Magyarország, 1913. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1913-10-01 / 232. szám
a küzdelmet a sárga földig legyalázzák és Tiszát és híveit egekig magasztalják. Tudjuk, hogy ennek semmi hitele sincs már külföldön sem. A külföld józan közvéleménye nagyon is tisztán látja úgy az ország állapotait, mint az ellenünk elkövetett erőszakosságokat és ismeri az osztrák uralom nagy gyengeségeit. De azért meg sem kell magára hagyni egészen a külföldi közvéleményt. Többet kell törődni a művelt nemzetek rokonszenvének megnyerésével. Hiába mondják azt a munkapárti lapok, hogy szennyesünket visszük csak külföldre. Először is a kormány az, amely minduntalan külföldre szalad, hogy ott megfizetett czikkeket elhelyezzen. De nem is a saját szennyesünket visszük mi tulajdonképpen külföldre. Az osztrák hatalom szennyese az, amit kellővilágításba kell helyeznünk. Miért kell azt nekünk eltűrnünk, hogy azonosítsanak bennünket minduntalan a bécsi politikával és annak cselszövéseivel ? Miért kell nekünk szó nélkül elviselnünk, hogy a bécsi hatalom ideküldött szolgái, osztrák katonasággal, pénzzel, erőszakkal törjék le a magyar ezeréves alkotmányt ? A szabadságszerető nemzetek együttérzése lesz számunkra a legerősebb védelem. Látjuk, hogy itt a mi jajveszékelésünkre és ellenállásunkra rá sem hederítenek. Ha ráunnak már egyes alkalmazottjaikra, ha megelégelték dolgaikat, akkor, igaz, elzavarják őket. Ez régi szokás, ami alól nem lesz most se kivétel. De a külföld megnyilvánuló rokonszenve fog igazán megvédeni bennünket az állandó üldözéstől. Akkor talán kevésbbé lesz kedvük tovább fizni velünk ezt a mostani galád játékot. Azonkívül is értékes és becses lehet, ha a külföld a mi közgazdasági aki abban az időben a legjelesebb drámai színészek közé tartozott. _A budai siker olyan erős hatástól volt a vidékre, hogy Aradi Gerő, a szegedi színház igazgatója, a Tiszán túli Újszegeden külön nagy deszkabódét építtetett 2—3000 nézőre és abban az egész nyáron át, minden este a «Bem apót» játszatta. Szegeden a czímszerepet az első tizenhat előadásban a zseniális Komáromy Lajos játszotta, majd később, — mikor Komáromy egy előadásban lebukott lováról és jobblábát eltörte, — Bem szerepét Szathmáry Árpád (később a Vígszínház jeles művésze) vette át. Nem volnék őszinte, ha az igazságnak’ megfelelően be nem vallanám, hogy a «Kossuth menyasszonya» dramatizálása és az 1869-ik év telén Szegeden színre került «Miksa császár halála» czímű alkalmi darab megírása az én lelkiismeretemet terheli, egyéb hasonló irodalmi bűnnel együtt, amelyekről alább szándékozom megemlékezni. Az említett hazafias darabok intenzív sikere vetette meg az alapját a későbbi alkalmi darabok keletkezésének, mert ezután minden élelmes tollforgató ember rávetette magát az aktuális, szenzácziós eseményeknek színpadon való megörökítésére. így született meg a hatvanas évek vége felé ifj. Jósika Miklós báró «Salome» czímű társadalmi drámája, mely a szenzácziós Ebergényi-féle mérgezési esetet vitte színpadra. A hetvenes évek elején a népdalok termékenyítették meg az alkalmi irodalmat. Tóth Ede népdalok nyomán írta meg a «Schneider Páni» és «Kerekes András» czímű népszínműveit. Hetényi Béla (a régi Nemzeti Színház volt tagja) «Csicsónéta ,vitte színpadra jég nyomában keletkeztek