Magyarország, 1918. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1918-09-22 / 222. szám

, hogy a ruhajegyekéletbeléptetésével javulnának a ruhaviszonyok- Szövetünk nincs kellő mennyiségben, s ha segítséget nem kapunk valahonnan, a helyzet csak rosszabbodhatik. A közönség nem bízik ma már a jegyekben, a külföldi mintára bevezetett jegyrendszer itt félreértéseket szült s ennek nem mi vagyunk az oka. • — A közönség ugyanis a jegyet — legyen az ruha-, cipő- vagy tojás jegy, egész mind- jegy — úgy fogja fel, hogy az utalvány vala- mire, amit neki föltétlenül meg kell kapnia a jegy ellenében, még, pedig lényegesen olcsóbb áron és job minőségben, mintha szabad kereskedés útján vásárolná. Ez tévedés. Külföldön is, nálunk is a jegy intenciója egészen más — s ez egyszerűen egy igazolvány, mely feljogosítja birtokosát valaminek a vásárlására — jogcím a vásárlásra, nem követelési alap. A jegy birtokosa vásárolhat, ha tud. Mi csak igazoljuk ,a jegygyel, hogy az illetőnek csakugyan szükesége van valamire s ezt a megállapított után beszerezheti. Persze, a dolog úgy áll, hogy a cipőjegy tulajdonoséi például elmegy a cipőüzletbe és sok estben nem kap cipőt. Ilyenkor vádolnak, mintha a mi mulasztásunkon múlna az, hogy nincs bőr, nincs talp, nincs cipő. Pedig — ismétlem — nekünk ehhez édeskevés a közünk, mi csak végrehajtó szerve vagyunk a kormánynak, akik bizony magunk is sok dologban szükséget szenvedünk. A polgármester nyilatkozata őszinte képét adja a mai helyzetnek, mely elég vigasztalan s mely nem sok jóra enged következtetni a jövőben, ha csak valami gyökeres nagy külföldi segítség nem jut részünkre a ruházkodási probléma megoldásában. Ez a segítség azonban nagyon illuzórius — egyelőre csak a ruhajegyeinkbiztosak, amelyekkel, mint a polgármester mondta, jogunk van vásárolni .ruhát- De hol van még a jog a ruhától ! (m. s.1 MAGYARORSZÁG Budapest, 1018 -vasárnap,szeptember 22 . Elvesztők és megtalálók Vannak»@ még „becsületes megtalálók?“ — kezelése a rendőrségen — Az áruló A talált tárgyak mellt el (Saját tudásitóntól.) A földalatti villamosvégállomásánál történt tegnap délelőtt. A közönség nagyobb része már elhagyta a kocsit, amikor két jól öltözött úr csaknem egyszerre hajolt le és nyúlt egy a padon gazdátlanul heverő női pénztárca felé. — Nini, egy tárca ! szólalt meg az egyik. • —"Tényleg,'egy pénztárca ! — jegyezte meg a másik úr. . ■'* • .$ .—. Valószínűleg elvesztette valaki, — mondották most rrnni ketten, egyszerre fogva,a talált kincset. — Be kellene vinni a rendőrségre . . * — Csakugyan ez volna a leghelyesebb, maajd én beviszem. —, folyt a párbeszéd. — Helyes. Majd akkor névjegyet cserélünk, ön átadja az önét nekem, én meg a magamét önnek s akkor nyugodt vagyok a tárca sorsa felől. Ki tudja, micsoda kincs lehet benne, amelytől kár volna megfosztani a tulajdonosnőjét, mert valószínű, hogy jelentkezni fog érte. Megvizsgálták a tárca belsejét és 90 korona értékű papírpénzt, egy női zsebkendőt és egy darabka szövetmintát találtak benne. Szemtanúja voltam a jelenetnek és kiváncsi lettem rá, vájjon csakugyan beszolgáltatták-e azt a rendőrségnek? Az eltűnt, vagy, elvesztett tárgyaim kezelésével foglalkozó osztályba siettem valamivel a jelenet után, aholcsakugyan megpillantottam később a tárcát. — íme, varrnak még becsületes megtalálók, gondoltam magamban. De Újhelyi kapitány, — gondoltam magamban, akinél azután érdeklődni kezdtem a hivatal forgalma iránt, kissé lehatötta a becsületes megtalálók felett érzett lelkesedésemet. — Vannak, — felelte, — de bizony sokkal kevesebben, mint a háború előtt. Ma már nagy ritkaság, hogy értékesebb dolgokat is behoznak. Csak olyankor érkezik a hivatalba ilyesmi, ha nehezen, vagy veszedelemmel értékesíthető holmiról van szó, melylyel a megtaláló,,nem maiki'értelezni. Pénztárcák a postaszekrénybez — Az arányszám a háború előtt és most beszolgáltatot tárgyak között nagyon leszállott. Ami a háború előtt, békeidőben