Magyarország, 1915. május (22. évfolyam, 120-150. szám)
1915-05-15 / 134. szám
0B MAGYARORSZÁG Budapest, 1915. szombat, május 13. I képviselőház ülése (Saját tudósítónktól.) A hazaárulók vagyonának elkobzásáról szóló munkapárti javaslat ellen ma Ábrahám Dezső szólalt föl elsőnek. Az elvet, hogy a bűnös cselekményének, magánjogi következményeit is viselje, elfogadja, de a vagyonelkobzás kodifikálását az avult intézményekhez való, a mai jogrendbe nem illő viszszatérésnek tartja. Veszélyesnek ítéli azt is, hogy az elkobzási eljárás formáit a javaslat miniszteri rendelet útján ígéri megállapíttatni. Utána Sághy Gyula bírálta nagyon behatóan a javaslatot, melynek elfogadása a jogfejlődés szempontjából visszaesést jelentene. Példák vannak rá, hogy a hazaárulók maradékai a legjobb hazafiak lettek. A vagyonelkobzással ezt a megtérést akadályozzuk meg, amellett, hogy ártatlanokat büntetünk. Megjelölte azokat az elveket, amelyek szerint a javaslatot reformálni lehetne. Vázsonyi Vilmos szerint a javaslat intézkedései egy rég lejárt, sötét korszakba való visszaesést jelentik. A javaslat modern álcában akarja tulajdonképpeni ódonságát feledtetni. A jog terén nem kívánatos a „műemlékek“ restaurálása. De ne is emlegesük olyan nagyon, hogy ez a jogelkobzás magyar eredetű, magyar motívum a mi jogfejlődésünkben. És ahol a régi jogban alkalmaztatott is, mindenütt nagy visszaélésekre vezetett. A Corpus Juris tele van a rendek erre vonatkozó panaszaival. Az 1514-iki végzemények a vagyonelkobzást a jobbágyokkal tartó nemesség ellen alkalmazzák. Meg lehet oldani a kérdést a zár alá vétellel, de az ártatlan családot meg kell védelmezni. E felszólalásokkal az általános vita véget ért. Az igazságügyminiszter észrevételei után a javaslatot általánosságban megszavazták. A részletekben a kormány csak silány ígérettel szolgált az ártatlan családtagok és hozzátartozók védelme tekintetében. Ba 11 h gány Tivadar gróf fölvetette a kérdést, hogy helyén való-e, ha a szorosan vett Magyarországon ilyen drákói intézkedéseket teszünk, de Horvát-Szlavónországok területén ezirányban a régi állapotot tartjuk fenn. A javaslatot részleteiben is — pár módosítással — elfogadták és áttértek az országgyűlési képviselőválasztások felett való bíráskodásról szóló törvényjavaslat tárgyalására. A függetlenségi és 48-as párt részéről elsőnek Bizony Ákos bírálta a javaslatot. E bírálat szerint a javaslatból lényeges garanciák hiányzanak. Ha az általános vita során nem kap elég biztosítékot arra, hogy e hiányok a részletek során pótoltatnak, amkor a javaslatot általánosságban sem szavazza meg. A javaslat rész üt a kúriai bíráskodásban rejlő garancián, amelyhez pedig a függetlenségi és 48-as párt ragaszkodik. Ehelyett a javaslat erősíti és tágítja a pártszempontok szerint igazodó autonóm képviselőházi bíráskodás hatáskörét. Az 1010-i választások ellen benyújtott panaszok elbírálása sokakban megingatta ugyan a kúriai bíráskodásba vetett bizodalmát, de ő hiszi, hogy ezek a jelenségek csak múló körülmények folyományai s a kúria adandó alkalommal ismét hivatása magaslatára tud majd emelkedni. A hatáskör megcsonkítását tehát el nem fogadhatja. Rámutatott azokra a kézenfekvő tényekre, amelyek kizárják, hogy a pártszempontok szerint alakult képviselőházi zsűrik elfogulatlanok lehetnének. A javaslatban is pártszempontok érvényesülését látja. De van a választási bíráskodásról szóló törvénynek egy szégyenszakasza, amelyik a fuvar- és ellátási költségeket feltartja. Ha ez a mostani javaslat eztaz intézkedést meg nem szünteti azt egyáltalán el nem fogadhatja. Különben is olyan válságos időket élünk, amelyekben nem szabad ilyen kérdésekben a kormánynak a merev elutasítás álláspontjára helyezkedni. Utána Batthyány Tivadar gróf mondott nagyobb, a javaslat célzatait megvilágító beszédet. A javaslatnak előzménye az a választójogi törvény, amelyet magyar szuronyok védelme alatt a