érdekeinket és törekvéseinket elválasztja a bécsi hatalom törekvéseitől, amelyek csak a népek elnyomásában, anyagi kizsarolásában és hatalmi gőgjének érvényesítésében találták eddigi igazi hivatásukat. Nem lehet kárunkra, ha beigazoljuk, hogy a magyar nemzet külön életet folytat. Ha látják, hogy külön törekvéseink, külön czéljaink vannak. Ez talán megóv bennünket a gazdasági károsodástól is, amelyet most a hibás bécsi politika miatt el kell viselnünk. Az új ellenzéki küzdelem így felfrissült erővel áll szembe a nemzeti élet és ellenségeivel. Ezeknek hatalmával, kormányzati fegyverzetével, elnyomó törekvéseivel szembeállítja az igazság erejét. És hiába lesz minden erőlködés, utóvégre is ezé lesz a győzelem. A kitartó, küzdő, bizakodó nemzet nem veszítheti el a csatát, ha egymásután száz Lukácsot és százat, százt küldenek is nyakára. MAGYARORSZÁG Budapest, 1913. szerda, októer 1i A helyzet. Saját tudsi tunkciól, Budapest, szeptember 30. vissza Bécsből. Ez pedig Úgy szól, hogy tengesztelje ki azellenzéket Jól törik-szakadt, édes igesse be a Házba. "És mit tesz Tisza? Nagy-lelkűen felajánlja, hogy a parlamenti őrség nem fog a Ház folyosóin szolgálatot teljesíteni és a június 4-iki eseményekről megállapítják, hogy nem tekinthetők preczedenseknek. Íme ezek Tisza békefeltételei, melyekkel az ellenzéket lépre csalni iparkodik. Már az bizonyos, jókora adag naivság kell hozzá, ily feltételekkel még csakgondolni is kompromisszumra. *: Szomorúan tanulságos gyűlés folyt le ma a fővárosban, a munkanélküliekgyűlése. A társadalom mostohán járt tagjai előbbi az utczán akartak demonstrálni, deezt a rendőrség nem tartotta ezélirányosnak. Úgy gondolkozván, hogy a nyílt látera során a kormányra elhangzó népszerű bírálatok alaposan megtépáznák a tekintélyt, így hát zárt falak közt estek felszólalások, amelyeket a kormány bizonnyal nem fog kitenni az ablakába. Mert az az üresgyomrú, keresetnélküli tömeg, amely a munkanélküliség elleni tüntetett, a kormány lelken szárad. Azon a kormányon, amely, habozás nélkül, készségigel áldoz ágyukra, Dreadnoightokra, gépfegyverekre, de a legelemibb igyekezetét se mutatja, hogy a munkanélküliségben rejlő társadalmi betegségen segítsen. Nemtörődömségével növeszti az elégedetlenkedők számát s nem veszi észre, hogy ez a közöny a bűnözés lejtőjére sodorja a sokra elkeseredett embert. Ezzel is bizonyságot szolgáltatván rá, mennyire híján van a legenyhébb szocziális érzéknek is. i%, - ... ^---------,| N * A munkapárti tábor felől b é k e s z e rt ő k lengedeznek. Pedig Tisza megrovási kalandban részesítette azokat, akik kétkedni kezdtek az ő zavartalan további működésében, akik tamáskoltak abban, hogy Tisza «pótolhatatlan». S most mégis, mily békülékeny odaát a hangulat. Azt hisszük, történt valami Bécsben, s a munkapárti olvadozás nem éppen Tisza jóvoltából történik; talán Bécsben is ráeszméltek végre. hogy a rendkívüli állapotok, amelyeket a mai rendszer inszenált, tovább már nem mérgezhetik a magyar közéletet. Tisza, úgy látszik, kötött marsrutával jött «A kondoros szép csapjamé», «Csongorádi biró lánya» és «A szép asszony kocsisa» (Csepragi Ferencztől). 