Magyarország, 1919. december (26. évfolyam, 168-192. szám)

1919-12-03 / 169. szám

Bud­apest, 1910 szerda, december 3. MAGYARORSZÁG Friedrich István a vizsgálóbíró előtt Szembesítik H­itt­errd — Friedrich és Hüttner találkozása a főkapi­tánynál — A Tisza-gyilkosság nyomozása Budapest, december 2. (A Magyarország tudósítójától.) A Tisza­i gyilkosság bűnügyében beállott szenzációs fordulat­­mindennél élénkebben foglalkoz­tatja az egész közvéleményt. Mindamellett semmiféle hivatalos információt sem ad­nak a Tisza-ügy jelenlegi állásáról, ami, mon­dani sem kell, mennyire fokozza az izgal­makat. Legutóbbi közleményeinkben világo­san rámutattunk arra, hogy milyen fordula­tot vett a Tisza-gyilkosság ügye, részletesen ismertettük a Hüttner százados beismerő val­lomásával kapcsolatos eseményeket, de a rendőrség semmiféle hivatalos közlést az egész ügyről még nem tett. Lacimé Hugó kihallgatása Nagyjelentőségűnek ígérkezik Laehne Hugó volt földmivelésügyi államtitkár kihall­gatása, aki tudvalevőleg arra vonatkozólag fog vallomást tenni, hogy kinek az utasítá­sára osztott szét tízezer koronákat a forrada­lomban „nagy érdemeket szerzett" egyének­nek. Ugyancsak ki fogja hallgatni a rendőrség Schubert Ágoston bőrgyárost, aki egy ízben mér vallomást tett a Tisza-gyilkosság értelmi szerzőjére vonatkozólag. Friedrich­­ vizsgálóbíró énert Váry főügyész indítványára az ügyészség m­a délelőttre beidézte Friedrich István hadügy­minisztert, aki 12 órakor megjelent ügyvédjé­nek­, Polónyi Dezső dr.-nak kíséretében. Fried­rich István tisztázni óhajtja a Tisza-gyilkos­ság bűnügyét a vizsgálóbíró előtt és követeli, hogy szembesítsék Hüttner századossal. A szembesítés még a mai nap folyamán meg­történik. Friedrich István nem először találkozik most Hüttnerrel, november hó 22-én Mattya­­sovszky főkapitány szobájában már szembe került vele. Ennek a találkozásnak a hiteles története a következő: Hüttner százados tudvalevőleg novem­ber 21-én, este féltíz órakor tért meg, val­lotta be bűnösségét és ugyanekkor jegyző­könyvbe foglaltatta vallomásának az értelmi szerzők kilétére vonatkozó részét is, mely az­után egészen új helyzet elé állította a nyo­mozást végző hatóságot. Másnap délelőtt, tizenegy óra tájban Manyasovszky György de. rendőrfőkapitány maga elé rendelte a főkapitányi szobába Hüttner századost. Mikor a századost Angyal detektívfőfelügyelő bevezette a fő­kapitányi előszobába, Matyasovszky rendőrfőkapitány a következő rendeletet adta ki: • — Angyal, maga maradjon kint! Hütt­­ner jöjjön be. Hü­tttner százados egyedül lépett be Mattyassovszkyval a főkapitányi szobában ahol az égfük bőrfotelben egy pirosra gyűlt arcú férfi ült, a télikabátja gallérja fel volt terve.