Magyarország, 1913. február (20. évfolyam, 28-51. szám)
1913-02-01 / 28. szám
BUDAPEST, 1913. FEBRUÁR 1. % 1 ----------- ■ . Előfizetési ár negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Fegyverkezés a nép ellen Budapest, január 31. „Inter arma silent Musae“, ezt a régi fő diák közmondást tartja szem előtt amagyar kormány, amikor a főváros iskoláit megtörni katonákkal. A magyar kormány most háborúra készül az ország, a nép ellen, így hát hallgasson a kultúra, hallgassanak a Múzsák. Végre is, ha kitört volna a háború Muszkaországgal és a győzedelmes orosz hadsereg bevonult volna Budapestre, az sem cselekedett volna másként. Az is lefoglalta volna csapatainak férőhelyéül a középületeket, az iskolákat, a kultúra hajlékait és kiűzte volna onnan a Múzsákat. Még abban sincs különbség, hogy idegen hadsereg foglalja le a kultúránk csarnokait, mert hiszen a magyar kormány idegen, osztrák csapatokat hoz ide, megbízható, hűséges, jó osztrák csapatokat, olyanokat, akiknek a „zavargók“ között nincsenek rokonaik, barátaik, testvéreik és akik ennélfogva habozás és lelkiismeretfurdalás nélkül bocsátanak sortüzet azokra a vakmerőkre, akik a királyi szót komolyan vették és a megígért jogot követelni merészelik . . . Ki kételkednék abban, hogy ez a kitörőfélben levő háború a kormány és az ország között a kormány győzelmével fog végződni ? Katonai szakszempontból tekintve a dolgot, kétségtelen, hogy a jobb fegyverkezés, felszerelés és lőszerkészlet előnye a kormány oldalán van. A jogait követelő népnek, a demokratikus választójogot sürgető országnak nincs Mannlichere, géppuskája, gyorstüzelő ágyúja. Igaz ugyan, hogy ez a fegyverkészlet jog szerint az országot, a népet illetné meg, és az ő védelmére volna hivatva, mert hiszen az ő pénzén verődött, ámde általánosan elterjedt hadi szokás, hogy az ellenség a hatalmába esett fegyvereket azok tulajdonosai ellen fordíthatja, Így hát a „hadijoggal“ teljesen megegyező eljárás, hogy azokat a fegyvereket, amelyeket a magyar nép pénzén szerzett az országot leigázó kormány, az ezen leigázás ellen fellázadó magyar nép ellen fordítsa, Így hát ha — amint mondottuk — tisztán katonai szakszempontból mérlegeljük az esélyeket, a kormány győzelme föltétlenül bizonyos. Az is kétségtelen, hogy a kormányban megvan a hajlandóság ezt a kérdést is sztratégiai alapon kezelni, hiszen hallottuk, hogy milyen hangosan dicsekedett parlamenti „győzelmével“, amelyet szintén a fegyveres erő alkalmazásával vívott ki. Csak abban nem vagyunk egészen bizonyosak, hogy lehet-e ezt a kérdést, ezt a mérkőzést tisztán katonai alapon eldönteni ? Igazán csak arról van itt szó, amiről Csataldzsánál vagy Drinápoly körül, hogy kinek van több és jobb ágyúja, puskája, gépfegyvere ? Azoknak a hatalma, akik most az országot leigázták, a dolgozó nép munkáján épül föl. Ők ennek a munkának a parazitái. Ennek a munkának a gyümölcseit szedik ők be adók, províziók és egyéb sarcok alakjában. Ezek a gyümölcsök szolgálnak arra, hogy a maguk tikust, színházi kritikust a legjobb szándék, a legtisztább jóindulat vezérelte mindig, és nem volt rá példa, hogy e finomtollú írót, noha hatalmában állt, mert az ő bírálói ítélőszéke szinte döntőszavú kritikai fórum, bármely körülmény kizökkentette volna a legelőkelőbb contenance-ból. A fiatal magyar drámaíróknak egyik leglelkesebb támogatója és szószólója kifelé is és kétségkívül érdemes része van abban, hogy a magyar színműirodalom oly örvendetes módon tért foglalt a világpiaczon. Ugyanez a gyöngéd előzékenység jellemzi Ruttkayt a magánérintkezésben is, de amidőn ma új művének tapsolunk a Nemzeti Színházban, ez nemcsak ő szép erényeinek és egyéni szeretetreméltóságának szól, hanem ugyanolyan mértékben műve értékeinek is, amelyek mindenképpen rászolgálnak erre a tapsra. «Az első és a második» érdekesen és elmésen variálja a franczia drámákból, s legutóbb talán a Bataille «Szerelem gyermeké»-ből ismert problémát, amely az asszony sorsáról szól, akit elhagy a férfi. Ruttkayt azonban ennél az esetnél jobban érdekli a férfi, akinek sorsát szemléltetően állítja elénk a régi környezetben, és az új asszony mellett. Nagyszerű megfigyelésekkel, talló karakterizálással díszíti föl ezt a tárgyat, amelyet valóban eleven, drámaírói tollal írt meg. De lássuk magát a történetet: Bánhegyi Géza író nyolc évvel ezelőtt feleségül vett egy nálánál idősebb, balsaci