ritkaság volt, most gyakran kapunk olyan üres pénztárcákat, amelyeket zsebtolvajok emeltek el tulajdonosuktól villamoson, tolongásban, az utcán és amelynek tartalmát kiürítik, s üresen dobják be, valamelyik postaszekrénybe. Minden nap kapunk posta útján ilyen tárcákat, továbbá okmányokat. Írásokat, amelyeknek a tolvaj vagy a megtaláló nem veheti hasznát. Ha a tárcában névre szóló okmárnyok vannak, könnyű kinyomoznunk a tulajdonost, kit felszólítunk, hogy jelentkezzék érte. Megtörténik, hogy, ilyenkor, különösen ha ajelentkező kevésbé sz intelligens, rajtunk követelt 3 hiányzópénzt is. Sőt olyan esetünk is volt, hogy egy kofa felháborodásában nem fogadta el a tárcát. — ?én$.j$ volt abban ! — kezdett el méltatlankodni és a tisztesség úgy hozza, magával, hogy a pénzt ne tartsák meg az urak, hanem adják vissza ! Csak nehezen tudta megérteni, hogy nem mi loptuk azt el tőle, hanem a tolvaj, aki üresen küldötte be hozzánk a pénztárcáját. Mit veszítettek el az emberek? A háborúban különösen az elveszített tárgyakról szóló, bejelentések szaporodnak nagy számmal, amit a háborús gondokkal és ide- gességgel járó számkézottságnak tulajdonítunk. Nagyon sokan felejtik padon, villamoson, kocsiban, kávéház vagy vendéglő asztalán, sőt, s mint azt a villamos, vállalatoknak hozzánk havonként beküldött jegyzékei mutatják, a legkülönbözőbb, sokszor nagy térfogatú holmikat is elhagyják tulajdonosaik. Megnéztünk egy ilye jegyzéket a közúti villamos július havi kimutatását, egyetlen hónapban beszolgáltatott következő tárgyakról: ötvennyolc darab ernyő, öt bot, nyolc kartáska, nyolc kézitáska, 42 pár kertyű, hatvanegy darab könyv és füzet, hét darab kulcs, kendők, kalapok, sapkák,kötények, szemüvegek, szatyrok, hét", pár cipő, tizenhárom bádogedény, ruha és fehérnemű, nyomtatván ligok, iratok, egy kasza, felnőtt üveg, fűrész, j. egy tálca, kalapács, szandál, egy csomag szi-ivar, zsidó emlékképek, fülbevalók, gyűrűk, katonai oldalfegyver, egy hallókagyló, több munkakönyv, egy tisztikard, két faláda, egy csomag talp, négy katonai köpeny, sok pénztárca, amelyekben összesen 979 korona 13 , fillér pénz volt stb. stb. Az elvesztett tárgyaknak körülbelül 16 százalékáért jelentkezik a tulajdonos. Ha egy éven belül nincs jelentkező és megtaláló sem jelentkezik, akkor nyilvános árverésen adjuk el itt a főkapitányságon a tárgyakat. Eleinte évenként, egyszer tartottuk ezeket az árveréseket, de utóbb, minthogy a talált tárgyak száma nagyon megszaporodott, félévenként tartunk ilyen árverést, amelyen a legutolsó félévben is. 6?35 koronát szedtünk be. A tulajdonos igazolása Ha jelentkező akad, kellő igazolás után átadjuk neki az elvesztett holmit. Az igazolás szigorúsága természetesen függ a tárgytól és függ a tulajdonos kilététől. Vannak dolgok, amelyeket, szabatosan körül tud írni tulajddohos, különösen ha azokon olyan ismertetőjel van, amelyről csak a tulajdonos tudhat. " Ha azonban legkisebb kétség merül fel a tulajdonjog iránt, akkor jegyzőkönyvet veszünk fel az eset körülményeiről, félretesszük a tárgyat és csak akkor adjuk ki, ha a kérő fel tanukkal, vagy másképp okmánynyal, számlával stb. igazolja, hogy birtokában volt a tárgy. A törött napernyő Terrac . re- nál is fordulnak elő vissza- télések. Különösen asszonyok, sokszor minek próbálkoznak meg azzal, hogy ilyen módon szerezzenek meg maguknak olyan tárgyakat, amely sohasem volt az övéig így egy alkalommal egyérinő a napernyőjét kereste, de nem tudta pontosan leírni, mire a tárgykezelő raktárba vezettük, ahol összekötve feküdt egy csapló ernyő. Kiválasztotta azt, amelyik a 10- i gattyújáról a legjobbnak látszott és kijelentette, hogy határozottan ráismert az ernyőjére, amelynek semmi hibája nem :'1. Mikor a csomóból az ernyőt kihúztuk,Emit ki, hogy annak vége letörött. Az asszony nagy zavarba jött* * sinni kezdett és bevallotta, hogy nem az övé az ernyő, de minthogy csakugyan elvesztett egy ernyőt, így próbálta meg, hogy