Magyarország, 1915. november (22. évfolyam, 304-333. szám)
1915-11-03 / 306. szám
6 MAGYARORSZÁG Budapest 1915. szerda, november 2.– Új offenziva a Dardanelláknál Bécs, november 2. Szófiai jelentés szerint Monro tábornok, a gallipolii angol-francia haderő új fő parancsnoka, nagy előkészületeket tesz. A többi közt a Szalonikibe irányított csapatok helyébe új csapatokról gondoskodott, ami arra enged következtetni, hogy a Dardanelláknál újra felveszik az offenzivát. Úgy látszik, hogy az angol sajtó bizonyos célzattal a Dardanella-akció beszüntetéséről terjesztgetett híreket s hogy az antant katonai körei abban reménykedtek, hogy döntő csapást mérhetnek Gallipolira. Egyiptomból tényleg nagyobb szállítmány friss csapat érkezett Gallipolira, ahol azonban a török védelem most is olyan, hogy minden ellenséges meglepetést kizár. A török hivatalos jelentés Konstantinápoly, november 2. A főhadiszállás közli november 1-én. A Dardanella-fronton, eltekintve váltakozó hevességű helyi jellegű tűzváltástól, nem történt jelentős esemény. A Szed 11 Bar-szakaszon két ellenséges cirkáló vett részt a tüzelésben. A hajók hatástalanul lőttek különböző irányban. Az Ar i-Barnuszakaszon tüzérségünk elpusztított három ellenséges bombavető állást. Tengerszoros ütegeink széjjel szórtak ellenséges csapatgyülekezéseket, amelyeket Morlokmannál és Eliasburnunál megfigyeltünk. A kaukázusi fronton az ellenség két szakaszon rajtaütést kísérelt meg, de sikerrel visszavertük. Egyébként semmi jelenteni való nem történt. A háború a tengeren Egy angol gőzös elsülyesztése London, november 2. A Toward nevű brit gőzöst elsüll észlelték. A legénységet megmentették. A távol Kelet Hogyan segít Japán? Tokió, november 2. * (Havas.) A japán miniszterelnök újságírók előtt kijelentette, hogy Japán nem küldhet csapatokat a szövetségeseknek, mert nincsen elegendő szállítóhajója. Ezzel szemben készségesen segíti szövetségeseit azzal, hogy rendelkezésükre bocsátja arzenáljait és tengerészeti segítséget is nyújt. Japán a távoli Keleten védőpajzsként szerepel: megakadályozza, hogy a mohamedán népeket sázadásra bírják. Japán őrködik azon, hogy a szibériai vasútvonalat, amelyen Oroszország ellátását bonyolítják le, ne pusztítsák el. Japán örül, hogy Franciaország iránti rokonszenvének bizonyságát adhatja azzal, hogy csekély pénzügyi eszközeivel szolgálatára lehet s igy talán hozzájárulhat ahhoz, hogy siettesse a háború befejezését. . emlékhelyén igy versel előttük az ezredünnepen Retrik Jenő, egyik hadnagyuk. • • * Bajtársak, honvédek! Aki aztán élve Hazajut valaha a magyar vidékre, Menjen el Zemplénbe, "Borsodba, Hevesbe, Egy-egy kis faluba, kis falusi kertbe. Mondja el majd otthon, özvegynek, anyának, afogy az itt elesett, hős tizes bajtársak Hamvai, porai nem szálltak a szélnek. Hanem sziveinkben mindörökre élnek, ’ * ! Békeidőben ezeken a vidékeken is felütötte fejét az amerikai láz és bizony nem volt elnyomható, orvosságát sem igen kínálták. A zempléni kivándorlások a felsőrészekből voltak erősebbek, hol a hegyes vidék már, nem juttatott elegendő "földet a népnek. Borsod és Heves magyarjait már nem a földéhség hajtotta Amerikába, hanem a gyors pénzszerzés