korban lévő, dúsgazdag özvegyet, akitől egy kis hatalmi szervezetét fentartják. Egy nagy, sokoldalú, bonyolódott gazdasági élet izzadja ki annak a szervezetnek a költségeit, amely szervezet maga is nagy, sokoldalú, bonyolódott gazdasági életet él. Hogy fennállhasson, szüksége van a közlakosság állandó munkájára, annak zavartalan folyamatára, megfelelő termelési, fogyasztási és hitelviszonyokra. Lehet-e mindezt pótolni karhatalmi zászlóaljakkal, kombinált csendőr- és bakaőrjáratokkal, iskolákba gyűjtött készenlétekkel ? Az állami és társadalmi élet alapjának, a munkának a hiányát pótolja-e a sortűz, a gépfegyver kattogása, a gyorstüzelők bömbölése, százaknak és ezreknek kiontott vére ? A nép ellen fegyverkező kormány tévedése nyilvánvaló. A nép nem „fegyverrel a kezében“ akarja kivivni a neki megígért jogot, hanem azzal, hogy megvonja a munkát attól az államtól, attól a társadalomtól, amely őt kitagadja. A maga munkaereje fölött az a nép éppen olyan korlátlan felségjoggal rendelkezik, mint az uralkodó a fegyveres erő fölött. Két olyan föltétlen szuverenitás ez, hogy közöttük nem is kerülhet összeütközésre a sor. Fegyverrel meg lehet ölni, be lehet csukni valakit, de arra kényszeríteni nem lehet, hogy dolgozzék. Akármennyi katonát gyűjt is lakásra a főváros iskoláiban akormány, a tömegsztrájk igazi harczi fegyvere, a munkabeszüntetés ellen teljesen tehetetlen. És mi lesz akkor, ha ez a munkabeszüntetés bekövetkezik ? Ekkor a kormány és kisded tábora számára a tanulságoknak, a politikai tapasztalatoknak egy leánykája is született. A még mindig szép és hódító asszony rajongva szereti férjét, és mélyen megrendülve tudja meg, hogy a férje megcsalja, s már hónapok óta gyöngéd kötelékek fűzik egy fiatal leányhoz, akit anyává is tett. A szerencsétlen asszony retteg attól a gondolattól, hogy a férjét elvesztheti, s bár szánja a bajba került leányt, azt óhajtaná, vajha csak epizód lenne ez a liaison az ura életében. Megkéri tehát jó barátját és régi imádóját, aki annak idején sikertelenül versengett a kezéért, hogy keresse föl a valamikor jobb napokat látott családot, s tegyen a nevében ajánlatot, hogy visszaadja nekik a régi jólétet és gazdagságot, ha cserében viszszakaphatja a férjét. A jó barát, Kállay Dezső orvos el is jár megbízatásában, a leány apja, a tönkrement színigazgató tragikus pózzal el is fogadná az ajánlatot, de a leánynál váratlanul heves ellentállásra talál a közbenjáró. Mosolyog a csábító ajánlaton, és felvilágosítja az orvost, hogy őt nem lehet pénzen megvásárolni. Ő nem kért és nem fogadott el a szerelmesétől soha semmit, a szerelmét ingyen, síri passzióból és a szive sugallatára adta neki s nem kíván tőle mást, mint a szerelmét. Csodálkozik az orvoson, hogy a közbenjárásra vállalkozott, holott örülnie kellene a dolgok ilyen fordulásán, mert a férj eltávolodásával reménye lehetne az imádott asszony kezének elnyerésére. Ezen viszont az orvos mosolyog. Az ő nobilis lelkétől távol áll az ilyen önző gondolat; ő becsületesen el akarja végezni amire vállalkozott, s nemi fogadja el a leány Az első és a második. — Rutkay György 3 felvonásos színműve a Nemzeti Színházban. — Valamikor a régi Népszínházban, még a megboldogult Evva Lajos régiméje alatt, játszottak már ezen a színpadon «Az első és a második» czímmel egy darabot A húsz évvel ezelőtt bemutatott mű Rákosi Jenő és Szabados Béla operettje volt, a mai pedig, amely a czímen kívül semmiféle rokonságban sincs a régivel, Ruttkay György új színműve. A «Sötétség», a «Vénusz» és más nagysikerű darabok írója ezúttal is megfelel azoknak a várakozásoknak, amiket a színház és a közönség a kitűnő szerző új művéhez fűz. Érdekes, színes, elmés és hatásos színdarabot irt, telve frappáns, helyenkint szinte izgalmas jelenetekkel, a színészek számára pompás és hálás szerepekkel s ehhez képest a siker, mely híven kísérte minden munkájában, melléje fog szegődni most is. Bizonyára senki sincs, aki ennek a sikernek megérdemelt voltát kétségbe vonná s aki nem a legőszintébb szívvel kivánná is Ruttkay Györgynek ezt a sikert. Nincs senki, akit a magyar írói és zsurnalisztikai világban általánosabb szeretet venne körül, mint Ruttkayt. És méltán. Mint ember és mint író, egyaránt a legszimpatikusabb egyéniségek közül való. Mint újságíró, egyike legtiszteltebb pályatársainknak a mint eszté- Lapunk mai zsáma 20 oldal.