Magyarország, 1915. március (22. évfolyam, 61-90. szám)

1915-03-10 / 69. szám

t­ kező figyelemreméltó sorokat írja: Ha ez a támadás sikerülne, nagyjelentőségű tényt fog képezni, amelynek egyenes vonatkozása van az olasz érdekekkel. A nagy világháború műhelyében most akarják megrajzolni az új világtérképet. Olaszország nem várhatja tétlenül és tehetetlenül a háttérben, hogy mit fog csinálni az óriási mechanizmus, mely őt elnyomhatja, deformálhatja, vagy megerősítheti, hanem minden eszközzel azon kell lennie, hogy ez a mechanizmus a helyzetet az ő javára változtassa meg. Ezért szavunkat az olasz nemzethez intézzük, hogy mindenki acélozza meg szívét és ké­szítse­ elő lelkét. Minden lehunyó nap dönt­het a nemzet sorsa felett. Sürgős dolog te­hát, hogy mindenki, tekintet nélkül arra, melyik vidék szülötte, melyik pártnak tagja, aminek szükségét a miniszterelnök már megmagyarázta a kamrában, akiknek sza­vait a hadügyminiszter megerősítette.“ A cikknek igen nagy hatása volt Olaszország­ban és mindenki úgy érzi, hogy nagy ese­ményeknek előfutár­ja. Olaszország meg fogja védeni érdekeit a Földközi-tengeren, illetve Kisázsiában az ententtel szemben. (Pol Hír.) Francia és angol csapatszámltások Turin, március 9. A Stamp a angol politikai forrásból a kö­­vetkező információkat kapja : Az angol kor­mány, amely régóta készíti elő a Dardanellák elleni expedíciót, konstatálta, hogy szükség van szárazföldi seregek igen erős támogatá­sára, ha a tengeri akcióval valamit el akarnak érni. Ezek a csapatok már készen is állanak és kis részletekben indulnak Franciaországból és javarészt Egyiptomból. A csapatok legin­kább gyarmati katonaságból állnak. Asquith miniszterelnök újólag biztosította a kamarát, hogy a csapatszállítások nem fogják meggyen­­gíteni azokat az erőket, amelyek a kontinensen küzdenek. Berlin, március 9. Ró­mából táviratoztak. A Tolemaida hajó kapitánya jelenti, hogy Malta szigete előtt huszonkét francia csapatszállító gőzössel ta­lálkozott, melyeket francia hadihajók kísértek a Dardanellák felé. lamaftMBBJmaneaK Megyünk ki a frontra, tizenöt-tizenkét kilométer ide. Spillenberg Barna, girálti fő­szolgabíróval vagyunk útitárs. Sokat dolgozó, el nem fáradó, kora reggeltől késő estig két járásnak: a felsővízközinek és giráltinak köz­­igazgatási ügyeit intézi s amellett tömérdek, a hadak útjaival járó munkát. Most liszt kell, most széna kell, most szállás kell, most ló kell. Most kell száz munkáskéz, most ki kell üríteni községet, most igazolványokat kell kiállítani stb., é s ez a munka az ő kezében fut össze mind s emellett van ideje, hogy tátjai legki­sebb bajával törődjék, orvosul­, ügyvédjük, tanácsadójuk, barátjuk. Még egy ilyen főbíró­val találkoztam, a homonnai ütközetek ide­jén novemberben : Bajusz Andor nagymihályi főszolgabíróval. Ez is, Spillenberg Barna is, ha kell, éjnek idején kocsiznak, vagy ülnek íróasztaluk mellett, hogy semmi fennakadás ne legyen azokban a munkálatokban, ame­lyeket a közigazgatás nyújthat segítségül a katonaságnak. Az utakon hármas csendőrkordonok, len­gyel népfölkelőkkel megsokszorosítottan.... Egy-egy autó vágtat szédült sebességgel, drago­­nyosok nyargalnak csatakosan, sárosan. Szo­­bos, Kerekrét, Radoma, Sósfüred . . . Decem­ber első napjaiban Radomáig lejött az orosz, e községben hét házat rommá lőttek a gráná­tok. Megüszkösödött gerendák, kormos falak, egy-egy ház csak kőtörmelék halmaza s eze­ken a romhalmokon elárvult kémények