Magyarország, 1920. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1920-10-27 / 254. szám

a f­­­ ­egyelmi eljárás alatt áll és büntetését meg is­ fogja kapni. Hogy többen nem vonhatók ferességre, annak oka az, hogy az atrocitást elkövetői, véleményem szerint, nem voltak egyetemi hallgatók. Aki inzugál és aki a felelősség alól kibújik, azt én gyává­nak tartom. És miután én tudom, hogy az egyetemi hallgatók nem gyávák, ebből következtetem, hogy ekéb­et a­z inzultusokat egyetemen kívül állók követték el, mert amikor megszólították őket, nem akarták nevüiket megmondani, tehát kibújtak a felelősség­re vonás alól. Eneílv­a kívül álló egyének akadályoz­ták az én véleményem szerint az egyéni beiratko­zást. Én láttam nyomtatott iratot, amelyben felszólítják az ifjúságot, hogy ne engedje meg, hogy az egyetemen normáis élet álljon helyre. A honvédelmi és belügyminiszter úrral együtt m­i­­dent el fogunk követni, hogy az egyetemen teljes rend legyen és hogy most ez a rend meg is van,­ ezt a legújabban érkezett jelentések bizonyítják. Ezek szerint az egyetemen az előadások rendben folynak, az ifjak fegyelemben tanulnak, nagy tömeg­ben hallgatják az előadásokat és semmi szám­­bavehető incidens nincs. Ha ebben a forrongó időben már ezt elértük, ak­kor is sokat értünk el. De ugyancsak ebben a for­rongó időben figyelmeztetem a nemzetgyűlést arra, hogy ne hozzanak ide olyan kérdést, amely alkalmas arra, hogy a túlzóknak tápot adjon. Ha mi ezt a kérdést megértéssel kezeljük, akkor bizo­nyos, hogy a konszolidáció, amely már megindult, diadalmaskodni fog és az egyetem kérdése le fog kerülni a politika napirendijéről és tisztára az egyetem ügye lesz. Az egyetem a­­maga hatásköré­ben fogja fenntartani a rendet és a fegyelmet. Én az ifjúságnak megmondottam már akkor, hogy keresztény módon nem lehet bottal csele­­z­kedni, hanem szeretettel és igazsággal. A keresztény szeretet­ ellensége minden igazságta­lanságnak és minden jogtalanságnak. • • Annyit mondo­tok, hogy az összes eddigi kormányok min tettek, annyit az ifjúságért, mint amennyit a legszegényebb Magyarország kormánya­­ tett, mert akkor amikor az egyetemi ifjúság jórészét a kar­hatalomba foglalkoztatja, ezzel bizonyos szubvenciót ad nekik, ami nekünk, milliókba­­kerül. De viszont amikor mi az egyetemi ifjúságot ezért be akarjuk vonni az , áltáljává’. ,cet), ifcunfar já--, sóba, akkor a rendet saját portáján is fenntartsa. Másrészt a kormány nyolcmillió körtihát"is­ztvazott meg diák­jóléti intézmények javára, de,, ezeket a diákjóléti intézményeket nem tudom és nem is fogom addig felállítani, amíg teljes rend és nyugalom nem lesz az ország összes fő­iskolákban." Az ifjúsághoz pedig erről a helyről az a k,­­hogy ma annyi mulasztás után végre egész komolyan lásson egyetlen egy munkájához, a ta­nulásihoz. Mindazok a problémák, amelyek az ő lelküket égetik, a miénket is égetik., Ezeknek a kérdéseknek megoldását bízza a nemzetgyűlés böl­­cses­égére. Nem fogunk megállani azon az úton, a söreglen megindultunk és megalapozzuk a keresztény Magyarországot. Az ő dolguk azonban most­ már a nyugodt tanu­lás. Az én meggyőződésem