Magyarország, 1915. szeptember (22. évfolyam, 243-272. szám)
1915-09-07 / 249. szám
MAGYARORSZÁG ^Budapest, 1915.kedd, szeptember 7. a sír fölé hajolt és ón-hangon elénekelte a korán hosszadalmas versszakaszait. A többi török időnként panaszos hangon zúgott közbe: Hadzsi! . . . Hadzsi! . . . Negyedórát tartott az ének. ....... Majd ekkor ritka őszinteséggel mereven leszegte fejét a hatvan ember és szoborszert mozdulatlanságban tartotta vállmagasságban kezét, tenyerét az ég felé fordítva. És látszott rajtuk, hogy eközben a vallásos szertartás és testtartás közben megfeledkezik mindegyikük a fogságáról, jövőjéről, sőt az egész világról. Majd nyers kiáltás tör elő az öreg torkából, s erre mindannyia erőszakolt hirtelenséggel fölegyenesedik, két kézzel markol a frissen föltárt földbe és azt a sírgödörbe szórja, de olyan lázas sietséggel, mintha már menekülni óhajtanának a halott pillantása elől, amely immár Allahra vetődik. Aztán lassan, zárkózottat indulnak visszafele . . . Az angol temetési szertartás kurta volt és csaknem matematikai pontossággal folyt le. Autó robogott elő a poros országúton. A kormány kerekénél maga a felkész ült, tábori lábszárvédőben, gyarmati sipkával a fején. A kocsiban feküdt a hulla és katona ült mellette siráló lapátokkal. Ügyes kanyarodással tíz lépésnyire a sír helyétől megállítja a gépkocsit a pap. Leugrott a bakról és kaki kabátját csipkés vállvetővel cserélte föl. A halottat, a dublini vadászok egy altisztjét, szürke gyapjútakaró burkolja. A lepel alatt, amibe bevarrták, tisztán látszanak a formái. Olyan, mint egy atléta múmiája. Ima közben a két katona kötélen a sírba ereszti a tetemet. Aztán leveszik a sapkáikat és a nap rátűz nyírott fejeikre. Lepillantanak a sírba, majd néhány erőteljes lapátolással beföldelik azt. Ezalatt a pap megint fölcserélte a csipkés ingét kaki-kabátjával és nekicsavarta a motort. Föllép a vezető ülésre és az autó csakhamar eltűnik. Az angol halottak hamarosan, odalenn vannak. Ima, búcsúztató, temetés— mindez alig tartott tíz percnél tovább . . A franciák érték el ezen a reggelen a rekordot : nyolc katona és egy gyarmati kapitány halt meg forrólázban. Száz ember volt a gyászkiséretük : ötven szenegálnéger és ötven zuáv. A francia trikolorral födött nehéz koporsókat négy marokkói talyiga hozta. Ugyanezek a talyigák, — araba a nevük, — amelyek reggel a koporsókat hordják, hozzák délben az élelmiszert, este meg a postát. Tisztán és rivallón harsan föl a francia tábori kürtjei. A lelkész tiszti egyenruhában van és csak „vöröskeresztes“ karszalag meg egy csillag a gallérján különbözteti meg. A temető, immár a negyedik Gallipoli-félszigeten, egy szántóföld lejtőjén terül el, ahol ezelőtt rozsföldek voltak. A mösgye napról-napra odébb szorul és a talajból fehér keresztek különös vetése sarjadzik. Valahányszor egy-egy koporsóalá bocsátozik, fölharsan a „de profundis“ és a legénység fegyverrel tiszteleg. Dobpergés közepette léptetnek fel a katonák a sir pereme körül s egy-egy ma,rok földet szórnak a koporsóra. És ebben a pillanatban a tűzvonal felől hatalmas robbanások bömbölése hömpölyög idáig. Szabatos dörgésük mintha a halál üdvözlésére szánt sortűz volna. TELEFONSAM: Főszerkesztő. . . 