Magyarország, 1915. március (22. évfolyam, 61-90. szám)
1915-03-25 / 84. szám
, hogy Zogratosz körülbelül egy csapáson halad Venizeloszszal. Az Akropolisz azonban, most az új külügyminiszter nyilatkozatait közli, amelyek szerint a jelenlegi minisztérium Görögországnak az európai bonyodalomba való avatkozása dolgában rezerváltabb magatartást fog követni, mint a Venizelosz-kabinet. A lap továbbá azt írja, hogy Venizelosz valószínűleg még továbbra is szerepelni fog a politikában, de a „venizeliszmusz“ mára múlté. A korona akaratnyilvánítása végét vetette annak a politikai bálványimádásnak, ami Venizelosz személyével folyt és annak a vakhitnek is, amivel egy politikus csalhatatlansága iránt voltak. Román tudós Oroszország ellen Bukarest, március 24. (A Magyarország eredeti távirata.) A romániai tudományos körben feltűnést keltő előadást tartott tegnap Constantin Obedeanu egyetemi tanár. Előadásában többi között ezeket mondotta: — Ha leigázott románokról beszélnek általánosságban, akkor elsősorban a besszarábiai románokra értendő az. Ha önmagunktól kérdjük, hogy kivel tartsunk, akkor arra kell gondolnunk, hogy noha szeretjük Franciaországot s tudjuk, hogy Anglia hatalmas, de be kell ismernünk, hogy ezek az országok távol vannak tőlünk. Ezek nem segíthetnek rajtunk. Svét hatalmas szomszédunk van: Oroszország és a monarchia. Az oroszoktól semmi jót sem várhatunk. Az orosz törekvés mindenkor leigázásunkra irányult. A liberális Románia nem mehet együtt a cárizmustól áthatott Oroszországgal. Azután arra a konklúzióra jut Obedeanu, hogy Románia függetlensége óta Ausztria és Magyarország ipari, gazdasági és pénzügyi téren sokat tett Romániáért, Németország pedig az összekötő csatorna volt Románia és a nyugat kultúrája között, amely az emberi zseni igen értékes eredményeit is eljuttatta Romániába. A görög—bolgár postaszerződés Bécs, március 24. A Neue Frei Presse jelenti Athénből: Baltazzi kereskedelmi miniszter és az athéni görög követ ma írta alá Görögország és Bulgária távirati és postaforgalmára vonatkozó szerződést. Magyarország: 1915. évi április hó 1-ével új előfizetést nyitunk lapunkra. Előfizetési árak: a magyar korona országaiba, Ausztriába és az annektált tartományokba. Egy hónapra Negyedévre Félévre Egész évre 2 K 80 fillér 8 . - , 16 . - , 32 . - , Egyes számára: Budapesten és oidéSsen 12 fillér Kérjük azokat a t. c. vidéki előfizetőinket, akiknek előfizetése március 31-ikén lejár, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek. Lakóhelyváltozás esetén arra kérjük tisztelt előfizetőinket, hogy új címüket idejekorán közöljék velünk. Minden erre vonatkozó bejelentéshez szüksége van a kiadóhivatalnak egyúttal arra a címszalagra is amelylyel az előfizetett példány a legutolsóartózkodás helyére ment Külföldre való költözködés esetén kérjük a portoki 0ixlvözet megtérítését is. MAGYARORSZÁG Budapest, 1915. csütörtök, március 25. Szeged a Kárpátokban ?, március 22. (.4 kárpáti harctérre küldött tudósítónktól.) A Labore felső völgyére drága selyemként lehullott a finom márciusi alkonyat, Horbók felöl lassan éledő rubintok ragyognak, táborok tűzszemei a feketéllő horizonton. És jönnek balról emberek, szálas, csüggedetlen nézésű vitézek, Tiszapartján undogáló asszonyok sok ő-vel beszélő fiai. Bejönnek