szerint a magyar ifjú- I­ság önuralmat fog gyakorolni és rábízza a prob­lémák megoldását hivatott emberekre és ő majd készülni fog arra, hogy ezen problémák közül amiket mi nem tudtunk megoldani, ha majd ki­lép az életbe, ha majd ő lesz a törvényhozó, m­eg­­oldja, folytassa a munkát ott, ahol mi­ elhagy­tuk, annál, amit mi megvalósítani nem tudtunk. Azzal végzem szavaimat, hogy mindent el fogunk követni, hogy a törvény­nek érvényt szerezzünk. Vasadi Balogh György a miniszter válaszára konkrét eseteket sorol fel az elkövetett atrocitá­sokról és igazságtalanságokról. Ribári képviselő — mondotta — tegnap is el­ment az egyetem mellett, amikor onnan ki­pofoztak egy embert. Hallér István kultuszminiszter: A konkrét eseteket ne méltóztassék mindig ilyen színben fel­tüntetni. M­agam tudok esetet, amikor két zsidó egyetemi hallgató azt mondotta a karhatalomra mutatva: .Hogyha majd megint mi leszünk felül, akkor ezek lógni fognak. Természetes, hogy ezek rosszul jártak. Usetty Ferenc: Keresztül kellett volna őket Gyntta Jenő: Fel kit akasztani ölet. Hallér István­­kultuszminiszter: Az előző na­pokban olyan viselkedést tanúsított néhány egye­temi, hallgató, h­ogy természetesen nem jártak jól. A nemzetgyűlésit mindig olyan szavakkal illették, amiket a másik oldal természetesen nem tűrhetett el. Ha kritizálni akarnak, ak­­kor ne kritizáljanak bent az egyetemen, hanem helyezkedjenek ők is arra az álláspontra,­ hogy m­iindenki tanulni akar az egyetemen és a kritikát engedjék meg másnak vagy kritizáljanak máshelyütt. Sándor Pál: Neveket kérünk. Gunda Jenő: Zsidók voltak. Általános felkiáltások a szélsőbaloldalon: Zsidóik voltak. Haller István kultuszminiszter: Ha Sándor Pál képviselő úr neveiket követel, erre csak azt mond­hatom, hogy méltóztasssék nekem megengedni, hogy eljárjak. Hiszen a zavargásoknak mindig az a jellege, hogy pillanatok alatt­­ történik, elmúlik és nincs gazdája. Én a magam részéről mindent elkövetek, hogy mindkét oldalon amennyire lehet, a neveket kipuhatoljam és az illetők elvegyék megérdemelt büntetésüket. A közgazdasági szakosztályt vád érte és Schandl Károly előadlói beszédében azt mondotta, hogy ezt a szakosztályt nem iga­zolta az élet. Ő kénytelen elég­tételt adni ennek a szakosztálynak és statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy meny­nyire életképes ez a szakosztály. Különösen vég­zett mérnökök járnak od­a és a szakosztály mun­kája nagyon jó. Legközelebb ankétét hív össze, amely a vitás ügyekben fog tanácskozni. Kéri válaszának tudomásulvételét. Szijj Bálint személyes kérdésben szólal fel, majd elmondja,­­ hogy tegnap délután az egyetem előtt elhaladva látta, hogy egy fiatalembert, akiről nem tudja, hogy zsidó-e vagy sem, kidobtak az egyetem­ről és az utcán is bántalmazták. Az illetőt egy főhadnagyi egyenruhás fiata­lember kergette. A kuiltuszminiissziter válaszát a Ház tudomásul veszi s ezt az alkalmait a balllda­ arra használja föl, hogy lelkesen tüntessen Haller miniszter mellett. (Ezután Zákány­­­Gyula terjeszti elő sürgős in­terpellációját az internáltak ügyében. Erről Leg­újabb rovatunkban talósítunk, lapunk 8-ik oldalán.) ... Agoszt