Magyarország, 1916. november (23. évfolyam, 304-333. szám)

1916-11-14 / 317. szám

Budapest, 1916. kedd, november 14. MAGYARORSZÁG Kétnapi sikereink az orosz és oláh fronton Arz serege oláh földön áll A Magyar Távirati Iroda jelenti Berlinből. A­­Vp 1 1 1-ügynökség a következőe­ket teszi közzé: A Skrobova és a Narajovka mellett e hó 10. és 11-én elért sikerek nem csupán helyi jelentőséggel bírnak. A Skrobovánál az oro­szokat sok hónapon át kiépített erős állásokból vetettük ki s a Narajovka mel­lett súlyos veszteségeket okozva nekik, a keleti partra szorítottuk őket vissza. A gyorsan odavont tartalékokkal megkísérelt ellentámadások mit sem tudtak már változtatni az oroszok vereségén. Abbanhagyási szünet után a központi hatalmak hadseregeinek harci tevékenysége a keleti arcvonalon ismét fokozódó offenzív jelleget ölt, ámbár az antánt a Sommenél, az Isonzónál és a macedóniai arcvonalon lekötni igyekezett őket és Románia, mint új ellenfelük jelent meg a harctéren. Arz hadserege keleti Erdélyben a ratosznyaszékelyi vonalig előrenyomult ellenséget nyolcvan kilométerre visszaszorította és ma élet­re­­ román területen, a Tatros- és az U­r-völgyben áll. Az észak felé csatlakozó Köves­d-hadsereg szövetséges csapatai az oroszoktól a Tölgyes-szaka­­szon elért pillanatnyi sikereiket a november hó 5. és 6-iki harcokban rövidesen visszahódították. A Dornavatrától délre a legutóbbi napokban végrehajtott orosz tehermentesítő vállalkozások a Bisztricánál megakadtak. A Narajovkánál az 5. és 6-iki sikereket tovább kiépítettük és ism­ét jelentékenyen előbbre vittük, majd ötszörös ellentámadással szemben megtartot­tuk. Vladimi­r­ V­olinszkij terén L­u­c­k­t­ó­l nyugatra a német front épp oly szilárd, amilyen azelőtt volt, m­íg a Kirlibabától keletre és a J e d u 1 n á 1 nov. 6-án elért legutóbbi osztrák-magyar sikerek, még friss emlékezetében vannak minden­kinek. A balkáni hadjárat Mackensen újra támad? Zürich, november 13 (Saját tudósítónktól.) Délon táviratozz­a Rómából a Daily Telegraphnak, hogy olasz körökben biztosra veszik Mackensennek a Dobrudzsában való újabb közeli támadását. Mivel nagy politikai, stratgiai és gazdasági ér­dekek fűződnek e támadáshoz, az olasz körök biztosra veszik, hogy Mackensen mindent el fog követni, csak hogy ú­jabb támadásai siker­rel járjanak. (C. P. dr.)­­ Visszavonulnak Szalonikiból ? Zürich, november 13 .Saját tudósítók­kről.) Semleges sajtó­­körökben igen­­valószínűnek tartják, hogy az antant egyik legközelebbi sakkhúzása a Sza­­lonikiból való visszavonulás lesz. A görög terü­letről­ való elvonulás éppen úgy történnék, mint annak idején a Gallipoliról való távozás. Olaszországon keresztül érkezett magánértesü­lések alapján azt beszélik, hogy Sarrail már­­ igen sok hadianyagot hajóra rakatott. A meg­rakott hajók még nem indultak el, hanem további rendelkezéseket várnak a szalonikai ki­kötőben. Az illető semleges lapoknál az Antantnak ezt a nagy­ lépését teljesen érthetőnel­ tartják, de nem akarják még a verziókat nyilvános­ságra hozni, nehogy az elhamarkodottság vádja érhesse őket. A szenzációs hírt tényleg fenn­tartással kell fogadni, mert magánértesülése­­ken kívül még semmi más alapja nincs. (C. P. dr.) Zsekoff bolgár fővezér nyilatkozata­­ Zsekoff bolgár fővezér a két bolgár front­­ helyzetéről a következőképp nyilatkozott: — Az általános helyzet rendkívül kielé­gítő, még­pedig úgy szövetségeseink vala­mennyi frontján, mint saját csapatainknál. Ma már világosabb, mint valaha, hogy ellen­ségeink rosszul­­számítottak, amikor azt hir­dették, hogy az idő az ő legjobb szövetségesük. Ellenkezően: én azt hiszem, hogy az­ idő a központi hatalmaknak és nekünk szövetsége­sünk. Legalább is, ami a bolgár hadsereget illeti, bizton lehet