ösztöne, hogy aztán hazajöhessenek öröktűzhelyet alapítani maguknak és családjuknak. Nem is ritka például a "kövesdi tájékokon, midőn az ezerszin-ruhába öltözött ráatyómenyecske, hogy tudományát fitogtassa, angolul beszél szomszédjával és a szomszéd angolul válaszol. Amerikában voltak mind a ketten s midőn jó párszáz dollárt megkerestek, hazajöttek. — A pénz, mindenütt csak pénz, — mondotta nékem egyszer egy matyó földmíves. — De a föld, az többféle; van angliui föld, frantzija föld, magyar föld. Magyarnak csak magyar köll, van is belülre elég, de nincs minden magyarnak pénze érte. Elmentünk Amerikába, hoztunk pénzt és van földünk, magyar földünk, magyaroknak. A háború óta pedig megsokasodtak az Amerikából érkező levelek. A borsod-hevesi érintkező részek palócvidékein, a Bükk és Mátra hegyei között, a zempléni Kárpát nyulványokalatt, a Tisza síkjain gyakorta kopogtat a levélhordó-kisbiró Amerikából jött levelekkel, melyek rendszerint dollárokkal "béleltek. ! ■— "Adomj e szerény dollárokat — írja egy adácsi magyar — a rokkant tízeseknek. Miután nem engednek bennünket haza, hogy vérünket adhassuk, adom tehát verejtékem, gyümölcsét. Ezek az Amerikában élő zempléni borsodi és hevesi magyarok különben nem igen tudnak belenyugodni, hogy nem vehetnek részt a háborúban. Az alispánok és a szolgabirák egyremásra kapják a leveleket tőlük. Az egyik hevesmegyei főbírónak ilyen levelet küldött egy szurdoki kint élő magyar.: — Ha volt az urnák hatalma megbírságolni, biztosan ki tudja vinni, hogy hazakerülhessek". Most megmutatnám, hogy nemcsak a korcsmában voltam vitéz, de a csatában, is helytállók! * ! Már most, ami az itthon maradottakat illeti, tudnak gyászt viselni siralmak nélkül s tudnak mások munkáját végezni panaszoskodás nélkül. Persze, a termő vidékeken itt is hiányzott sok munkáskéz, — megy, is vissza a levélválasz Amerikába: úgy takarékoskodjatok, hogy háború után biztosan hazagyörjeitek, szükség lesz itthon a pénzetekre, munkátokra. Most sok helyen orosz foglyokkal dolgoztatunk ... Azonban, hogy, itt az ősz, a szőlőt már mustként javarészt behordották, a kukoricatöréssel is végeztek, sok helyen az őszi szántást már szintén maguk mögött hagyták, s a dolgos orosz katonákat kezdik visszaszállingóztatni a fogolytáborokba. Essvéli "beszélgetési időkben pedig az asszonyok és az öregek azon tűnődnek, hogy nini, mégis csak ember az orosz is, egyisten teremtménye vagyunk mindnyájan, azonfelül, hogy bért és ennivalót kaptak, talán valami ajándék is illene neki. — Ne mondja, hogy mucig a magyar, —, véli vasárnap délelőtti sütkérezéskor andor-* MjMl —-Jjöí&üü, xcszjimJLneki. Air»Wt Viavvwwvwvvvvwvvwvvvvvv^'vwm BgruNVnn, Írass!«. „ Tizes honvédek hazája. — Amerikai küldemények. — Az orosz katona sipkája — október 22. „ A kápolnai csatasik felé száguld a gyorsvonat — már feledésbe indulnak tavalyi szomorgós októberi napok, midőn csak postavonatra szállhatott polgári utas és midőn e postavonatok fülkéiben busán sóhaj,lozók bizonylatán jövőről beszélgettek, félték a túlerős oroszoknak a Tiszavidékre való beérkezését, a kint a fekete porhanyós földeken szántó-vető asszonyok, az őszi búza alá most készítik a téli ágyazást, amott