miniszter a felekezetietlen nevelés káros ered­ményéről beszélt, majd Meszlényi Zoltán és Mol­nár László szólottak. A Katolikus Legény­egyesületek Országos Szö­vetsége zártkörű elnöki értekező gyűlést tartott, amelyen Fischer Ferenc prelátus, elnök megnyitója után Töttössy Miklós népszövetségi titkár terjesz­tette elő jelentését. Pintér József a vall­ás­oktatásról értékesett, majd Révay Tibor a szövetségi ügyeket tárgyalta. .. _______ JUMIYARORSZÍtÓ Budapest, 1920. szerda, október 27. 1 ■——*—4--------------------------------------------——|--------------------------—— ----------------------------------­ A katólikus­­is egygyülés­ utolsó éjlapja Ái­dis központ « Gyermek­védő ’Líjja' is Az állam­i gyermekv­elem ellen­­ , Budapest, október 26. (A Magyarország tudósítójától.) Négy napon kezelből a kat­aliku­s nagygidilés és a vele kapcso­­l­­atos események egész sorozata zajlott le Buda­pesten. Ma van­­ az ünnepi mozgalmak utolsó napja, amelyet reggel 8 órakor­­ későt szentmisével kezdtek meg. Az egyiket Mészáros János általá­­nos­ érseki helynök celebrálta a Szent Ferenc­­rend belvárosi templomában, a másikat pedig, amely a tanítóságé volt, Giesswein Sándor pápai prelátus mondta a Szent István­ Tár­sulat kápolná­jában. Délelőtt kilenc órakor tartotta közgyűlését a Magyarországi Katolikus Tanítók Országos Bizott­sága amelyet Giesswein Sándor egyszi elnök nyitott meg. Bejelentette, hogy Glattfelder Gyula Csanádi püspök lemondott a védnökségről. He­lyette a védnöki széket ideiglenesen Hanauer A. István váci püspök foglalta­ el. Kócsán Károly tit­­kári jelentésében ismertette a­ tanítóság kilenc­­éves szenvedését. A Keresztény Magyar Tanárok és Tanítók Országos Szövetsége nevében Száva Já­nos üdvözölte a közgyűlést. Ezután világi elnökké választották Ö Öveges Kálmán igazgatót. Az elő­adások sorát­ Giesswein Sándor nyitotta meg, aki a társadalmi osztályok harmóniájáról beszélt. Öveges Kálmán,­ majd pedig Zibolen Endre érte­keztek ezután. A Katolikus Gyermekvédelmi Központ ma délelőtt alakult meg, azzal a céllal,­ hogy a gyer­mekvédelemmel foglalkozó összes katolikus intéz­ményeket egy központba tömöríti. A közgyűlést, amelyen megjelent Bevárd Ágost dr. népjóléti mi­niszter is, Cráthy László prelátus-kanonok nyitotta meg,. Ezután Mészáros János érseki helynök fej­­legette, hogy azért neon alakul meg a központ fe­lekezeti alapon,­ mert általában keresztények nin­csenek, csak katolikusok vagy reformátusok vagy luteránusok. Előbb az egyes felekezeteknek kell megszervez­kedniök és azután egyesülni a közös ideálokért. Gluffy Pál, államtitkár volt a következő fel­szólaló.­­ Rámutatott annak fontosságára, hogy­ a gyermek lelkén keresztül regenerálni lehet az ensz társadalmat. Az Országos Gyermekvédő Ligát és az állami gyermekvédelmet védte ezután, mire sűrű és­zpejzoS ellentmondások hangzottak el. Benárd Az eszményi állam tön­­vénykönyve Dr. Pályi Eddi könyve / Budapest, október 26. Az a katasztrófa, mely 1914-ben zúdult az emberisé­gre s ujjasainkig s még beláthatatlan­ ideig egybe tart, jvivilágháboru kitörése, elhúzódása, a szerencsétlen békekötés, a forradalmak