álla­nak, némelyisem még­ rajta a tavalyi gólya­fészek. A falvakban csönd, csak az után csat­tog a lovak patkója s oly furcsa, amint az előt­tünk húzódó hegyhát mögül élesen csattannak erre felé a tábori ágyuk és hegyi ütegek lö­vedékei. Szeptember óta hallgatok már ily furcsa muzsikát, de a szív húrjain mindig új és új hangokat fog. A telegráfdrótok oly fur­csán muzsikálnak — itt a szomszédomban egy ritka lövés nyoma, a telegráfpóznát derékon érte egy gránátlövés, nem roppant tőle ketté, hanem a gránát keresztül ütötte, lecsapott, belefúródott a földbe, most is ott fekszik hide­gen, engedetlenül, nem robbant föl. Vájjon, érkezésekor mit éreztek a hangok a drótok bel­sejében? Nincs civil semerre, a falvak kiürí­tettek, mindenfelé katona, gulyáságyuk, mé­szárszékek, a közeli kis erdő szélső fáira akaszt­ják föl a friss húst, fagyni. Jönnek huszárok, felülről, dalolnak, holott az egyiknek csak szeme és pipája látszik a kötésből.. . Sósfüred, a villákban most nincsenek tetszelgő hölgyek, pihenő hivatalnokok, de az istállókból min­denütt okos lófejek kandikálnak, dragonyosok fordulnak ki csöndes galoppban az udvarokról s mellénk nyargal egy tiszt, mondja, hogy a szerpentinen túl nem ajánlatos tovább kocsin menni Rákóczifalvának, mert rája is, meg egy vezérkari autóra is lőttek ma az oroszok. Tehát gyalog ... Az idő reggel óta meg­­lágyult, trónkocsik szántották az országutat, a sár dagasztékos, marasztaló, bokáig járja benne a turista-bakancs. Néhány ulánus is leszáll, ők is gyalogolnak, mert ebben a nem­ kicsiny munkában fölmelegszik a fázott láb. Havas felhő érkezik a völgyre s a felhőnek ez az utjai igen érdekes, balról tiszta levegőn keresztül lát­juk a fenyő zöldjét, de jobbról már a hóesés szürke bíbora borítja a hegyeket. És ez a szürke fátyol ringó-renyőn jön a lassú szél há­tán, számláljuk a pillanatokat, míg a fátyol rá­nk terül. A szélse foszlányos, néha meglebben, mint a függöny az ablak előtt... Most már a fejünkre ért, nézünk fölfelé s a levegőben szag­gatott fehér vonalak. Esik a hó és szürkébe borulnak már balról is a hegyek, kétszáz mé­terre alig látni. Egy boldog sóhaj, halk kíván­ság : talán a hóesés alatt szűnni fog pár kilo­méternyire tőlünk a vérontás ... Holott most kezdette el játékát a hegyi üteg. Furcsán szól, mint a színpadi mennydörgések nagydobja, a fegyverropogás olyan, mint mi­kor a kulisszák mögött Gárdonyi Bor­ában a kocsizörgést utánozzák. A sár, hol a szerpentint megkerüljük­, ellepi a bakancsot, de már az erdő avarján állunk, hol csodálkozva néz ránk egy tábori csendőr.: * A hóhullás elmúlt, de az ágyuk viaskodása nem szűnt, egy-egy lövés után dupla csattanás , az ágyú dörej­lése és a lövedék robbanása. A hegyhát, jobbról és balról mit sem mu­tat, míg füstkarikák nem csapnak föl rejtett helyekről. Egy füst, két füst . . . olvasunk tovább húszig s minden füst után külön ki­lencig, csak ekkor ér ide­ a hang. Egyszerre MAGYARORSZÁG Budapest, 1915. szerda, március 10. A kaukázusi orosz hadsereg bajai Amsterdam, március 9. (A „Magyarország“ tudósítójának ex­­ressz távirata.) A hivatalos orosz körök eismerik, hogy a kaukázusi orosz hadse­reg szerfölött kritikus helyzetben van. Egész törzsek pártolnak át a törökökhöz, miáltal az a veszély forog fenn, hogy a fő­­hadsereggel való összeköttetés megszűnik. H. S. Orosz lap a török vitézségről Pétervár, március 9. A ■ Rjecs tudósítója jelenti lapjának: A kaukázusi harcokban a törökök meglepő