Magyarország, 1920. július (27. évfolyam, 155-181. szám)

1920-07-01 / 155. szám

4 MAGYARORSZAG Budapfest, 1920. csütörtök­, július 1. — Halálra ítéltek három terroristát. A buda­pesti bün­tetőtörvényszéken Surgoth Gyula tábla- tbiró­nia f­irdette ki az ítéletet a Duna—Tisza-közi ellen fonthdlalod! leverőinek bűnügyében. A bíró­ság a vádlottak közül Provuszer Antalt, Boroz Fe­rencet a­rtovér Frigyes Bélát többrendbeli gyil­kosság büntette miatt h­alálra, Budai­ Ferencet és Riess Jenőt 15—15 évi fegyházra ítélték A halálra ítéltek kegyelemért folyamodtak. — Két istálló tulajdonostól megvonták a pálya­használati engedélyt. A Magyarország már hetekkel ezelőtt hírt adott róla, hogy a turf kulisszái mögött nagyarányú tisztító munka folyik. Ebben az akcióban tegnap következett el 8 csattanó: két istállótulajdonos­­tól, Farkas Sándortól és Kormos Páltól a Lovaregyzet megvonta a'■'‘pályahasználati engedélyt s ek­nek megfe­­leleg e két istállónak a holnapi versenyekre kötelezett lovait a programból kihagyatta. A Farkas-istállónak tudvalevőleg az volt a bűne, hogy ignorant több he­lyezetten futás után, mint agyonprimzselt favorit nyert Megyeren egy handicapet, ami bizonyára nem történ­hetett másképp, csak úgy, hogy a lovat, amely tavasz­­szal többször jó formát mutatott, néhányszor meg­­pallolták. Kormos Pálnak azért kell bűnhődnie, mert állítólag négy-öt lovát az a Huszár Lajos manazsálta, aki a két év elötti turibotrány (Ha ki van tiltva a volt monarchia összes versenytereiről, újabban mégis élénk összeköttetést tartott fenn rosszhirű trénerekkel és istállófiukkal s ennek tudják be hivatalos társhelyeken, hogy a két utolsó káposztásmegyeri meetingen a leg­vadabb formaváltozások következtek be. Huszár Lajost a májusi megyeri meeting utolsó napján kivezettette a Pestvidéki Versenyegylet igazgatósága­ a pályáról s egyúttal megtette a szükséges lépéseket, hogy mani­pulációit ne űzhesse tovább. A nyilvánosság számára még további folytatásuk is lesz ezeknek az intézkedé­seknek, mert hír szerint egy kisebb trénert és egy istállótba­lt fognak tiltani. A turfszenzációnak hiva­talos aktusa a legnagyobb titokban zajlott le s csak akkor publikálták, amikor már egy KormoS-ló, Pin­tyőke éppen tegnapi napon nyert nagy stílusban egy handicapot, holott el volt h­iresztelve róla, hogy erő­sen köhög. » — Fuvolás lábát t­örta. A Wenckheim-emlék­­verseny-ajab­b volt tegnap Alagon Rendbontó és Tavalyi­gűzött, miután a Király-díj nyerő Fuvolást, a harm­adpk indulót, verseny közben fel kellett tartani, mert a­ lábát törte. Rendbontó olyan stílusban nyert, hogy ennek alapjára Harsona mellett legjobb három­éves Sávúnknak kell tekinteni. A­­köhögési járvány egyébként erős ár meglátszott a mezőnyükön, de azért a tegnapi sinaepnapon olyan tolongás volt a tribü­nökön, m­intha aranykorát élné a versenysport. A rész­letes eredmény: 1. 1. Császár 1. Ok­od­ja (3 Shherbat), 2. Szaniszló (6), 3. Csíkszereda (114 r.) F. m . Búvár (4). Tót.: 10:52, 10:23. 