s a nyo­­mokban is túllépett tömegszenvedések az emberi szektemnek egy korszakos nagy válságát jelzik. Ez a válság könnyen kimutatható a huszadik század egész Szellemi és politikai életében. A filozófia megakadt, a fizika és kémia megoldatlan válságok­kal küzd, a nemzetgazdaságban a kapitalizmus és szocializmus terméketlen harcterévé vált, a demo­kráciára épült politika felelőtlen és sza­kérte­lmet­­len parlamenteket­­teremtett. Az emberiség e szá­zadban vezető nélkül maradt; hiányoznak a nagy elmék, akik összefoglalják koruk tudását, áttekin­tik koruk minden válságát és új utakat jelölnek meg a szenvedő tömegek számára. A sokat, szenvedett és többszörösen keresztre feszített Magyarország is fájdalmasan nélkülözi az összefoglaló és vezető elméket megpróbáltatásá­­nak esztendeiben. Pályi Ede könyve az összefog­lalás és vezetés jegyében született. Páratlan tájé­kozottsággal ismeri és használja fel korunk egész tudását; eljut az alapproblémá­kig és éles ér­telemmel új fényt vet rájuk. Ez a könyv a tudás­ból és a hivő szeretetrből merít,­­ a tudást­­és hivő szeretetet hirdeti az emberiségnek. Törvé­nyekben gondolkodik, törvényeket talál és állít fel. A mai európai parlamentek korrupcióba és tehe­tetlenségbe sülyedtek, mert hiányzik belőlük a felelősség és szakértelem, tehát a­­demokrácia is. Felelősség és szakértelem nélkül nincs demokrácia '■— az új parlamentnek tehát olyan berendezé­sűnek kell lennie, hogy az két Házból áll­jon: a Szakértői és Politikai Házból.­­A parag­rafusok, törvények és­­ törvény-magyarámit­oki könyve ez; megoldódnak benne a közéterepli­­htika, erkölcs és tudomány legfontosabb az osztálytere, mely megszűnik, ha mineki , n megka­pja sa­ját tér­di elvényért épp­­­úgy, mint a zsidlós kérdés,­melyet csak a zsidók oldihatna­k, meg. A tudás és hír erejét, a szeretet és az erkölcsi mamu­m' megoldta hnAU'mát hirdeti Pályi Ede s jutalmul a Szépség-Hegyéi,, A világszépség gyö­nyörűségeit a hívő, a szolidáris ÖB félös és tudó embernek. S&tf&é -ua//. | utca 17. sz. Fixárast Orfeum i­lég csak néhiáipapig -_____________________veszítő. Kezdete este 7 órakor BRILIÁNSOKAT ást­ere «^^m­3s2den­­- —------—-— -----------------—— kio£i Székelj %mítSSS-tfifes t HSIvATOS. RADLAN minden színben, legf. minőség 2800 — 5000 koronáig nagy választékban kapható. FEHÉR M. MIKSA férfi és fitiruha-üzletében, Bpest, Károly-SiSrat 16. Legjobb minőségű gyerm­ekruhák, gyermek­téli­­kabátok nagy választékban. Mértékosztályban ere­deti angol kelmék, páratlan szabás, olcsó árak! ij ! Ügyfelem megvette Kohán Géza M?&­­ Dohány-utca 77. sz. alatti kávé- -------------- — mérését Hitelezők 3 napon belül je­lentsék be követelésüket, ezen idő letelte után figyelembe nem vétetik. Freud-iroda, Budapest, VI., Miksai utca 13. ■6“% —s. TtT -t? "? A STC arany, ezüst, gyöngy, platina, gyé- Kí S I A rm .4- mánt-ékszereit, ha megbecsültette, horribilis árban 5-10"/o­kál a hirdetett áraknál ma: Vrittenerein ékszerésznél Rákóczi-ut gasabban értékesítheti Xiartguhtein 0. sz. (Pannónia mellett). redőnyös szekrények vitelben,­­ Írógépek, újak és használtak állandó raktára I Izsák Sándor

Next