állítani, hogy ez a sereg ma sokkal értékesebb, mint a háború kezdetén. Végtelenül sokat tanultunk, és hála szövetsé­geseinknek, technikai szempontokból is terv emelkedtünk, hogy a bolgár hadseregre ma alig lehet ráismerni, óriási lpésekkel pótol­tunk mindent, amit az eszközök hiányában előbb elmulasztottunk. így áll ma a tökéletes nagy bolgár hadsereg, győzelmesen, és készen arra, hogy a harcot felvegye nemcsak a mace­dóniai antantcsapatokkal, hanem már fronto­kon is. Ha pedig­ a háború még tovább tart, hadseregünk még jelentékeny erőkkel fog erő­­södni azokról az elfoglalt területekről, amelyek történelmileg és érzésben is hozzánk tartoznak. — E katonai szemponton kívül vannak po­litikai szempontok is, amelyek a mi erős hely­zetünket bizonyítják. Mindenekelőtt a függet­len Lengyelország proklamálását említem. Az oroszok két hadicéljának, a Dardanellák eléré­sének és a lengyelek orosz jogai alatt való egy­ségesítésének a kérdése el van intézve, még­per­dig Oroszországra nézve kedvezőtlenül. Mi­csoda reális érték­­marad még, amiért har­colnak ? — A mi­ helyzetünk­­mindkét­ fronton meg­­nyugtató. A rom­ánok ellen elért eredményeket nem k­ell magyarázgatnom. A macedóniai har­cok, ha számbavesszük az antant nagy erőfe­szítéseit, óriás vér veszteségeit és azt a kis te­rületi veszteséget, amely se­m politikai, sem stratégiai szempontból, nem számít, tulajdon­képp a mi sikerünket jelentik. Monasztir, ame­lyet az ellenség el akart foglalni, hogy az új Szerbia alapját megvesse, szilárdan a kezünk­ben van és —­ amint a dolgok ma állanak — ennek a bizonyára fontos pontnak a birtoka biztosítva van. A harcba vetett szerb sereg, ha nem is semmisült meg, rendkívül meggyen­gült. A tökéletes demoralizálástól csak a tisz­tek nagy száma és az erőszakos eszközök men­tik meg. El kell­ ismerni, hogy legvitézebb, legszilárdabb ellenfeleink a szerbek, akik a tá­madási kedvben és a harci módban nemcsak az angolokat, hanem a franciákat is felül­múlják. Sarrail, offenzívájáról így nyilatkozott: — Az új­­támadás természetesen lehetsé­ges, de a körülmények következtében semmi sikert sem ígér. Legalább is meg kellene dup­lázni Sarrail hadseregét, hogy reménye lehes­sen a sikerre, ez pedig az antant általános helyzetében fizikailag lehetetlen. Ezenfelül kö­zeledik a tél is és ez, ha mindkét félre nézve megnehezíti a hadműveleteket, az ellenségre hasonlíthatatlanul rosszabb, mert a mi csapa­taink otthon harcolnak, megszokták a nehéz­ségeket, testben és lélekben kevesebbet szenved­nek, mint a messze idegenből hozott ellenfe­leink. A hadtápszolgálat is lehetetlenné teszi ellenségeinknek, hogy csapataik­­számát a ver­teidig emeljék. Az albániai olasz seregnek és írta: Újvári Péter Bonyodalom fenyegette Dús Ilka leány­­regényét, édes mámora ettől tett egy nagyon kicsit keserű. Ket­ten udvaroltak neki: Boér Kristóf és Csata Ottó. Boér volt a komolyabb és megbízhatóbb. Csata a kedvesebb. Egye­bekben ugyancsak egyformák voltak, jól meg­termeltek és gazdagok. Az udvarlásuk is egy fokon melegedett s ha itt-ott ki is akart csapni belőlük egy óvatlan hévül és­ gyorsan visszafojtották, mintha csapra járt volna a szerelmük. Ilka nem tudhatta meg, hogy me­­lyik­ vonzódik hozzá nagyobb szenvedélylyel. Hiába­ figyelte őket, ezt nem tudhatta meg. Négy kézre játszottak egy szimfóniát és ez a versenyzést tudvalévően kizárja. Harmó­niára­ kell itt törekedni, nem arra, hogy ha­ngpazarlással egymást zavarják. Jó diar­á­tok voltak, aztán urak is, azonfölül virtuózai az életművészeinek, no, még talán halálos se lehetett a szerelmük, hát nem zavarták egymást Majd csak elválik­ hogy melyikő­­jük csalatkozott. Az aztán szépen, úrimódon félreáll. Dús Ilka nem volt ennyire fatalista,­­In­gától — gondolta — nem rendeződik ilyesmi. Sokáig várni se lehet, mert a szerelem gyönge hajtásán bájos rügynek látszik minden bonyo­dalom, de aztán befelé romlik és meggörcsö­­södik. A bonyodalmat tehát enyhíteni kell. Ennek csak egy módja van: választania kell. Igen á­m- de melyiket válassza. Neki mind a kettő egyformán kedves, vagy majd csak egy-­­­formán.