24. II. 1. Kormos Pál Pintyőké­je (2 Szabó L. II), 2. Trappist (3), 3. Vándorló (3). Tót.: 10:36. IH. 1. Batthyány E. gr. Rendbontó-Já (1 % r. Pretzner), 2. Tavalyi (2). F. m.: Fuvolás (311) fel­tartatott. Tok: 10:16. IV. 1. Drolier A. A'Dalk-ja (4 Csiszár ,L), 2. Birtokos (1’A r.), 3. Spinette (6). F. m.: Mátyás király (2). Tok: 10:44,­­10:17, 13. V. 1. Dusche­­nek A. Macská­ja (2 Szokolai), 2. Nevető (2), 3. Seanp­­ronia (8). F m.: Teiméii (p.). Tok: 10:41, 10:17, 17. VI. 1. László A. sriocondá­ ja (2. Scheibal), 2. Mátyás­föld (4), 3. Cate (8). F. m.: Napkelet (S.), Vérvirág (20), Cornette (6), Corr­et (10), Mirliflore (8), Podniesec (6), Elnök (33.) Tót.: 10:48, 10:21, 18: 25. — A harma­dik napnak egészen silány a programja. A nevezések a köhögési járvány folytán éppen erre a napokra a legszegényesebbek. Jelöltjeink: I. Vadászkaland­—Nanl. II. Kártyás II—Trappist. III. Gyere velem­—Vadász­kaland. IV. Bóbita—Prachtweiberl. V. Androclas— Ilalavátiy. VI. Kudarc—Nevető. — Twiiblrek. A körfogési járvány kezd enyhülni, erre mutat legalább az­ a körülmény, hogy vasárnapra már Imrét a megszállott keretek között nevezték az istálók. A Fuvolás hétéves korában, megnyervén az idén a Király-dijár úgy fejezte be életét, mint egy öreg harcos, aki a cpatatéren esik el: a Wenckheim emlék­­verseny lefutja közben. 800 méter után eltörte a lá­bát s nyomban agyon kellett lőni. A magyar tenyész­tésnek nagy kára ez s tulajdonosára, Egyedi Lajosra is érzékeny­­veszteség, mert Fuvolás tenyészértéke leg­alább­­3­00.000 korona volt. A nagy versenymultú teli­­vért tulajdonképpen csak azért indították tegnap, hogy a nagy­díjban legalább három ló startoljon.­­ Labdarúgóink sikerei a nemzetközi mérkőzé­seken. A MTK és ítél­t Németországban folytatták győzelmeik sprátjját, előbbi a Stuttgarter Krickerst 2:0-ra győztekjöhnig az u­tóbla a magdeburgi Viktória ellen 4:0, lojdam­burgi Alton... és Viktória kombinált csapata ellen 2:1 és a brr.un.veinveigi­­ Eintracht ellen 4:1 arányban győzött.­­ A bojkott ellenére is sike­rült a MAC és a Magyar Hockey Klubnak a bécsi WAC csapatával kedd d. e. a Margitszigeten mérkőz­nie. A küzdelem 4:4 (3:2) arányban eldöntetlenül végződött.­­ — A Bor­sod—Miskolci és Debreceni István Gőz­malom Rt.közli, hogy a Hazai bank helyiségében megtartott­­közgyűlése az 1918. és 1919. évekre egyen­ként 45 eisket­ona osztalék fizetését és a társaság alaptőkéjűttek 72 millió koronára való felemelését határozta el. A részvényesek jogosultak minden régi részvény után egy új. 800 korona n­ év részvényt 1600 korona és 30 korona bélyegilleték le­zetése elle­nében átvenni. A régi részvények névértékét a fel­­pénzből ugyancsak 800 koronára emelik fel. A szel­vénybeváltás folyó hó 30.4161, az igényjoggyakorlás és a névérték felbélyegzése július 3-ától 10-éig a Hazai banknál és a társaság miskolci és debreceni pénztárai­nál