Magyarország, 1915. március (22. évfolyam, 61-90. szám)

1915-03-17 / 76. szám

ő­ séget heves harcok után Senecowra vetette vissza.­ A kombinált hadsereg centrumában a Verbiász-nyerget (a Vezérszállás—Tud­olka-i után) foglalták el rohammal a szövetséges csa­patok.­­ A bal (nyugati) szárnyon az ellenség háza ellen irányított német hadosztály Smorze vidé­kén erős orosz hadállásra bukkant s észak felől közbelépő újabb orosz csapatoktól bal­oldalában is fenyegetve, csakis a smürzei had­állás vitéz megtámadásával tudott szabadulni veszélyes helyzetéből. Támadása sikerült. Az el­lenség Annaberg felé húzódott vissza, de ott sem sokáig maradhatott. A német hadosztály feb­ruár 2-án este újabb győzelmet aratott felette. Az Annabergnél kivívott győzelem után a német hadosztály a Lysa magaslatot meg­szállva tartó orosz haderők hátába került. Mi­után pedig a szövetséges csapatok az arcvonal többi részén is eredményeket értek el s a Lysa­­hágót is elfoglalták: az ellenség rövid idő múlva kiürítette az említett szorostól északra fekvő magaslatokat és Tuc­olkán át a Zwinin­­magaslatra vonult vissza. A Kárpátokon át meglepően megindított támadásunk a lehető legveszélyesebb irányból, érzékeny baloldalában fenyegette az orosz had­sereget. Természetes ilyenformán, hogy offenzí­­vánk a legsürgősebb ellenrendszabályok meg­tételére ösztönözte az ellenséget. Tényleg, az orosz hadvezetőség óriási csapattömegeket ve­tett déli szárnyára. Ezek a nagy erősítések, meg a kedvezőtlen időjárás az okai annak, hogy támadásunk, mely eleinte fürge lépések­kel haladt előre, most egyelőre megállapodott , hogy a harcok immár több hét óta folynak jelentékenyebb előrehaladás nélkül azokban az­­állásokban (Talabor-f­orrás vidéke, Mencul, Wysszkowi nyereg—Rozanka—Tuchla—Zwinin hegyhát), amelyek elfoglalásának rövid törté­netét az előzőkben írtam le. A küzdelem igen súlyos és veszteségteljes, de sohasem lankad el és bár igen lassan, sok akadályba ütközve, folyton előre halad.­­ Ohner György naplójából A „Frankfurter Zeitungénak írják Genfből március 6-iki ke­tettel . Ohnet György „Journal d’un Bourgeois de Paris“ című munkája új kötetének az újságok­ban való közlését a francia cenzúra nem en­gedte meg. Ha olvassuk Ohnet naplószerű fel­jegyzéseit, nem értjük meg ezt a különös szigort. Ohnet vitatkozik Saint-Saëns-el, aki túl­ságos buzgalmat fejt ki avégből, hogy a fran­ciákat elterelje Wagnertől. Ez nem is olyan nagyon szük­­séges, mert hiszen a franciák úgy sem értettek meg Wagnertől soha semmit. „Saint-Saëns — mondja Ohnet — rend­kívüli módon mulattat engem. Harcot indított a germanophilizmus ellen és azt erélyesen, ügyesen folytatja, mert nemcsak kitűnő mu­zsikus, hanem tehetséges író is. Hogy Wagner­ről tekintélyképpen beszélhet, az bizonyos és bátran bocsátkozhatik vele kontroverziába. Mégis túloz, amikor a francia wagneriánusokat arra kéri, hogy ne menjenek nagyon messzire elragadtatásukban. Ezen a ponton meg kell neki mondanom, hogy ezek a Bayreuth­­rajongók teljesen képtelenek arra, hogy az ő istenségök muzsikájából valamit megértsenek. „Hogyan? — hallom­ az ellenvetést. — Nem értem azt, amit hallok? Ezek a csodás harmóniák nem keltenék az én elmémben a gondolatok áradat­ait? Ohner úr, ön nagyon messze megy.