Magyarország, 1918. augusztus (25. évfolyam, 177-203. szám)
1918-08-23 / 196. szám
■ Az új békeakció (L. M.) A félhivatalos kommentárokbólmegtudjuk, hogy Solf német gyarmatügyi államtitkár beszédes békebeszéd volt Ennek bizonyítéka az, hogy Solf Belgiumra nézve megnyugtató nyilatkozatot tett, amely szerint Németország semmi szín alatt nem akarja annektálni Belgiumot, és bizonyítéka az, hogy rámutatott arra, hogy Németország meg akarja szüntetni a militarizmust Afrikában. Jó, tehát elfogadjuk mi is ezt a beszédet békebeszédnek, annál is inkább, mert ugyanezek a félhivatalos kommentárok azt ígérik, hogy a gyarmatügyi államtitkár beszédét hasonló szellemű békebeszédek egész sorozata követi. Más szóval, Németországban megindul egy nagyszabású békeakció. Ez nagyon örvendetes, mert ebből arra szabad következtetni, hogyNémetországban felülkerekedett az a felfogás, amelynek hirdetésébe Kühlmann belebukott: a háború nagy problémájának megoldását nem a harctereken, vagy ha úgy tetszik, nem csupán a harctereken kell keresni. Ennek a felfogásnak a felülkerekedését alighanem két oknak tulajdoníthatjuk. Az egyik, a nyugati harctér ifjabb eseményei. A másik, a német főhadiszálláson történt találkozás. Amazzal nem kivárniukbővebben foglalkozni, különböző, nyomós okokból: háttnál fontosabb reánk nézve a másik. Mert itt felismerjük királyunk békeakciójának a hatását Másfél évi sajnálatos meddőség után végre Valahába érvényesülni kezd az az erős békeakarat, amely ifjú királyunk lelkét betölti. És ha a most már, párhuzamosan induló békeakció nem haladhat előre olyan gyorsan, akadálytalanul, mint ahogyan azt mindannyian szeretnők , ennek okát alighanem ebben a másfél évi meddőségben kell keresnünk-Gondoljuk csak el : minő hatása lett volna annak, ha a Belgiumra vonatkozó, most már teljesen megnyugtató kormánynyilatkozat ezelőtt másfél évvel hangzik el. Ha ez a most meginduló békeakció, a megígért békebeszéd-sorozat például nyomon követte volna Wilson 1917 januárjában tett békeközvetítési ajánlatát! Akkor azonban Czernin gróf egyedül folytatta ezt a melódiát, míg végre ő is belefáradt és külügyminiszteri pályáját éppen ellenkező disszonáns akkord dal fejezte be, így némult el az egész békeakció ; belefult a bresztlitovszki tárgyalásokba és a keleti viszonyok rendezésének kísérleteibe. De amilyen fájdalmas volt az minden igaz békebarátnak, annyira örvendetes annak újjáéledése Persze, itt a nagy kérdés: olyan-e ez a békeakció, amely sikert ígér? Hogy ez a kérdés eldönthető legyen, ismernünk kell ellenségeink lelki diszpozícióit. Mert az olyan békeakció, amely ezzel nem számol, előre is sikertelenségre van kárhoztatva. Még magának az ellenséges hadicélok kérdésének is alárendelt jelentősége van a lelki diszpozíció kérdése mellett annyival inkább, mert az ellenséges hadicélok felől annyi szétágazó nyilatkozatot hallottunk, hogy tiszta lehetetlenség azokat egy áttekinthető egészbe összefoglalni. Annál könnyebb az ellenségeink lelki diszpozícióra nézve. Ezt, egész röviden, így foglalhatjuk össze : ‘ ellenségeink attól félnek, hogy Németország katonai túlsúlya a ' ~ \ ■ .' lY’f / MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1918. AUGUSZTUS 23. PÉNTEK XXV. ÉVFOLYAM 196. SZÁM -■■■..........---- ------------------— . ----------....................... ■—....... ..... • ---------------- -Szerkesszösési és kladóhhivatali Főszerkesztők . Előfizetési ár: Egy hónapra 5 kor., njegyedévre VI., Teréz-korut 22. szám. LOVASZY HÁRTOM ✓ 14 kor., félévre 28 kor., egész évre 56 korona LrT.hfw.c.éai i FinMteszti 23-51. t ölelő, szerkezeta avsi BzMkeKie- Felelős szerkesztő: Egyes stéma ára 20 fillér. IBWBflSZam. Sés a.prfrt»fc«reswo. MAGYAR CSEK Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. "T»---------------------. - "«■ ' " . .... . ................................................... Az angolok nagy támadásai Arrastól délre és az Ancrenál meghiúsultak. & Somme és az Oise között a németek némileg eltávolodhatk az ellenségtől — A chameponsi erdőben az Oise mögé vonultak vissza — Tierancourt mellett tért nyert az ellenség Berlinből jelentik. A nagy főhadiszállás közli augusztus 22-én. (Érkezett 5 ó. 10 p.