Magyarország, 1913. április (20. évfolyam, 77-102. szám)
1913-04-01 / 77. szám
BUDAPEST, 1913. ÁPRILIS 1. KEDD Előfizetési ára negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. XX. ÉVFOLYAM 77. SZÁM szerkesztőség és kiadóhivatal Rákóczi-ut 38. se Hirdetések milliméter számítással díszabás szerint. Duett, Budapest, márczius 31.: A méreg eszi Khuent és Tiszát annak az intervjúnak olvasására, amit Lukács László vasárnap reggelre a Lloydban leadott. Amikor ők abban mesterkednek, hogyan lehetne Lukácsot kiemelni a hatalom székéből, hogy ne kompromittálja tovább a nemzeti munkapártot, akkor ez az úr az ő pukkasztásukra palam et publice kijelenti, hogy esze ágában sincs elmenni, mert reá még nagy feladatok várnak. Sőt annyira megy a hetykeségben, hogy megismétli Khuennak valamikori büszke mondását, hogy ő nincs határidőre kinevezve, ő terminus nélküli miniszterelnök. Azért hát — ez ugyan nincs bent az intervjúban, az csak a sorok között olvasható benne — sohase fáradozzanak Khuen és Tisza az ő megbuktatásán, hanem tessék mindegyiknek a maga posztján megmaradni és továbbra is teljesíteni a „legmagasabb szolgálatot“. Jegyezzék meg maguknak az intrikus urak, hogy ők — Khuen a pártelnöki, Tisza a házelnöki székben — most arra valók, hogy sztaffázsul szolgáljanak Lukács László dicsőséges uralmának, így lesznek az elsőkből Utolsók és az utolsóból első. Milyen mély megvetéssel néztek le Khuen és Tisza a nemzeti munkapárt alakulásának napjaiban erre a Lukács Lászlóra! Ráparancsoltak, hogy mssim- --sassen-------"mil. i~-----• ■ , ' "mi.» szerezzen pénzt bárhonnan, bármilyen mocskos forrásból, amit azután az „urak“ nagy gavallérosan elkölthessenek. Tisza egy izben ajtót is mutatott a Nemzeti Társaskör fönntartójának és tiszteletbeli elnökének. Milyen nagy sorsfordulat következett be azóta! A megalázkodások, nyelések, szolgai alkalmazkodások hosszú sorozata, amelylyel Lukács magát a bihari gőgös nagyúr bizalmába becsempészte, meghozta a gyümölcsét. Most Lukács az úr és azzal áll rettenetes boszút korábbi megalázóin, hogy kényszeríti őket őt szolgálni. Kényelmetlen, lealázó ez Tisza úrnak? Adunk neki egy jó tanácsot. Mondjon le az elnöki székről. A dolgok mostani állásában szinte bizonyosra vehető, hogy egy házelnökválság kormányválságot von maga után, és a nemzeti munkapárt abba a kellemes helyzetbe jut, hogy megszabadul a terhére vált miniszterelnöktől. Miért nem teszi ezt Tisza? Hiszen számtalanszor megmondotta, hogy lemond, amint a „misszióját“ befejezte. Nos hát, ez a misszió még mindig nincs befejezve ? Hiszen megvan a véderő, megvan a választójog, megvan a házszabályrevízió és megvan a parlamenti őrség. Ha az a munka, amit Tisza végzett, csakugyan olyan korszakalkotó, csakugyan alkalmas arra, hogy a parlament rendjét biztosítsa, akkor a parlament vezetését másra is, kevésbbé vad és elszánt emberre, mint Tisza, rá lehet bízni. Miért sült, persze most már körültekintőbben választva meg élettársát, az őspatriczius családból való Naup Máriát vevén feleségül, aki kitűnő gazdasszony hírében állott és pénzt is hozott magával. A feldúlt háztáj így szép lassacskán rendbejött és senki sem beszélt többé Gábor Lenkéről A kis leány is nőtt, fejlődött és okosodott, mint minden gyermek, akivel sokat foglalkoznak. És vele igazán sokat foglalkoztak. Mészároséinak nem volt gyermekük és így ő maradt az egyetlen, akin az asszony az ő czélszerű nevelési rendszerét kipróbálhatta. Először ■ is, hogy mi se emlékeztessen az anyjára, a nevét változtatta meg. Lenkének keresztelték, utóbb azonban a Mária nevet adta neki, így: Mária. Nem pedig: Miczi, Mariska, vagy éppen Macza. Mert az ilyen beczéző nevekben már mindjárt van egy kis léhaság, felületesség, semmibevétele a komoly dolgoknak, amitől pedig a kis Lenkét, azaz most már Máriát, jobban féltették, mint az eleven tűztől. Neki mindenben a szigorúan előírt rendszabályokhoz kellett alkalmazkodni. Eszerint pedig megvolt a pontos ideje a fölkelésnek, lefekvésnek, játéknak, tanulásnak, étkezésnek, egyszóval mindennek. Tízéves korában zárdába adták Máriát, természetesen kellő információk mellett- és így az új élet csakis folytatása lehetett az otthoni rendnek. Ilyenformán a gyermek meg sem