Magyarország, 1915. december (22. évfolyam, 334-363. szám)

1915-12-27 / 359. szám

fSu’eL'apest, i’gic. fié­lő, 00mm A­**­*'december 27, aMAGYARORSZÁG A balkáni hadjárat Az antaní haditerve Berlin, december 26. (Saját tudósítónktól.) A Tägliche Rund­­schaunak jelentik Amsterdamból . Bár ha a szövetségesek párisi haditanácsáról kevés hír szivárgott ki, mégis indiszkréció folytán sikerült megtudni, hogy a haditanács a kö­­vetkezőkben állapodott meg: 1. A Szalonikiban levő antant-csapa­­tokat Sarrail tábornok vezérlete alatt öt-, százezerre egészítik ki. 2. Gallipolit fokozatosan kiürítik. Je­lenleg körülbelül százezer katona tartóz­k­íkodik még ott.­­ 3. A szövetségesek Kis-Ázsiában partra száll­nak. 4. A nyugati hadszíntéren a tavaszig védelmi állapotba helyezkednek. 5. Olaszország kötelezi magát, hogy Egyiptom megvédésére ötvenezer embert rendelkezésre bocsát. Az antantra vereség vár Szalonikiban emberüket megmentsék. Minden ellenállás hiábavaló lesz. Ha magunk elé idézzük Galli­poli példáját, látni fogjuk, hogy habár ott a harc sokkal kedvezőbb körülmények közt foly­hatott volna most már az ántántra nézve, az ántánt-flotta még sem tudott eredmény­nyel járó akciót kifejteni, úgy­ egész bizonyosak le­hetünk abban, hogy Szalonikinél az antant- i csapatok irtózatos vereséget fognak szenvedni. Ezt várhatjuk Szalonikinél. (N. T. H.) Péter király Valonában van Lugano,­­december 26. Karaggorgyevics Sándor, a szerb­ király nagybátyja, a szerb Vöröskereszt elnöke nejé­vel Brihdisibe érkezett. Rómába való­ utazása előtt újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy Szer­bia a szövetségesek megfelelő támogatásával még fegyverrel fog harcolhatni fennmaradás­­áért. Péter király, akinek egészségi állapota javult, Tiranából, ahol Esszad basa vendége volt, Daruzzon keresztül Valonát­a utazott. Itt ideiglenes székhelyet rendeztek be. Valonában Péter király az olasz király és az albán lakos­ság vendégének tekinti magát s állandó érint­kezésben van a szerb kormánynyal s a trón­örökössel, aki mint régens gyakorolja az állam­hatalmat. Montenegrói hivatalos jelentés Lugano, december 26. A monenegrói főkonnzulátus Cettinjéből 20-áról keltezett következő hivatalos táviratot teszi közzé : E hó 19-én az ellenség ismételten eredménytelenül támadta állásainkat Lipovak falu mellett. (A térképen nem található.) Ez alkalommal több foglyot ejtettünk és egy gép­fegyvert zsákmányoltunk. Berane-Rozaj irá­nyában támadásba mentünk át és megvertük az ellenséget ezen az egész fronton. Az ellenség­­ Rozajnál visszavonult. Üldözés közben több­féle katonát foglyul ejtettünk. Hivatalos montenegrói jelentés decem­ber 24-ről: Ilozaj­ és Berane irányában visszavertünk egy Tarjak ellen intézett támadást (mintegy 15 kilométernyire keletre Beranetől) és nagy vesz­teséget okoztunk az ellenségnek. Bioce irányá­ban Ivánja faluig mintegy 18 kilométernyire Beranetől északra űztük vissza az ellenséget.­ Az olaszok Albániában Bem, december 26. (Kiküldött munkatársunktól.) A Journal katonai munkatársa lehetségesnek tartja, hogy az olaszok Albániában offenzívát indítanak. Szerinte, a Valonában partraszállott sereg helyzete, kedvező, mert gidaiba foghatja az el­lenséget, míg az csak szélső jobbszárnyán fe­nyegetheti, de csakis akkor, ha eljuthat Kon­cába. Ha a bolgárok Koricánál vereséget szen­vednének, akkor olyan helyzetbe kerülnének, mint a szövetségesek a Vardarnál. Vagy görög területre kellene menekülniök, vagy pedig észak felé kellene visszavonulniok ugyanolyan súlyos körülmények között, mint Sarrail se­regének.