történik. jf * — A m­ai tőzsdes Négynapos szünet után a tőzsde forgalma rgn igen változatos volt. Az üzlet teljes szabadsággá indult, az élénk kereslet lát­tára az imén tartózkodóvá vált, úgy hogy az árak az elsődpercekben ugrásszerűen emelkedtek a leg­­utóbbi­,amár­folyamok fölé. Az üzletidő második felében alábbhagyott az érdeklődés, zárlatkor pedig már teljesen üzlettelen volt a tőzsde. — A valuta­piac is élénken indult, később e­lanyhult. — A^nagy regatta. A Utfjhapi második nap a Neptun .vándordíjában íjjmircevezűvl meghozta a Pannóniának a várt jj^Vnnsot, míg a négyevezős­-­ versenyben­ (Fii­­­npiben­­­­ékverseny) a Hungária verbe'áriennek­ bizonyul­. Nagy meglepetést keltett Leviczky ill. veresége Koóstól a szenior-szkiffben, sőt a Nemzetieknek (Leviczky—Puh­a) a dubló­­ban (Bánó-emlékverseny) is meg kellett hajolniuk a Duna Erdélyi—Wenk párevezősével szemben. Az államdíjban (junior-négyes) a Neptun győzőie a Sirály ellen, a II. osztályú nyolcasban a Hun­gária, "&■ vidéki négyevezős­ versenyben a Győri TE.. és a junior-szkirtben Haraszthy lett a győztes. A’. verseny a vasárnapihoz hasonló fényes keretekben bonyolódott le, de a küzdelmek sokkal érdekeseb­bek és izgalmasabbak voltak.­­• Az atlétikai bajnokságok első napja. A szenior ba­jnokságok meglepetéssel kezdődtek. A 400-as Rájfutóba­jnoksorfban a favorit Szerelemihegyi elő­futamból kiesett s Peckes * (REAC) (59.2) jó idővel győzött, a 200-asban*^Helfer lett ismét győztes (27.8), míg Szablyár­­győzelme a gyaloglásban igen könnyű volt.­­Az iffjúsági bajnokságok szebbnél-szebb küzdel­­­meket ny eredm­ényeztek. Kettős bajnok lett Brausz (rúd: 320 cm., 1500 m., 4 p. 26.8 mp.) ifjúsági rekor­dokkal s ugyancsak rekordot állított fel Szepes (MAC) a gerelyvetésben 4129 cm.-et. A nap legszebb versenye a magasugrás volt, hol a bajnok Muskát és ellenfelei: Székely és Farkas a 174 cm.-t hajszálnyira ütötték le. Szép eredményekkel nyerték a bajnokságokat Adorján (súly: 1135 cm.), Izsákovits (100 m.: 11.8 ntp.), Ne­mes (200 m.: 24.2 mp.), Roll­ (400 m.: 56 mp.), Ko­vács 800 m.: 2 p. 9.5 mp.), Pogány (távolugrás: 606 cm.) és Janó a diszkoszvetésben (32c15 cm.) Felelős szerkesztő: MAGYAR ELEK Felelős kiadó: SÜMEGI VILMOS Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. ker., Erzsébet­ körút 9. (New-York-palota). KIADJA A MAGYARORSZÁG NAPILAP R.-T. i i ■■ Hamisfogakat_______ § _ _ ~ Arany- és _____ § Ezüst-régiségeket jj _ * Ékszert | £ | S*5*| 2 Szilliánst | *£*** 3 platinát_____________ | JQFp ^ Disz'tárgyakat ^ a. Bankoki Záróárfolyam péntek ma Magyar Hitel 1685 1705 Osztr. Hítel 1020 910 Anglobank 750 750 Iparbank 620 610 Hazai Bank 770 772 Hermes 395 370 Agrár Bank 930 930 Ingat­. Bank 1030 1055 Magyar Bank 898 916 Forg. Bank 618 613 Földbirt. B. 1125 1120 Jelzálog Bank 465 465 Ker. Hitel 445 446 Leszámítoló 865 871 Merkúr 422 425 Keresi­. Bank 6300 6300 Bosny. Agrár 755 785 Magyar-Olasz 494 404 Takarékpénztárak —• Biztosítók­­ Belvárosi 750 750 Nemzeti — 625 Lipótvárosi 283 295 Egyes. főv. 2050 2050 Ált. takarék. 