Magyarország, 1915. május (22. évfolyam, 120-150. szám)

1915-05-06 / 125. szám

MAGYARORSZÁG Budapest, 1915. csütörtök, május 0. A képviselőiház ülése (Saját tudósítónktól.) A képviselőház ülésének elején a Ház elé terjesztették a «Polgári Törvénykönyv»-revonatkozó javaslatról szóló külön bizottsági jelentést. Az ellenzék megdöbbent, hogy ezt a századokra kiható, kolosszális munkát is a háború izgalmai közepett akarja a kormány elvégeztetni. Jellemző, hogy ez az aggodalom egyáltalán fölkelhetett. Az előadó azonban eloszlatta a kétséget: kijelentette, hogy csak azért terjesztette be a jelentést, mert kész, de annak képviselőházi tárgyalására a háború alatt senki sem gondol. Tíz indemnitási javaslat tárgyalásának folytatása során elsőnek Apponyi Albert gróf szólalt föl. Beszédének célja, mint maga kifejezte, az volt, hogy öszszegezze azokat a kifogásokat, amelyeket ellenzéki oldalról a kormány működése ellen emeltek. Ezek között kiemelendőnek tartja azt, hogy a kormány azoknak az intézkedéseknek kezdeményezéséhez, amelyeket a nemzeti élet egészséges folytonosságához szükségesek, későn látott hozzá; innen támadt az a rendszertelenség, amely a sikert is kockáztatja. A kormánynak nagy hibája volt, hogy nem volt előrelátó. A második, amire külön hangsúlylyal akar rámutatni, a sajtócenzúra túlkapásai. Nem a komikus baklövésekkel akar foglalkozni. Ezek a cenzúra természetrajzához tartoznak. (Maga a hivatás olyan, amely az okosságot nem engedi érvényesülni. De nagyon komoly dolognak tartja azt, amit gróf Batthyány Tivadar fejtegetett, hogy t. i. amíg Németországban egy egész nagy irodalom foglalkozik hazánknak a háború után Németországhoz "leendő ' viszonyáról, addig nálunk erről az eszmecserét a cenzúra elfojtja. Politikai vonatkozóban annak kijelentésére szorítkozott, hogy szilárdan ragaszkodik, sőt a háború folyamán megerősödött ama meggyőződésében, amely szerint a szabad, önálló fejlődés illeti meg ezt a nemzetet; másrészt a kormány iránt ugyanazokat az érzéseket táplálja, mint azelőtt, de ezeket most nem tartja hangoztatandóknak. A nemzetnek azonban tudnia kell, hogy ideáljainkat fent ártjuk a jövőre nézve is. Apponyit az ellenzék hosszasan, ünnepelte nagyszabású beszéde után, amikor felállott Tisza István és kijelentette, hogy a beszéd politikai részére nem reflektál, mert ez nézeteltérésekre adna okot. Tehát csak a vita során érdemben elhangzottakra tért ki. Előadásából csak azt ragadjuk ki, hogy az állami tisztviselőknek, akik számára Batthyány Tivadar gróf pótlékot kért, ezt ugyan nem ígérte meg, de hazafias önmegtartóztatásra utalta őket. Benedek János a kereskedelmi alkalmazottak és a magánhivatalnokok érdekében szólalt föl. Ezeket hadbavonulásukkor egyszerűen elbocsátották állásaikból. Meg kell keresni a módját, hogy e szerencsétlenek majd kellő ellátásban részesüljenek. Novák János a rekvirálásnál tapasztalt visszásságokat sorolta föl. Két órakor az ülést felfüggesztették. Részletes tudósításunk a következő : Beöthy Pál elnök háromnegyed tizenegy órakor nyitja meg az ülést. Nagy Ferenc előadó beterjeszti a polgári törvénykönyv tárgyalására kiküldött ötven tagú külön bizottság jelentését. A jelentést kinvomatják, szétosztják s napirendre tüzéséről később történik intézkedés. Következett az indemnitás tárgyalása. Apponyi beszéde Apponyi Albert gróf : T. Ház! Bár teljesen tudatában vagyok annak, hogy a mi vitáink érdekessége elhalványul azon nagy harcok döntő jelentősége és érdekessége mellett, amelyek nemzeti létünk biztosítására folynak a csaták véres mezején és bár a legnagyobb örömmel venném, hogy ha mai vitánknak és csekély felszólalásomnak jelentőségét ismét leszállítaná egy oly bejelentés, aminőt tegnap hallottunk a miniszterelnök úrtól, (Éljenzés.) bármennyire, mondom, teljes tudatában vagyok annak, hogy ott a harcmezőkön dől el elsősorban a nemzet sorsa, (Igaz ! ügy van!) mégsem tartom sem károsnak, sem feleslegesnek, hogy mi itt egyidejűleg a nemzet belső ügyeinek elintézésével foglalkozunk azon korlátok közt, amelyeket a helyzet rendkívüliségére