­­Az olaszok első állomása Berat lesz, ahova egyetlenegy rossz út vezet Valonából. Azonban a terepnehézségek nem legyőzhetet­­lenek és az utat járhatóvá lehet tenni. Ha az olaszok elérték Beratot, akkor már csak 1 40 kilométer választja el őket a szerbektől, akik­kel a Devol völgyén át könnyen érintkezhet­nek. Abban az esetben, ha az expedíciós sereg tényleg előre akar törni Berat vidékéről, nagy természeti akadályokat kell leküzdenie. Az út egy, hatalmas hegyláncolaton vezet át, amely­nek a magassága 1700—2000 méter. Ha az ola­szok kijutottak ebből a hegységből, egy járható völgyön keresztül elérhetik az Oh­ridai tó déli partját. A francia katonai író szerint ezt a hadműveletet csak úgy lehet végrehajtani, ha egyidejűleg a szerbek is offenzívát kezdenek Elbasszán irányában. (B. E.) Athén, december 26. A kormánypárti Athinai című újság vezér­cikkben foglalkozik a legközelebb várható gö­rög-macedóniai nagy csatákkal és kiemeli a központi hatalmak seregeinek fölényét az ántánt Haderejével szemben. A­ németek és osztrák­­magyarok minden angol-francia ágyúval szem­ben ötöt tudnak fölállítani és a német lovasság is, amely Macedóniában van összpontosítva, nagyobb erejű, mint az ántánté. A két ellenfél között nagy harc fog fejlődni. Ezek a nagy Harcok az ántánt flottájának küzdőterületén­­fognak lefolyni, mert hisz Szalonikiig minden nagyobb­ nehézség nélkül fognak a szövetséges központi hatalmak seregei vonulni. Szaloniki­­n­él lesz az óriási küzdelem. Szalonikinél, ahol m­ár minden a legnagyobb mértékben meg van prősítve. Bizonyosra lehet venni, hogy Szaloniki kikötője meg fog semmisülni, el fog pusztulni ás az antant csapatainak talán még arra sem marad idejük, hogy néhány hajószállítmány, k­i a fizetésen felül még a megmaradt többletet is ki­oszthattam. Itt véget is ért volna ideiglenes direkcióm pünkösdi királysága, de október elsején Egry nem jelentkezett a társulat átvételére, azt sem tudtuk hol­ merre jár az országban, a Színészegyesület tehát a tagok kérelmére arra utasított, hogy vezes­sem tovább a társulatot most már a saját cégem alatt. Borsody­­Vilmost, a kitűnő agilis bérlet­­csinálót előre küldtem Nagyenyedre, magam pedig Szeptember utolsó napjaiban felpakoltam személy­zetemet és podgyászunkat borvízszállító székely gyékényes szekerekre és — miután, akkor még a Székely­földön vasutak nem voltak — negyvennyolc órai kocsiutat tettünk meg Marosvásrh­elyig, ahon­nan azután vasúton vonultunk be Nagyenyedre. Útközben Parajdon érdekes kalandunk akadt. Késő éjjel érkeztünk oda és miután az egyetlen korcsmában nem tudtunk elhelyezkedni, rövid tanácskozás után elhatároztuk, hogy a község melletti réten verjük fel éjjeli táborunkat. Az asszonyok leszedték a szekerekről az ágyneműket, azonban a kötelességtudó buzgó éjjeli­őr, — abban én hiszemben, hogy valami cigánykaraván vagyunk­­— nem akarta megengedni a letelepedést. Szoron­gatott helyzetünkben kénytelenek voltunk a község érdemes birájának éjszakai nyugodalmát megza­varni, aki végre komoly aggodalmaskodás után megadta az engedélyt, hogy az éjszakát Isten sza­bad ege alatt, a község legelőjén tölthessü­k. Másfél évet töltöttem mint színigazgató a Székelyföldön és mondhatom, hogy hosszú színi­­pályámnak talán ez volt a legboldogabb időszaka. Brassó központtal egész színikerületet létesítettem, Sepsiszentgyörgy, Kovásznafürdő, Élőpatak, Szé­kelyudvarhely, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós­iállomásokkal és mindenhol legmesszebbmenő megértésre és pártfogásra találtam. Időszakonként lehoztam Kolozsvárról E. Kovács Gyulát és Ivánffy Jenőt vendégszerepelni, Feleki