szí­vósságot és halálmegvető bátorságot tanúsíta­nak. A törököket a terepviszonyok is támogat­ják, amelyeket kitűnően kihasználnak. Külö­nösen vitézül harcolnak a konstantinápolyi csapatok. A tudósító említést tesz egy kis török csapatról, amely egy számbelileg túlsúlyban levő orosz csapattal került szembe, amely elől a török csapat nem menekült el, meg sem adta magát, hanem az utolsó pillanatig kitartott a szuronyharcban, végre is az utolsó szál emberig levágták, jóllehet elég alkalma lett volna, hogy fedezékeibe meneküljön. A semleges államok Az Unió partjainak védelme Hága, március 9. A Times jelenti Washingtonból, hogy Pittsburgból és az Egyesült Államok más fegyvergyáraiból nagy ágyúszállítmányokat indítottak útnak a kaliforniai parthoz és a Panama-csatornához, valamint Texasba és Floridába. A Panama-csatornánál egy beton­alapokon dolgoznak szilárd parti ütegek för­rézt jelenti, hogy Wilson elnök már szerdán több törvényjavaslatot terjeszt elő, amelyekkel a partvédelem céljaira négy milliárd márkát kér. Olasz publicista röpirata Berlinből Írják: Az ismert nevű publicista’, Virgilio Scatollini, röpiratot írt ezzel a címmel: „Kötelességünk Németországgal szem­ben ! Ausztriának igaza van!“ A röpirat, amely Olaszországban nagy feltűnést keltett, a napok­ban a német könyvpiacon is megjelent fordí­tásban. Scatollini röpiratában teljes határozott­sággal fordul azok ellen, akik Olaszországot szövetséges társai ellen akarják izgatni s a tör­ténelmi, geográfiai és gazdasági körülmények­ből állapítja meg, hogy Olaszországnak saját érdekében áll a központi hatalmakkal való szo­ros kapcsolat. A mélyenjáró tanulmány meg­győzően bizonyítja, hogy úgy Anglia, mint Franciaország ellenséges szemmel nézné Olasz­ország hatalmának megnövekedését és hogy Poincaré jelenleg pártjával egyetemben teljesen Olaszország ellen fordult. — Ne áltassuk magunkat — írja Scatallini — azzal, hogy Franciaország és Anglia szim­pátiával viseltetnek irántunk. Nem igaz az, hogy Anglia a mi barátunk volna. Mindig el­lene volt hatalmunk e­rősbödésének. — A szerző emlékezetbe hozza, hogy Viktória királyné Olaszország nemzeti fellendülésének mindig­ el­­lensége volt. Az angol és francia részről a németek rová­sára terjesztett hazugságokkal is energikusan száll szembe. A közvéleménynek ez az ízléste­len megrontása— t. i. a németek kulturátlan­­ságáról és barbár voltáról szóló mesék — kész­­­tettek engem arra, hogy objektív állásfoglalá­somat megírjam. A röpirat második részének címe: Ausz­triának igaza van ! Scatallini azt fejtegeti, hogy Olaszországban sok tévedés és hiba van. Vé­gezetül a következő konklúziókat állapítja meg: 1. Az országban túl sok az érzelgés és igen ideges a hangulat a nemzeti dicsőség iránt. 2. Túl sok a hazafiság a szavakban és igen kevés, vagy éppen semmi a tettekben. 3. Nem tudott sokszor kellő időben okos lenni és nemzeti ki­építésének ideálját higgadtan mérlegelni. 4. A­ legtöbb olasz nagyon kevéssé ismeri a jelenlegi Ausztriát. — Azt hiszem, — szólnak a röpirat befejező sorai — jobban szeretem hazámat akkor, a­mikor megpróbálom feltárni és megállapítani, ami az ő nagyságára hasznos lehet, mintha azok közé állok, akik őrült kalandba akarják dönteni és az ország nevét és becsületét teszik kockára. (Magy. Tud.) TELEFONSZÁM: Főszerkesztő . . . 23—51 Felelős szerkesztő 94—94 Szerkesztőség . . 23—51 Interurbán ....­­ 40 Nyomda (lapzártakor) 80—40 Kiadóhivatal . . . 13—97

Next