Magyarország, 1919. november (26. évfolyam, 142-167. szám)

1919-11-08 / 148. szám

Szabad levegőn Tizenharmadfélhónapos romboló zűr* [Zavar után megnyílik számunkra az Európába vezető kapu. A terror és a szeszély uralmai után következnék végre az a kormányzat, amelynek tagjai — a párt érdekek leszorításával — helyreállítanák a társadalmi békét és fölvennék a többi műveit nemzettel való baráti érintkezést. Károlyi, Kun Béla és Friedrich István monológjai után végre olyan nyelven beszélünk, amelyen megért minket a többi Európa is — magyarul. Mert egyformán távol állt a magyar nemzettől a Károlyi- féle kalandor és pojáca „népköztársaság", Kun Béla ketrecbe való rabló uralma és a Friedrich-féle új osztály*, faj* és felekezeti doktrína. Friedrich — hitet tehet erről mindenki — nem őszintén konzervatív, csak konjunktúra red akciós. Mint ellenforradalmár is csak visszájára fordított forradalmár, ereiben még a tavaly októberi vér pezsdül. De ennek az országnak ma komoly dolgozó emberekre van szüksége. Már idáig vagyünk az érdekes forradalmárokkal. Friedrich utánra mi nem kívánunk valami radikális száguldást. Követeljük a demokráciát, de mindenekelőtt a nemzeti konszolidációt. Követelünk olyan politikai és társadalmi kurzust, amely a művelődés és a haladás útján járva, tekintetbe veszi a magyar nép tempós, józan, hagyományt kedvelő, sok tekintetben konzervatív gondolkozását és életszokásait. Követeljük a munka és az élet nyugalmát, mindenféle tébolyult szenvedélynek, ha kell erőharcalommal is való száműzetését. Az új kialakuláshoz csatlakozott a magyar nemzeti hadsereg. Évfordulóján a Linder-féle seregeket oszlató szózatnak, egymásra talált a nemzet és az a hadsereg, amely a nemzet édes véréből való. El* oszlottak a félreértések, ártalmatlanok* már a konkolyhintők, gyanúsítók, rágal* mazók. Elgyengült hangja azoknak is, akika nemzet törzsökös erejét, a hadseregét,pártpolitikára akarták volna — hasztala*nul! — felhasználni. A közbecsület trónu* isán ül újra a magyar katona, vétek nélküli smártirja a történelem legkeservesebb háborújának. Magyar szív a magyar katona* ‘.bán újra a nemzeti vitézt köszöntheti, Bethlen, Bocskay és Rákóczi fejedelem urak seregeinek ivadékát, a Kossuth és Bem honvédjének unokáját. Négyszázesztendős álomnak pirkad most. Ha Károlyiék ezen kezdték volna! Ha az alkotó elemeire vált közös hadseregből uj életre szólították volna az exercitus hungaricust. De nem! ők nem akartak több katonát látni és elindultak egy felejthetetlenül sötét novemberi napon Belgrádba a francia seregvezér elé. Mögöttük mi volt? Egy dúvadakra bízott védetlen ország, ájult nemzet, földretépett polgári társadalom. Árván, erőtlenül, csak tébolyulttól mámorosan álltak meg — előbb megálltak, utóbb letérdeltek — Franchet d‘Esperay előtt. Ott, Belgrádban kapott először halálos sebet a „magyar népköztársaság", amit ők hazatérve mégis forma szerint is kikiáltottak, sőt — sok ezer bámész, uccai rikoltozó előtt — meg Budapest, november 7. (A Magyarország tudósítójától) Soha még nagyobb szükség nem volt az egyetértésire, mint a mai időkben és talán soha kuszább, zavartabb nem volt a politikai helyzet, mint ma. Kinek és minek köszönhetjük ezeket az állapotokat, nem kérdés, itt csak azt kell megállapítanunk, hogy az ellenzéki pártok a türelem és jóakarat útján elmennek a legvégsőkig, de ha a megegyezés reménye egy percre is felcsillan, a hatalomhoz féltékenyen ragaszkodó kormány menten felborítja a helyzetet, feje tetejére állít mindent, így törtéid ez tegnap is. Szerdán délután az ellenzék vezérei találkoztak Horthyval. Megbeszélték vele az ország súlyos politikai helyzetét, megállapodtak döntő fontosságú kérdésekben. Sikerült az összes félreértéseket tisztázni, a hamis híreket kellő értékükre leszállítani, szóval egységet teremteni tisztán az ország érdekében. Az ellenzék vezérei ezen a tárgyaláson becsületes, szafias álláspontot képviseltek, amelyről