Magyarország, 1915. június (22. évfolyam, 151-180. szám)

1915-06-05 / 155. szám

Konzervekkel Németország két télre is el van látva. . . " Jelenleg elsőrendű minőségű spárgán­­(csirág) detektívozzák magukat a néme­tek. A csirág Berlinben hallatlanul olcsói A konzervgyárak óriási mennyiségeket dolgoznak fel a hadsereg számára. A ber­liniek naponta friss csirágot k­ap­nak s ami megmarad, azt a" gyárak veszik meg me­sés olcsó áron. Elsőrendű válogatott to­jás darabja kicsinybeni vételár 12 pfen­ning. A vaj is csak egy harmaddal drágább mint ezelőtt. A németek mégis drágaságról panasz­kodnak, noha az élelmiszerek és főzelék ára össze sem hasonlítható a budapesti árjegyzésekkel. Egy újságíró kollegám szakácsnője pa­naszkodik, h­o­g­y c­s­a­k k­é­t f­ej s­a­lá­tát kap öt pfennigért; három, font parajért 25 pfenniget fizet, míg egy köteg szép új sárgarépáért 30 pfenniget is elkérnek! Kivánom neki, hogy úgy ne járjon, mint egy dán újságírótársam felesége, kinek férje, háztartási könyvet forrásnak használt fel ugyanis és cikket írt lapjában a berlini élel­miszerárakról. Néhány nappal később a Norddeutsche Zeitungban a kormány nyi­latkozata jelent meg, mely szerint a dán új­ságíró által kimutatott árak túlzottak. A há­zaspár azóta kutatja, kinek becsületét sér­tette meg jobban a kancellár: az újságíróét-e vagy a háziasszonyét. A piaci viszonyok annak dacára azt mu­­tatj­­ák, hogy német szövetségesünk drága tél­nek néznek elébe, ha az ősz nem hozza meg az itt nagyon is óhajtott békét. Mindenki gondoskodik ugyan arról, hogy elegendő konzervált főzeléke, busa és gyümölcse legyen télire, a fontos azonban mégis az, hogy elegendő gabona és krumpli legyen, mert hát kenyér nélkül még az astrah­ani kaviár sem jó ! A németek észszerűen gondoskodnak mindenről. Teniszpályákat, sportterülete­ket, virágos kerteket vetettek, be főzelékkel vagy burgonyával. Egyik ismerősöm ma az­zal lepett meg, hogy jöjjek el vele kertet ön­tözni. Csodálkozva kérdeztem tőle, van-e kertje. Az ablak elé vezetett s a keskeny ber­lini udvaron egy babbal vetett barázdát pil­lantottam meg. És épp úgy, mint ez a ba­rázda, sokezer más barázda van Berlinben és a Német birodalomban. S ha nem is te­remne ezen barázdákon valami, egy bizo­nyos, hogy sok embernek öröme van „kert­jében“, valamint az is, hogy a nemzeti aka­rat itt is érvényesülésre jut. Hollósy Sándor: AVVVVVkVVVVVVVkVVVVVVVVVVvVVVVS Magyarország. 1913. évi június hó 1-ével új előfizetést nyitottunk lapunkra. Előfizetési árak: a magyar korona országaiba, Ausztriába és az annektált tartományokba. Junius hónapra 2 , 80 fillér 1 1-től szeptemb. 30-ig 10 „ 00 „ „ „ december 31-ig 18 „ 80 „ Egyes szám ára: Budapesten­ és ü­idéken is fillér Kérjük azokat a t. c. vidéki előfizetőinket, akiknek előfizetése május 31-ikén lejárt, hogy azt minél előbb megújítani szíves­kedjenek. Lakóhelyváltozás esetén arra kérjük tisztelt előfizetőinket, hogy új elmüket ideje­korán közöljék velünk. Minden erre vonat­kozó bejelentéshez szüksége van a kiadók hivatalnak egyúttal arra a címszalagra is­­amelylyel az előfizetett példány a legutolsó tartózkodás helyére ment. Külföldre való költözködés esetén kérjük a portó­­különbözet megtérítését is. .. mm . ■­ ­ MAGYARORSZÁG - Budapest, 1915. szombat, június 5. K­ ­ft A „Goliath“ elsü­lyedése A „Berliner