mélyen az erdő csöndjébe a kárpáti fenyvesek közé a szegedi tanyák jegenyéi, felsőváros halászai, alsóváros nagymellű kubikosai, a rókusi gyárkémények, az újszegedi rózsaliget kertészei, a Széchenyi-tér platánjai alól könnyedcipellős szeladonok és a távolból pattogó ritmusú zene vet erre, katonazene, magyar nóta, ki tudja, mely táborban szól, lehet, hogy a szomszédban a pestieknél s talán éppen az a zenekar, mely júniusban tikkasztó, mámoros estéken az Oktogonon a Himnusszal perzselte a sziveket. Szép ez az este. Istenem, mily szép a dal s mily szép a nyomában késő fütyölés a legények száján; — de mi szép lehet most az alkonyat arra lent az alsótanyán, vagy valahol a Hóbiárt basa utcában, esetleg Horgos körül, Tápé mellett, vagy a gyevi földeken, talán a titokzatos házsorok között a Boszorkányszigetnél. Távol hunyorgó csillagfényként ragyog a tanyán az ablak, nagyerejű Pálfi Antal unokái imára kulcsolt kézzel állanak rövid ingecskéjükben a Máriakép alatt, melyet az asszony a hadibucsun vett augusztusban és már egyedül. Lehet, hogy ezidőben még szaladgál a bor gyöngye a hoszszúnyaku üvegben, a pusztai csárda asztalán; öreg, kesebajszú juhászok hümmögetnek a világ fölfordulásán, levénhedt, vajákos asszonyok eltűnt, hitenélküli fiúkról álmokat fejtenek ; valahol az almáromon, melyet még nagyapák tulipánoztak a téli fúrás-faragás nyugalmas napjaiban, ha megreped a pohár, sikoltva ájul ifjú menyecske s ugyanekkor megzörren az üveg láthatatlan ujjak alatt és a puli szűkölve szalad neki a sötétnek. Vecsernyés Verőn édesszülénk pedig leereszkedvén a padkáról, olvasót vesz elaggott kezébe, mondván, Úristen, inkább én haljak meg, én, a vén haszontalan, semmint ez áldott jó asszony urát vedd el odafönt... v ... És ezek itt, Szeged büszke fiai ülnek hallgatón, cigarettájuk beleparázslik az estvébe leszállt bársonysötétbe, a zene zenél, az ágyú is zenél, a gépfegyver is zenél, tökciterán is zenél a fiúk között egy cingár legény, azt mondja, borbély volt a szilléri Sugár-úton és tavaly márciusban szép verset szavalt a Hazafias ünnepen, pünkösdkor, az illat ünnepén előadást rendeztek, a Betyár kendőjét játszták s ő volt Imre; nagyon szép rojtos gatyát, mellényt és csizmát csináltatott erre a szépséges szerepre. Előadás után tánc és világposta, a menyaszszonya itt lett szerelmes beléje s aztán édes titkokkal borultak föléjük konfettis vasárnap délutánok a Pillében és a Gedóban, miután tiz szerpentint eldobáltak és megittak két pohár sört. Halászivadékok fiai is szólanak az avaron; a hal most kövérre hízhat a Tiszában, mennyi vért belehordnak e titokzatos hegyek közül rohanó patakok, de sózni bizonyára nem ágen költhet, mert könnyet is visznek e vizek eleget. Továbbá : Márton Ferenc bátyánk hogyan főzi halvacsoráját valahol a Marostorkolat tövében, ha rágondol, hogy tavaly igenkor a vattázás után a fia, — ki most e nagytestű fenyőnek támaszkodván pipára gyújt s ugy sóhajt, minek van szíve világon, — a ladik mélyiből bort hozott, melyet sajkából ittak, a jókívánságot pedig a vízimolnár kiáltotta feléjük a viz hátáról. . . Bizonyára titokban, hogy maga se tudjon róla, agg szeméből útjára bocsájt néhány könnyűt a gyerek után s ha rajtakapja magát, aszongya, a szüzdohány, a gyulai szüzdohány mégis csak különb, mint