Magyarország, 1921. április (28. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-01 / 69. szám

S MAGYARORSZILÓ Budape­st, 1921. péntek, április 1. Pekár államtitkár a megsértett magyar színészekért Szabó Dezső durva támadása a színészek ellen — A Színészek Szövetsége tanácskozni fog a megtorlásról — A vidéki színészek is elégtételt követelnek Budapest, március 31.­­ (A Magyarország tudósítójától.) Szabó Dezső,­­a jelenlegi politikai kurzus regényírója, az utóbbi időiben egy délelőtti lap hasábjain publicisztikai tevékenységet fejt ki. Tegnap „A színház“ ámen Vezércikket közlött, amelyben azt írja, hogy „a­­színházat idegen fél és egész stricik, idegen fél, háromnegyed és­­egész örömleányok teszik vala­mivel szalonképesebbé, de rombolóbban aljasabbá, mint a lupánál." A vidéki szín­társulatokról pedig ,a­zt írja, hogy azok „ambuláns bordélyok„A magyar színpad — írja — ma a szíriai pusztítás egyik laboratóriumaA cikk a színészek körében sérthető felháborodást kelettt és a durva támadás ellen a Színész-Szövetség vezetőségének egyik tagja a Pesti Napló ma reggeli számában élénken tiltakozik és kijelenti, hogy a Szövetség minden tagja külön-külön bíróság elé fogja állítani rágal­mazás miatt a cikk íróját. Tisztességes magyar színészek nem tűrik, hogy őket ilyen h­vagon pisz­­kolj­ák és minél előbb módot fognak találni arra, hogy­ az általánosságban tartott támadásért a tá­madó felelni legyen kénytelen a színészek ízléste­len meghu­rcolásáért. ■ Ebben az ügyben felkerestük Pekár Gyula kultusz-államtitkárt, aki a következőket mondotta munkatársunknak: — Ez ellen a támadás ellen tiltakoznom kell. «Mindenki ismeri azt a heroikus munkát, amelyet a magyar színészek a magyar kultúra szolgálatá­ban végeznek. Mindnyájan tudjuk, hogy a hoz­zánk legközelebb álló Nemzeti Színház színészei csekély javadalmazásért oly nagy munkát végez­nek, hogy csak a legnagyobb elismerés hangján­­emlékez­hetünk meg róluk és csak a legnagyobb­­hódolattal adózhatunk nekik azért a hazafias munkáért, amelyet a színész Petőfi és a katona­i Egressy Gábor szellemében és szent hevületében­­végeznek.­­ A vidéki színészet, amelyet a cikkíró oly­­kvalifikálhatatlan durvasággal támad meg, a leg­­­hazafiasabb kulturmunkát végzi. A megszállott területeken emberfeletti szenvedések közepette ál­lanak színészeink a magyar Thália szolgálatában, Erdélyben most tizenhét magyar társulat nyűkö­­s­dik, kettővel több, mint békében. Vidéken huszon­két társulat közül tizenhatnak a vezetője keresz­tény ember. Keresztény és nemzeti szellemben ve­zetik a vidéki színházakat és könnyű innen karos­­székből lekicsinyelni azt a munkát, amelyet a meg nem szállott és a megszállott területen végez­n­ek színészeink, akiket csak a legteljesebb elisme­rés illethet. Tiszteletet parancsol ez a munka, nem ilyen becsmérlő kritikákat. — Lehetnek bizonyos kinövések és a kultusz­­iminisztérium feladatául tűzte ki, hogy ezeket a hi­bákat orvosolni fogja. A kultuszminisztérium pro­gram­jaiban szerepel, hogy bizonyos főfelügyelet alá vonja magánszínházainkat, anélkül, hogy azokat jogaikban megszorítani akarná. Nemzeti és erkölcsi szempontból tervezik ezt a főfelügyeletet, de vigyázni fogunk arra, hogy ne érintse a magán­vállalat önállóságát, csak biztosítani akarjuk a nem­zeti szempontok mindenkori figyelembevételét. 