Magyarország, 1915. augusztus (22. évfolyam, 212-242. szám)
1915-08-15 / 226. szám
MAGYARORSZÁG, Budapest, 1915. vasárnap, augusztusig A Balkán Az entente demarsja az angolok szállják meg Macedóniát (?) — Szófia, augusztus 14. A szerb kormánynak a négyes entente vonusára és a bolgár közvetítő javaslatra vonamzó álláspontja még ismeretlen. A lapok jlentik, hogy a közvetítő javaslat az volna hogy Szerbiának nem kellene Macedóniát azonnatt átadnia, csupán kiürítené Maceóniát és azt ideiglenesen megsártná a Szerbiába rendelt angol brigád. Macedónia átadása azután csak a lekötés után történnék meg. Ebben megnyugdnék a bolgár nép, mert bíznék abban, hgy megkapja majd Macedóniát, ha a habon végéig egy, ebben a "kérdésben közvetlent nem érdekelt hatalom foglalná 1*1 Macedóia területét. A román szfinx abban a pillanatban történelmi, amint vértenger fog bennünket körül, abban áll, hogy nemzeti ideálunkat harmóniába hozzák biztos érdekekkel, melyeket nem szabad feláldozni, ha nem akarnak bennünket halálra ítélni. Az ideál! Egy faj egyesítése! Ki ne lelkesednék e vízióért ? De ezzel szemben bizonyos érdekek állanak és lehetetlen azoktól eltekinteni öngyilkosság, vagy annak lerombolása nélkül, amit Románia első királya ötvenéves munkával épített fel. Azt mondják, a nemzetek nem pusztán kenyérrel élnek. De az ideálok minden vonzó erőt és tekintélyt elveszítenek, amikor az ajtón az éhínség kopog. Más szóval azt akarjuk mondani, hogy olcsó üzleteket csinálni a lét alapfeltételeivel, az ország kereskedelmével, iparával, pénzügyével, kereskedelmi és fejlődési viszonyaival, szerencsétlen politika volna, mely megakadályozná erőink felszabadítását, főleg akkor, amikor az állam adósságai megszaporodtak, amikor feltétlenül új adókat kell majd követelni a néptől. Take Ionescu megvetéssel beszél egy gyomoragitációról, mely bennünket rossz világításba helyez és csak a keleti közvélemény stupiditását látja, mert merészeltük hazafias kötelességünket teljesíteni. Komolyan meg van-e győződve Take Ionescu arról, hogy nemzeti ideálunkat a nyugati népek fogják megvalósítani és nem a román nép ? Mi ezt nem hisszük. A nyugati áramlatok, elhisszük, reálisak és őszinték, de oly érdeket követnek, amely a nyugaté. Ez az igazság. Ami pedig a gyomoragitációt illeti, gondoljunk kivitelünkre, gazdagságunk főforrására, földünkre, földünk gyümölcseire, melyek most másfél milliárdot tesznek ki gyengén számítva. Egy államférfinak nem szabad megvetéssel beszélni oly gazdagságról, mely Románia három évi jövedelmét képezi. Az ideákt összhangba kell hozni az érdekkel, azaz a megélhetési lehetőséggel. Ez a feladat hárul ma az országra. Ez a román szfinx titka. Más titka nincsen. Bukarest, augusztus 14. A L’Inpendance Roumaine, a kormány félhivatalos apja A román szfinx című cikkében a követezőket írja: Esztendeje őrzi féltékeny titkát a szfinx. A kérdések ostroma dacára mozdultan maradt maszkja. Az egyik panaszkodik orákulumainak áthatlansága miatt, mások arra törekszenek, hogy szeméből mindenáron ítéletet olvashassanak ki kérdéseikre. De akármit mondjon, vagy csináljon is egyik és máik, a szfinx nem tehet eleget az egész világnak, mert ha az egyiknek tetszeni akar, a másika ezzel már kihívta maga ellen, s önmagától megszűnt szfinx lenni. A szemrehányások áradata, mely belülről és kívülről éri, folyton forróbb lesz s a szfinx egyre több türelmetlenséget, elégedetlenséget, ellenmondást és reményvesztettséget okoz. Belpolitikailag magatartása nem felel meg annak a nacionalizmusnak,mely bátor és vakmerő, ahogy ezt Disescu mondta. Minél jobban kibontakozik az európai dráma, annál jobban nő a frázis uralma Romániában, ami kezd már nyugtalanító lenni. Az, amit román szfinxnek neveznek, az, vagy azok az emberek, akinek, vagy akiknek kétséges szerencséjük van Románia sorsát irányítani, áthatva ugyanazon érzésektől, amelyektől a nemzeti, vagy nemzetközi bírálók zászlóaljai, azaz a román aspirációktól, dicsőségtől és ideáloktól. De rájuk nehezedik a felelősség súlya is. Tudják, hogy feladatuk, mely bórák közül s aki él is, megváltozott. Az egyikre szerencsés világ járt, nagygazdasorsba jutott, csupa egészség, kicsit sok is a hús rajta, a másikat megtörte az élet, egyet-egyet a pálinka is; van, aki megsántult, mert a vasvillába esett a szénaboglyáról, van, akinek a szemén csinált hibát a trachoma, meg minegymás. Egykori szép ifjú fiatal életek vidám képein ecetes spongyával húzogat végig az élet. Nézik az emberek egymást, tűnődve, jó sorsnak, meg az éppen csak hogy élhetői nincsetlenek. Olyanformák lehetnek a belső érzések, mint a huszonötéves találkozón az érettségi után. Egy ember megáll egy másik ember előtt. Nézegeti, mustrálja. Egyszer csak azt mondja: — Hát kend csakugyan kend ? — Hát persze — felelt amaz örömmel afölött, hogy megismerték egymást. A neveket nem is kellett mondani, elég volt a néhány szó. Mert ha a testi forma változott is, a hang megmaradt olyannak, mint amilyen volt. Így történik a katonai iroda folyosóján a különös „ismerkedési estély“, amilyen még nem volt, mióta a világ áll s ,talán nem is lessz rá mégegyszer szükség. Gond vagy ha nem mutatkozik, uram isten, az csak természetes dolog, hogy segítsünk a fiúknak a munkában ott, ahol még bízunk. Egy öreg koma szinte büszkélkedve a dús egészségében, mondogatja: — Engem oda állíthatnak, ahova akarnak. Nincsen semmi bajom,üröm ma is úgy, mint akkor Novibazárban. Egy régi káplár felel rá, kissé húzódozva . — A bírás felül itt se volna hiba. De hát tudjátok, hogy én sicces voltam, ötszáz lépésről négyet beleküldtem a mozgó figurába. Most meg ott van ennek az udvarnak a sarkába az a feketés forma, mi az? — A szemetesláda. — No. Hátha az én kedves fegyveremet adnák is vissza, még avval se tudnék beletalálni. Mert a szem . . . a szem . . . Szomorúan húzza elő a zsebéből kopott fekete tokjában a pápaszemet. — Ez — mutat rá — ez ... Ez lelőtt engem. Nem látok az órámon túl. De azután nevetni kezdi a maga baját, mert hiszen nincsen értelme a szomorkodásnak, mikor így is, úgy is csak egy a fizetés. — Az — folytatja vidáman — én is úgy volnék már, mint mikor háztüzet voltak nézni a vaksi lánynál, aztán leütötte a kulacsot az asztalról, mert azt hitte, hogy macska. • Jön az öregkomák közé egy az egykori őrmestereik közül. Okal most van csak viharos üdvözlés, a jobbkarok magasra emelkednek és kézszorítást kínál mindenki. Azonnal bizalmas kérdések kezdődnek és fölvilágosítások követnek. Mert a manikulás az, aki mindent tud. A katonanyelv szerint csak a világ és az élet legnagyobb rejtélyei azok, amiket „még tizenhat manikulás sem tud kiszámolni“. Minden egyéb dolog a manikulások által kiszámolható. Mint például, hogy a berukkolás után az asszonynak jár-e