ez a trafikbéli, mely lám, szinte megrnkatja az embert. És a föld. A tavaszi napfényekben feléledő, finom porhanyós szegedi föld. Az áldott fekete és a szőlőgerezdes homok. A szatymazi gyümölcsligetek, hol nemsokára virágba borul a mandula és barack. Az őszi vetések, melyek kétségkívül asszonykezekből hullajtották magvaikat, már hullámzik zöldjük a szélben, — vagy talán hazaindult sóhajok szellője himbálja ... Lehetséges, hogy reggel a virradatban kocsi poroszkál valamely után a levéltelen jegenyék között és a kocsin Tömörkény István tűnődik szavakon, melyekkel nehéz érzésű öregek szólottak hozzá háborúról, boszniai okkupációról, régi időknek föléledt emlékét belekapcsolván a fejtetőre állott jelenbe .. . És mintha messziről ezek a képek mind megindulnának erre az erdő felé, melynek fáit egyre veri, egyre zugatja a már alig, hallható katonazene, de a mind erősebb ágyuszó. Állanak és hallgatnak, pipálnak és tűnődnek Szeged fiai, várják a vihart, mint égzengést vártak az arató rónán, vagy zengő ladikon a Tisza vizén. Ó, ha jönne egy angyal, aki mondaná, adjátok tündérkezembe sziveteket, akkor már a reggeli virradatban innen tovaszárnyalt szivekkel volna tele az a város s egyszerre csodálatos illattal telne meg a város és a Makó felől égre úszó nap büszkébben ragyogna, mint valaha. Jönnének, egybesereglenének felsővárosi szőkék, alsóvárosi barnák, selymes ürmök és kartonmosós paraszti asszonyok, hogy szájuk minden meleg csókját a szívekre leheljék. Mi vagytok a mi büszkeségünk, ti szegedi jegenyék a Kárpátok fenyveseiben. Ha ott omlik véretek, ha ott porlik izmotok, akkor is szegediek maradtok, soha nem felejthető drága fiaink, kiknek hadikrónikája mindig csak dicsőségről beszél. harc a Dardanellákért Csanak-Kale, március 20. A különböző harcszinterek közül, amelyeken a világháború véres drámája lejátszódik, ezidőszerint a több ezer éves története során oly gyakran s oly hévvel ostromolt tengerszoros, a Dardanellák az, amely a katonai szakemberek, valamint a laikusok érdeklődését is a legerősebben leköti Már a mondába vesző ősidőkben is kritikus pontja volt a harcvállalkozásoknak a Heclespositus, amióta azonban ágyak vannak, az áthajó-ozás elől el lehet zárni az utat. II. Mohamed ennélfogva fölépíttette a XV. évszázad közepén a két legjobban megerősített várat, a Kalüd-el-Bahrt (az európai oldalon) ésa Kalo-Saltaniel, amelynek védelme alatt az idők folyamán az ázsiai részen Csanakrl Salgi községe meghúzódott. Itt, a Dardanellák legszűkebb részén, ahiól mindkét szomszédos földterület nyúlványai 1300 méterig közelednek, játszódik le jelenleg legérdekesebb fejezete a harcnak, amelynek évezredes elődeivel csak az az egy közös vonása van, hogy már most a regék világából a valóságba lépett át. Hogy a sok mesét és mithoszt, amelyek a küzdő felek hatalmi eszközeiről, az ostromlás esélyeiről és lehetséges következményeiről forgalomban vannak, a szaguk valódi értékére szállítsák le, az irányadó katonai és politikai hatóságok a legjobb eszközhöz folyamodtak , hozzáférhetővé tették a sajtónak a csatatérre való jutást és pedig olyan formában, amely a biztonság és a legnagyobb arányú bizalom büszke öntudatáról tesz tanúságot, s máris kivívta az érdekes expedíció öszszes résztvévőinez, köztük a két jelentévé