Magyarország, 1915. március (22. évfolyam, 61-90. szám)
1915-03-16 / 75. szám
o s rendeletet adott ki a magániskolákra biró érvénynyel. Ez a rendelet egyenesen a macedóniai bolgár kultúra teljes megsemmisítésére tör. A magániskolák vezetésének engedélye a helyi hatóságoktól adott véleménytől függ. Az oktatásnak szerb nyelven kell történnie. A görögöknek, albánoknak és törököknek némi koncessziókat tettek, amennyiben megengedték nekik, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. Bolgár iskolákról a rendelet egy árva szót sem szól. Világos, hogy az új szerb intézkedés újabb merénylet a bolgár nemzetiség ellen. Az új athéni német követ Konstantin királynál Berlin, március 15. Athénből táviratozzák. Gróf Mirbach, az új német követ, kihallgatáson volt a királynál és átadta megbízó levelét. A konstantinápolyi görög katonai attasét visszahívták Frankfurt, március 15. Konstantinápolyból táviratozzák a „Frankfurter Zeitungénak. Az új görög miniszterelnök visszarendelte Konstantinápolyból a görög katonai attasét, aki már tegnap el is utazott. A görög katonai attasébaz as konstatinápolyi görög követtel, akit szintén visszahívtak régebben, Venizolosz törökellenes politikájának hive volt s ezért sietett őt Konstantinápolyból eltávolítani Gunar is. Apponyi Alisért író Szonkolyon A Vöröskereszt Egyesület szombathelyi fiókja vasárnap háborús estélyt tartott, amelynek keretében Apponyi Albert gróf nagyszabású előadást tartott. Apponyi Albert gróf szombaton este érkezett meg Szombathelyre. A pályaudvaron Herbst Géza alispán és Mikes János gróf püspök szombathelyi titkára fogadták. Apponyi Albert gróf az állomásról Mikes János gróf palotájába hajtatott, akinek szombathelyi tartózkodása alatt vendége volt. A háborús estély este 5 órakor kezdődött a kultúrpalota dísztermében, amelyet zsúfolásig megtöltött a város és a megye előkelősége. A megjelentek közt voltak: Mikes János gróf megyéspüspök, Horváth János címzetes püspök, Ostffy Lajos, Egry Béla országgyűlési képviselők, özv. Szegedy Györgyné, szül Gericzy Irma bárónő, Szegedy Gina csillagkeresztes hölgy, Herbst Géza alispán, Széchenyi Rezső gróf, Széchényi Ferné grófnő, Kiskos István polgármester, Erdődy Sándor gróf és más előkelőségek. Az estélyt a szombathelyi dalárdák éneke nyitotta meg, majd özv. Szegedy Györgyné üdvözölte Apponyi grófot. Apponyi Albert gróf a közönség tapsaitólköszöntve, a következő beszédet mondotta: — Mélyen t. hölgyeim és uraim! Valahány , szór ezekben a történelmi napokban valamely magyar közönséghez szólok, lelkem előtt lebeg az egész magyar nép. Mintha ezek millióihoz intézném szavaimat, mert lelkemben ég az a vágy, hogy ezekbe a milliókba beoltsam, ezekbe a milliókba forró pontra juttassam azt a forró lelkességet, amelyre nemzetünknek ebbben a történelmi krízisben szüksége van. Itt először Magyarország nőire hívom fel a figyelmet, akik a háborúnak immár hetedik hónapjában nem lankadó buzgalomul, lelkesedéssel és jószívvel , teljesítik hivatásukat és kötelességüket. Ez is egy kollektív dicsősége a nemzetnek. A nők kötözgetik a sebeket, vigasztalják a szomorúakat és valóságos angyali leíféletrel vesznek részt a nagy küzdelemben. Ezzel azonban még nem merítették ki az itthonlévők a munkájukat. A nemzeti termelésnek különösen a mezőgazdasági termelésnek a munkáját kell folytatni. Az itthon lévőknek el kell vinni a népnek széles rétegeibe azt a szellemet, amely a csatamezőkön hatja át fiainkat. Lelkesítéssel hozzá kell járulni a nemzeti élet folytonosságának fentartásához. Ha végignézek azon, ami eddig történt az országban, ha itt-ott voltak is fogvatakozások, látjuk, hogy a mi népünk nem teszi ölébe a kezét, hanem segít magán úgy, ahogyan tud. Ha a hatóságok részéről történtek is némely hibák, látjuk, hogy megvan a jóakarat a kritika nyomása alatt azok jóvátételére. És a reményem, hogy