Magyarország, 1915. április (22. évfolyam, 91-119. szám)

1915-04-27 / 116. szám

Budapest, 1915. kedd, április 27. MAGYARORSZÁG jégesek vagyunk, jól megy, dolgunk. Holzer István, Zilinszky, Bartha József, Szakács Pál, Józan Gyula hadifoglyok. Székesfehérvár: Jeszenszky Lajos főhadnagy Omszkból közli, hogy a körülményekhez képest jól érzi magát. — Molnár" Elek honvédszázados Írja: Egészséges vagyok, az oroszok emberségesen bánnak velünk. Szilágyi Vilmos vártüzérfőhadnagy levelet irt Budapesten lakó nejéhez, hogy jelenleg Moszkvában van, azonban néhány nap hiúsvá viszik Szibéria felé. Ne aggódjanak,egészséges és jól érzi magát. — Egy hős tűzmesterről. G. L. tartalékos szakaszvezető a .....hegyi tüzérség altisztjei nevében a következő érdekes sorokat iga nekünk: Most, hogy a nagy háború folyik és azt lehet mondani, hogy minden epizód, ami a háborúhoz fűződik, érdekli a fönönséget, azt hiszem, nem lesz érdektelen az sem itt itt én itt egy tartalékos tüzértűzmesterről leszok. Ez a kitűnő katona a déli harctéren mindég kitüntette magát Én három hónapot töltöttem vele Szerbiában . Igazán mondom, hogy a tiszt urak s mi is csodáltuk a bátorságát. Ha valami veszélyes feladatot kellett elvégezni, M. tűzmester mindig vállalkozott az emberei már annyira bíztak benne, hogy bárhova is vakon követték, pedig máskülönben nagyon szigorú volt az alárendeltjeivel szemben és viszont a parancsok teljesítésénél nem ismert akadályt. Köteteket lehetne írni aháborúban elkövetett tételről. Én csak azt írom le, amit láttam. Akiről itt írni akarok. 9 polgári életben mészáros, pesti lakos és mint szakaszvezető vonult be a háború elején és később itt lépett elő tűzmesterré, mikor egy tizenegy, tagból álló, felderítő szolgálatban levő szerb járőrrel szemben másodmagával felvette a harcot, megtámadta azokat, nyolcat közülük agyonlőttek, hármat pedig elfogtak. A halottak közt volt egy tiszt is. Ő volt az, aki 1914. szeptember 20. és 27-ike között, — mikor a szerbek legjobban bombázták Orsovát — a magyar partról egy 7 cm-es hegyi ágyúból ötvenkét lövéssel, —amelyből csak kettő volt hibás — három szerb hajót és egy pontont elsülyesztett. De bátorságának, jobban mondva vakmerőségének — mert ez direkt a halál kihívása volt — akkor adta legnagyobb tanújelét, mikor a múlt év november végén egy hideg, havas téli napon a szerbek két oldalról támadták meg ütegünket. Már-már tarthatatlan volt a helyzetünk, — ekkor már kilenc emberünk feküdt vérben — sűrűn" hullottak a gránátok reánk s ha valaki csak a fejét dugta ki az ágyú mellől ,rögtön jött sortűz. Ezen a napon ő is megsérült, de csak könnyebben. Egy gránátszilánk érte a jobb lábát. Ő ezzel nem törődött, csak az ellenséget figyelte, mert már ismertük a szerbek harcmódját és tudtuk, hogy valahonnét gyalogság fog megtámadni. Kisvártatva az ütegtől alig 5—600 lépésnyire levő dombon feltűnt a szerbek rajvonala. A szerbek rohamlépésben jöttek az ütegünk felé s már alig voltak 150 lépésre, mikor jelentette a kapitánynak, hogy ő megtámadja a szerbeket. A velünk levő gyalogság (10—50 ember, kevésnek látszott arra, hogy a szerbeket feltartsa s ekkor a tűzmester kihúzta skárdjit s mivel az ütegünk nagyobb része