“ Talán mégsem, édes uraim! A Niebelun­­gok titkainak megértéséhez olyan zenei mű­veltség kell, amelylyel nem mindenki rendel­kezik. Ami engem illet, én bizony sohase ér­tettem meg belőle semmit. Disproporcionált, a nagyszerűségre törekvő, de affektáltságával tart soha el nem érő muzsika ez. Mesterművek, lehet, de az emészthetetlen, utálatos, nyers,­­igazán „kolosszális“­­ inspirációnak mester­! Én mindig odaadtam volna a bayreuthi Sarlatán összes partitúráit az egyetlen „Sze­­villai borbélyáért. Hiszen persze vannak a wagneri operákban némely helyek, amik nem egészen nélkülözik a zenei szépséget, így a Lo­hengrin negyedik, Tristán második felvonása és a Mesterdalnokok néhány töredéke. De a többi ! . . . Micsoda zsibvásárja a poros hol­miknak ! Ez az egész skandináv olimpus kar­tonból és halhólyagból, mindezek a nevetséges szerelmi történetek, amelyek fenségeseknek akarnak látszani, de alapjában véve siratni való ostobaságok. Az isten szerelmére, kíméljenek meg ben­nünket jövőre az ilyen műélvezetektől. A há­borúnak minden­esetre megvan legalább az a jó eredménye, hogy megszabadít bennünket mindettől a „Wagneri“-től, amivel húsz esz­tendőn keresztül agyon akarták ütni az igazi francia muzsikát. Jönnie kellett egy Charpen­­tiernek, egy Debussynek, hogy visszatérítsenek a mi igazi muzsikánkhoz. A mi kitűnő Masse­­net-nket kritikusainak egész életén át a legke­­gyetlenebbül bántalmazták és úgyszólván fel­áldozták a Parsifal oltárán. Él tehát a wagneri lim-lommal! Vissza a honi északi ködök vilá­gába ezekkel a Briedás- (!!) okkal, Wotánok­­kal, Alberichekkel. Nekünk francia muzsika kell, könnyű, tiszta és kellemes. * A párisi széninség is sok elmélkedésre ad okot Ohnetnek. Hogy a „prilus“-ok megfagy­nak a lövészárkokban, az még hagyján lenne neki, de a polgárok nem tudnak mivel fűteni. Vezérszónokuk emigyen beszél: „Északfranciaországból már nem kapunk szenet. Belgiumot és Északfranciaországot a ,,boche“-k tartják megszállva, elárasztották a bányákat, vízzel borították be a tárnákat, összerombolták a gépeket és Németországba hurcolták a készleteket. Ha Anglia nincs se­gítségünkre, alkalmasint megfagytunk volna. De hosszú időbe kerül, amíg a készleteket Ch­er­­burgig és onnét Rouenbe szállítják. És megint egy örökkévalóság, amíg Rouenból Párisba juthatnak. Most tűnik ki, mennyire igazuk volt azoknak a polgártársainknak, akik Páris­­ból tengeri kikötőt akartak csinálni. Éveken át beszéltek erről a tervről és a városi levél­tárakban ott hevernek egész tömeggel a tervek, amíg a por közül majd kiszabadítják őket. Mire várnak még ? Miért nem kezdik meg már a munkát a Szajna medrének mélyítésére? Lakosságunk kissé aggodalmaskodik. Normá­lis időkben ezer kiló szén hatvan frank, most pedig ez az ár a százas szám felé közeledik. Ez tűrhetetlen. Ezen a bajon segíteni kell.“ *. A politikusokra’ nagyon haragszik Ohner. Ha nem is küldi őket a pokolba, azt alig tudja elviselni, hogy nem maradtak Bordeauxban. Mindenekelőtte vázolja azt a látogatást, a­mit Briand és Sembat tettek az északi fronton harcoló katonáknál.. . . „Előbb Franciaország keleti részében mu­tattak meg nekik egy csatát, ami fölött ugyan elcsodálkoztak, mert látták, hogy semmit nem láthatnak. Ez nem volt olyan csata, mint a champigny-i panoráma, ahol ellenséges csapa­tok hősies gesztussal harcoltak. Manapság a messzenyúló, teljesen egyhangú vonalakon a katonák a földbe ássák magukat és mint dühös vakondokok gyilkolnak, miközben itt-ott fehér felhők jelzik az egyes materiákat. Valósággal titokzatos csatahelyek és a mi minisztereink igen zavarodottan jöttek haza, azonban bizo­nyosan igen bátor férfiak. De ez a rémes há­ború, mely napról-napra ezrével dobja oda a háború istenének áldozatul fiatal és