1020 1010 Moktár 1780 1780 Pesti hazai 18950 19200 I. m. bizt. 19900 1990­ Magyar jég 660 660 Pannónia bizt 4400 4200 Main­­ok­­ Bors.­Misk. 3680 3600 Concordia 1990 1990 Bpesti Gőzm. 3350 3225 Gizella 2090 1620 Hungária 2525 2475 Pesti Vikt. 4800 4880 Kőszénbányák és téglagyárak: Beocsini 4250 4275 Szentlőrinci 810 750 Tégla és Cem. 1260 1235 Bánya, kohó 6300 6325 István tégla 540 550 Kőbány. Gőz. 1100 1100 Drasche 1690 1690 Magnezit 3950 3900 Kerámia 1500 1500 Újlaki 1480 1480 Alt Kőszén 7075 7309 Északmagy. 2600 2450 Szászvári 2870 2850 Salgó 5900 6000 Urikányi 4830 4750 Nyomdák ■ Athenaeum 1950 — Franklin 3750 3750 Révai * — — Vasművek és Gépgyárak: Kóburg 2520 2450 Csáky 1050 1045 Gazd. gépgy. — — Fegyver 1450 1445 Ganz-Danub. 15700 15350 Ganz Vill. rt. 3100 3090 Győrffy -Wolf 1 590 Kaszab 1060 1100 Láng 835 835 Lipták 376 373 Acél 1450 1450 Belga fém 1030 1080 Rima 3170 3160 Schlick 756 772 Faipari vállalatok: ZíróÁrfolyam: péntek ma Brassói 3500 3550 Gutmann 4150 4150 Hazai fater. 6250 6360 Kronberger 1450 1425 Magyar erdő 1925 1950 Nemzeti fa — 1700 Nasici 14600 15250 N.-Lichtig 1490 1480 Orsz. faterm. 1900 1870 Rézbányás 2100 2180 Szlavónia 3075 3150 Viktóriabutor 1510 1510 Zenta rosk. 2125 2150 Különféle vállalatok: Osztrák légsz. 2650 2050 Bárdi autó 785 760 Baróti szesz 1280 1230 Boni 1640 1580 Chinoin 2360 2400 Danica 4600 4650 Egyes, izzó 3230 3530 Győri Textil 1430 1435 Papíripar 2390 2400 Spódium 1810 1850 Temesi szesz — — Féltén 3200 3300 Flóra 2750 2600 Goldberger 1290 1280 Haltenyésztő 2800 — Gschwindt — — Hung. matr. 2800 2875 Kartonnyomó 1480 1450 Clotild 2400 2300 Polgári sör 5100 5100 Magy. Cukor 9600 9700 Lámpa 2360 2350 Magy. gázsz. 1700 1770 Őstermelő 990 990 Gummi 2850 2890 M.Vasutforg. 1100 1050 Városfejk­. 1140 1030 Marosi petról 1200 1250 Óceán 1850 1800 Olajművek 2730 2730 Fobus 468 460 Stummer 3875 3850 Szikra 3025 3100 Telefon 1480 1400 Török 590 580 Közlekedési vállalatok: Adria 10200 11000 Atlantica 5100 5200 Közúti 1372 1382 Városi 515 515 Burvasút 430 430 Déli 503 504 Levante 3750 3900 Miskolci vill. 800 800 Államvasút 3475 3550 Trust 1200 1180 Idegen valuták: Napóleon 550 510 Angol font 040 625 Dollár 135 135 Francia fr. 1300 1300 Márka 450 425 Líra 960 960 Rubel 275 265 Lei 390 370 Sokol 375 360 Svájci frank 2800 2900 Dinár 820 790 Jugoszláv — —­­Bécsi 96 97 Szappangyárat kisebbet vagy nagyobbat, pillírozó gép­eket esetleg egyéb szappangyári berendezéseket azonnali megvételre keres: ,Fenzina­ illatszer­tár, Ráday-utca 1 CláffeOT - fiunavaBön­töézet­i^mlapest, VI., Munkácsi-utca 21. száza­d*Nyaralóterep Tlöksszitós magán- is javító vizsgákra SZINHAJJS ZENE — (Két évre I^tv-adják a Nemzeti Színház telkit.) A közokUtatásügyi miniszter a hivatalos lap legutóbbi számá­írui nyilvános pályázatot hirdet a régi Nemzetis­zinház telkének bérbevételére. A­ telel. tudvj^t­­őleg a Nemzeti Színházi Országos Alap tudj^flona. A bérbeadás augusztus hó elsejétől kezdődő hatállyal 1922. augusztus elsejéig terjed;­ a régi épületből fennmaradt épületrész nem tar­tozik a bérleményhez. A bérlet lejártával a telket mai állapotában kell az országos alapnak vissza­adni.