1 — A durva támadásért elégtételt kereső szí­nészek, a magyar kultúra tiszteletreméltó apostolai, csak forduljanak hozzánk s mi meg fogjuk őket védeni. Csortos Gyula, a Színész-Szövetség elnöke ki­jelentette munkatársunk előtt, hogy a Színész-Szö­vetség legközelebbi ülésén szóváteszi ezt a támadást­­és módot fog keresni arra, hogy a megsértett színé­szek a megtorló lépések megtétele iránt intézked­hessenek. Szilágyi Vilmos, az Országos Színészegyesület elnöke, a támadásról a következőket mondotta:­­ --Az Országos Színészegyesület április 19-én Varija közgyűlését és egészen bizonyos­, hogy nem fog szó nélkül napirendre térni e példa nélkül való, kvalifikálhatatlan támadás fölött. Egyébként való­­sazínűnek tartom, hogy­­­még a közgyűlés előtt mó­­do­t fogunk keresni arra, hogy magunknak elégté­telt szerezzünk. Azt h­iszem, már a közel napokban érintkezést fogunk keresni felettes hatóságunkkal és utasítást fogunk kérni követendő, magatartá­sunkra nézve. Hegedűs Gyula, a Vígszínház művésze a kö­vetkezőket mondotta: — Olvastam a szóbanforgó cikket, amelynek az a hibája, hogy általánosít. Szokatlanul kemény hangon támad meg olyan művészeket, akik becsü­letesen és önfeláldozóan szolgálják a magyar kul­túrát. Amit ez a cikk például a színházak elvéte­léről mond, annak kissé k­ommunisztikus íze van. Isten mentsen meg bennünket színművészeti taná­csoktól és vidéki szik­­ügyi bizottságoktól. A mű­vészetben gyámkodásnak nincs helye. A Nemzeti Színház művészei körében is nagy a felháborodás. Napsugár . Mindenki nevetett. Jóízűen és hangosan nevettek. Nem szabad csudálkozni,­­koronatanú vagyok arra, hogy nem lehetett lenyelni a nevetést. Mert hogyan is történt­­az egész? . . úgy, hogy a villamoskocsiban hir­telen kialudt az áram­. Nem, nem igaz, rosszul kezdtem. Ott kezdődött a dolog, hogy a kocsiban, amikor még javában égtek a viglonoslám­pák, mindenki egy fiatal párt bámult. Egymás mellett fittek és egymást nézték. Hogyan nézték egymást! Uramisten, ha még egyszer, csak egyetlen egyszer úgy nézne rám egy kis leány, mint a kocsibéli leány nézett a mellette ülő fiúra . . Gyönyörűek és ragyogóan fiatalok voltak mind a ket­­ten. Élték egymást a szemeikkel. Nagyon éhesek lehet­tek, mert még mindig nem laktak jól egymással. A­­kis leány nem lehetett több 16—17 évesnél, szőke volt és kék­ szemű, kicsattanó, rubinpiros a szája, hófehér, kes­keny ujjakban végződő a keze,­­ rövid szoknyája volt és hallatlanul finom ívelésű a lába. A fiú fekete hajú, fekete szemű, kreolarcú fiú, olyan „jajdeszép", „jajdeg-tszta“ gyerek, csak füttyén leni© kell és máris akad számára­­leány, minden ujjára tíz is. Hát ilyen fiú volt. Egymás szemelő­őrében nézték egymást, talán nem is egyik a másikat, hanem mindenik a másik a szemében — önmagát . . Ha így volt, akkor is jól volt így, mert mind­enképen és­ akárhogyan is, fiatalok voltak, szépek voltak és minden okuik megvolt rá, hogy ne csak egymásban, hanem külön-külön önmagukban is gyönyörködhessenek . . Ők egymást és egymásban önmagukat, a