Magyarország, 1915. március (22. évfolyam, 61-90. szám)
1915-03-30 / 89. szám
Harctéri levél a Hala mellől , i 1915. március 23. ) Egy fiatal orvosnövendék irta Budapestre egyik ismerősének a következő érdekes levelet a harctérről: Kedves Sz . . . ur! örülök, hogy ismét alkalmam nyílik egy hosszabb levelet írni, s hirt adni magamról kedves mindnyájuknak, kikre mindig hálásan és örömmel gondolok. Az immár két hónapja tartó tétlenség még mindig tart. A tétlenséget természetesen harci értelemben kell venni. Úgy veszem észre, mi kiválasztottjai vagyunk az Istennek. Mert míg tőlünk északra és délre egyre-másra történnek előretörések, kisebb csetepaték s néhanapján erős puskatüzet, ágyumorajlást lehet hallani innen is, onnan is, addig a mi frontunkon csend honol. Azt a néhány srapnelt és gránátot, amit a muszkák naponta a rajvonalakra engednek, már megszokta a legénység s jó magyar humorral jegyzi meg, ha a fedezékek sarkába belecsattan egy gránát: „Már megint kapunk szeretetadományt". A rajvonalak igen messze — néhol két kilométerre is — vannak egymástól; természetes, hogy ilyen távolról a muszkák sem bolondok puskázni ! » Most éppen motorzugás szakította félbe írásomat. Kimentem. Tudtam, hogy repülőgép. Csakugyan, fenn a rózsaszínű felhők között, hol eltűnve, meg előbukkanva mögöttük előttük, búgott méltóságosan a mi repülőgépünk. Köröskörül éles pukkanások. Az oroszok lövik ki töltényeiket reája ! Hiába! Az diadalmasan, nyugodt ívvel fordul jobbra, amerre a tűzvonal kanyarodik. A hegyes golyók pedig erőszakos füttyentéssel, vadul csapódnak le közibénk az országút havára, ahonnan a repülők útját tartjuk szemmel. Mondják, hogy a muszka golyó messzebb repül, mint a miénk. Csakugyan! Az orosz rajvonal innen két-három km. lehet s a csaknem derékszögben a repülőgépre jövő golyók mégis hozzánk hullanak le. A golyóhullás különben nem újság nekünk. Különösen az első hat hétben voltunk sokszor golyózáporban. Persze a golyózápor kifejezés túlzott, aminthogy túlzottan használják is általában. Mert mikor csakugyan zápor módjára jön a golyó, akkor fedezék nélkül lehetetlen megmenekülni. Ez azonban csak legritkább esetben, nagy tömegek összesített puska- és gépfegyvertüzében szokott előfordulni. Nem célom azonban unalmas fecsegéssel fogyasztani a papirost. Igyekszem olyasmit írni, ami esetleg érdekli mindnyájukat. * Hiába, a sors nem akka, hogy a két héttel ezelőtt megkezdett levelet akkor befejezzem! Akár szerettem volna valami érdekessel szolgálni. Na hát elmondhatom, hogy azóta sok esemény történt, változás is volt egyben-másban. Még március első napjaiban jött a titkos parancs : támadás lesz ! Persze lett nagy sürgés-forgás, előkészületek folytak a sebesültek fogadására. Megvolt a nagy támadás ! Sebesült is volt bőven ! Nem írok többet, mert ki találja húzni az árgus szemű cenzor ! Nemsokára parancsot kaptunk, hogy segélyhelyünket néhány km.-rel oldalt állítsuk fel. Sötét éjjel volt már. A hó fehéren világított az útón, az út mellett a fákon és a magasba nyúló sziklafalakon. Hatalmasan megpakkolva botorkáltunk végig a síkos országúton. Egyszerre a hallgató rajvonalak felől rózsaszínű derengés támadt, mely élénk vörösségbe csapott át csakhamar. A muszkák szokás szerint felgyújtottak néhány házat, hogy világosságuk legyen,. Egyszerre világos lett! A Biala-völgye élénk rózsaszínben pompázott s közepén vörös kígyó húzódott: a Biala. A homályból egyszerre kemény szó csapott ránk: Állj, ki vagy! „Honvéd“ volt a felelet. Továbbmegyünk a sötét szuronyos alak felé. Az ismét kiált s meg-szörren kezében a ,,kész“-be vágott puska. „Jelszó“. Megmondjuk. „Előre“ s vállára akasztja fegyverét. Tovább folytatjuk utunkat a város felé, amelyen át kell haladnunk. Az első utca végén már ismét megállít az őrszem, benn a városban is és utoljára a kimenetelnél tartóztat fel az őr. Nagy az ellenőrzés ! Cédula vagy jelszó nélkül nem engedik át az embert az őrvonalon. Egy völgybe érünk. A piros fény eltűnt az égről, sűrű homály fed mindent. Már nincs messze a rajvonal. Egyszerre élénk pattogás, kattogás hallik. Nyomban rá apró rövid füttyenések idegborzongató zenéje dudol a fülembe. Nagyobb hatás kedvéért pattogni kezdenek a fák derekai a golyóktól. Majd gyors egymásutánban négy villanás látszik. Nyomban rá négy mély dördülés, utána pokoli csikorgás, durrogó-durrogó zúgás , a nehéz Haubitzaink lettek. Itt vannak közel valahol. Látni azonban nappal sem lehet őket. Meglepetve állunk meg. Újra támadás ? A golyók mind sűrűben s mindig közelebbről zizegnek. Pedig völgyben vagyunk s a rajvonalak fent a hegytetőn vannak. De hát a muszka ravasz! Néhány ember mindig úgy lő, hogy a golyó a rajvonal mögé találjon. Múltkoriban egy sebesültet lőttek igy meg, mikor könnyű kézlövéssel a szanitétszkocsira szállt fel. Szegény haslövést kapott! — Egy házba rejtőztünk a golyók elől. Kisült azonban, hogy csak boszantani akartuk a muszkát, később csendes lett minden. Most már több, mint egy Hete vagyok itt az ostruszai völgyben, mely a Biala mellett van. Itt aránylag jó helyen vagyunk, mert innen csak a kárpáti harcok eldőlte után mozdulunk. Ellátásom igen jó, a doktorommal együtt étkezem, csupán a lakásom nem olyan, mint lehetne. Ma éppen négy hónapja, hogy a harctérre jöttem. Bámulatos, mennyire fásulnb lesz itten az ember. Szinte azt mondhatom, alig vannak gondolataim. A régi civil életem, az otthon, a család, az ismerősök csak mint egy régi álomnak a képei tűnnek elém s szinte el sem tudom képzelni, hogy voltak valaha emberek, akik nem jártak csukaszürkében puskával a vállukon s hogy volt-e olyan idő, amikor naponta nem viharzott el fejünk fölött néhányszor az ágyúgolyó ! Idegenek közt, örökösen nagy társaságban élni, azokkal beszélni, tenni, parancsolni, ápolni, gondozni, látni szenvedést, kínlódást, hallani jajgatást, elhaló sóhajokat, érezni mások végtelen szenvedéseit, annyi emberélet kimúlását túlélni, itt maradni csaknem egyedül, míg körülöttem változik, megújul minden és mindenki: idegeket próbára tevő, majd megszokottá, mindent mindeg esgyé tevő dolog, eleinte olyan új, borzalmas s most már oly megszokott, hogy most már csak apatikus nyugalommal élek itt tovább, élek úgy, mintha mindig háborúban lettem volna, mintha mindig ezt a lélek nélküli, üres életet éltem volna. Talán ez a lelkiállapot meg fogja magyarázni azt, hogy miért nem írok gyakrabban. Vannak idők, amikor nem tudok egyszerűen egy szót sem leírni. Nincs akaratom hozzá! Pedig semmi bajom nincs ! Egészséges vagyok, sőt erősödtem is. Hanem engem is hatalmába kerített az apátia, a harctéri betegségek egyik faja. Egy tiszttől hallottam, hogy képtelen a menyasszonyának írni. Ehhez csak nem kell megjegyzés! Micikétől kaptam levelet. Majd neki is válaszolok. (Sajnos, be kell jelentenem, hogy a tintám fogyóban van.) Milyen más embervagyok pedig, ha levelet kapok. Akkor is- mét teljes a kapcsolatom az otthoni ,világgal? Js Jól vannak ugyebár? Szomorú világ van odahaza, drágaság, lisztmizériák stb. Itt mi kapunk mindent, ami kell. Dudi hogy halad a tanulmányaiban? Kedves Sz . néninek ked,zeit csókolom. Dudit, Micikét és Elluskát, valamint kedves Sz . . . urat szívélyesen üdvözlöm Béla. MAGYARORSZÁG Budapest, 1913. Kedd, március 30, fizisánsoki párisi tábor Eduard Chamusat, a „Bemer Bund“-nak a francia frontra küldött harctéri tudósítója a következőket írja a párisi hangulatról: Párisról, Páris erkölcsi és katonai helyzetéről nagyon ellentmondó hírek kerülnek a külföldre. A katonai helyzet tudvalévően 1914 augusztus hónapban hirtelen megváltozott. Ámbátor a kormány Bordeaux választotta székhelyül s a katonai főparancsnokságnak Párisban szabad kezet adott, azért Páris maradt úgy Franciaország, mint a külföld előtt az ország fővárosa és ügyveleje. „A legvégsőig védelmezni fogom Párist“, jelentette ki Gallieni tábornok, Páris katonai kormányzója. Egy nagy sietséggel alkotott hadsereget adtak rendelkezésére, hogy egy esetleges ostromot kiállhasson. Tudvalévően a németek meg sem kíséreltek ilyen vállalkozást, csapataik visszavonultak és hátrább foglaltak állást. Vájjon, miután így a legnagyobb veszély elmúlt, Páris újból megkezdi-e rendes élet-, módját, vájjon az aggodalom, mely a lelkeket egy ideig eltöltötte, teljesen megszűnik-e? Vájjon az aggodalmak elmúlta után a kedélyekben beáll-e az örvendetes reakció? A párisiak minden ilyen találgatást és feltevést megszégyenítettek. A föléjök helyezett katonai hatalom nem csökkentette, csak megváltoztatta tevékenységöket. Szokásaikat nem nyomta el, hanem csak a maga számára hasznosította. A gyász, ha bekövetkezett is, nem verte le a párisiakat. A francia köztársaság fővárosában erőteljes élet lüktet. Ez a hatalmas elsáncolt tábor nem akar az események előtt kapitulálni, inkább megtanulta azt, hogyankell a maga élvezeteit fegyelmezni. Senki se adhat a párisiak kedélyállapotáról jobb felvilágosítást, mint Laurent ur, Páris kitűnő rendőrprefektusa. Laurent ur már 23 esztendő óta van a rendőrségnél, melynek dolgait a legapróbbig ismeri. Mint főtitkár, a kormány Bordeauxba való költözése után arra volt hivatva, hogy helyettesítse a nemrégiben meghalt Henniont. Laurent urat nem ijesztette meg az, hogy ilyen viszonyok közt kellett átvennie a párisi rendőrség vezetését. „Tudja, én jól ismerem az én párisi népemet“ — mondotta nekem. „Gyakran ellenzékeskedik, de alapjában véve igen komoly. Ezt csak a felületes szemlélő nem veszi észre. A párisiakban a hazafiság és áldozatkészség nagyszerű erényei szunnyadnak. Ilyen lakosságnál könnyű dolog a rendet fenntartani, amikor az ország érdeke forog a kockán. Állíthatom, hogy semmiféle oktalanság nem akadályozta meg, hogy az élelmiszerekről való gondoskodásban eljárjunk, sőt amint látja, a párisiak a kezünkre jártak. Az általam kiadott különféle rendeleteket a legpontosabban megtartották, különösen a világításra vonatkozókat, minek következtében most Párisnak éjjel olyan képe van, mint valami vidéki városnak. Azonban dacára ennek a sötétségnek, mely a főváros éjjeli fényességéhez szokott idegenek előtt kétségtelenül feltűnő, nem szaporodott a kihágások száma. A lakosság a legnagyobb nyugalommal végzi ügyeit és nem mondott le az élvezeteiről sem. Mindenesetre a jó egészségnek a jele. Egy jelentés szerint, melyet a rendőrprefektus mutatott, esténkint közel 37.000 ember látogatja a színházakat és mozikat. Vasárnaponkint a boulevardofcon és Bois de Boulogne-ban újra-