majd valami. Altisztek mondják: régi sarzsinként böcsülettel megszolgál Ilink, hát most majd visszaadják-e Várjon. Egy ember azon evődik, hogy hogy komandirozzon ő majd a honvédoknál, mikor sohasem volt a honvédokhoz behiva, minélfogva nem tud honvédül. Az annak idején a mesterségénél fogva altisztté nem lehetett iparos azt szeretné tudni, hogy lessz-e majd különbségtevés öreg és fiatal között, ez a feketefejű öreg káplár Takics Vladimir, nem hiába, hogy nagy kájön volt világéletében, csak az iránt érdeklődik, hogy ugyan, ha berukkolnak, lessz-e majd minden estére kimaradási engedély? ígérnek is neki mindjárt néhány bokszot, nyúlnyomot, fecskefészket s egyéb régi kedvességeket. így telik el az újból regrutává váló „iratkozás“ ideje. Szomorú volna, ha szomorúbban telne az irtózatosan vén régi katonai szentségek és öregségüknél fogva már nem is látó agg csontok között. Ékelődnek, s egy kicsit gúnyolódnak is, mert az szintén velejár az ilyesmivel.Például mikor egy ember azt mondja: Hát másodszor hívnak bennünket regrutáknak, bátya. — azt mondja rá Csáki Pál nevetve : — De mikor még a lutrit tartotta az állam, aztán az ember nyert rajta, sose hívták az embert kétszer, hogy majd kétszer is kifizetik a nyeremént. — Ez igaz. De a lutri már elmúlt. Alighanem valami tévedés történhetett — mert az ilyesmi előadódik — hogy akkor nem hívták kétszer az embert . . . Szocialista interpelláció a szkupstinában Szófia, augusztus 14. Nisből jelentik: Lapesevics szociáldemokrata képviselő a szkupstina megnyitó ülésén sürgős interpelláciet fog intézni a miniszterelnökhöz, hogy adjon fölvilágosítást a bolgárokkal folytatott tárgyalásokról és általában a macedón kérdésben eddig követett magatartása okairól. A képviselő azt is kérdi Pasicstól, mily intézkedéseket szándékszik tenni a kormány, hogy a katonai pártnak alkotmányellenes beavatkozását állampolitikai kérdésekbe a jövőre lehetetlenné tegye. (P . 1. Hr. 1 Szerbia és Olaszország viszonya Szófia, augusztus '$& t NisBői jelentik. A görög sajtó házott hírére, hogy Szerbia és Olaszország közt a viszony a négyes entente demarsa óta ismét kiélesedett és a szerb kormány az olasz aspirálnikkal szemben nyomatékosan hangsúlyozta Szerbia igényeit, a félhivatalos Számok prava megállapítja, hogy Szerbiaés Olaszország közt a viszony a legkitűnőbb, olyan, amilyen szövetségesekhez illik. Ha a múltban volt is nemi ellentét a két hatalom közt, ezt kölcsönös jóakarattal és bizalommal igen könnyen eliminálni fogják. Görögország magatartása Athén, augusztus 44. A Nea A1i Lhea megerősíti a bukaresti lapok azon értesülését, hogy Gunaris, Konstantin királynak az entente javaslatainak elutasítását ajánlotta. Az olasz szocialisták a békéért Genf, augusztus 14. Fi a rencből jelentik. A szociáldemokrata párt kerületi gyűlése elhatározta, hogy agitációját abban az irányban, hogy az európai béke helyreálljon, a megengedett határokon belül folytatni fogja. Törökország háborúja Angol tengeralattjárók tevékenysége London, augusztus 14. Az admiralitás jelenti: Egy brit tengeralattjáró július 8-án reggel a Márvány-tenger bejáratánál elsülyesztett egy török csatahajót. (Ez, mint a török jelentésből már tudjuk, a Haireddin Barbarossa volt. A szerk.) A Perk i Satvet török ágyúnaszádot és egy csapatszállító hajót egy brit tengeralattjáró ugyancsak megtorpedózott a Dardanellákban.