­­ („Angyalka".) Ez a címe egy új operettnek, amelyet Róbert Stolz írt. Ez lesz a Scala-színház leg­közelebbi újdonsága. A színházak és kabarék hírei­ ­ (A börme­nes nő) főpróbája nagy közönséget vonzott ma a Vígszínház nézőterére. Környey Béla és Máthé Rózsi a nagyarányú operettszerepben élénk ér­deklődést keltettek. Palásthy Irén, Bársony, Lajos dr., Sziklay József, Sziklay Jenő, Halmy­­Tibor jásszák meg az új Gilbert-operett főszerepeit. — (Heltai Jenő új darabja), Rátkai Mártonnal és­ Haraszti Miéivel a főszerepben, Mály Gerő egy pompás bohózatban, Szőváry Gyula egy vidám tréfája és még sok nagyszerű szám alkotja a Jardin júliusi műsorát. Az előadások háromnegyed 8 órakor kez­dődnek.­­ (A Szép Heléna sikere.) Offenbach remek­művének, a Szép Helénának csak most bontakozik ki az igazi sikere, hogy a rendes ligeti élet, a jó idő és az esti villamosközlekedés bekövetkezett, esténkint zsúfolásig megtelik a Scala-színház és zajosan ünnep­üik a főszereplőket, különösen Péch­y Erzsit, Székely­­hidy Ferencet, Tompát, Hortit, Pincér Mancit, Simo­­nyit és Gallait. Nagy hatást kelt a ballet is, melyet negyven operai táncosnő lejt. Az előadás három­negyed 7-kor kezdődik és pontban 9 órakor ér véget. — (Csak a Keringő szerelem) kerül színre egész héten a Fővárosi Orfeumban. — (A Délutáni Kabaré) kedden, július 6-án nyí­lik meg a „Colosseum"-nak elkeresztelt városligeti Kis Színkörben. Rátkai, Szállási Rózsi, Perényi Sári és D'Arrigo operettben, Haraszti Mréi és Iványi drá­mában, Sziklainé, Latabár és Szabolcs bohózatban, Radó Böske, Gaslay és Sziklay táncos szkecsben lép­nek föl a naponta délután 4—7-ig tartó és magán­számokkal tarkított műsorban, melynek minden egyes számát Slarmath Imre írta. Jegyek a megnyitó elő­adásra már válthatók a színház pénztáránál délelőtt 10—12-ig és délután 3—6-ig. IWozIbSrek­ — (A washingtoni futár az,­lmniában és a Ti­voliban) napról-napra telt házakat vonz és a legtel­jesebb siker jelében játszódik le minden előadás. A főszereplő Pearl White, a Dollárkirálynő és A bur­­lingtoni jaguár főszereplője, ebben az új filmben ed­dig még nem látott tökéletességű játékot produkál. Az előadások kezdete az Omniában 4, 6 és 8 órakor, a Tivoliban i/sS, ys7 és y29 órakor. A csütörtöki előadások Vígszínház: A hermelines nő (7) — Király-szín­­ház: Cigánygrófné (7) — Magyar Színház: A névtelen asszony (7) — Belvárosi Színház: A báróné­ levelei (7) — Buda! Színkör: Kaméliás hölgy (7) — Buda­pesti Színkör: Három a vénlány (7). tlMMtott U „UJ8AG0ZEM'* könyvkiadó- é» nyomda i­t. körforgóiénak! Buda­pest Bükk Szilárd­ utca 9.

Next