nem fogunk összeroskadni, mert az anyagiakban erősebbeknek mutatkoztunk, mint hittük. Nehezet és sokat követelünk a nemzettől, de ha elcsüggednénk, nagy hiba lenne. Mert a mi érzéseink és a mi nyugtalanságunk megérezteti hatását a lövőárkokban lévő katonákkal is. Uj és új csapatok mennek körünkből az ellenség elé és ezek azt a szellemet viszik magukkal, ami körünkben él. Mert ha itt elcsüggedtek, nem lehetnek ott azok a hős, lelkes, bátor katonák, akik voltak azok, akik előbb mentek el. Bűn volna a harcost fegyver nélkül, élelmezés, nélkül, hidegben téli ruha nélkül elküldeni, épp úgy bűn oda küldeni őket ma lelkesedés nélkül. Ennek elvégzése a mi kötelességünk. A mostani válság, ha nem álljuk győzelmesen ezt a küzdelmet, a nemzetnek helyre nem hozható szétdarabolásához vezetne. Magyarország organikus szétdarabolása következnék be, ha ellenségeink letipornának bennünket. Magyarország egyes részeit a lakosság egy részének fajrokonai szakítanák el. Olyan új alakulások következnének be, amelyek az életnek szervi törvényei szerint idegenítenék el hazánk egyes részeit. A mai helyzet visszaállítása teljesen lehetetlenné volna téve. Ámde mi a háború remélhető dicsőséges befejezésének, a remélhető győzelemnek nemcsak negatív, hanem pozitív eredményét is kívánjuk és reméljük. Nem elégszünk meg és nem szabad megelégednünk azzal, hogy elkerüljük a nemzet pusztulását, mert ez a háború kell, hogy nemzetünk teljes érvényesüléséhez, nemzeti életünk teljes kivívásához vezessen. Ennek minden alapja megvan. Ha a harctérre tekintünk, úgy látjuk, hogy a hadviselésnek — már abban a részében, mely a monarchiára vonatkozik — gerincét a magyarság teszi. Távol áll tőlem, hogy kicsinyítsem azoknak érdemeit, akik a monarchia másik feléből mentek a harctérre és veszik ki a küzdelemből részüket. Távol áll tőlem, hogy az osztrák Alpesek fiainak, a horvátoknak, a boszniai csapatoknak mindazt a halálmegvető bátorsággal végbevitt hősi tetteit elhomályosítani akarnám. De ha megnézzük, hogy őfelsége birodalma országának fiai között ki hogy állja meg a Helyét, akkor Magyarországot kell elsősorban nézni. Ha a kálkafujiak politikai oldalát nézzük, látjuk, hogy a monarchia azért állja meg a helyét, mert van önálló és egységes magyar állam. Azok a jelenségek, amelyek a monarchia másik államában, sajnos, előfordultak, nálunk csak nagyon sporadisztikusan jelentkeztek. Ebben egy óriási tanulság rejlik: az, hogy a bomlasztó nemzetiségi jelenségek között ellenállhatatlannak moatkozik az ezeréves magyar államnak a szervezete. Mi következik ebből ? Ebből a logika törvényei szerint az következik, hogy ezt a szervezeti erőt, amely megállta helyét, fejleszteni, teljes élethez kell juttatni. A logikai premisszák megvannak. De hogy e premisszák alapján a következmények teljesedni is fognak-e, ezt nem tudom. Azt tudom, hogy amennyiben ezeket a praemisszákat nem állítjuk fel, úgy a logika következményei nem fognak teljesedni. Minél, nagyobb erővel állítjuk azonban, annál inkább fehtételen lesz azokból a konzekvenciákat le nem vonni. Nemcsak a nemzet pusztulásának elkerülése végett, hanem a nemzet minden jogos kívánságának, a fejlődésnek érdekében kell küzdeni a végső győzelemért. Ez a kötelességünk ! Minden férfinek és nőnek kötelessége, hogy ebben a világraszóló krízisben megállja helyét, hogy minden jogos aspirációnk teljesedék. Az egész világ nagy érdeklődéssel nézi a mi küzdelmünket, amelynek ereje a mi önérzetünkből, a mi organikus hatalmunkból fakad. Kitartásunkkal tényezők lettünk; várhatjuk, hogy abból a névtelenségből, amelyben voltunk, feltörünk, észre vesznek bennünket és odaiktatnak bennünket azoknak a nemzeteknek a sorába, amelynek kitartása hozzásegítette a világot a kultúra győzelméhez. Dicső eredmények, nagy alternatívák előtt állunk. A krízist elkerülni nem lehetett. Azt mindenki