1891-ben Miskolczon bemutatták Kozma Andor «Borsszem Jankó» czimű egyfelvonásosát, a városban időző Ágai Adolf tiszteletére rendezett díszelőadáson, később az «Egy görbe nap» czimű bohózatban maga Ágai Adolf vitte színpadra a «Borsszem Jankó» összes alakjait, utána következett pedig a «Göre Gábor» czímű énekes bohózat. Ezeken kívül feldolgoztuk még a tiszaeszlári vérvádat, Rózsa Sándor életét, a török-orosz háborút, a Dreyfus-pert, az angol-búr háborút és minden aktuális eseményt, mely, drámaiasságánál fogva színpadra kínálkozott és jövedelmezőséggel kecsegtetett. Mindezekből látható, hogy az alkalmi darabokat részben a hazafias lelkesedés, részben a spekuláczió és nem utolsó sorban a kényszerhelyzet szülte. Az utóbbinak illusztrálására csupán egy-két esetet akarok felsorolni. Mikor Pesti Ihász Lajos igazgatása alatt, a Dreyfus-affér idejében, Zentán működtünk, a szabadkai színház kitűnő társulatával, a közönség megfoghatatlan indolencziája következtében nap-nap mellett üres ház előtt játszottunk. Már közeledett az elutazás ideje, az utolsó előadás már vasárnapra ki is volt tűzve, mikor az én derék igazgatóm és barátom, a megelőző hétfőn meglátogatott lakásomon, ahol nagybetegen feküdtem és könyörgött, hogy csináljak neki egy Dreyfuss-darabot, amelynek jövedelméből a városból kimozdíthatná a társulatot. Az anyagom készen volt, hétfőn éjjel tehát belekezdtem a keserves munkába és szombaton már felemelt helyárakkal, zsúfolt nézőtér előtt bemutattuk a «Preyfpsg kapitány» drámáját,amely A jövő hét elején összeüll a munkapárti Ház, de a munkájának, mivelhogy az ellenzék jövőre is távol fog maradni. Ugyancsak sivár képe lesz. Nagyjelentőségű, korszakos törvényalkotásokba vágja fejszéjét a munkapárti társaság; olyanokba, amiket elintézni tellenzéki ellenőrzés nélkül, igazán minden, komolyság nélkül való dolog. A maguk zártkésőbb nemcsak az összes vidéki színházakat bejárta, de a fővárosban, a régi Feld-féli a nyári színházban is számtalan előadást ért meg. Ezt megelőzőleg, 1892-ben, a nyári szezonban, Egry Kálmán igazgatása alatt, a társulat válságos helyzete kétszer is rákényszerített az alkalmi darabok megírására. Atavaszszal Miskolczról Szolnokra mentünk és ott a közönség ridegsége miatt a szó szoros értelmében úgy megrekedtünk, hogy kimozdulni sem tudtunk. Végső kétségbeesésünkben én négy napi szabadságot kértem és éjjel-nappal dolgoztam «A szép Nádia» czímű orosz énekes darab megírásán, amelynek az adta meg az aktualitást, hogy a megelőző télen, Dimitri Szláviánszky D’Agraneff világhírű orosz énekkara óriási sikerrel bejárta az ország nagyobb városait, amíg végre a társulat stárja, az igazgató leánya, a bódító szépségű Szláviánszky Nádia, az énekkar egyik legjobb, déli termetű énekesével megszökött a társulattól. A darabot — mely később az orosz dalokkal a Föld-féle színkörben is majdnem húsz előadást ért meg, — Szolnokon három zsúfolt ház előtt játszottuk le és annak jövedelméből tettük meg a hosszú utat a Székelyföldbe, Sepsiszentgyörgyre. Azonban a közönség itt sem nagyon érdeklődött az előadások iránt, noha jó lélekkel mondhatom, hogy a társulat a vidéki színészet legjelesebb erőiből volt szervezve. Maga Egry Kálmán (a régi Népszínház tagja) remek hangú népszinmű-énekes volt. Ott voltak még Csatár Győző, a híres operette-baritonista, Sz. Nagy Imre és Zaongoly Elemér tenoristáik, László Gyula, (később a Magyar Színház tagja), K0.ny.ygs .Jenő, (most staggione-