Magyarország, 1915. április (22. évfolyam, 91-119. szám)

1915-04-25 / 114. szám

b MAGYARORSZÁG Budapest, 1915. vasárnap­, április 25. között. A szökevények elmondották, hogy ellá­tásuk és élelmezésük igen rossz volt. A singa­­porei lázadásban a németeknek nem volt részük. Az alkoholkérdés London, április 24. A «Times» jelenti: A kormány a jövő héten semmi döntő intézkedést nem léptet életbe az alkoholtartalmú italokkal való ke­reskedelem ellen, hanem beéri azzal, hogy bizonyos korlátozásokat rendel el, amelyek az alkoholkim­érés ellenőrzését lehetővé teszik. •' * : A semleges államok Leleplezték a newyorki kikötők titkait Newyork, április 24. (Saját tudósítónktól.) Kevéssel a világhá­ború kitörése után Anglia három hadihajót küldött közvetlenül a newyorki kikötő bejárata elé, amelyek az Egyesült­ Államok szégyenére minden érkező és induló hajót megállítottak és megviszgáltak, mintha ez az ország csak­ugyan Anglia fenhatósága alatt állna. Érthetetlen volt sokak előtt, hogy az angol hadihajók, amelyek immár hét hónapja cir­kálnak az amerikai partok mentén, honnan látják el magukat szénnel és élelmiszerrel. A nemzetközi törvények szerint egy ország ugyanis megszegi semlegességét, ha háborút viselő felek hadihajóit élelmiszerrel vagy szén­nel látja el. Most azután kiderült, hogy a sem­legességnek ezt a megszegését hónapok óta kö­vetik el bizonyos ügynökségek a newyorki ki­kötőben, amelyek az angol hadihajóknak az éj leple alatt kis csavargőzősökön szenet, élelmi­szert és muníciót szállítanak. Dudley Field Malone vámfelügyelő leleplezte az összeeskü­vőket és feljelentésére Snowden Marsh­all szö­vetségi ügyész megindította az eljárást a tette­sek ellen, akiknek a neveit a vizsgálat sikeres­sége érdekében egyelőre nem árulják el. (Ame­rikai Magyar Népszava.) Az Unió válasza a német jegyzékre Berlin, április 24. A „Lokalanzeiger" jelenti, úgy látszik, félhivatalos sugalmazás alapján . Az Egyesült­­ Államok válasza még nem érkezett be a német kormányhoz ama előterjesztés ügyében, ame­lyet Bernstorff gróf német nagykövet tett az Egyesült­ Államoknál és amelynek értelmé­ben a fegyverek kivitele ellenkezik Amerika semlegességével. Nem ítélhető meg ennélfogva, hogy váljon a válasz hangja és tartalma meg­­egyezik-e azzal a kivonattal, amelyet a Reuter­­ügynökség Bryan válaszaként közzétett. Peppino Garibaldi az olasz királynál Róma, április 24. Az «Avanti» jelentése szerint a király ki­hallgatáson fogadta Peppino Garibaldit A lap azt gyanítja, hogy szabad­csapatokat fognak szervezni. Garibaldi ma Párisba utazik.­ ­ A távoli Keleten Három japán hadosztály Santungban Berlin, április 24. Az esti lapok hírt kaptak Kopenhágán át Pétervárról, hogy a japánok megkezdték a had­műveleteket Santungban és eddig három had­osztályt szállítottak partra. Japán válasza az Egyesült­ Államoknak Pétervár, április 24. K­kuekból jelentik: Az Egyesült­ Államok­­kérdésére Japán, mt a határozott választ adta, hogy a közte és Kína között folyó tár­gyalások nem irányulnak az Egye­sült­ Államok ellen. Japán a Kínában élő idegenek védelmét hozza föl indokul kí­nai csapatszállításaira. A Balk Venizelosz — Gunarisz ellenjelöltje Athén, április 24. Venizelosz párthívei elhatározták, hogy a volt miniszterelnököt jelölik Gunarisz minisz­terelnök ellen az általános választásokon. ^VVVVVVVV\\V\VVVVVVV^VVVVV\V\VV\( Pénzintézeti Központ A Magyarország április 22-iki