­­ A rendőrfőkapitány most szigorú han­gon kérdezte Hüttner századostól: — Ismeri ezt az urat? Minthogy Hüttner habozott és zavarában nem tudott és nem is mert gyors választ adni, a főkapitány vendége felugrott a ka­rosszékből, odaállott a százados elé és megismételte a kérdést: — Ismer engem? Hüttner százados valami olyasfé­lét mondott, hogy nem meri határo­zottan állítani, hogy felismeri-e a jelenlevő úrban azt, akivel ő már­­ tárgyalt valaha a Károlyi-pártban a Tisza-tragédiát megelőző dolgokról. Erre a válaszadásra jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy Hü­ttner százados nem ismerte fel azt a politikust, aki el­len terhelő vallomást tett és akit vele a főkapitány jelenlétében szembesítettek. v'; ■" - - lT :/ • A rablógyilkos Írta: KÜRTHY GYÖRGY Színpadokkal szemben kézirat (A jelenet egy második osztályú vasúti kocsiban játszódik le, két osztrák állomás kö­zött. Az üléseken, — mert a történet még bé- i kebeli, — csupán egy harmincéves asszony, két kis gyermek­, meg egy öreg dada foglal­nak helyet. Az asszony valami újságot olvas, a gyerekek alusznak, a dada unottan nézi a tűnő tájat. Az ajtó melletti két ülés üres.) — (Szünet.) Az asszony (a dadához): Hallatlan! Hogy a­­huszadik században ilyesmi előfordulhat! (Tovább olvas.) A dada: Mi történt, nagyságom? Az asszony: Ez a trieszti rablógyilkosság! — Hiszen tud róla. •A dada: Valamit meséltek a panzióban... hogy egy asszonyt megöltek és kifosztottak és hogy a fejét is levágták. . . Az asszony: Igen, a mólón, fényes nappal és már két hete és még semmi nyom! A rend­őrség hiába keresi azt a gazembert Már a bécsi detektívek is lejöttek . .. Semmi, semmi! A dada: Borzasztó! Hogy ilyen népek is vannak! Az asszony (összeborzong): Szinte un­keánlich, ha meggondolja az ember, hogy a gyilkos szabadjon jár, akár ezen a vonaton is utazhatik ... Kevés az utas. Esetleg éppen ebbe a fülkébe talál beülni ... amíg az ember nyugodtan hazafelé utazik... A dada: Jesszus, nagyságom, ne tessék ilyen dolgokat beszélni! Úgyis olyan ijedős vagyok, osztán meg az a szokásom, hogy ha megijedek, nyomban úgy elalszom, hogy ájgyú­fokat se tudjak lelket verni belém (ásít). .. .No, tessék látni, aztán az átszállásnál majd lemaradok... Az asszony: Jó, jó, dada, nem ijesztgetem tovább, deh­ét mégis, ha úgy eszembe jut az az ember, akinek még a személyleírását se tudja a rendőrség . . . hogy milyen lehet Biztos, hogy zömök, szélesvállú, erős,­­ középkorú férfi, alacsony homlok, rövidre nyitott, fekete haj, borotvált arc, kiálló ,pofacsontok, duz­zadt száj, mélyen ülő, apró, fekete, szúrós szemek (a dada közben többször ásít, a feje le-lecsuklik és szundítani kezd, az asszony észre se veszi) gúnyos mosoly . . . biztosan elegánsul van öltözve, —­ ma már az ilyen­fajta vadállatok az utolsó divat szerint öltöz­nek, — sárgacipő, gyöngynyakkendőtü, vilá­gos keztyű. Zsirárdi kalap . . . Dada! Dada! A dada (felhorkol): Parancsol, nagy­ságom ? Az asszony: Dadás­kám, az Istenért el ne aludjon most. Úgy felizgatott az a buta újság! Itt egyedül, a két gyerekkel, csak most legyen ébren! A dada: Igenis. (Küzd az álom ellen.) Az asszony­­kinéz az ablakon, majd le­veszi a málhái közül a legkisebb táskát — krokodilbőrből — és kiszedi az ékszereit, majd visszarakja azokat megint. Újra felteszi a táskát, egy könyvet vesz elő, olvasni kezd, de idegesen abbahagyja.) A dada (horkol). (Az ajtó megnyílik és egy ember lép be rajta. Éppen olyan, mint amilyennek az asz­­szony az imént a rablógyilkost