legjobban győződött meg maga Horthy Miklós. Ennek kell tulajdonítani, hogy a nagyjelentőségű találkozáson történt megállapodások egy részét nyilvánosan közzétehették. Ezt a tárgyaláson résztvettek meg is beszélték és Horthy Miklós hozzájárult és felhatalmazást adott az ellenzék vezetőinek, hogy a megállapodást publikálhassák, amit teljes aláírásával el is látott. Nem igaz tehát az a híresztelés, mintha a megállapodásról szóló iratra nagynehezen és kelletlen egy „//“-jelzést tett volna. Ugyanígy nem felel meg a valóságnak az, amivel a kormány félhivatalosa Horthy Miklós és az ellenzéki vezérek tanácskozásának politikai jelentőségét elvitatni szeretné. A megállapodásnak igenis politikai értelme és jelentősége van, mert lehetővé tette a megegyezést, jó útra és jó irányba terelte a válság megoldását és biztosítékot adott arra nézve is, hogy végre meg lehessen oldani a válságot. A kormány azonban érthető okból csökkenteni akarja ennek a megállapodásnak az értékét, hatalmi féltékenységből meg akarja akadályozni a megegyezést, tisztán azért, mert Friedrich István félti a pozícióját, semmi szín alatt sem akar távozni. is áldottak a Hock János hétszer szenti keze által. Hát ezeknek a dolgoknak legyen most már végük. Felejtsük el őket, gonoszul kísértő emlékeiket száműzzük elménkből és szívünkből. Vége a véres farsangnak. Levegőt kapunk, nyugalmat. És leülhetünk, hogy dolgozzunk összeszorított fogakkal, nekifeszült izmokkal. Hogy mindez így áll és így van, annak mi sem jobb bizonyítéka, mint a szerdai minisztertanács. Erről a minisztertanácsról a legbeavatottabb helyről a következő, teljesen hiteles — és már eleve is kijelentjük minden esetleges cáfolattal szemben is helyt álló — információnk van. Szerdán a minisztertanácsot arra a hírre hívták össze, hogy valami készül, amiből meglepetések származhatnak. A minisztertanács megnyitása után Friedrich közölte, hogy Horthy Miklós Clerk lakásán tárgyalásokat folytat a liberális pártok vezetőivel. Erre a hírre nyomott hangulat támadt a minisztertanácson, melyet fokozott a teljes tájékozatlanság érzete is. Hat óra után megérkezett Horthy Miklós Bethlen István gróf kíséretében, közölte a minisztertanáccsal, hogy megegyezett az ellenzéki pártok vezetőivel és a megegyezés szövegét felolvasta. Azután kifejtette azt az álláspontot, hogy Friedrich István személyében látja a válság megoldásának egyedüli akadályát. Friedrich István nélkül azonban aránylag könnyű szerrel megegyezést lehet létesíteni az ellenzékkel. Kéri erre vonatkozólag a minisztertanács döntését. Erre Friedrich állott föl és félreérthetetlen hangon, nyíltan kijelentette, hogy hajlandó két kikötés"ezek azok a „garanciák" amelyeket annyiszor s oly titokzatosan hangoztatnak) ellenében lemondani. Sürgősnek tartja azonban a nemzetgyűlés összehívását, erre nézve ígéretet kér és végül azt a kívánságát hangoztatta, hogy mindössze egy liberális és egy szocialista minisztert vegyenek be az új kormányba. Ha ez megtörténik, meghozza a maga részéről a lemondás áldozatát, sőt kijelenti, hogy egyáltalában nem kíván a rekonstruálandó kabinet tagjai közé kerülni. A miniszterelnök után Beniczky Ödön belügyminiszter közölte, hogy ő a maga részéről már most a kormány rendelkezésére bocsátja tárcáját. Somssich József gróf külügyminiszter is ugyanilyen értelemben nyilatkozott. Friedrich mellett ezen a minisztertanácson nem foglalt állást senki, csak maga Friedrich, aki legvégül annak a kijelentésére szorítkozott, hogy szükségesnek találja a keresztény j birtoknak a kormány mellett tett ismeretes határozatát még most, tehát idejekorán Clerk elé juttatni. Ez tudniillik azt jelenti, hogy a keresz- t kormány gáncsot vet a megértésnek A szerdai minisztertanács története — Friedrich, kikötései IUV.1.-7 • y Cenzúrát, Spide MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1919 NOVEMBER 8. SZOMBAT XXVI ÉVFOLYAM 148. SZÁM Egyes szám ára 80 fillér .