“a maga érzése után tehát nem indul­hatott Sokat töprenkedett emiatt. Akkor még csöndesen csörgedezett benne, a leány vér, hát magábamerülései nem voltak túlságosan fáj­­dalmasak. A gondolatai ugyan néha m­egbor­­zasodtak, riadtan összebújtak, mint az asz­taléban a fehér bárányok, de mikor aztán virágos partra vergődtek, fehérebbek és sze­­lídebbek voltak, mint valaha. Egyszer, mikor megint nála ■ voltak az Udvariéi, a kimértségük, nem tudni miért,, ingerelni kezdte. Hiszen az mégis hallatlan, hogy szerelmes emberek ennyire türelmesek legyenek. Megint az a gondolat Hasadt­ bele, az­­agyába, hogy neki magának kell válasz­ban,­­mert ez­ a kettő ugyancsak megpony­­vázta a szerelmét. Hát választani fog. Most mindjárt fog választani. Lehunyta szép kék szemeit és amit ki­gondolt, az poétikus képpé finomult a lel­kében. Az érzései bokorba borultak. Rózsák lángoltak rajta sápadt liliomok mellél. I. Rózsaszüretre, liliomszüretre jött most ide ,el a két ember­, harmattal meggyöngyözött n­íly­omszirmokkal, így fog választani, hogy a másik, akit nem választhat, ne szenvedjen. Dehát hiszen nem lehet azt, hogy az ne szenvedjen. Az bizony, szenvedni fog és riadt képzeletében már látta is, hogy az ő hatos liliomszirmai hogyan pirosodnak meg a vér­től, amely a megsebbzett szívből panaszo­san­ kiserked. A felelősség érzése borzasztóba, ő nem vállalhat felelősséget egy ember összezúzott boldogságáért. Olyan teher az, amelyet nem bírhatna el. Ha legalább biztos volna benne, hogy jól fog választani, de ebben se bizo­nyos és a maga iránt való felelőssége is, elég­­ terhes. Több terhet hogyan vegyen magára. Az a gondolata támadt,­­ hogy ,a sorsra­­ kárpja­ál a választás súlyos felelősségt fo­gol­----- — *-------------: : r :-------------------------------a*-*——: dog akart lenni, de felelőtlenül boldog. A’ felelősség csak megkeseríti a boldogságot Az ötlete kolostoriasan romantikus volt és i­ert a regényességet, ha csöndes is, de szenvedélyesen szerelte, az ötletét jónak ítélte. A két férfiú csöndesen beszélgetett Bókot ritkán mondtak neki, akkor is leh­elletszerűen finomat, ami meg nem perzselhette leányos érzékenységét. Most mégis furcsán érezte ma­gát. Apró robbanások csókolták bele égető tüzeket a lelkébe. A szeretniakarásnak ez a hirtelen kicsillagzása megzavarta. A vére meg­került és parancsoló kívánságoktól torrt Válassz hát! —­­Oh, én nem választok, — hárította el a kisértést.--— A sors döntsön miközöttünk. És megint mosolygott, mint akkor, mikor először támadt ez a gondolata. Boér Kristófnak ezüsttel kivert­­díszes tárcát adott névnapi ajándékuk Mikor Csata Ottó ünnepelte a nevenapját , se járt rosz­­szabbul. Éppen olyan tárcát kapott ő is, mint Boér Kristóf. Egyese nézhette szerelmi zálog­nak és nem vette másnak, csak annak, ami­­nek adódott: egyszerű kedveskedésnek. Ilka most mégis úgy érezte: nem szeszély volt, az tőle, nem is olyan cselekedet, amire a magunk akarata ösztökél. Valami v­égzetsze­­rűség volt abban, hogy ő ennek a két­­ud­varlójának egészen egyforma tárcákat aján­dékozott. Fátyolos tekintettel kémlelte a barátait Milyen szép, és egészséges mindkettő^ Erő­sek és férfiasak és mind a kettő az övé le­hetne és Ő is lehetne min­d a kettőé. Nem, Ó, csak egyé lehet. De melyiké legyen? Ő nem tudja eldönteni. Döntsön hát a Sors közöttük. Hirtelen Kristóf felé fordult: — Kristóf, magánál van a^Isrea, sírrgísz tyet tőlem kapott? 3

Next