Lokalanzeiger“ tudósítója je­lenti Konstantinápolyból májusi kelettel. Pompázatos nyári verőfény ömlik el a Márvány-tengeren. Az azúrkék hullámok, mintha csak élnének, olyan igyekezettel höm­pölyögnek a zöldelő száraz felé. A fák teljes virágjukban diszknek és sürűlombozatú ko­ronáik alatt aprócska tengerparti falvak vörös­­cserepes házfödelei lapulnak meg. A „Muavenet Millie“ nevű torpedónaszád a Marmara egyik szigetének, Pasa Linum-nak egy öblében pihen horgonyán. Firle alkapitány a parancsnoka, aki egyben a félflottilla főnöke is. A hatvan főnyi török legénységnek mindössze tizennégy német tengerész és gépkezelő jár a legjobb baj­társi viszonyban kezére. Firle alkapitány már végigjárta tisztjeivel a rendes nappali őrszem­lét: mint annak vezetője, a rendelkezésére adott kisebb járműveken a reája bízott terüle­teket. Mire a vörösen sietó nap korongja alá­merülni készül a feketéllő habok kárpitja mögé, már ott is van újra a vezérnaszádnál. A fedélzeten a szikratáviró tengerész-altiszt várja sürgős FT-távirattal. Louchon admirális katonás rövidséggel válaszol ebben Firle ké­relmére, hogy éjszaka idején megtámadhassa az ellenséget: „Helyes !“ ... Reggel 4 órakor fölszedik a horgonyt és a naszád eldohog Csanak-Kale irányába, ahová déli 12 órakor érkezett meg. Ott beható eszme­csere indul meg Usedom tábornokkal, a Darda­nellák erődítéseinek főfelügyelőjével. Az angol hajók minden éjszaka előrehatolnak a Morta­­öbölig és onnan heves oldaltüzelést indítanak a törökök állásaira. Ennek kellene valahogyan gátat vetni. Intézkedéseinek véghezvitelére Firle alkapitány saját naszádját szemeli ki, a „Muavenet Millie“-t. Igaz ugyan, hogy ki­sebb járművel könnyebb dolog volna észre­vétlenül az ellenség közelébe férkőzni, de ennek ellenében sokkal nagyobb szabású és k­iadósabb eredménynyel biztat egy ilyen­­nagyobb naszád­nak a támadása. Mert még abban az esetben is, ami könnyen feltehető és valószínű, hogy a Miravenetet időnek előtte felfedezik, még min­dig megvan a lehetősége arra, hogy végezzen annak a nyolc angol torpedózúzának­ valamelyi­kével, amelyek a sorhajók előtt teljes szélessé­gükben patrulk­oznak a tengerszorosban. Nem is megy egészen a biztos pusztulásba, annál kevésbbé, mert az sem lehetetlen, hogy az el­lenség az első pillanatban angol naszádnak fogja nézni. Este hét órakor lazították meg a naszád horgonyát. Naplementekor. Még elég világos van arra, hogy az ember a járható vizet ki­kémlelje, viszont azonban meglehetősen homá­lyos már, hogy a lövöldözései rendes helyére evező angol csatahajók föl ne fedezhessék az őket fenyegető naszádot. Szorosan a part mentén, ahol a járható víz már annyira se­kély, hogy a naszád éppen csak át tud siklani benne, mozog előre a jármű. Az éjszaka borús, koromsötétség uralkodik. Gyönyörű alkalom és időjárás arra, hogy ilyen vakmerő vállalkozást végre lehessen hajtani. A török legénység a ve­zetőségben bízó megnyugvásában csodálatra méltóan nyugodt. A tisztek valamennyien ki­váló emberek. Végtelenül lassan múlik a vára­kozás ideje. Szinte örökké valónak tűnik fel, s ha a sorhajók csak egy kevéssé is elővigyáza­tosak, akkor ... de nem történik semmi és így az a legokosabb, amit ezekben a pillana­tokban tehet az ember, hogy alszik. Éjfél után fél egy óra. Elérkezett a táma­dás ideje. Szándékosan ilyen