számában mondottam, hogy olyan pénzintézet, amely­hez az állam 125 millióval járulna, a többi érdekelt üzletrészbirtokos pedig egy illimi­­tált, de mindenesetre jelentékenyen kisebb, talán csak negyedrésznyi összeggel, nem működhet egy carte blanche alapján, an­nak egész üzletkörét, minden geszióját a tör­vényhozásnak kell megállapítania. Még fo­kozottabb kötelesség ez, ha számba vesszük, hogy a pénzintézet oly jogkörrel lenne fel­ruházva, melyhez foghatót sehol sem talá­lunk, mert törvényesen megállapított nor­matíváinak nélkül, tehát teljes mozgási sza­badsággal akar kerek számban 2000, együt­tesen 15 milliárdot forgató pénzintézet fölött korlátlan hatalmat gyakorolni. A törvényhozó hiába böngészné a ja­vaslatot, abból nem tudhatja meg, hogyan szeretné a kormány ezt a monstruózus esz­mét megvalósítani. Amin Németországban, de egyebütt is az ország legnagyobb pénz­ügyi és gazdasági tudósai és gyakorlati vi­lághírű férfiak több mint egy évtizede törik a fejüket, azt a mi pénzügyeink invenciózus kezelője szinte pokoli egyszerűséggel elin­tézi. Mint hírlik, egy speciális alapszabály­ban és ügyrendben meg fogja állapítani, ho­gyan fog ez a pénzintézeti központ bizonyos tagjainak működésébe „számyítólag befolyni“, miként fogja őket esetről-esetre „utasítani", betéteiknek mikénti felhasználását szabá­lyozni, üzletkörüket arányosítani — és ami persze szintén könnyű feladat lesz — üzleti területüket geografice elhatárolni. Csodálatos rövidlátás van ezekben a bankdirektorokban ! A jó Teleszky leveszi róluk az igazgatás minden gondját, nekik nem marad más, mint csak az a kis felelős­ség meg az, hogy pontosan fölvegyék a fize­tésüket s mégis szinte valamennyi ragódo­­zik ellene. A kormány nem győz erősködni, hogy „ti szerencsétlenek, ez a központ ben­neteket boldogítani fog“; nem győzi leg­szentebb eskükkel bizonyítani, hogy a pénzintézeti központ „csökkenti az in­tézeteknek a kormányhoz való függési viszonyát“, ezek a korlátolt bankigazgatók (az intelligencia tizenötmillió saját tőkén fe­lül kezdődik , majd megmondjuk később, hogy miért) félig hangtalanul nyöszörög­nek e terv ellen, mert bizony hangos szóra a mai még nem csökkentett függési viszony mellett nincs merszük vetemedni. Az intézeteknek van két érdekképvise­letük. Az egyik szerelmes volt Lukácsba, a másik szerelmes volt Tiszába ; most, a pénz­intézeti központ terve után, mindketten szerelmesek a Teleszkybe. Ez a két egy malomban őrlő érdekkép­viselet, bár a szerelem által elfojtott moll­­hangon, egyáltalán nem kér a pénzintézeti központ áldásaiból s intézeteit tovább is az eddigi „függésben“ akarja meghagyni. Nem kevésbé figyelemreméltó, hogy a horvát intézetek teljes szeparációt akarnak. Ők csak a központ pénzét hajlandók elfo­gadni, de semmi mást. Külön igazgatóságot, mely szabad kezet nyerne mindenben, szó­val teljes s nem a kormány által a pénzintéz­­­zeti központban állítólag biztosított függet­lenséget követelnek. A kormánynak csak azt hajlandók megengedni, hogy elnevezheti­ őket, akik Zárgábban valósággal dirigálnák­ fognak , akár „képviseletnek“ akár más mi-, egyébnek. E kérdésről közjogi é­s egyéb vo­natkozásban is sokat kellene és lehetne­ mondani, de mert most nem áll módomban­: láthatjuk, hogy a mai szájbefogó időt amily­ kevéssé alkalmasak akár ily természetűlkotv­­mánykezdeményezések bírálatára, akár an-­ nak múlhatatlan vizsgálatára, hogy intézet­­teink