Magyarország, 1920. március (27. évfolyam, 53-78. szám)

1920-03-26 / 74. szám

2 a külügyminisztérium ügyeinek intézése, ami ugyancsak nagy elfogultságot jelent. Ilyen­formán a kabinet maiden­­ja belátta, hogy a belü­gy­miniszter még rövidesen betöltendő. Már,­most­­ nm­i fölmrtutt az a kérdés, milyen párti­­ politikán töltsék be a belügyi tárcát. Amikor az mai kormány megalakult, a kor­­mányzótál tartott értekezleten a kormányzó a belügyminiszterséget a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának ítélte oda és a kormány­zó határozata alapján Simonyi-Semadam Sán­dor akkor maga vállalta el a tárca vezetését. Ha tehát ő meg akar válni e tárcától, csak Keresztény Nemzeti Párti politikum jöhet mint belügyminiszter számításba. A Külftgymihiástert a húsvéti ünnepek slitt fegntik kinevezői. Értesülésstaik szerint igy­ apa a béked­elegáció tagjai a huszét­­y ünnepekre haza érkeznek, amely alkalommal a miniszterelnök tárgyalá­sokat fog folytatni a békedelegáció ama tagjai­val, akik e tárca betöltésénél szóba kerülhet­nek. Ez az ügy sem marad tehát hosszú ideig függőben. Lingauer-ügyben hét­tagú vizsgfálóbizottsággot küld ki a nemzet­ié­­gi ülés, a bizottságba három-három tagot a kisgazdák, illetve keresztény párt, egy tagot pedig a de­mokraták neveznek meg. Rubinek Gyula földmivelésügyi miniszter­i rendelettervezete’ szerint a hadirokkantak és mindazok, akik 1918—19. évben birtokbér­jelet’ bírtak és m­a földnélküliek, amennyiben megfizették az erre az időre járó haszonbért, földhöz juttatandók. Az erről szóló rendelet­­•szombaton jelenik meg. !t|fp'D*T a fil­m e Végül ide iktatjuk Rubiner­ Gyula föld­­mivelésü­gyi miniszter nyilatkozatát, akitől a válságh­irekr­e nézve kértünk fölvilágositást. A miniszter úr válasza a következő volt: — Ezekből a hirekből semmi sem igaz. Kifurduls­, nagy mondjuk kisebb jelentőségű gyomlás jelei vannak odaát, de ezt sem kell­­ olyan tragikusan venni, mint ahogyan ezt föltűntek­.­ igyekeznek, mim?E­bből azonban a kormányra nézve semmi réven nevezendő következmény nóta háramlik. Itt említjük ipeg, hogy a Huszár- I-'ried­­víció ügyében ki­ildölt zsűri pénteken kezdi meg érdemleges­ tanácskozásait. K­ik a jelöltek a Tiszántúl?­­ A pártok­ nagy erővel fognak részt venni a­ tiszántúli választásokban. Szemmel látható, hogy a legerősebbek a Kisgazdapárt kilátásai, minden mieszmüség­ szerint a párt itt tal­­mampangi­ számmal fogja jelöltjeit diadalra juttaztsa. Hogy kik lesznek a párt hivatalos jelöltjei, az egyelőre még nincs eldöntve, mert a­ tárgyalások ez iránt nap-nap után nagy körültekintéssel folynak. Biztosra vehető már most is, hogy Gaál Endre dr. a fehérgyarmati (si­atmár megye) kerületben lép föl, Berki Gyula dr. — az egyik pártigazgató —­ valamelyik most fel­szabaduló baranyai kerületben. Harag. Sternschuss János főtörzsorvos Békéscsabán. Gyulán valószínűleg K. Schriffert József kis­gazda, volt képviselő, Szarvason több jelölt nevével együtt e­felégetik a Melich János egyetemi tanár nevét, — aki narvosi kis­gazda családból származik. — Föltétlenül be akarta hazai a párt Kovács­ Nagy Sándor dr.-t, a párt igen érdemes ügyészek Beszélnek Ma­­dai Gyula tanár jelöléséről Hajdúban. Biz­tosra veszik Kutas Bálint református lelkész megválasztásét T­örökszentmiklóson, ahol vele szemben ugyancsak kisgazda program­mal Aknássy Im­e grófot emleg­ítik. G­uév látszik, kevés reménnyel, föllép He­rczeg Sán­dor volt kisgazda képviselő is. Létay Ernő Bihar Trmegyé­ben lép fel és ki­­vitt­e több függetlenségi is. Karkcsházy Zzig­­m­on­d ugyancsak Biharban, Oberschil­ Pál egyetemi tanár — Justh Gyula unokaöccse — Justh volt kerületében, Makón, továbbá­­ Bar­ba Albert. Hogy Leoszt- fe lép-e, még nem bizonyok. Ábrahám Der­ö régi kerületé­ben, Karcagon veszi fel a harcot. Jármy Béla, ha főispán nem tesz, Szat­­már megyében lép fel­­ kisgazdapárti program­mal. Szabolcsban Kállay Tamás az egyik je­lölt. • Beszélnek Balthazár Dezső reforagiuis püspök debreceni és Geduhi evangélikus­­püspök nyíregyházi fellépéséről. Tóth János — valószínűleg pártonkívüli programmal , Mezőtúron szándékozik fellépni, amely