látja, hogy északi és déli határainkon olyan bomlasztó események folytak, amelyek elkerülhetetlenné tették a krízis beálltát.. Azok a mozgalmak, amelyek az összes szláv és orrtodox népek egyesítését célozzák, már nagy mértékben folytak. És itt a nagy alternatíva: a nemzet elpusztulása, vagy a históriai Magyarország teljes kifejlődése. Nincsen senki, miért nem tölt el ez az érzés, aki nem érzi, hogy ez a veszedelem fenyegetett bennnünket. Ezért nincsen ,hála Istennek, Magyarországon áruló, nincs a haza elleni összeesküvő. Magyarországon minden emberben megvan az akarat bízni. Abban a tudatban bizhatunk, hogy Isten velünk van és miénk a végső győzelem. Percekig tartó tapsvihar követte az előadást. Az előadásért Mikes János gróf mondott köszönetet. A dalárdák ezután elénekelték a Szózatot amivel az estély véget ért. /VVW»VIAVVVVV«(VVVWVV«V*VWWtVVkfl ^ Beszélgetés egy illegett eresz Barátommal (Saját tudós i tőnktól.) G. B. carkovi születésű huszonkét éves műegyetemi hallgató, egyéves önkéntes az orosz császári ... tarackosezredben, nekem Berlinből, ahol tanulmányait az ottani műegyetemen végezte kedves ismerősöm. A sors fordulásán, lelkiismeretlenül felszított népszenvedelmek kirobbanásán, havon, jégen, fagyon, egy rettenetes háború minden borzalmán fordult, hogy ennek a véres forgatagnak a közepén itt találkoztam vele, valamikor barátommal, majd ellenfelemmel, most őszinte részvétet érdemlő foglyunkkal. Hazudnám, ha azt mondanám, hogy ez a találkozás nem hatott rám hatalmasabban,, mint ezernyi leírás, amit a háború okozta szenvedésekről olvastam. Amikor, a lucskos, sáros pályaudvaron, ahol bámasz csőcselék csodálkozott a kerítésen át a bevagyonirozott foglyok felett, öreg népfelkelők, vasutasok, katonák, orvosok között egyszerre egy ismerősen idegenszerű hang a nevemen szólított és én visszafordulva, egy kocsi ablakában megpillantottam és megismertem valakit, aki barátom volt és most ellenségemmé lett Valami egészen különös érzés fojtogatta a torkomat. De ez nem tartozik ,kie. ’Nem is akarom a nyilvánosságot a magam szubjektív érzéseinek a leírásával untatni. Leírni azt akarom, amit ettől a fiatalembertől hallottam ,és érdekesnek tartok, már csak azért is, mert mint elfogulatlan szemlélő beszélhetett bizonyos dolgokról, és mert minden szaváthitelesnek és igaznak hiszem.Megkísértem azt, amit egy órai beszélgetés során össze-vissza feltett kérdéseimre felelve elmondott, rendbe, szedve, kikerekítve elmondani: — A Kárpátokat, ahonnan jövök, a mi katonáink «fehér pokolnak» nevezik.. És azt hiszem, nem túloznak. Aligha lehet sópokolban annyit szenvedni, mintamennyit mi a Kárpátokban szenvedtünk és szenvedünk. Az egész világ tele van a Mazuri-tavakkal, mert onnan háromszor is kivertek bennünket a németek, de miért nem emlegetik ugyanannyit ezeket az átkozott hegyeket, ahonnan nem háromszor, de Isten tudja, hányszor vertek ki bennünket a ti csapatlailok. Még a veszteségeink is vannak akkorák a Kárpátokban, mint Kertporoszországban voltak, csak talán a veszteségeink keretei voltak kisebbek. Ott egyszerre fogtak el tőlünk tízezreket, itt egyenkint, tizenkint, százankint majdnem ugyanannyi. Vannak helyek, ahonnan soha egyetlen járőrünk nem tért vissza, úgy hogy kancsukával kellett már fenyegetni a patrullba küldött csapatokat. És míg ti mögöttetek la magatok országa terül el, amigy a ti élelmezési vonalaitokat senki sem zavarta, addig mi mögöttünk egy ellenséges ország feküdt, amelyben valóságos guerillaharc folyt ellenünk. Mi nem voltunk a téli hegyiharcra úgy berendezve, mint ti. Nekünk nem voltak külön tare a harcra kiképzett csapataink, nem voltannyi hegyitüzérségünk és a hegységben teljesen ki voltunk nektek szolgáltatva. Éhezve és fázva mentünk előre, mert kellett, Dycuskot, azután vissza kellett mennünk, MAGYARORSZÁG Budapest, 1915. kedd, március 16.