapja alkalmas-e a tárgyalások folytatására. Másrészről holnap összeül a magyar képviselőház által kiküldött bankbizottság is, hogy a maga nyo­matékos szavát fölemelje, és tisztán, határo­zottan, félremagyarázhatatlanul jelezze a ma­gyar álláspontot. A bankbizottság eme hatá­rozott állásfoglalása kétségtelenül nagy erős­ségére fog szolgálni a magyar kormány tár­gyalásainak, mert eloszlat minden kétséget és homályt, és meghiúsít minden reményt a kö­zös jegybank szabadalmának meghosszabbí­tása iránt. Ezért a közvélemény, de különösen a függetlenségi párt, rendkívüli nagy várako­zással néz a bankbizottság holnapi ülése elé. * A függetlenségi párton most különben rend­kívül lelkes, mondhatnék harczias a hangulat. Talán sohasem volt a függetlenségi párt any­­nyira egységes és határozott, mint most, a­mikor az első pozitív alkotás előtt áll a párt. Erejének­ és egységének a tudatában a függetlenségi pártot egészen hidegen hagy­ják a hatvanhetes sajtó támadásai és eről­ködései, amelyek most az új pártalaku­lás halvaszületett ideájának lanszírozásával szeretnék a függetlenségi pártot mostani erős helyzetéből kiemelni. A pártban általános az a felfogás, hogy­­új pártalakulásra sem­miféle szükség nincs. A képviselőh­áz­­nak van többsége, a függetlenségi párt, mely alkotmányos eszközökkel igyekszik megvalósítani a maga szintén alkotmányos és törvényes czéljait. A függetlenségi párt kor­mányképtelenségéről szóló, és a szabadelvű párttól átöröklött meséknek ma már senki sem hisz. A függetlenségi párt rendületlenül bízik a maga jövőjében, amelylyel az ország jövője szorosan össze van kapcsolva. Nincs hát semmi szüksége arra, hogy engedjen az új pártala­­kulásba való meghívásnak, különösen akkor, amikor az a szíves meghívás ahhoz a két föl­tételhez van kötve, hogy a függetlenségi párt ejtse el az önálló bank ügyét és csi­nálja meg a létszámemelést. Tegye pe­dig mindezt azért, hogy a koalíc­ió hatvanhe­tes elemei továbbra is élvezhessék a hatalmat, és ezentúl is gyakorolhassák a függetlenségi párt rendszeres leszorítását. Ennyire naiv a függetlenségi párt mégsem lesz. . '* K­

Next