Magyarország, 1921. április (28. évfolyam, 69-93. szám)
1921-04-01 / 69. szám
S MAGYARORSZILÓ Budapest, 1921. péntek, április 1. Pekár államtitkár a megsértett magyar színészekért Szabó Dezső durva támadása a színészek ellen — A Színészek Szövetsége tanácskozni fog a megtorlásról — A vidéki színészek is elégtételt követelnek Budapest, március 31. (A Magyarország tudósítójától.) Szabó Dezső,a jelenlegi politikai kurzus regényírója, az utóbbi időiben egy délelőtti lap hasábjain publicisztikai tevékenységet fejt ki. Tegnap „A színház“ ámen Vezércikket közlött, amelyben azt írja, hogy „aszínházat idegen fél és egész stricik, idegen fél, háromnegyed ésegész örömleányok teszik valamivel szalonképesebbé, de rombolóbban aljasabbá, mint a lupánál." A vidéki színtársulatokról pedig ,azt írja, hogy azok „ambuláns bordélyok„A magyar színpad — írja — ma a szíriai pusztítás egyik laboratóriumaA cikk a színészek körében sérthető felháborodást kelettt és a durva támadás ellen a Színész-Szövetség vezetőségének egyik tagja a Pesti Napló ma reggeli számában élénken tiltakozik és kijelenti, hogy a Szövetség minden tagja külön-külön bíróság elé fogja állítani rágalmazás miatt a cikk íróját. Tisztességes magyar színészek nem tűrik, hogy őket ilyen hvagon piszkolják és minél előbb módot fognak találni arra, hogy az általánosságban tartott támadásért a támadó felelni legyen kénytelen a színészek ízléstelen meghurcolásáért. ■ Ebben az ügyben felkerestük Pekár Gyula kultusz-államtitkárt, aki a következőket mondotta munkatársunknak: — Ez ellen a támadás ellen tiltakoznom kell. «Mindenki ismeri azt a heroikus munkát, amelyet a magyar színészek a magyar kultúra szolgálatában végeznek. Mindnyájan tudjuk, hogy a hozzánk legközelebb álló Nemzeti Színház színészei csekély javadalmazásért oly nagy munkát végeznek, hogy csak a legnagyobb elismerés hangjánemlékezhetünk meg róluk és csak a legnagyobbhódolattal adózhatunk nekik azért a hazafias munkáért, amelyet a színész Petőfi és a katonai Egressy Gábor szellemében és szent hevületébenvégeznek. A vidéki színészet, amelyet a cikkíró olykvalifikálhatatlan durvasággal támad meg, a leghazafiasabb kulturmunkát végzi. A megszállott területeken emberfeletti szenvedések közepette állanak színészeink a magyar Thália szolgálatában, Erdélyben most tizenhét magyar társulat nyűkösdik, kettővel több, mint békében. Vidéken huszonkét társulat közül tizenhatnak a vezetője keresztény ember. Keresztény és nemzeti szellemben vezetik a vidéki színházakat és könnyű innen karosszékből lekicsinyelni azt a munkát, amelyet a meg nem szállott és a megszállott területen végeznek színészeink, akiket csak a legteljesebb elismerés illethet. Tiszteletet parancsol ez a munka, nem ilyen becsmérlő kritikákat. — Lehetnek bizonyos kinövések és a kultusziminisztérium feladatául tűzte ki, hogy ezeket a hibákat orvosolni fogja. A kultuszminisztérium programjaiban szerepel, hogy bizonyos főfelügyelet alá vonja magánszínházainkat, anélkül, hogy azokat jogaikban megszorítani akarná. Nemzeti és erkölcsi szempontból tervezik ezt a főfelügyeletet, de vigyázni fogunk arra, hogy ne érintse a magánvállalat önállóságát, csak biztosítani akarjuk a nemzeti szempontok mindenkori figyelembevételét. 1 — A durva támadásért elégtételt kereső színészek, a magyar kultúra tiszteletreméltó apostolai, csak forduljanak hozzánk s mi meg fogjuk őket védeni. Csortos Gyula, a Színész-Szövetség elnöke kijelentette munkatársunk előtt, hogy a Színész-Szövetség legközelebbi ülésén szóváteszi ezt a támadástés módot fog keresni arra, hogy a megsértett színészek a megtorló lépések megtétele iránt intézkedhessenek. Szilágyi Vilmos, az Országos Színészegyesület elnöke, a támadásról a következőket mondotta: --Az Országos Színészegyesület április 19-én Varija közgyűlését és egészen bizonyos, hogy nem fog szó nélkül napirendre térni e példa nélkül való, kvalifikálhatatlan támadás fölött. Egyébként valósazínűnek tartom, hogymég a közgyűlés előtt módot fogunk keresni arra, hogy magunknak elégtételt szerezzünk. Azt hiszem, már a közel napokban érintkezést fogunk keresni felettes hatóságunkkal és utasítást fogunk kérni