leírta. Elegáns úr, utazósapkával a fején és útibőrönddel a kezében. Szivarjai a folyosón eldobja, köszön és megszólal.) Az ismeretlen: Bocsásson­ meg, asszo­nyom, de — amint látoi­ — itt van még üres hely ! , . ■ - '• 1 * . A dada (az ajtónyilásra felébred, rémül­ten néz az idegenre): Jézusmária! (Rögtön mély álomba merül, amelyből a jelenet vé­géig sem ébred fel. Állandó horkolása hal­latszik.) Az asszony­­halott halványan mered a belépőre és képtelen szólni, vagy inteni.) Az ismeretlen (ezt beleegyezésnek véve, belép, becsukja az ajtót, táskáját maga mellé teszi, leül, elővesz egy újságot és nyugodtan olvasni kezd.) Az asszony (riadtan nézi, mint egy kis madár az óriáskígyót.) A többiek (békésen alusznak.) Az ismeretlen (nyájasan): Mit szól nagy­ságos asszonyom ehhez a trieszti históriához? Nem kolosszális!? Az asszony (félholtan): Melyik ... Nem tudom . . . Mi az . . . ? Az ismeretlen: Hogyan? Hát a gyilkos­ság! Csak olvasott róla?! Az asszony (erőltetett mosolylyal): Já, a gyilkosság!? Hát persze . . . igen ... mi van vele? Az ismeretlen: Hát hogy az az agyafúrt gazfickó még mindig szabadon jár. Még csak nem is sejtik, hogy’ ki volt és hogy milyen ösz­­szefüggésben állt az áldozattal. Az asszony: Igen, borzasztó ... azaz . . rettenetes, persze . . . izé . . . Az ismeretlen: Mert az most a szemébe nevet minden rendőrnek és minden detektív­­nek. Az egész ország fel van háborodva, szidja és neveti a policiánkat (nevet). Az asszony: Hehe! Az ismeretlen: ön is nevet és joggal. Tel­jes joggal mondom önnek. Mert az mégis abszurdum, hogy száz meg száz hivatott em­ber még csak a nyomára se tud jutni az ilyen ravasz fickónak, egy ilyen elvetemedett, de végtelenül ügyes... mert azt önnek is el kell a Cukorellátások Katasztrófája Rekompenzációs tárgyalások a csehekkel Budapest, december 2. (A Magyarország tudósítójától.) A főváros cukorellátása egyre szomorúbb helyzetbe ke­rül. Egy hónapon belül felénél kevesebbre­­szállították le a cukor­fejadagot, mert míg november elseje előtt személyenként 75 deka cukrot kaptunk egy hónapra, addig ma már mindössze 30 deka a megállapított cukoradag. Érdeklődtünk illetékes helyen, hogy mi az oka a cukoradag ilyen nagymértékben való leszállításának, s hogy milyenek e téren a kilátásaink és a következő felvilágosítást kaptuk: — November elsején kénytelenek vol­tunk a cukoradagot 75 dekáról 60-ra le­szállítani, de már november hó folyamán láttuk, hogy ezzel a leszállítással sem bír­juk ki sokáig s igy december elsejére le kellett szállítanunk az adagot 30 dekára. Természetes, hogy ez a cukor­mennyiség rendkívül kevés, de kénytelenek voltunk ehhez az eszközhöz nyúlni, ha azt akarjuk, hogy a hatósági cukorellátást, bár igen kis mértékben, de mégis a lehetőséghez képest biztosítsuk. Ennek a szomorú jelenségnél­ oka az, hogy a hazai cukortermelés egyre csökken, külföldi cukor behozatalára pedig kevés a kilátásunk. A hazai cukorgyárak jórésze megszállott területen van, az itt produkált cukorra tehát nem számíthatunk. Segítséget csak egy módon nyerhetnénk, ha a külföldről nagyobb mennyiségű

Next