többség bájos egyedüllétben alkotott meg. A parlamentnek kötelessége a nemzet mostaninagy vizsgája után megjavítani azt az általánosnak csúfolt választójogot, amelyet a többségi urak... Szász Károly elnök nem tűrhette ezt az elnevezést, figyelmeztette a szónokot, hogy itt csak képviselők vannak. Batthyány belenyugodott abba, hogy csak többségről szabad beszélni, urak nélkül, bár megjegyezte, hogy eddig szokás volt a képviselőket uraknak nevezni. Folytatva beszédét, kifejtette, hogy az általános választói jog a függetlenségi párt programmjában van Irányi Dániel óta s minden alkalmat meg kell ragadni ennek követelésére és hangsúlyozni kell, hogy királyi ígéret is van róla. Megszegte a többségi párt a választói jogra vonatkozó ígéretét, ehelyett csináltak hírhedt gyorstörvényhozással egy torz választójogot. Csináltak házszabályt, amely ellentétben van a 48-as alaptörvénnyel is, mert hiszen eszerint a miniszter mindig felszólalhat és meghallgatandó, a múltkor pedig Harkányi minisztert leültette az elnök, mert a félóra letelt — tehát a Ház nem hallgatta meg a minisztert, pedig még volt mondanivalója. Kimutatta ezután a javaslat tátongó hiányait és feltárta azt a rést, amelyet ez a javaslat a kúriai bíráskodás garanciáján át végezte azzal, hogy ettől a nemzettől tovább nem lehet megtagadni az általános, egyenlő, titkos választói jogot, demokratizálni kell a főrendiházat és a képviselőházba be kell hozni a nemzet egyetemét. A nagy sikert aratott beszéd után az ülés véget ért. Részletes tudósításunk a következő : Beöthy Pál elnök háromnegyed tizenegykor nyitja meg az ülést. Jelenti, hogy a képviselők közül Hámos Antal báró és Rakovszky Iván léptek katonai szolgálatba s ezzel a katonai szolgálatot teljesítő képviselők száma 89-re emelkedett. . A hadiszállítások körül felmerült visszaélések megtorlásáról szóló javaslatot harmadszori olvasásban is elfogadják. Átteszik a főrendiházhoz. Következett a hiazaárulók vagyoni felelősségéről szóló javaslat tárgyalásának folytatása. •Ábrahám Dezső osztja azokat az aggodalmakat, amelyeket Springer Ferenc a javaslattal szemben a humanizmus és a kulturális fejlődés tekintetében fölhozott. Ámde a nemzeti eszmének szempontja a fő és minden javaslathoz hozzá kell járulnunk, amely akadályokat állít arra nézve, hogy ez a nagy eszme rövidséget szenvedhessen. A javaslatot tehát általánosságban elfogadja. (Helyeslés a baloldalon.) A hazaárulás bűnét meg kell torolnunk. A magyar állam sohasem mutatkozott ilyen egységesnek, mikor minden polgára összefogott a magyar nemzeti állam egységének megóvására. De a függetlenségi párt csak úgy járulhatna a javaslathoz, ha külön nem mondaná ki a vagyonelkobzás rég elavult tételét, hanem mint a bűn következményét, a magánjogi kártérítés kötelezettségét állapítaná meg. (Helyeslés a baloldalon.) Alkotmányjogi szempontból is helytállóbb volna ez a megoldás. Honorálja a javaslat indokolásának több részét, így azt, hogy ezek a kivételes intézkedések csak a háború tartamára szólnak. Azzal fejezi be szavait, hogy hite szerint nem lesz szükség az ilyen intézkedésekre akkor, ha az illetékes tényezők azt a fajt erősítik meg, amely a legkevesebb árulót szolgáltatta. (Helyeslés a baloldalon.) Sághy Gyula aggodalmát fejezi ki, hogy ismét a vagyonelkobzás rég elavult intézményét akarják meghonosítani. Ez a jogfejlődés szempontjából határozott visszaesést jelentene. Sokszor igazságtalan helyzet állhat elő a javaslat rendelkezései folytja, hiszen a-hazadárulók fiai a legjobb hazafiak lehetnek. Szabad-e az ilyen embereket elkeserítenünk? Az ilyen fonákságon mindenesetre segíteni kell. Rámutat a javaslat egynémely jogi fogyatkozására is és kéri a minisztert, hogy küszöbölje ki azokat a javaslatból. Vázsonyi beszéde Vázsonyi Vilmos : Atörvényjavaslatot általánosságban elfogadom, mert annak célzatát helyesnek tartom. Azokat az eszközöket azon,ban, amelyeket a javaslat a cél