23—81 FeLeLős szerteesslő @4—S4 Szerkesztőség • • Interurbán . • • . b 4© Wyemda (lapadtakor) 8®-46 »MM«* . . . WrM san Az Életitől (A hordár.) Nem az egyre jobban fogyatkozó vörössapkás hordárokra gondolok, hanem az államvasutak pályaudvarain trónoló, pöfékelő, jól megtermelt hordárokra. Valóságos nagyurak, kiváló lélekbúvárok, akik negyedórás távolságról megismernek, hogy ki vagy, milyen a fizetőképességed s aszerint löknek ebben maguk közül egyet, a „sorost“, hogy lássa el a bajod. Büszkék és vakmerődé. Ha a szabályos díjat fizeted,ümmögnek valamit a smucigságról és köszönés nélkül állnak odább. Ha az érkező vonatról le akarsz szállni, lehetetlenre vállalkozol. Három-négy-öt hordár úr ugrál fel-le az ajtón, félrelöknek irgalmatlanul, mert a pályaudvaron ők az urak. Hogy mennyire, azt akkor mutatják leginkább, amikor szekereiken az induló vonathoz tolják a podgyászt. Kedélyesen lökdösik hátba az utasokat, egy kis elgázolás, felborulás nekik jó vicc, sőt még alkalom egy ids gorombáskodásra a szerencsétlenül járttal szemben, mert nem tudott elég gyorsan elugrani a gőzerővel robogó hordár szekerétől. Panaszra nem lehet ellenük menni, egyrészt, mert nincs rá idő, másrészt, mert nem lehet megtalálni azt, aki nagyobb úr, mint ők s fegyelmet tartana közöttük. A pályaudvarok kiváltságosai ezek az urak, akiknek minden szabad s akik korlátlanul fölényesek az utasokkal szemben. Előzékenység, udvariasság csak itt-ott nyilvánul meg részükről, többnyire csak akkor, ha olyannal kerülnek szembe, aki olvasatlan fizet nekik. Mindenki más „közönséges pasas“. (A'bérkocsis.) A ló és a zab megdrágulása óta a bérkocsi isdrágább. Sőt bérkocsi egyáltalán nincs. Az állomáshelyeken nagy ritkán egyetlen egy kocsi áll, az is le van foglalva pont egy órára s legfölebb félórás útra vállalkozik. Legtöbbször csak a végből áll a standra, hogy etessen. S ha már elet, természetes, hogy nem vállal fuvart, mert a szegény pára nem tud már menni. Vadászhatsz friss kocsi után. Az útvonalakon kapsz eleget. Ám ha nem vagy eléggé jó megjelenés, az üresen cirkáló kocsik is mind le vannak foglalva és síelnek a rendelési helyükre. A rendőrség egész csomó rendelettel izgatja őket is, a közönséget is, de azért rend, az nincs. A rendeletek végrehajtása laza s a feljelentésektől várnak mindent. Ami mai szorgos időkben kinek áll módjában feljelentéseket tenni, idézések után futkosni, előszobázni és végül a bepanaszolt kocsis cifra gorombaságait meghallgatni. A rendőrség dolga lenne meggyőződni arról, hogy a bérkocsis kihágások vérlázítók. Polgári ruhás alkalmazottaik kitapasztalhatnák, hogy lehetséges-e kocsit kapni, s hogy milyen kifogásokkal menesztik útnak az egyszerűbb utast. Egy kis jóakarattal rendet lehet teremteni, s egy pár komoly büntetés megtenné a jóltatást. (A cukor.)Van-e cukor? — Nincs kérem alássan, de tesz, biztosesz. — Mikorra? — A jövő Héten, talán, egész biztosan, két — esetleg három hét múlva. Tetszik tudni, a gyárakban nincs munkaerő, nem tudnak dolgozni st. stb. Az első, a tizedik és a huszadik boltban ugyanez a félélés. Te...lenne, hogy nincs cukor sehol? Vagy az az igazság, hogy csak azóta nincs, amieóta a cukor árát is megszabták. Réthgreter, csönkrántó alapot, mert hús helyett tésztát eszünk-e lelöbb:mi a gyerekek miatt édes tésztát, kávé helyett teát innánk, mert tejsíncs, íhöst lifeg már nincs cukor. Tiát uiíi-ös ’teát, cukor?'lSi ügyel arra,’ hogy mindene ■ meglegyen _ a fogyasztó, közönségnek' és ha szűkösen is, de hozzájusson mindenhez, amire megélhetése kényszeríti. Acu- kor fontos cikke, különösen most. A gondos háziasszonyok százezrei szorgoskodnak a télire való elrakása körül. Paradicsom, befőtt és egyéb házi konzerv most készül s íme nincs cukor. Nem borzasztó ez? Spekuláció dolgozik itt vagy másfajta gonoszság? Igen nagy szívességet tenne a hatóság, ha komolyan belenézne a cukorügy rejtélyébe. Meg kell