követendő, magatartásunkra nézve. Hegedűs Gyula, a Vígszínház művésze a következőket mondotta: — Olvastam a szóbanforgó cikket, amelynek az a hibája, hogy általánosít. Szokatlanul kemény hangon támad meg olyan művészeket, akik becsületesen és önfeláldozóan szolgálják a magyar kultúrát. Amit ez a cikk például a színházak elvételéről mond, annak kissé kommunisztikus íze van. Isten mentsen meg bennünket színművészeti tanácsoktól és vidéki szikügyi bizottságoktól. A művészetben gyámkodásnak nincs helye. A Nemzeti Színház művészei körében is nagy a felháborodás. Napsugár . Mindenki nevetett. Jóízűen és hangosan nevettek. Nem szabad csudálkozni,koronatanú vagyok arra, hogy nem lehetett lenyelni a nevetést. Mert hogyan is történtaz egész? . . úgy, hogy a villamoskocsiban hirtelen kialudt az áram. Nem, nem igaz, rosszul kezdtem. Ott kezdődött a dolog, hogy a kocsiban, amikor még javában égtek a viglonoslámpák, mindenki egy fiatal párt bámult. Egymás mellett fittek és egymást nézték. Hogyan nézték egymást! Uramisten, ha még egyszer, csak egyetlen egyszer úgy nézne rám egy kis leány, mint a kocsibéli leány nézett a mellette ülő fiúra . . Gyönyörűek és ragyogóan fiatalok voltak mind a ketten. Élték egymást a szemeikkel. Nagyon éhesek lehettek, mert még mindig nem laktak jól egymással. Akis leány nem lehetett több 16—17 évesnél, szőke volt és kék szemű, kicsattanó, rubinpiros a szája, hófehér, keskeny ujjakban végződő a keze, rövid szoknyája volt és hallatlanul finom ívelésű a lába. A fiú fekete hajú, fekete szemű, kreolarcú fiú, olyan „jajdeszép", „jajdeg-tszta“ gyerek, csak füttyén leni© kell és máris akad számáraleány, minden ujjára tíz is. Hát ilyen fiú volt. Egymás szemelőőrében nézték egymást, talán nem is egyik a másikat, hanem mindenik a másik a szemében — önmagát . . Ha így volt, akkor is jól volt így, mert mindenképen és akárhogyan is, fiatalok voltak, szépek voltak és minden okuik megvolt rá, hogy ne csak egymásban, hanem külön-külön önmagukban is gyönyörködhessenek . . Ők egymást és egymásban önmagukat, a villamos utasai mindkettőjüket bámulták. Valahogyan, a meggyúrt, meglepett öreg pestiek kocsijában tiszteletet és hódolatot parancsoló volt az a sok víg, szikrázó fiatalság, ami ebből a két kis nekiinduló emberből az öreg, véres szívekre rászakadt . . . Hát igen, így kezdődött a dolog. A folytatás és majdnem a befejezés volt az, ami felbuggyantotta anevetést. Mert hirtelen, senki sem tudta, mi okból, kialudt az áram a kocsiban. Sötét lett és csönd volt, a váratlan meglepetés csöndje. Akkor akarta megcsókolni a fiú a leányt. Nem bírta tovább, — igaza volt a fiu-nak. Igen ám, de a leány halkan felük oltott és akaratlan hangossággal, sok pajikosságig ma is azt kiáltotta, hogy: — Vigyázat, Ferkő, — mázolva! . Abban a minutumban már kigyuladtak a lámpák is a kocsiban. Ferike későn kapta el a leány arcától a száját és bizony komikusan ennivaló volt így a fiú a hirtelen fények között, oldalra billent kalappal, félig kinyílt, csodálkozó szájjal. A kis leány hangosan károgott és zengve, dörögve nevetett mindenki a kocsiban . • , A fiú felugrott, didergen az izgalomtól, megfogta a leány kezét: — Menjünk, kérem . . . Szálljunk le! . . . — mondta, hebegte, vacogja a fogad között. És leszálltak. Eltüntek. Egy öreg úr zsebkendővel itatgatta a kényeit, amiket a jólaji nevetés harmatozott az arcára. Meg egy-két halk csuklás, fáradt, már egészen erőltetett nevetés hallatszott és azután újra csönd volt, nagy, mély csönd. Valaki elöl, a vezetőnél nyitva felejtette az ajtót, szél jött be rajta, hűvös volt és mindenki összébbhalta nyakán a kabátot , .