későn, mert va­lószínű, hogy az angol őrszemek eddigre már kimerültek. A legénységet helyeikre küldik. Lassú nyomulásban, szorosan a part mellett* hogy­ a sötét háttér fedezéket nyújtson* megy­ előre a naszád a Dardanellák bejárata felé, ahol csakhamar két hatalmas hajót pillantana® meg. Feleuton hirtelen világító röppentyű vil­lan föl a parton és messze szórja be fehér fé­nyével az egész tájékot. Éppen abban a pilla­natban, amelyben a sorhajók biztonságára őr­ködő torpedózurok egy kisebb raja baloldalt surranak el a vakmerő naszád mellett. Alig hat­száz méternyi távolságban vonulnak. Alusznak azok odaát, avagy tán vakok? Lassan, füst nélkül megy a dolog tovább. Valamivel egy óra után már pontosabban ki lehet venni a két ellenséges sorhajót. Borzadalmasan, tömören növekszenek elé a sötétségből. Minden világuk eloltva feküsznek horgonyaikon. A torpedóvető csövek irányzóinak pontosan megmutatják őket és megadják a távolságot is, nehogy if­jabb jel­zésre legyen szükség. Az őrszolgálatot teljesítő két tiszt is oda áll egy-egy torpedótanszírozó cső mellé. A Muavenet még vagy száz lépést megy előre, amikor odaát hirtelen fölvillan valami. A parancsnoki hídon lévő Morse-lámpa kérdi a jelszót. Háromszor villan fel. Ez az „0“ betű. A jelző altiszt kérdi, hogy mit válaszoljon. — Ugyanazt a betűt! — hangzik a pa­rancs.­­ Lélegzetét visszafojtva, feszülten figyel mindenki odaátra. Hogy nem szakad-e bele a vaksötétségbe egy fényszórónak vakító világa. Semmi. Csak­ a Morse-lámpa villantja megint az „0“ betűt, követeli a jelszót, de a török na­szád, mert nem ismeri a megfelelő betűt, ma­kacsul csak mindig az „0“-t adja válaszul. Közben azonban megérkezett a szükséges lő­­távolságra és éppen abban a pillanatban, ami­­kor odaátról harmadszor adják meg a Morse­­jelet, sziszegve repül az első torpedó a vízbe. Világosan foszforeszkálva halad az útján, a má­sodik és a harmadik nyomon követi. Az első a parancsnoki híd alatt éri a csatahajót, a má­sodik a kéményei között, a harmadik a farán. Már az első lövésnél is lomhán dől meg a ko­losszus, a harmadik azonban már kegyelem­lövése volt. Alig három perc alatt történik mindez. Tompán dördülő robbanás, majd fel­csapó lángtenger s erre, anélkül, hogy fedélze­tén bármi kis élet is mutatkozott volna, alá­merül. A mi naszádunk kormánya keményen fordul és teljes gőzzel megy a régi barázdán vissza, a part fedezéke alá, hogy a torpedózurok elől elillanjon. A hajóraj parancsnokának már csak a kész munkáról tesznek jelentést, hogy a „Goliath“ a tenger fenekén pihen. A katasztrófa helyén ezalatt rettenetes izgalommal dolgoz­nak a fényszórók, menteni próbálják, ami megmaradt. De biz az nem sok. Fél négy óra tájban hirtelen közelednek az angol zúzónaszá­­dok. De ez egyszer már későn. A partról vakí­tóan cikáznak feléjük a reflektorok fény­csóvái, vas­zápor zuhog és kergeti őket menekü­lésbe. Firle alkapitány végtelenül óvatosan folytatja útját és reggeli öt órakor bevezeti naszádját a kikötőbe. Ott már a flotta­főnök szikratáviratozott üdvözlete köszönti: — Jól csinálta a „Muavenet“! TELEFONSZÁM: Főszerkesztő . . . 23—Sí Felelős szerkesztő 94-94 Szerkesztőség . . 23-51 Interurbán .... . 40 Nyomda (lapzártakor) 80-40 Kiadóhivatal ... 13-97 !! A hazafiság nem üres tetszó,­a hadi kölcsönre legyezni hazafias tett!!

Next