erős fiain­kat, nagyon megzavarhatta a mi miniszterein­ket. Mert csakugyan valami rettenetes újság ez a tudományosan előkészített és keresztülvitt gyilkolás, amelynél hiányzik a látható lelke­­­­sedés, a tüzelő kiabálás, a harcias elem, amely­nél a harcosok a földi lukakban halnak meg,, amivel ezerszerte jobban megérdemlik csodála­­tunkat, mintha nyílt mezőn, Isten szabad ege alatt esnének el. Ami azonban politikusainkat illeti, szeret­tem volna, ha a Garonne partjánál maradtak volna. Hiszen ott egészen kellemesen volt be­rendezkedve. És ma már megvallhatjuk, hogy az utóbbi esztendőkben a politika csaknem tönkretett bennünket. Egyedül a politika az oka, hogy a háborút nem elegendő felkészült­séggel kezdtük meg. Hiszen most már jobban megy a dolog. De ha megkérdeznék a mi né­pünket, bizonyára ezt mondaná: „A politikusok fogják be a szájukat és mindenekelőtt ne bántsák a generálisainkat.“ És ez igaz is. A mi egyetlen nemzeti jelvényünk most a kard! Megengedem, hogy a mi népképviselőink nem nagyon rózsásnak látják a jövendőt. Csak képzeljük magunkat az ő helyzetükbe. Eddigelé a politika volt az ő karrierjük, az ő létjogosultságuk. És a háború rájuk nézve afféle „holt saison" és most várják azt a pil­lanatot, amikor újra megkezdhetik az ő nem egészen tiszta játékukat.“ Ámde Ohnet azon a nézeten van, hogy n a háború sok mindenfélét meg fog változtatni Franciaországban s hogy mindenekelőtt a po­litikai viszálykodásoknak kell elnémulniok. Beszélt erről egy képviselővel, aki ezt, hozta fel: Igen... de ez szociális kérdés! Okner így tört ki: „Az ördögbe­n­­ nincsen többé szociális kérdés, csak nemzeti kérdés van ! Mindenek­előtt arról van szó, hogy a németeket ki kell űzni az országból s azután fel kell boncolni őket. Mi Európa szabadságáért harcolunk, a háború itt alapos tabula-rasa-t csinált. Csak­­ nép van, amely tud harcolni és meghalni« 26»; a háború után olyan óriási reform munkát kell végeznünk, hogy azt semmi áron sem szabad átengednünk a politikusoknak. A társadalom valamennyi osztálya és rétege elitjének össze kell állania avégből, hogy a francia társadal­mat reorganizálja, hogy az összes adminisz­tratív formaságtól fölszabadítsa és befejezze azt a reformművet, amit az első forradalom megkezdett, hogy aztán Franciaország rá­áraszthassa az egész emberiségre az ő világu­k fényét. /VWVWV^^WV\A«WVWWMA^AAlW^eA MAGYARORSZÁG Budapest, 1915. szerda, március 17* Budapest, március 16. c ’A költségvetés a porosz urak házában. Az Az urak háza a költségvetést en bloc elfogadta. A költségvetés elfogadása előtt Drachenberg herceg kijelentette, hogy az urak háza elismeri fontos szükségét annak, hogy a Németországra rákényszerített súlyos Háborúban a végleges győzelem kivívásáig minden szükséges intéz­kedést zavartalanul hajthassanak végre. Del­brück dr., az államminisztérium alelnöke, ki­emeli, hogy még nem volt eset arra, hogy a költségvetést en bloc fogadták volna el ezt is a meggyőződés diktálta, ami mindnyájunk lel­két eltölti, hogy mindennek, ami különben el­választ bennünket, most háttérbe kell szorulni az egyetlen cél előtt a reánk kényszerített há­ború győzelmes befejezéséig. ^VVW^VNiVWA!WWVWVV%W«iA/W\ft»VA Használjunk hadisegély-postabélyeget! Adakozzunk a Vörös Kereszt-Egylet­nek ! Segítsük a h­adbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit! TELEFONSZÁM: Főszerkesztő. . . 23-51 Felelős szerkesztő 94-84 Szerkesztőség . • 23-51 Interurbán .... 140 Nyomda (lapzártakor) 80-40 Kiadóhivatal .­­ . 13--97

Next