érezte, hogy nincs otthon, és még a szünidőkre sem kívánkozott haza. Mindegy. Sőt, itt meg annyival jobb volt, hogy egykorú leánypajtásai csábítására olykor-olykor kilépett az ő fantáziátlan, agyon kapaszkodik hát Tisza úr olyan görcsösen a házelnökséghez ? Persze, attól tart, hogy Lukács László — és ez a Lloyd-intervjú is arra vall — becsapja őt és az ő lemondása után is maradni bátorkodik. És Tiszának az a gyanúja alighanem alapos. Mert azt Lukács is látja, hogy ő és Tisza súlyos ballasztként szerepelnek a munkapárt léket kapott hajóján, de úgy okoskodik, hogy miért legyen ő a két ballaszt közül az, akit kidobnak a hajóból és miért nem Tisza ? Tisza vele végeztette annak idején a pénzszerzési alacsony munkát, most revánsképpen Lukács végeztette el Tiszával a durva munkát, és mert mindegyik olyan mórnak nézi a másikat, aki elvégezte a dolgát és elmehet. Mivel azonban mindegyikük a másikat küldi, ennélfogva marad mind a kettő. És mit szól a nemzet ehhez a gyönyörűséges duetthez ? Azt, hogy egyik tizenkilencz, a másik egy híján húsz. Továbbá azt, hogy ha már annyira összekapaszkodtak, mint a mesebeli patkánykirály, hogy nem is lehet egymástól megkülönböztetni őket, hát akkor csak maradjanak összekapaszkodva és pusztuljanak együtt. Ellenkeznék is az osztó igazsággal, hogy a bűntársak közül akár az egyik, akár a másik úgy szabadulhasson meg a megtorlás alól, hogy föláldozza a czinkostársát és arra kenje az egész bűnt. A magyar história szégyenlapján a rubrikázott, szegény kis életéből az apró bűnök és letapadások csábos, színes virágokat termő mezejére. Persze, minden ilyen «kilépéséért» meg is kellett bűnhődnie szegénykének (mégpedig — tekintettel az édesanyjára — sokkal szigorúbban, mint pajkos bűntársainak), de már azt sem bánta. A korholás, és szigorított rendszabályoktól való félelem is bizonyos lelki emócziókkal járt, ami után pedig úgy áhítozott, mint a pinczébe dugott virág a tavaszi, felfrissítő vihar után. Rózsaágyon... • Írta: Vécseiné Jankovich. Lujza» I. Al Tegyiharedzettebb kávénénikék, ha emlékeztek még a világszép Gábor Lenkére, aki férjhez ment, csak azért, hogy három év múlva otthagyja az urát és másféléves kisleányát. Mint gondolható, az eset akkoriban nagy port vert fel. Úgy a városban, mint a környéken egyébről sem beszéltek, mint a póruljárt Mészáros Lajosról és az árván hagyott kis csemetéről . A botrányos szökés okairól különféle verzió keringett a társaságban. Némelyek szerint alapjában elhibázott házasság volt az övék. Mint az olaj és víz, úgy nem illettek össze férj és feleség. Mások tudni vélték, hogy a nő egy végzetes szenvedély erőszakosan elfojtott lángjával lépte át az új ház küszöbét. Mikor aztán szerelme tárgyával a véletlen összehozta, a lány újra felcsapott és a vége , volt mindennek ... Sokan ezt sem fogadták el. Hitvány, czéda teremtés volt, aki úgy váltogatta az udvarlóit, mint más asszony a színházi blúzait. Az egyiknek aztán Utána szökött. És ennél okosabbat sem tehetett. Legalább nem vezeti tovább az orránál fogvaaz urát és nem infirziálja a gyermeket. Akárhogyan volt is, amint a hullámok egy kissé lecsillapultak, Mészáros megindította a válópert, melynek befejezte után újra megnő . Mikor pedig az utolsó vizsga után érte mentek, Mészáros és a felesége megdöbbenve néztek egymásra: é Gábor Lenke állott előttük... Gábor Lenkét aki egykoron feldúlta a férje életét és most szétsodorta falevélként, Isten tudja, hol csatangol künn a világban... Ugyanaz a termet és arca; olyan a csillogó, aranybarna haja és a két, titkot rejtegető szeme. No, meg az édes, bűnös gyönyöröket ígérő kis szája... r __ i Az egész után tartott a’ megdöbbenésük és megzavarodásuk. Mintha a testté vált bűn és kárhozat ülne velük szembe és nézné a kupé ablakán át a változó tájakat... Még a vonat kerekeinek ritmikus kattogásából is ezt vélték kihallani: «Gábor Lenkét visszük, Gábor Lenkét visszük...» « Megérkezve, a kis állomás porlepte akáczai is, mintha ezt bókolgatták volna a leány felé, mikor kiszállott: «Üdvözlégy szépséges tavasz királynője, aki visszajöttél hozzánk tizenkilencz év múlva !...» Otthon, mikor a vacsorának vége volt, és Mária bement a szobájába, hogy helyre tar t lapunk napi isálya 28 oldal.-