való tereintettet mindnyájunknak lelkiismerete mindenkinek megszab, de egyszersmind azzal is nyugalommal, amelyben a nemzeti erőnek talán nagyobb megnyilvánulása foglaltatik, mintsem hogy mi a háborút ürügyül vennők arra, hogy a nemzet egyéb ügyeivel ne is törődjünk, ne is foglalkozzunk. (Ügy van a bal- és szélsőbaloldalon.) E kettős dolognak együttessége, a lelkünkben élő azon nagy és mindent megemésztő gondolatnak összeférése azzal, hogy egyébként intézzük tovább a nemzet ügyeit, azt hiszem, fényes tamijele a nemzet erélyének, a nemzet rátermettségének, a nemzet azon tulajdonának, hogy a legnagyobb európai válságok közt sem veszti el képességét arra, hogy ügyeit nyugalommal intézze. (Igaz! Úgy van!) E szempontból nincs miért sajnálnunk és nincs miért kifogásolnunk, hogyitt e házban egy általános politikai vita folyik a háború kellő közepén. Kettős mederben folyhat és részben folyik is e vita. Az egyik meder az, amelyet maguk a háborús események és az azokkal kapcsolatos intézkedések szabnak élénkbe, a másik meder a nemzet életét általánosságban érintve azon politikaiszempontok mérlegelése és taglalása, amelyek béveit parlamenti szokásunk szerint a pénzügyi felhatalmazási törvényjavaslatokkal kapcsolatosan szoktak szóvá tétetni. A kérdések egyik kategóriájával, t. i . a háborúval összefüggő intézkedések, megbírálásából természetszerűen ki vannak zárva mindazok a kérdések, esetleg mindazok az aggodalmak és esetleg mindazok a megelégedései, amelyek a hadviseléssel akár politikáikig,, akár katonailag közvetlen összeköttetésijén átláttak. Ami e tekintetben mondanivalónk van és lesz, azt mind fentartjuk magunknak a háború befejezése utáni időre, amikor teljes szabadsággal nemcsak jogunk, de kötelességünk is azokról nyilatkozni,, amikről ma nagy hiba volna beszélni. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) (A kormány intézkedések bírálata.) Nem tartozik azonban ebbe a kategóriába azoknak az intézkedéseknek a megbírálása, melyeket a t. kormány a háborús viszonyokra való tekintettel itthon tesz a nemzeti élet folytonosságának fentartására. Mert hiszen ez a nagy cél az, amelylyel mi mindnyájan, de elsősorban a kormány s azok, kiknek a nemzet ügyeinek vezetésére befolyásuk van, a háború sikeres keresztülvitelét, a harcmezőn való kitartást leginkább előmozdíthatjuk, ha a nemzet továbbélését mennél egészégesebbé tesszük, ha a nemzet gazdasági életének folytonosságáról és erőteljességéről a lehetőség határáig gondoskodunk. A kormányintézkedéseknek ezen egész országáról nemcsak jogosult, hanem kötelességszerű a vita. Itt nemcsak jogunk, lennem kötelességünk kritikai megjegyzéseinket előadni, már csak azért is, mert hiszen itten nem a bírálat, nem az ellenzéki kedvtelés a domináló szempont, hanem az, hogy a megjegyzéseink által mutassunk arra, hogy az elkövetett, hibák a jövőben elkerülhessenek. (Úgy van ! Úgy van ! a baloldalon.) Eből a szempontból nyomóztassék a vitának ezt a részét felfogni a sláz minden oldalán. Mert ha hiba valami nyilatkozatot tenni, ami a hadviselés érdekeinek árthatna, énp úgy hiba minden nyilatkozatot túl idegesen felfogni (Úgy van! Úgy van! a jobb- és baloldalon.), minden nyilatkozatba olyasvalamit, beleolvasni, ami a nyilatkozó szándékától távol áll. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Ajándékozzuk meg egymást azzal a bizalommal. — helytelenül mondom, hogy ajándékozzuk meg egymást, mert hiszen itt olvastam,mintl van szó, amit a maga részéről mindenki követelhet. E lenyünk egymás iránt a.7.