-kor.) Nyugati harctér: Rupprecnt trónörökös hadcsoportja: A Kemnie-területen a lokver—dranoeferi országút mindkét oldalán ellenséges részlettámadásokat visszavertünk. Az angolok Arrastól délre tegnap újból nagy támadásokat intéztek ellenünk. Moyenne villé és Ancre közt Bapaume irányában angol hadtesteket és újzélandiakat vetett az ellenség mély tagozódásban harcba. Az angol lovashadtest állott készenlétben az arcvonal mögött. Ellenséges gyalogság, igen erős tüzérségi tűz és néhány száz páncéloskocsi által támadásra tört előre a körülbelül 20 kilométernyi széles harcvonalon. K első rohama harcállásaink előtt roppant össze. Az ellenségnek tervszerűen átengedett területsáv egyes részeit helyi ellentámadásokkal ismét visszavettük. Az ellenség napközben folytatta heves támadásait. A harc súlypontja a támadási terület szárnyain volt. A támadások az ellenségnek súlyos veszteségeivel teljesen meghiúsultak. Az ellenségnek abbeli kísérleteit, hogy Hamelnél az Ancre-patakot átlépje, meghiúsítottuk. Nagyszámú szétlőtt páncélkocsi fekszik arcvonalaink előtt. A Somme és az Oise között a nap csendesen tel el. Noyontól délre a Soipmie és az Oise között az ellenségtől harc nélkül ,némileg eltávolodtunk. Az ellenség tüzérsége az egész nap folyamán még a régi vonalainkat lőtte. Félénken tapogatództak előre estefelé az ellenség felderítő osztagai a Divette völgye felé. A charleponti erdőben küzdőcsapatainkat az Oise mögé vontuk vissza, anélkül, hogy az ellenség észrevette volna. Ennek következtében az ellenség támadásai, amelyeket ezen a helyen tegnap reggel igen erős tüzérségi tűzzel készített elő, nem jutottak érvényre. 4 - -s Az ellenség napközben Bhrancourt és az Aisne között folytatta támadásait. Csak Bier,abcourt mellett indo 11 területet nyer Mat Az arcvonal többi része ellen irányított és estefelé különösen nagy erővel a Morsamszakadék ellen vezetett roham az ellenség súlyos veszteségével omlott össze. Ludendorff, első főszállásmester: Visszavert olasz előretörés Sikeres légi támadásunk a varonai repülőtelep ellen Olasz harctér: A Monte Cimonen visszavertünk egy olasz előretörést. Albánia: Egy osztrák-magyar szárazföldi repülőkből, valamint cs. és kir. tengerészeti repülőkből összeállított repülőraj megtámadta a vatonai ellenséges repülőtelepet. Számos tűzvészt figyeltünk meg. Repülőink teljes számban tértek vissza. A vezérkar főnöke, Wilson nyilatkozik a Versailles tanácsnak a hadicélokról Lloyd George és Orlando ott lesz Versaillesban ." "" Bécs, augusztus 22. fA „Magyarország*4 tudósítójának telefon jelentése.) Olasz lapok a csütörtökön Versaillesben újra összeülő antant-haditanácsról azt írják, hogy Lloyd George és Orlando is résztvesznek azon. Wilson elnök, akinek eleinte személyes megjelenését várták a haditanácson, külön nyilatkozatot, fog küldeni, amelyben megemlékezik majd a hadicélokról és az antant közös szervezetéről. A haditanácson, amelyen Clemenceau fog elnökölni, a háborúnak bizonyos időpontig való folytatására nézve is határozni fognak. Tárgyalni fognak továbbá jelentékeny szervezeti kérdéseket is. A bécsi közös miniszteri értekezlet Bécs, augusztus 22. (A Magyarország tudósítójának telefonjelentése.) A magyar és osztrák kormányok tagjai szombaton közös miniszteri értekezletén a magyar kormány részéről részt vesznek Wekerle miniszterelnök, Szerényi József báró kereskedelmi miniszter, aki Karlsbadból érkezik, továbbá Serényi gróf földmivelési és Windischgraetz herceg közélelmezési miniszter. Wekerle bécsi tartózkodása alatt tanácskozni fog a külügyminiszterrel, majd kihallgatásra rrtegtik a királyhoz. A lengyel kérdésben Bécsben sem történt döntés . ' Bécs, augusztus 22. '. (A Magyarország tudósítójának telefonjelentése.) Radziwill herceg Burián gróf közös külügyminiszterrel tegnap folytatott hosszabb tanácskozása után ma kihallgatáson jelent meg az uralkodónál. A herceg Varsóba való visszautazása alkalmával, amely holnap történik meg, Krakóban megszakítja útját, hogy ott lengyel politikai személyiségekkel tárgyaljon. Radziwill hercegnek bécsi tanácskozásai kizárólag informatív jellegűek, itt épp oly kevésbbé történt döntés, mint ahogy nem döntötték el a figyel problémát a német főhadiszálláson se. fcyreafc bum nriOTMi 18 oldal