•„ F. I. (sasra eoaaaesD scusMciti esaaooaa ® cyaoo 1 Pontosan kézbesítjük | I lapjait A | Nr^jg-szor naponta, ha * hónapra 6 iSjk lapra fi ' I ®280 koronával előfizet!! e-------------------------------------------------------—vá | Pesti Napló 9 ® Is? Fs1 • | Magyarország &cm esra « esraaees® csrj* 3 A Kossuth-címer a Szentháromság és Szűz Mária jelképe A heraldika uj elmélete s a magyar címerei, uj megfejtése Budapest, március 31. (A Magyarország tudósítójától.) Ugy a külföldi, mint a hazai címertan (heraldika) évszázadok óta helytelen nyomokon jár s a tudományos világ tulajdonképpen ma is alig tudja, hogy tulajdonképpen mit akar egy-egy címer kifejezni, hogy mire törekedtek az egyes országok császárai, királyai, amikor valamely vitéznek, egyházi személyiségnek stb. címert adományoztak? Horváth Sándort, a jeles magyar heraldikust a címer tan tudományának ez a kusza állapota, valamint az 1902-ben leleplezett nemesi oklevélhamisítások arra indították, hogy a címertan ősforrásait kutatásai tárgyává tegye. Kutatásai folyamán eljutva a heraldikának Krisztus utáni II., IV., VIII.—XIII. századi ősforrásaihoz s ezek az eredmények a legnevezetesebb magyar és külföldi címerek uj és helyes értelmezésének birtokába juttatták. Eredményeiről s ez eredmények illusztrálásául a Kossuthcímer megfejtéséről a következőket mondotta munkatársunknak: — A címertan ősforrásai alapján állíthatom, hogy úgy a külföldi, mint a hazai címertan nem egyéb, mint keresztény valáserkölcsi jelképezés abból a célból, hogy részint követendő, részint pedig elrettentő példákat állítson a kitüntetettek és a szemlélők elé; vagy hogy a szentírásból vett örökérvényű mondásokat, példabeszédeket juttasson eszébe az illetőknek, hogy ezzel erkölcsi erősbülést idézzen elő. A példa kedvéért elmondom itt az 1679. évi Kossuth-címer gyönyörű, valláserkölcsi jelképének értelmét. A címertannak egyik középkori forrása az achatról és drágagyöngyről a következőket irja: A búvárok a drágagyöngy keresésénél az achátot használják. Az achátot kötélen a tengerbe bocsátják s ez oda tart, ahol a drágagyöny hever s ott megállapodik; a búvárok azután a kötél nyomán ráakadnak a gyöngyire. A gyöngy pedig olyanformán keletkezik, hogy a kagyló kora hajnalban a tenger színére emelkedik, s zrínyiül, s a nap, a hold és a csillagok sugarainak segítségével magába szívja az ég harmatát. Ebből nő azután a kagyló belsejében a drágagyöngy. — Az adát Keresztelő Szt. János, aki Krisztus i.tak születését előre jelezte. Krisztus urunknak a Belfogságos Szűz Máriától való születését, tehát a drágagyöngy keletkezése példázza, jelképezi, ő az a drágagyöngy, amelynek birtokáért törekednünk kell. Azért mondja Szt. Máté: „Találván pedig egy drágagyiöngyöt, elménc és dadák minden vagyonát és megyévé azt.“ (XIII. 46.) — Egy másik, későbbi forrás pedig ezt irja a fi.yöngytermelő kagylóról: „A kagyló a tenger mélyéből felszáll és a hajnali harmattal táplálkozik. A kagyló a Boldogságos Szűz Mária, a virág pedig, amely belőle született: Jézus Krisztus urunk.” E két szöveg alapján tehát az 1479. évi Kossuth-címer a legszebben megfejthető ilyképen. A kék-vörössel négyelt pajzs második és negyedik mezejében a vágó vonal közepére helyezett, lebegő aranyszínű tárgy, amelyet Thaly Kálmán egy XVIII.századi hibás címerleírás alapján magyar süvegnek (mitra antiqua flungarica) nevez és tart, nem egyéb, mint a „concha margaritifera", amely a középkor valláserkölcsi jelképezésében a Boldogságos Szűz Máriát példázza. A szántszándékkal, nagyon helyesen, a pajzs hasító vonalára helyezett zöld szárú és levelű liliomszál, hármas fehér virággal, a Szentháromságot jelképezi; közepén az Alva, balról a Szentlélek, amely nagyon ügyesen és helyesen hajlik a kagyló fölé (megárnyékolás), jobbról pedig a Fiú-Isten, Krisztus Urunk. A kos a források szerint az igazhivő, aki a drágagyöngyöt, a Boldogságos Szűz Mária virágát, minden áron el akarja érni. A sisakdísz csoportosítása pedig nem egyéb, mint hogy az igaz,hivő, aki a Boldogságos Szűz Mária egyszülött Fiának, Krisztus Urunknak tanítását elérte és ahhoz ragaszkodik, sasszárnyakon emelkedik a magasba, a mennyel országába. Később, amikor ez a szép jelképezés feledésbe ment, Szt. Jakab és Szt. Mihály-kagyló lett belőle. Az illető XVIII. századi cimerleirásban periig, mivel a leírónak halvány sejtelme sem volt a cimerkép igazi jelentése falö, egyszerűen magyar süveggé változtatta — de természetesen minden logikai alap nélkül. — Az itt elmondottakat, mint kutatásaim eredményének a rövid mutatványát — fejezte be szavait Horváth Sándor — azért vagyok bátor az Olvasóközönségnek bemutatni, mert ma sem a MagyarTudományos Akadémia, sem a Magyar Heraldikai és Genealógiai