villamos utasai mindkettőjüket bámulták. Valahogyan, a meg­­gyúrt, meglepett öreg pestiek kocsijában tiszteletet és hódolatot parancsoló volt az a sok víg, szikrázó fiatal­ság, ami ebből a két kis nekiinduló emberből az öreg, véres szívekre rászakadt . . . Hát igen, így kezdődött a dolog. A folytatás és majdnem a befejezés volt az, ami felbuggyantotta a­­nevetést. Mert hirtelen, senki sem tudta, mi okból, kialudt az áram a kocsiban. Sötét lett és csönd volt, a váratlan meglepetés csöndje. Akkor akarta megcsókolni a fiú a leányt. Nem bírta t­ovább, — igaza volt a fiu-n­ak. Igen ám, de a leány halkan felük oltott és akaratlan hangossággal, sok paj­­ikosságig ma is azt kiáltotta, hogy: — Vigyázat, Ferkő, — mázolva! . Abban a minutumban már kigyuladtak a lámpák is a kocsiban. Ferike későn kapta el a leány arcától a száját és bizony komi­kusan ennivaló volt így a fiú a hirtelen fények között, oldalra billent kalappal, félig kinyílt, csodálkozó szájjal. A kis leány hangosan ká­rogott és zengve, dörögve nevetett mindenki a kocsi­ban . • , A fiú felugrott, didergen az izgalomtól, meg­fogta a leány kezét: — Menjünk, kérem . . . Szálljunk le! . . . — mondta, hebegte, vacogja a fogad között. És leszáll­tak. Elt­üntek. Egy öreg úr zsebkendővel itatgatta a kényeit, amiket a jólaji nevetés harmatozott az arcára. Meg egy-két halk csuklás, fáradt, már egészen erőlte­tett nevetés hallatszott és azután újra csönd volt, nagy, mély csönd. Valaki elöl, a vezetőnél nyitva felejtette az ajtót, szél jött be rajta, hűvös volt és mindenki összébbhalta nyakán a kabátot , .•„ F. I. (sasra eoaaaesD scusMciti esaaooaa ® cyaoo 1 Pontosan kézbesítjük | I lapjait A | Nr^jg-szor naponta, ha * hónapra 6 iSjk lapra fi ' I ®280 koronával előfizet!! e-------------------------------------------------------—vá | Pesti Napló 9 ® Is? Fs1 • | Magyarország &cm esra « esraaees® csrj* 3 A Kossuth-címer a Szentháromság és Szűz Mária jelképe A heraldika uj elmélete s a magyar címerei, uj megfejtése Budapest, március 31. (A Magyarország tudósítójától.) Ugy a kül­földi, mint a hazai címertan (heraldika) évszá­zadok óta helytelen nyomokon jár s a tudomá­nyos világ tulajdonképpen ma is alig tudja, hogy tulajdonképpen mit akar egy-egy címer kifejezni, hogy mire törekedtek az egyes országok császá­rai, királyai, amikor valamely vitéznek, egyházi személyiségnek stb. címert adományoztak? Horváth Sándort, a jeles magyar heraldikust a címer tan tudományának ez a kusza állapota, valamint az 1902-ben leleplezett nemesi oklevél­­hamisítások arra indították, hogy a címertan ős­forrásait kutatásai tárgyává tegye. Kutatásai folya­mán eljutva a heraldikának Krisztus utáni II., IV., VIII.—XIII. századi ősforrásaihoz s ezek az eredmények a legnevezetesebb magyar és kül­földi címerek uj és helyes értelmezésének birto­kába juttatták. Eredményeiről s ez eredmények illusztrálásául a Kossuth­címer megfejtéséről a következőket mondotta munkatársunknak: — A címertan ősforrásai alapján állíthatom, hogy úgy a külföldi, mint a hazai címertan nem egyéb, mint keresztény valáserkölcsi jelképezés abból a célból, hogy részint követendő, részint pedig elrettentő pél­dákat állítson a kitüntetettek és a szemlélők elé; vagy hogy a szentírásból vett örökérvényű mondásokat, példabeszédeket juttasson eszébe az illetőknek, hogy ezzel erkölcsi erősbülést idézzen elő.