kukoricaszárakat irdalnak, veresbe és őszi sárgába merült erdők mögött suhanunk föl az abauji határig, keresztül a. .. sírr.v.'dék hazáján, Borsodon és Hevesen. Mondják, hogy a tízesek, Hadfik tábornok' e nagyszerű vitézei, szinte kiapadhatatlan tartalékokkal rendelkeznek még idehaza. Nemcsak az emberanyag, Borsod és Heves sűrű népességű falvainak tiszta magyar népe, de erkölcs, egy szebb jövőben való bizakodás, mind kimeríthetetlen e tájékokon. Szomszédom, ki pesti indulásunk óta e nép kiválóságáról beszél, mondja, hogy a falvakból messzi orosz vidékekre, táborba induló levelek mind bizakodással fenleltek. A mezőtárkányi szálas kunfajták, a füzesabonyi sudár, izmos magyarok, a mezőkövesdi Mátyás telepítette művészlelkűek oroszföldi lövészárkokban gyakorta olvassák az itthonmaradottak üzenetét, aztán csak ezután is úgy hadakozzatok, mint eddig. Imádkozunk értetek, az isten megsegít... A föld elég jól fizetett, édes uram — írja urának egy füredi menyecske —, a jószágok közül jól végezzük a munkát, effélékről ne legyen tehát gondja, csak affelől, hogy ott is dicséretet érdemeljen... Egy másik menyecskének irja az ura: ezüst metáliát kaptam a generálistól. zs. Gyurinak, a Vas Gereben bonvivan földesurának népe ez, csupa tűzés ,virtus és ötlet, vállalkozó szellemű. A Miskolcig fiult török harcokban acélozódtak őseik, Dobó István, az egri várvédő állítódott példaképül clibük, midőn tavaly őszön megindultak az orosz áradat ebbe. A városház előtti térségen, Dobó szobrának tövében adta át Jankovics polgármester a város selyemzászlaját: tegyelek méltóak az egri névvel... Békében munkaszorgalom, politikai szívós viaskodások acélozták idegzetüket; választások, melyeken a függetlenségi eszméket juttatták diadalra; műkedvelői előadások, melyeknek mértéke színtársulatokéival állott komoly versenybe... írói: Gárdonyi, Maczky ,Valér, Szederkényi Nándor, Kandra Kabos, Madarász Flóris, Molnár Kálmán dr. (a Przemysli Tábori Újság szerkesztője), jogtudósai és teológusai elismert koponyák, kik a békés idők összejövetelein, vagy könyveikben és a katedrán sohsem szűntek a magyarságért hadakozni... Ma katona, hős, vitéz minden hallgatójuk, de elvitték magukkal — mondja jól beavatott uritársam — mindazt a szokást, tudást, erkölcsöt, melyet tanítóik ültettek lelkükbe. Itt nincsenek dúló csaták, hanem! A pihenés napjai virradnak rájuk, gyűjtést indítanak az elesettek hátramaradottjainak támogatására, a hősiesség szobraira, emlékeire. Rendeznek a lövőárokban tudományos összejöveteleket, előadásokat, ünnepségeket, mint szeptemberben Tarnavalkán az orosz határon annak emlékére, hogy tavaly már ott hadakoztak. Sassy Csaba, a miskolci poéta, az Ellenzék szerkesztője írja a lelkesítő verseket s azok az urak, kik mint jeles műkedvelők szerepeltek békében, ezidén a lövőárokban üres éráikban szavalnak, énekelnek és zenélnek. Az újhelyi társaságok ősinért gavallérjait, az egri akadémia kitűnő hallgatóit, a miskolci korzó ifjait, Zemplén, Borsod, Heves duslermésü vidékeinek szálas magyarjait közös találkozásra sodorta össze a háború, járják a vérszolgabirá most már kismiska hozzám! Jó ..rét áztaigY .csatamezőket s igy, nögi ígérjstk