román fiukból állott, elkiáltotta magát románul ■ dupa mine! csínye áré kurázs ■, (utánam, kinek van bátorsága) és már meg is indult, mert tudta, hogy a románok szeretik őt, alig küzdöttek 10—15 percig, ezalatt a rövid idő alatt a 150—160 szerb nagyobb része vérében feküdt, vagy megadta magát, aki pedig futni próbált, az golyót kapott a hátába. Csodálatos volt, hogy a mi embereink hogyan küzdöttek s mégis alig sérült meg egynéhány közülök. Pedig a szerb gyalogságnak a szuronya is fel volt tűzve, mig a mi rövid karabélyunkon semmi sem volt, de nem is kellett, mert a karabély agya is megtette a hatást. A tűzmester még jó ideig járt a sérült lábával velünk s mikor már éppenséggel nem birt se lovagolni, se járni, csak akkor ment kórházba. Ott sem volt maradása, mihelyt jól érezte magát, rögtön kikéredzkedett és visszajött az üteghez,hol orvosi vélemény alapján csak könnyű szolgálatra osztották be. Nyughatatlan természete itt sem hagyta sokáig, pedig nagyon jó dolga volt és addig kérte a tiszteket, míg elhelyezték az északi harctérre. A tisztek és mi is sajnáltuk ezt az örökké víg és jó bajtársat, kit soha sem láttunk búsulni, kivéve, mikor az öccse hősi halálát megtudta, aki fönn küzdött hősiesen az északi harctéren. Akkor se mutatta bánatát senkinek, de három napig nem lehetett szóba állni vele. Esetét csak azért említem fel hát, hogy ha ő is elesik, akkor bizonyára nem emlékezik meg róla senki sem. Ő pedig nem szokott dicsekedni, ha csal majd a naplója ,el nem árulja. — Nyolc csonka székely baka... A villamoson. A keleti pályaudvartól indulóban van a 46-os kocsi a nyugati pályaudvarhoz. Nyolc fáradt katona tápászkodik felfelé a kocsi belsejébe, mindegyiknek kezében egy-egy tarisznya, vagy jókora bugyor. A legények leülnek s amint elhelyezkednek egymás mellett, csak akkor vesszük észre, hogy valamennyi csonka, harctérről jött, megszenvedett magyar fiú. Mindegyikének a keze fején ütött örök, szomorú nyomot az ellenséges fegyver. Az egyiknek a mutatóujja hiányzik, a másiknak a hüvelyk, a harmadiknak a kisujja s igy tovább, de közöttük legszomorubb a legkisebb katona, akinek csuklóban van levágva a keze. Ülnek, beszélgetnek hangos szóval s a zsúfolásig megtelt kocsiban figyelő lesben a közönség. A Damjanich utcánál felszáll egy idősebb hölgy és a folyton zökkenő villamosban a biztosság kedvéért neki támaszkodik a villamos ajtajának. Az urak rendületlenül ülnek s beszédbe elegyednek a csonka vitézekkel, csak a legkisebbik, a legszomorubb hallgat, de amidőn meglátja az álldogáló hölgyet, felpattan helyéről és mosolyogva kinálja meg helylyel: ■r— Tessék naccsága helyet foglalni. A hölgy azonban egy szelid „világért semm’ szócskával visszautasítja a csonka vitéz ajánlatát, megveregeti annak vállát és nagy megindultsággal, szeretettel mondja : — Üljön le, fiam, maga fáradtabb, mint én. Azután beszélgetni kezd a katonákkal: — Messziről gyüjtünk — mondja a legkisebb !