másikat kapjon érte. A Lehel téri piacon egy ízben, kétszáz koronát tartalmazó pénztárcát talált egy kofa. Többen látták, a rendőr is, amikor a földről felemelt és rögtön négy tulajdonosa akadta pénznek, akik mindannyian megjelentek a rendőrségen, még mielőtt a pénzt a kofa behozta volna. A nyomozás során kiderült, hogy közülük ketten nem is voltakk jelen apénz megtalálásánál, csak hallottak róla, a másik két asszonynak pedig olyan anyagi viszonyai voltak, hogy nem igen volt feltehető róluk ennyi pénz birtoka. Ezt a két nőt tehát perre utasítottuk a kincstár ellen, de még a mai napig sem perelt egyikük sem. Szegények és gazdagok egyformán és nagy számban jelentkeznek elvesztett dolgaikért, de,amíg a gazdagok leginkább pénztárcát és ékszereket veszítenek el, különösen fülbevalót, karkötőt, karkötő órát, addig a szegényebbek ritkán vesztenek el pénzt, hanem inkább csomagokat és különösen nagyszámban élelmiszerigazolványokat, ami most a szegény emberek egyetlen kincse. Ha az igazolványon rajta van a tulajdonos neve, visszaküldjük neki, ha nincs rajta név, beszolgáltatjuk a közélelmezési, ügyosztálynak, vagy annak a lisztbizottságnnak, amelynek száma az igazolványon szerepel. Sok viszaélést követtek el katonai igazolványuk elvesztésének bejelentésével a katonák. Különben tavaly volt feltűnő, hogy tömegesen jöttek hozzánk katonák, akik okmányaik elvesztését jelentették be. Kutatni kezdtünk és rájöttünk, hogy a jelentkezők nagy része az elvesztés bejelentéséről szóló igazolványnyal a katonai ügyosztályban másodlatot kért a szemlelapról, amelyeket szökött katonáknak, bujkálóknak adott el jó pénzért, akik razzia alkalmával azzal igazolták magukat. Ettől az krétől kezdve minden ilyen bejelentés igazolását elutasítottuk. Akiknek valóban szükségük volt az igazolásra, azok visszajöttek, a legtöbbjük azonban nem jelentkezet másodszor. Azóta leapadt ezeknek a szélhámosoknak a száma. Kik a megtalálók ? A megtalálók leginkább az intelligens középosztályból rekrutálódnak. Azelőtt sokan jelentkeztek mint megtalálók a szegényebb néposztályokból is, de ezeknek száma az utóbbi időben csökkent. A gazdagok ritkán jelentenek be talált tárgyat. Úgy látszik nem igen erőltetik meg magukat a kereséssel. Helyiségünkben sokszor bohózatba illő jelenetek játszódnak le egy-egy eset körül. De sokszor megesik, hogy váratlan komoly következményekkel jár essú-cssg bejelentés. A gyémánt brostá Hal hétévvel ezelőtt történt például, hogy egy felvidéki nagybirtokos felesége a Vadászkürt-szálló halljában elvesztette igen értékes gyémánt melltűjét. Az elvesztést másnap az asszony helyett X. kerülbeli képviselő jelentette be a rendőrségen, bejelentve a Vadászkürtszállót az asszony tartózkodási helyéül. A magáét nem nevezte meg. Másnap jelentkezett a szálló portása, aki a szálló kapujában a lábszőnyeg alatt megtalálta a mellint, de nem tudta, hogy az kié. Azonnal detektíveket küldtünk ki az asszony szállóbeli lakására, hogy átadjuk neki az értékes tárgyat. A detektívek már nem találták ott az asszonyt, aki közben hirtelen elutazott, de kutatás közben ráakadtak a férj lakására, aki az Angol királynőben volt megszállva. Odavitték tehát a melltüt s a férj meglepetve ismerte fel az értékes ékszert, amelyet ő ajándékozott valamikor a feleségének. — S hogy kerül ez a melliü ide ? Hiszen a feleségem nincs Budapesten? Kiderült, hogy a míg a férjet üzleti ügyei Budapestre szállították, az asszonyka sem volt rest, felhasználta ,az alkalmat és a következő vonallal a képviselő kíséretében szintén Budáin áré rándult. A dolognak természetesen válás lett a vég ■- . -• e ■ 1 Atárgykezelési raktárban garmadában feküsznek a holmik. Hatalmas kofferek, kis kéziböröndök, batyuk, csomagok egymás hátán, botok, esernyők, kalapok s a legkülönbözőbb tárgyak tarkítják a szűk helyiség tömött polcait és várnak a decemberi árverésre. A gazdátlan tulajdon eladásából csinos összeg kerül az állampénztárba! V IÖL & It !