elérésére megjelölt, nem tartom helyeseltnek, túlzottaknak tartom és olyanoknak, amelyek rég lejárt sötét korszakba való visszafejlődést jelentenek. A vagyonelkobzás büntetése egy rég lejárt jogrendszerbe tartozik. Ez a javaslat modern látszata, mert kártérítésről beszél és azt mondja, hogy kártérítés címén szálka felségsértésbe vagy hűtlenségbe esett bűnösnek egész vagyona az államra. "De ez álcím, mely nem méltó a törvényhozáshoz. Nem beszélhetünk kártérítésről ott, ahol vagyonelkobzásról van szó. Ez nem kártérítés, hiába akarják annak restaurálni, ez vagyonelkobzás. Én a műemlékek restaurálásának nagy híve vagyok az építészet és a festészet terén, a jog, terén azonban nem szeretem a régi mű- emlékek restaurálását. Nagyon kívánatosnak tartanám, ha kiküszöböltetnék közöttünk a különbség, mert azt hiszem, ezen az oldalon majdnem egyhangúlag, majdnem mindannyian ellene vagyunk a vagyonelkobzás azon mértékének, amely nemcsak a bűnöst, hanem az ártatlan családtagot is sújtja. Ha egyetértünk mindannyian a bűn kárhoztatásában is, találunk rá utat és módot, hogy egyek legyünk az eszközök megválogatásában is. (Helyeslés a bal- és a szélsőbal oldalon.) Werbőczy Tripartitumát megelőzőleg az eredeti magyar korszak alatt, a romlatlan magyar korszak alatt, az Árpád-korszak alatt hiába keresünk vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket, mert Szent Istvánnak sokat idézett törvénye, amelyet Martinovicsék fejére ráolvastak, tulajdonképen egy egészen kegyes rendelkezést tartalmaz. Szent István ugyanis második könyvének 51. fejezetében szól a király és ország elleni pártütőkről, nem mondván egyebet, mint hogy őket a keresztény közösség-ből ki kell zárni; semmiféle vagyonelkobzásról nem beszél. Kálmán második könyvének hatodik fejezete, ahol a hűtlenségről és a hűtlenség szégyenvallásáról intézkedik, ugyancsak hasonlóan intézkedik, semmiféle vagyoni elkobzásról nincs szó. Ámde következik az akkori magyar politikai nemzetnek megnyilatkozása az aranybullában. Az 1222-ben kelt aranybulla 17. cikke, amely a romlatlan és eredeti magyar felfogást tartalmazza és a jogaira féltékeny fegyveres magyar nemesség felfogását tükrözi vissza, azt mondja: „Amely birtokot valaki méltó szolgálat javai szerzett, attól soha meg ne fosztassék.“ Tehát nemcsak hogy a vagyonelkobzás alapján nincs, hanem az akkori politikai magyar nemzetnek ez egyenesen a maga Magna-chartája, amely a vagyonelkobzás ellen tiltakozik. Természetes, hogy rég elmúlt időben az a felfogás, hogy ne csak a bűnös bűnhődjék, hanem aunak a családja is, boszúvágytól, politikai indulatoktól támogatva, gyökeret tudott verni. Hiszen emlékezünk Róbert Károly idejéből a Zách-nemzetség kiirtására. Csodálatos, hogy a következő korszak meghozza a korrektívumot, mert Nagy Lajos 1351. évi dekrétumának 10. és 19. cikkében már súlyosan elítéli ezeket a történteket és a következőket mondja: „Az elmarasztaltaknak a bűneiért azok fiait, fivéreit, rokonait, nővéreit és feleségeit nem kell büntetni.“ Hogyan és mikor került bele törvényeinkbe először a vagyonelkobzás büntetése ? Ennek alapja nem a Tripartitum volt, amely nem bírt soha” törvényes erővel, hanem csak törvényes szokássá vált. Zsigmond és V. László dekrétumaiban találjuk először nyomát a vagyonelkobzás büntetésének, így került bele a vagyonelkobzás intézménye ezekben az idejében a vegyesházbeli királyok alatt a Corpus Juliska, és teljes rendszerré kifejlesztve a Tripartitum szövegébe. Tulajdonképpen mindazok az esetek, amelyek a Tripartitumban fel vannak sorolva, Mátyás törvényeibe vannak felvéve. De ugyanazon fejedelem idejében, aki instituálja a hűtlenség esetében a vagyonelkobzást, nyomban következik a visszahatás, nyomban érzi ismét a politikai nemzet, hogy visszaélések következhetnek be a vagyonelkobzás szapora rendszerében és ez ellen keres korlátokat, törvényes biztosítékokat. II .. .Ulászló: Törvényhozásakezdődik azzal.