—. Szepsiszentgyörgyön voltunk a kórházba. [Valamennyien otthagytunk a husiinkból egy darabot... Tetszik látni ? És megmutatja a fejetlen kezet, majd elbeszéli, hogy valamennyien székelyek. Háromszék megyéből valók, Nagyajta községből... Együtt indultak a halált osztó útra még augusztus havában, midőn a muszka ellen kellett menni és együtt kerültek haza, a sepsiszentgyörgyi hadikórházba, majdnem egy időben, — de kivétel nélkül mindegyikük egy sorsban. — Csak a Jóska meg a Mózes gyerek esett el, mivelhogy abban az időben a falunkból éppen tizen mentünk el. A többiek előbb, vagy későbben ... Mi nyolcan megmaradtunk, hogy mi lesz Velünk, azt a jó Isten tudja. — Én még csak tudok dolgozni — szól bele a másik — mert én csak a kisujjamat hagytam oda — és nyújtogatja mutatóul megesünk ült kezét a hölgy felé... — Tetszik látni — folytatja tovább — egész jól mozgatom a többit. Mikor az édesanyám meglátta, hát csak pörgette a könnyet, ámde a menyasszonyom megvigasztalta. Aszondta , sobaj nőném, csakhogy a szeme megmaradt világában. — Én is aszondom — folytatja egy másik csonka legény — csakhogy a szemünk világa megmaradt ... Mi lenne, ha nem láthatnám ezt a szép világot, hát én akkor úgyis elbúcsúztam volna tőle. — Hát most hová mennek ’? — kérdi a hölgy. — A káderhez, fel Prágába. — Aztán mi lesz ott magukkal ? — Hát megvizitálnak — adódik a válasz — oszteg ha az orvos jónak látja, megint a harctérre küld. — Dehogy is, lelkem, hiszen ezekkel a kezekkel nem küldik magukat el, majd beosztják más szolgálatra... — No még csak az kéne — pattan fel egy magas szép szál legény — alig várjuk már, hogy kinn legyünk a fronton... Eddig elég vót Sepsiszentgyörgyön. Láttuk már az atyafiságot is, most pedig megyünk. Aztán önérzetesen teszi hozzá : — Tetszik tudni, mi székelyek vagyunk. Mindenki megilletődve hallgatja a vitézeket, s amint a legutolsó szó elhangzik, mély, ünnepies csend támad a villamos belsejében ... Azután a hölgy elővesz egy két koronás papírpénzt és odanyujtja az egyiknek : — Vegyenek cigarettát, fiuk. Erre a közönség között is megindul az adakozó kedv. Finom szivarok kerülnek elő az utasok tárcáiból, rég nem látott, csodaszámba menő egyiptomi cigaretták az egyik előkelő utas ezüst szelencéjéből. Mire a nyugatihoz értünk, már egy halom dohányos kincs volt együtt, azután szépen, illedelmesen elköszönve indult útnak a pályaház felé nyolc csonka, székely legény, akik megrok ,kant tagokkal ismét a harctérre akarnak jutni... — Reuter báró öngyilkossága. Londoni lapok közlése szerint múlt kedden tartották meg a bírói halottszemlét a felesége halála miatt öngyilkossá lett Reuter Herbert báró holttesténél. A tanúkihallgatások során az öngyilkos báró fia, Reuter Hubert báró elmondta, hogy anyjának betegsége nagyon leverte a bárót, aki azonban végül látszólag belenyugodott a halál kikerülhetetlenségébe. Bradshaw, vezértitkár a báróné elhalálozását követő napon levelet kapott a bárótól, amelyben ez rendkívül elkeseredett hangon értesíti a báróné haláláról. Bradshaw még elmondotta, hogy ez a levertség meglepetés volt részére, mert Reuter nem volt az érzések embere, sőt még kedélyes sem volt. Flint Walter kertész, aki a holttestet a nyári lakásban feltalálta, ugyanilyen értelemben vallott. A holttest mellett két levelet taáltak; az egyik a kertésznek szólott s ebben a báró azt kéri, hogy holttestét felesége mellé temessék s a másik levelet tegyék annak koporsójába. Ennek a másik levélnek a címzése így hangzik: „Szeretett feleségem szellemének.