állapítani, hogy hova tűnik a cukorgyárak termelése, kiknek a kezén olvad el s miért nem kap a közönség elegendő cukrot. A szíves figyelmeztetést, hogy mindenki lássa el magát belőttél, paradicsommal és egyéb’ jóval, köszönjük, meg is fogadjuk, de tessék gondoskodni cukorról is a szives figyelmeztetés mellé! A tengerlittjéri halók Az a jelentékeny szerep, melyet a mai világháború a tengeri harcokban, kikötők blokádjában és az ellenséges hajók elpusztításában a tengeralattjáróknak juttatott,sokkal nagyobb mértékben, mint eddig, tereli a közönség figyelmét a modern haditengerészete technikai csodálatraméltó alkotásaira. Megállapítható máris, hogy a szárazföldi hadjáratok technikája a mai háborúban aránylag kevésbbé módosult mint a tengeri harcoké. A hadviselő államok az utóbbi évtizedben szinte egyöntetűen a nagyobb hajóegységek, a dreadnoughtok építésére törekedtek s ezzel szemben az eddig szerzett háborús tapasztalatok ezeknek a hajóóriásoknak majdnem teljes csődjét bizonyítják. Ide viszont egyidejűleg a leghatékonyabb tengeri fegyvernek latengeralattjárók bizonyultak. Nem lesz érdektelen tehát, ha egy éppen most megjelent magyar szakmunka nyomán, melyet Gonda Béla, a Magyar Adria Egyesület elnöke, a jeles tengerészeti irórt, pár szóval ismertetjük a tengeralattjárók rövid történetét, szerkezetét és működésének módjait. A tenger alá merülő hajók problémájával már közel egyévezrede foglalkoznak. Egy némd hősmonda már1190-ben megénekel egy, tenger alá bukóhajót. — M o r* al f, Salman király udvari bolondja, uralkodója üldözése f elől egy a tenger fenekére leszállni bíró hajóvalakart menekülni. A hajócskából egy cső vezetett, a viz színéig, melyen át Moralf lélegzetet visít! s a költő fantáziája szerint a monda hőse 11 napig élt így a tenger fenekén. A XVI-ik században az eszme már testet ölt,William Bourne elkészíti az első vízalattjáró naszádot, melynek bőrrel borított, mozgatható keresztfalai voltak, melyeket csavarokkal lehetett beerősíteni, vagy kivenni. A naszád külső fala át volt lyukgatva, akárcsak a halászok ihaltartó csónakjai s mikor a belső falak be voltak erősítve, a viz a nyilasokon — a kis lyukakon betódult s súlyánál fogva lesülyesztette a naszádot. Ha ezután a falakat ismét kívülre erősítették, a vizet ki lehetett meríteni, mire a naszád felszállóit. A lélegzés ellátására egy a hajótestből kinyúló, lelül üres jábboc szolgált, s a hajó tehát ennek az árbocmagasságnak majdnem megfelelő mélységig volt képes a víz alá merülni. A későbbi évszázadokban is folytak a kísérletek. A lélegzésre sűktett levegőt először a világhírű hajóépítő, Fulton használt, akinek vízalattjárója iránt Napóleon is nagyon érdeklődött, de miután Nelson Teafáig árnál tönkretette a francia flottát s ezzel Napóleonnak az a terve, hogy Boulogneból kiindulva támadja meg Anginát — dugába dőlt, többé nem törődöd billion találmányával, mire a feltaláló abbahagyta a további kísérletezést. Érdekes még, hogy 1821-ben az amerikai Johnson kapitány egy vízalattjáró hajón akarta Napóleont Szent Ilona-szigetéről kiszabadítani. A találmány tökéletesítésére nagyon sokat lelt még egy Bauer nevű bajor tüzérartiszt, aki hajójával — melyet 1852 évi március ha Ilikén Ferenc József királyunknak Triesztben be is mutatott — több sikeres utat is tett. A múlt század ötvenes éveitől kezdve már sűrűbben merül fel egy-egy újabb tengeralattjáró hajó terve, míg végre 1888-ban a Iránéiak rendszeres tudományos -alapon raegééiftik ytsö 'iö kélesesftiJMifk inm»4l?..146 geua üttjárát, a Gymnoe-ylói» fcfi is iktat- 7