éppen­­úgy mint ez az egész környék, teljesedt a Kis­gazdapárté. Debrecenben a Keresztény Párt egyik jelöltje Bernolák Nándor egyetemi ta­nár. Nagy György köztársasági programmal Szentesen és Juhász-Nagy Sándor volt Káro­lyi-párti miniszter Balmazújvároson lép fel, mint pártonkívüli, valamint Szilágyi L­ajos volt vezérkari százados az egyik bihari kerü­letben kisgazdapárti programmal. Ezek természetesen egyelőre csak kom­binációk. A pártok csak ezután döntenek még. Egyelőre csak tárgyalások folynak, főként a kisgazdapárton, amely igen nagy buzgalom­mal, — de egyben óvatossággal is — készíti elő a választások ügyét. * 20 Magyar királyi követségesek Bégben, Berliaweit. Hájéban B^lgrádba^rtés Varsóban A apent tioronz^nojilalta a kétfejű­ sas helyűt sr Bu­d­­pest, március 25. tUf Magyarország tadthUéjáról.) A*kor-1 uránytiuk az a rend .kde, amellyel :­ jogfoly-i .... ... | t un­osság alánján i Milét éMbe’epteti az összes­­ állami jellegű in­’c'zményekperc Magyar királyi jelzést, termés­:' ,'rs'n r,c. c a’' ux ország lei­n­­d lére, hanem mindazokra a Leltekre is vo­natkozik, amelyek a nemzetközi jog értelmé­­­­ben magyar te .''.’ldnek tekin­tettdők. I­­v tehát •a tegnapi naptól kezdve a Magyar ' ./mg kül­lők;! képviseletei is r ‘'!1 Magyar királyi kmu­lstyé­k ; szerepelnek. Igaz ugyan, hogy Magyarország­nak csupán a békeszerződés ratifikációja után lesz joga követségeket felállítani, de tény az, hogy töb­b állam már régebben képviselteti magát Budap­­stén. Viazol­t Magyarországnak"­­ is vannak több helyen képviseletei, amelyek de farte mint­­követségek szerepeinek. Ilyen i­s­"vétségeink vannak Bécsben, Berlinben, Hárfában, Bel­grádban és Varsóban. Ezenkívül még több helyre keltkünk kö­­vetet, így ke­bek közt Bernbe és legutóbb­­ Madridba (Loronnczyt), akik vezetik ugyan az ottani követségek ügyeit, de nem hivatalos­­ minőségben. Konzulátusaink eddig még nin­­­­csenek. Amig tehát Mag,ye c- v­,V.j ügye stabilizál­­­lódik, meg kell elégedniü­k azzal az örvende­tes ténynyel, hogy a külföldi követségeink* n , a kellemetlen kétfejű madár helyett c-U ra­gyog a magyar címer és körülötte a Magyar királyi jelzés. Ez pedig lüeb mint ju.'fblyiónc.*.; ág. Az a magyar nemzeti önrendelkezésnek, az ál­lami szuverenitásnak a kü’kénvi­eleiben való c­-8 jelentkezése Mohács és Erdély i’da. Az 1867-Hil 1018-b­. működött rsó.tzári ‚­■‚ ’dml - i követségek az vé. 51 így szűrtek m:;i i végtagé­­:eit. jf f jfr F›u­dp.\«h •márciu­:­­25. . / Mi SíificpétT a tí-idsUra a al­­rékvíráU twnecnkkttVLfK tanácskozte-Maság Bu­dapesten és a JoiVéTprJ0ftzt?Mitt tartozó huszonnyolc község te­­­rSjanin fekvő butorgy­árakban és műhelyekben, aurofüzletekben és raktárakban levő bútorokat és lakásberendezési tár­gyokat látva’évileg tartozé­kaikkal együtt lefoglalta, az igénylő magánfelek között szétosztotta s a tör és*’sre nézve részlet­­fizetési szabályokat á­llpitot meg. Törvényeink értelmében ezek a rendelkeznek érvénytelenek A tényleges állapot rendezésére azonban m­ég a HH.Todt-kormány rendeletet készített, amely ma lépett hatályba. Eszerint az Országos bakásbíztos■ ság, Országos fluoret osztó hivatal felszámol. A hivatal és a bútorszerző felek köz­ül létesült vi­szonyt általában vételügyletnek kell tekinteni. A tulajdonos azonban kártér­ési igényével csak a felszámoló tömeg ellen fordulhat. Az egyes ügyle­tekre nézve a felszámoló bizottság akként hatá­rozhat, hogy az ügyletet utólag változatlanul ér­vényre emeli, vagy utólag érvényre emeli, de tar­talmát újból szabályozza, vagy érvénytelennek nyilvánítja. Utóbbi esetben a vevő a bútor meg­rongálása miatt bekövetkezett értékcsökkenésért felelős. A tulajdonos a tömeggel szemben térítés címén a bútor elvételekor megállapított összeget igényelheti, amelyet azonban a szo­t­ság f­el is emelhet és le is szállítat. A rendelet háláivá az eső bútort magánlakásból más helyre é­s 'liter' csak a felszámoló bizottság írásos cég : lehet. MAGZABOR8ZJIQ Budapest, 1020. péntek, március 20. A Magyarország előfizetési ára: Egy hónapra 20 korona, negyedévre 56 korona, kélévre 116 korona, egész évre 220 korona

Next