“ A levél tartalma a következő: „Szeretett Editnem! Az élet nélküled elviselhetetlen ; hűséges társaságod és gyengéd odaadásod elvesztése megsemmisítette létezésemet. A halál ne válaszszon el bennünket, mihamar sírodban nyugszom én is így örökös lesz szeretetteljes egyesülésünk. Isten veled, édes szellem.“ A levél végén a következő Szofoklész-idézet van : „Gyorsan visszajutni oda, ahonnan jöttem, ez a második legjobb dolog a világon.“ Reigatedr„ a báróné kezelő orvosa, elmondotta, hogy a báróné egy hónappal ezelőtt már menthetetlen volt. A báró ekkor kijelentette, hogy felesége halálával az ő5 életének is vége, a haláleset bekövetkezése után azonban fényképet csináltatott a holttestei és így nem várták, hogy mégis foglalkozik az öngyilkossággal. A hatósági vizsgálat hirtelen elmezavarban elkövetett öngyilkosságot állapított meg a bárónál. — Kitüntetett gyárosnő. Ferenc Szalvátor, főherceg özv. Schillinger Gyuláné úrasszonyt, aki a Schillinger Anna-féle vegytisztító gyárnak az alapítója és közel 40 év óta a tulajdonosa és jótékonyságáról előnyösen ismeretes, a másodosztályú" Vöröskereszt tiszteletjelvénynyel tüntette ki— Olcsó élelmiszerárak Romániában. Bukarestből írják, hogy Romániában szombaton tették közzé a román minisztertmácsnak az élelmiszerek árainak szabályozására vonatkozó határozatát. A minisztertanács megállapította a legszükségesebb élelmicikkek legmagasabb árát: az elsőrendű zsimbla-kenyérért kilo-grammonkint a pék nem kérhet többet 40 báninál, a II. rendű brassói kenyérért 30 bánit és a barna kenyérét 25 bánit. Aki a kenyeret ennél drágábban adja, azt föl kell jelenteni a legközelebbi rendőrségen. A cukor legmagasabb ára 1 lei 25 báni kilogrammonként. A zsírnak való szalonna kilója 1 lei 60 báni lehet legfeljebb, az ehető szalonnáé pedig 1 lei 40 báni. Megállapította a minisztertanács még a paszuly, az olaj, a liszt és a szappan legmagasabb árát is. A lei a mi pénzegységünkre átirányítva nem egészen egy korona, a báni nem egészen egy fillér. — Leányhonvéd. Veszprémből jelentik. Németh Teréz balatonalmádi leány, a veszprémi katonai ügyosztályhoz kérvényt intézett, amelyben önkéntes katonának jelentkezett, még pedig nem markotányosnak, vagy efélének, hanem valóságos vitéz katonának. Az ügyosztály Németh Teréz lelkes kérését áttette a veszprémi honvédkiegészítő parancsnoksághoz. — Gyászrovat. Özvegy Sikorszky Jánosné született Györffy Matild 72 éves korában meghalt Nagyenyeden. Rózsavölgyi Gizella, Rózsavölgyi Gyula alpolgármester nővére, ma éjjel 65 éves korában Budapesten elhunyt. Temetése szerdán délután 4 órakor lesz a kerepesi temető halottasházából. Király Mátyás, ev. lelkész, Zalaegerszegen meghalt. — A Nemzeti Szalon kiállítása. A Nemzeti Szalon Erzsébet-téri termeiben rendezett tavaszi kiállítást erősen látogatja a közönség. Az igazgatóság megengedte, hogy a lábadozó sebesült és beteg katonák déli 12 és délután 3 óra között ingyen nézhessék meg az érdekes tárlatot A katonák sűrűn élnek ez engedelem- 111 el. A kiállítás egyébként, amelyen már számos kép vevőre talált, naponta délelőtt 10 órától délután 5 óráig van nyitva.. .