Mik­lóssal pedig, a Nemzeti Színház kitűnő, székely születésű művészével égés- körutat rendeztem a Székelyföldön, ahol a t1 neves földit minda­hol lovasbandériumokkal és díszkapukkal fogadták. Minden jól ment. A közönség érdemén felül becsülte a társulatomat. Úgy éltünk, mint a test­vérek, amíg a második év őszén bele nem ütött társulatomba a nagyzás hóbortja. Éppen Csík­szeredán voltunk, amikor Nagybecskerekről táv­iratot kaptam, hogy nem volnék-e hajlandó a téli szezonban az ottani színházban előadásokat ren­dezni. Rónay Jenő Torontál megye akkori fő­ispánja ugyanis azzal a hazafias szép tervvel fog­lalkozott, hogy Nagybecskerekről kiszorítja a né­met és szerb társulatokat és a téli hat hónapra csak magyar színtársulatnak adnak engedélyt. Én meg voltam elégedve a helyzetemmel, de társulatom tagjainak ösztönzésére mégis engedtem a biztató meghívásnak és az előzetes tárgyalások megejtésével, október 1-én, négynapi szekéren és vasúton való keserves és költséges utazás után megérkeztem társulatommal Nagy­becskerek­re ahol a közönség fokozott igényeire való tekintet­ből személyzetemet felfrissítettem és új tagoknak szerződtettem: Kövessy­­Albertet, a jeles komi­kust és nejét, Szilassy Etelt a berlini Friedrich- Wilhelmstädter színháztól, B­e­r­a Paulát, a kiváló drámai színésznőt, Kiss Nándor baritonistát, Szerémfalvy Béla szerelmes színészt, Vágó István jellem színészt, néhány kardalost és karnét, úgy hogy társulatom létszáma a megerősített zene­karon kívül hatvankét tagra emelkedett. Az október havi bérlet fényesen sikerült. Az összes páholyokat és földszinti ülőhelyeket kibérel-Abarmisc .előadá§mjɧ: #£1§ M. kSSäöflfiß­tem leg­szomorúbb kálváriája. Kiss Nándor bari­tonista a kapott, ötven forint előleggel Oroszor­szágba szökött és igy ha operett-előadást akartam­ rendezni, kénytelen voltam mindég Kiss Mihályt a Népszínháztól, vagy felváltva Veress Sándort az Operától vendégszerepel­tetni, akiknek az ide-­ oda való útiköltségen kívül jelentékeny fellépti díjakat kellett fizetnem, amíg végre a Színészeti Akadémiától kölcsön kértem Rózsahegyi Kál­mánt, aki akkor mint szépen fejlődő tehetség az intézet utolsó évfolyamát végezte és társulatom­nál mint baritonista kitűnően megállotta helyét, így szépen rendbe is jöttem volna, amikor november másodikén rám zúdult a második csa­pás. A vármegye főjegyzője, zilált anyagi viszo­nyai miatt, a vármegyeháza dísztermében fébelőtte magát. A város összes előkelőségei rokonságban állottak vele és úgy ezek, mint a vármegye tiszt­viselői visszaküldték a bérletjegyeiket a gyász miatt és azontúl naponkint üres házak előtt játszot­tunk. November közepén óriási havazás állott be, úgy hogy még a gyalogjárdákon is veszélyessé vált a közlekedés és teljes tizennyolc napon át nem tarthattunk előadást. A városból sem lehetett másfelé mozdulni, vonatok nem jártak, kocsikat pedig még aranyért sem lehetett kapni. Valameddig pénzzel győztem, becsületesen fizettem tagjaimat, amikor pedig mindenemből, —­ még az ékszereimből is — kifogytam, a megma­radt töredékkel elmenekültem Orsovára. Itt is ül­dözött a végzet. A kicsiny és lelkes magyarajk!! K­özönség eléggé támogatott­ bennünket, de az ide­genajkunk, a többség távol maradt a színháztól és karácsony hetében már kénytelen voltam az előadásokat — látogatók, hiányában — beszüntetni. Ezt a sötét, szomorú, fekete karácsonyi életem-­ ben sohase fogom elfelejteni. Karácsony előesté-; iöa­ , társulatom a sok családos ember Adakozzunk a Vörös Kereszt-Egylet­nek! Segítsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit!

Next