­­ A példa kedvéért elmondom itt az 1679. évi Kossuth-címer gyönyörű, valláserkölcsi jelképének értelmét. A címertannak egyik középkori forrása az achatról és drágagyöngyről a következőket irja: A búvárok a drágagyöngy keresésénél az achátot hasz­nálják. Az achátot kötélen a tengerbe bocsátják s ez oda tart, ahol a drágagyöny hever s ott megállapodik; a búvárok azután a kötél nyomán ráakadnak a gyöngyire. A gyöngy pedig olyanformán keletkezik, hogy a kagyló kora hajnalban a tenger színére emel­kedik, s zrínyiül, s a­ nap, a hold és a csillagok suga­rainak segítségével magába szívja az ég harmatát. Eb­ből nő azután a kagyló belsejében a drágagyöngy. — Az ad­át Keresztelő Szt. János, aki Krisztus i.­tak születését előre jelezte. Krisztus urunknak a Belfogságos Szűz Máriától való születését, tehát a drágagyöngy keletkezése példázza, jelképezi, ő az a drágagyöngy, amelynek birtokáért törekednünk kell. Azért mondja Szt. Máté: „Találván pedig egy drága­­gyiöngyöt, elménc és dadák minden vagyonát és meg­yévé azt.“ (XIII. 46.) — Egy másik, későbbi forrás pedig ezt irja a fi.yöngytermelő kagylóról: „A kagyló a tenger mélyé­ből felszáll és a hajnali harmattal táplálkozik. A kagyló a Boldogságos Szűz Mária, a virág pedig, amely belőle született: Jézus Krisztus urunk.” E két szöveg alapján tehát az 1479. évi Kossuth-címer a leg­szebben megfejthető ilyképen­. A kék-vörössel négyelt pajzs második és ne­gyedik mezejében a vágó vonal közepére helyezett, lebegő aranyszínű tárgy, amelyet Thaly Kálmán egy XVIII.­­századi hibás címerleírás alapján magyar sü­vegnek (mitra antiqua flungarica) nevez és tart, nem egyéb, mint a „concha margaritifera", amely a közép­kor valláserkölcsi jelképezésében a Boldogságos Szűz Máriát példázza. A szántszándékkal, nagyon he­lyesen, a pajzs hasító vonalára helyezett zöld szárú és levelű liliomszál, hármas fehér virággal, a Szenthá­romságot jelképezi; közepén az Alva, balról a Szentlé­lek, amely nagyon ügyesen és helyesen hajlik a kagy­ló fölé (megárny­ékolás), jobbról pedig a Fiú-Isten, Krisztus Urunk. A kos a források szerint az igazhivő, aki a drágagyöngyöt, a Boldogságos Szűz Mária virá­gát, minden áron el akarja érni. A sisakdísz csoporto­sítása pedig nem egyéb, mint hogy az igaz,hivő, aki a Boldogságos Szűz Mária egyszülött Fiának, Krisztus Urunknak tanítását elérte és ahhoz ragaszkodik, sas­szárnyakon emelkedik a magasba, a mennyel­ orszá­gába. Később, amikor ez a szép jelképezés feledésbe ment, Szt. Jakab és Szt. Mihály-kagyló lett belőle. Az illető XVIII. századi cimerleirásban periig, mivel a le­írónak halvány sejtelme sem volt a cimerkép igazi je­lentése falö, egyszerűen magyar süveggé változtatta — de természetesen minden logikai alap nélkül. — Az itt elmondottakat, mint kutatásaim eredmé­nyének a rövid mutatványát — fejezte be szavait Hor­váth Sándor — azért vagyok bátor az Olvasóközön­ségnek bemutatni, mert ma sem a Magyar­­Tudományos Akadémia, sem a Magyar Heraldikai és Genealógiai

Next