túlnyomó részének ily példátlan, teljes leigázására — melyet egy kormánylap első,­ extázisában boldogan mint „államosítást” üdvözölt — van-e halaszthatatlan, a legmen­­gasabb közérdeket jelentő oka, nem is szok­­va arról, hogy most mindannyiunk felleli élete, remegő figyelme, érzéseink é­s gondo­lataink minden megmozdulása egész más­ problémák felé fordul. És éppen most akarják a kormány a pénzintézeti reform sok évtize­­­des problémáját eléggé el nem ítélhető mó-­ó­don és egy silány torzó alakjában megoldani!)! Hát valóban oly sürgős volna a pénzintéze­tek függetlenítése a kormánynak? A tör­vényjavaslatban biztosított nagyobb függet­lenségből azonban, csodálatos, a nagyban­kok sem kérnek. Ezek a javíthatatlanok mindenképpen fenn akarjá tartani a jelen­legi súlyos függőséget. Ők, szegények, a rabságban elvesztették fogékonyságukat a szabadság mámoros le­vegője iránt. Ők nem engedik magukat be­sorozni a felszabadítottak közé. Ők „bezu­­pálnak“ s tovább szolgálnak. Gondolom, ti­zenötmillió korona tőkével sem rendelkező apró, senki bajtársaik, azok hadd élvezzék a pénzintézeti központ bilincsoldó, vagy, mint a kormány oly megkapóan hirdeti, a füg­gést csökkentő hatását; ők majd csak meg­maradnak a rabság fekete kenyerén s ezen­túl sem vonakodnak helyet adni zárt kö­rükben vagy vállalataiknál azoknak a ki­tűnő pénzügyi politikusoknak, akik elég ál­dozatkészek léginek velők a rabságot meg­osztani. Már­pedig ha a nagybankokra e korsza­kos reformgondolatot nem alkalmazza a mi­niszter úr, akkor ő maga buktatta meg a ja­vaslatát, mert éppen azon a ponton ütött rést rajta, amelyet még —legalább elj­elen­­leg — indokolhatott volna. Mert mi lehetett a miniszter úr alap­­gondolata ? A magyar pénzintézetek, noha takarékbetéteket kezelnek, a külföldi köz­ségi stb. takarékpénztárak típusától elütnek, mert nem kizárólag úgynevezett „takarék­­pénztári üzlettel“­ foglalkoznak. Ezért nem alkalmazhatom rájuk — gondolta a minisz­ter úr — a külföldi rendszert, mely túlnyo­móan a betétek egy részének pupilláris mó­don — részben értékpapírokban — való el­helyezésére s a megengedett üzletekre tar­talmaz sztrikt rendelkezéseket. Ehelyett te­hát egyszerűen a pénzintézeti központ, mint állami orgánum útján, felügyelet s indivi­duális, egyéni kezelés alá helyezem őket. De nem valamennyire alkalmazza a miniszter úr ezt az elvet,­­ ami legalább logikus vol­na,­­ hanem csak egy bizonyos, egész ön­kéntesen, minden gazdasági indok nélkül kiválasztott kategóriára. Az élet azonban e kérdést másképpen revellálja. A miniszter úr által kiszemelt körülbelül 1800 pénzinté­zet közül legalább 1600 úgyszólván teljesen takarékpénztári jellegű. Üzletkörük — külö­nösen ha a külföldi újabb vítust tekintjük, mely a közhasznú takarékpénztárak üzlet­körének kiterjesztése felé hajlik — jófor­mán egészben megfelel a külföldi típusnak. Ezeket tehát az állami omnipotencia kétes értékű s külföldön is mellőzött, mert vesze­delmes áldásával megajándékozni legke­vésbé szükséges. Ezeknél — megfelelő átme­neti idő engedélyezésével — bizonyos egy­séges regulatívumot eredményesen lehetne alkalmazni. Ilyesmire gondoltak nálunk is vezető bankigazgatók, mint pl. Ullmann Adolf is, aki valamelyik 1—2 év előtt megje­lent cikkében, egyenesen negálta az állami ellenőrzést. A rendezésnek ez a módja —­ vagyis a fix szabályok alkalmazása — leg­kevésbé alkalmazható azoknál a nagyobb

Next