él az elismeréssel, hogy ebben a Házban senki sincsen, akinek első gondja ne az volna : tartózkodni minden nyilatkozattól, amely a hadviselés érdekeit sérthetné. (Helyeslés a jobb- és baloldalon. Taps balfelől.) A kérdéseknek ama komplexumával, mely, a háborúval kapcsolatos, mely a legtágabb értelemben vett belügyi politikára vonatkozik, én is igen röviden akarok foglalkozni. (Halljuk !) Igen röviden azért, mert előttem szólt -t, képviselőtársaim a Ház ezen padjain — értem az egész ellenzéket —, e tekintetben a kritikát bőségesen gyakorolták, úgyhogy ahhoz, amit ők elmondottak, nekem alig van hozzátenni valóm. Inkább várom a kormány illetékes tagjainak nyilatkozatait és felvilágosításait, amelyeket ezzel a kritikával s a fölvetett kérdésekkel szemben előadandók lesznek. Én csak bizonyos összegezésre szorítkozom,az összegezés pedig a mi felfogásunk szerint az, hogy a t. kormány azoknak az intézkedéseknek megkonciliálásához és kezdeményezéséhez, melyek ama nagy célnak, a nemzeti élet egészséges folytonosságának biztosításához szükségesek, igen későn látott hozzá és hogy nagyrészt ebből folyólag előállott egy bizonyos rendszertelenség, amely a legjobb indulatú kezdeményezéseknek szerét is kockáztatta. (Úgy van a baloldalon.) Ez a fő kifogás, ebben összpontosul minden, az ismert, majdnem közhelyszerű francia maximal: gouverner c’est prevoir, kormányozni annyi, mint előrelátni; ezt ,a tisztelt kormány a háborúval kapcsolatos belügyi intézkedések terén nem követte. Amikor azt látjuk, hogy a német birodalom már augusztus elején hozzáfogott ahhoz, hogy az ő szociálpolitikai intézményeit a háború követelményeihez képest átalakítsa, hogy a közélelmezést biztosítsa, hogy a nemzeti munka folytonosságát fentartsa, akkor ezzel szemben lehetetlen elhallgatnunk azt, hogy a mi kormányunk sokrendbeli figyelmeztetés ellenére ezekkel az intézkedésekkel késlekedett (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.), annyira, hogy azok az intézkedések is, amelyek üdvösek, sok tekintetben elkéstek. (Igaz! Úgy van ! balfelől.) A másik kritika, amelyet össszegezni szeretnék, az, amit itt a sajtócenzúrára vonatkozólag felhoztak. Zboray Miklós, de Batthyány Tivadar gróf. képviselőtársam is foglalkozott bőven ezzel a kérdéssel és épp nem akarom e téma hunspros oldalánakpedisjeségét,folytatni. Elvégre ez hozzátartozik már a cenzúra természetrajzához ; a cenzúra nem tud elkerülni olyan baklövéseket," hintélyek iháik"?kirómikummal határosak. Én emlékszem arra a példára, amely a 48 előtti időkben fordult elő egy osztrák vidéki városban, ahol egy vándor színésztársulat Julius Caesart, Shakespeare remekét akarta előadni; a darabot előbb be kellett mutatni a színházi cenzúrának, a cenzúra bizonyosan korrektúrákat eszközölt a szövegen .— ámbár ezt nem tudom, de felteszem — a végén azonban megadta az engedélyt a darab előadására azzal a kikötéssel, hogy az abban előforduló katonák ne jelenjenek meg a cs. kir. hadsereg egyenruhájában. (Derültség.) Ez tipikus példa a cenzúráknak jellemrajzához és biológiájához, mert ha egyénileg még olyan okos emberek kezelik is a cenzúrát, a hivatás olyan, hőgj* az okosságot kellőképpen érvényesíteni nem engedi. (Derültség és taps.) Ezzel nem azt akarom mondani, hogy olyan viszonyok között, mint aminek a mostaniak, a cenzúra nem egy maltim necessariunt, ezt elismeri, mindenki, ama határok között, amelyeket a törvény szabott meg, hogy t. i. a cenzúra akadályozza meg az olyan hírek és fejtegetések közzétételét, amelyek a hadviselés érdekeinek direkte vagy indirekte, felesleges izgalom előidézése által, árthatnak. Nincs belátásos ember, aki a háborús viszonyok között a cenzúra ilyen behozatala ellen tiltakoznék. Az már felesleges, hogy a cenzúra az egyes kiváló férfiak irodalmi munkájának és füljének bírálatát is gyakorolja, de ez csak a komikumhoz tartozik. Komoly dolog és valóban nagy jelentőségű a cenzúra eme botlásainak terén kettő, amit nagyon ajánlok a t. kormány figyelmébe. Az egyik a Zboray Miklós t. képviselőtársam általfelhozott példák közül az, hogy egy román nyelven kiadott vidéki lapban bizonyos dolgok megjelenhettek, melyeknek közlését, reprodukcióját a magyar nyelvi sajtóban meg nem engedték. Az a közlemény — Zboray Miklós itt felolvasta — ha valahol okozhatott veszedelmes izgalmat, csupán a románajkú polgárok közt okozhatott. (Úgy van ! Úgy van ! a hálós szélsőbaloldalon.) minket, magyar olvasóközönséget, legfeljebb felvilágosíthatott bizonyos helyzetekről, de a mi lelkületünkre veszélyes befolyással nem lehetett. Itt tehát a cenzúra a maga politikai hivatását teljesen el .