Magyarország, 1924. november (31. évfolyam, 232-256. szám)

1924-11-01 / 232. szám

Budapest, 1924. november 1. szombat MAGYARORSZÁG Széchenyi László gróf Washingtonban marad­t Változások a diplomáciai karban (A Magyarország tudósítójától.) A magyar diplomáciai karban legutóbb bizonyos változá­sok történtek. Ezzel kapcsolatban newyorki táviratok nyomán az a hír terjedt el, hogy a magyar kormány visszahívja Széchenyi László gróf washingtoni magyar követet is, akinek működése ellen főképpen azt hozták fel, hogy Károlyi Mihályné grófné amerikai előadásait nem tudta megakadályozni. Érdeklődtünk beavatott helyen és ez üggyel kapcsolatban a következő választ kaptuk : — Szó sincs Széchenyi László gróf wa­shingtoni magyar követ visszahívásáról. Akik azt állítják, hogy a washingtoni magyar követ erélyesen léphetett volna föl az Egyesült Álla­mok kormányánál és ezáltal megakadályozhat­ta volna Károlyi Mihályné felolvasását, telje­sen tájékozatlanok. Egészen naiv az az állítás, mintha a magyar követ valóban »erélyesen« léphetett volna fel éppen a velünk legjobb ba­ráti viszonyban álló washingtoni kormánnyal szemben.« Ismeretes, hogy Szápáry László grófot, Ma­gyarország londoni követét felmentették, s he­lyére Rubido-Zichy Iván báró volt bukaresti magyar követet nevezik ki. A kormányzó már aláírta megbízó­levelét. Rubido-Zichy Iván báró legközelebb elfoglalja állását. A vatikáni követség élére Bornemissza báró, volt stock­holmi magyar követ kerül. Rubido-Zichy távo­zásával megüresedik a bukaresti követség, az új követ kinevezéséről azonban még nem dön­töttek. A stockholmi magyar követi állást ügy­vivői állássá változtatják át. Wild József Albrecht főhercegnél és Bethlen miniszterelnöknél (A Magyarország tudósítójától.) Wild Jó­ssef nemzetgyűlési képviselőt tegnap délután fogad a budavári palotájában Albrecht főher­ceg. Ez alkalommal Wild József annak a meg­győződésének adott kifejezést, hogy Albrecht főherceg Gömbös Gyula szervezkedési kísérle­tétől távol áll. Felhasználta ezt az alkalmat Wild József nemzetgyűlési képviselő arra is, hogy sajnálkozását nyilvánítsa afelett, hogy Gömbös Gyulához intézett nyílt levelével kapcsolatba hozták a főherceg személyét. Bethlen István gróf miniszterelnököt pedig ma délután kereste fel Wild József, aki rövid ideig tartó megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel és ennek során informálta őt mindazokról a dolgokról, amelyek nyílt leve­lével és parlamenti felszólalásával kapcsolato­sak. Nem halasztják el az Eskütt-ügy főtárgyalását A beteg Eskütt „ha kell, hordágyon viteti magát a bíróság elé!“ (A Magyarország tudósítójától.) Ma az a hír terjedt el, hogy Eskü­tt Lajos ügyében a november 19-ére kitűzött és rendkívüli érdek­lődéssel várt tárgyalást el kell majd halasz­tani, mert Eskütt Lajos váratlanul súlyosan megbetegedett. A Magyarország munkatársa ma megjelent Esküdtnek a Sziget utca 5. számú házban levő lakásán. Eskü­ttel azonban nem beszélhetett, mert környezete szerint nagy láza van, két hét óta ágyban fekvő beteg és orvosa tanácsára tartózkodnia kell a beszédtől. Weisz Ödön dr. Eskütt védője kijelentette munkatársunknak, hogy a tárgyalást a kitű­zött időben feltétlenül meg fogják tartani, mert éppsen tegnap mondta neki Eskütt, hogy ha hordágyon viszik is a tárgyalásra, akkor is megjelenik, mert feltétlenül kívánja ügyének gyors letár­­gyalását. Eskütt vesztegetési ügyét a Töreky tanács fogja tárgyalni. A védő szerint a tár­gyalás négy-öt napig, de lehet, hogy egy hétig is eltart. A főváros még nem döntött az új B-lista ügyében (A Magyarország tudósítójától.) Híre járt, hogy a tegnapi tanácsülés Szabóky Lajos fő­jegyző referálása alapján tárgyalta az új B-lista kérdését is. A tudósítások szerint a fő­város mintegy ezer alkalmazottat fog december 31-ig elbocsátani. Mint a Magyarország mun­katársa illetékes helyről értesül, a tegnapi tanácsülésen ez a kérdés nem került szóba, sőt a főváros egyelőre nem is foglal állást a B-lista kérdésében. Janó tragédiája Írta: KODOLÁNYI JÁNOS Már fölkelt a telihold s olyan misztikus tejfehér fény derengett a hatalmas vízlap fö­lött, mintha nem a Földön, hanem távoli, nem sejtett égitesten csobognának a hullámok. Alul végtelenség, fölül végtelenség és itt-ott csilla­gok, melyek sejtelmesen csillogtak a fehér fényködben s remegtek a Duna mélységében. Köröskörül kék hegyek s a parti füzesek fekete vonala. Minden kék, fehér és fekete. Ennek a három különös színnek ezerféle árnyalata, a sötétkék hegyek majdnem feketék, a világos­kék égboltozat majdnem fehér, a fekete füze­sek majdnem sötétkékek, kék, misztikus kék minden és tág, mérhetetlen és csendes, sehol­­ semmi hang, sehol semmi mozgás, még a szél se borzolgatta a víz tökéletes síkját, a hegyek sötét tömegei, a fák mozdulatlan zeg-zugai megtöretlen árnyékokban tükröződtek benne s még a tutaj se szántott nyomot rajta, együtt úszott az észrevétlenül mozgó eleven folyam­mal.Janó a tutaj végében hevert a kormány­evező hosszú rúdja mellett s két karját a feje alá hajtotta, úgy bámulta az eget. Nem volt izgága vérmérsékletű ember, lassan csörgedez­tek benne a gondolatok és érzelmek s nagyon szerette az ilyen őszi éjszakákat, mikor a tutaj észrevétlenül úszott, vonult lefelé a Dunán, szerette bámulgatni a tele­hold fehér tányér­ját s a kis szerény csillagokat. Mintha az úr­isten ringatná hatalmas térdein, olyan békés­nek, nyugodtnak érezte ilyenkor az életét, nem fájt semmi, nem zavarta semmi. Szent Dávid a Holdban a csend finom ezüsthúrjain hegedülgetett, csodálatosan szép és harmonikus volt a világ, az ő élete is olyan egyszerű, olyan világos és érthető ! Nem volt sem körülötte, sem benne semmi zavar, semmi ellentét, semmi aggasztó... Mert titokzatos, hatalmas és ki­fürkészhetetlen volt ugyan Janó körül a vi­lág, csöndes szláv lelke megérezte a misztiku­sát, vallásos volt s az Isten jelenlétét érezte mindenütt, de éppen ezért szerette is a ma­gányt, a csöndet, a Dunát, a holdfényben né­mán álmodó hegyeket, a füzeseket a parton, ezt az egész végtelen síkságot, ezt a sokféle kék dolgot és a kék sugarakat, a kék végtelen­séget, az egész életet és azt, ami számára az életet jelentette : a tutajozást. Az Isten jelen­léte vitt rendet, nyugalmat, értelmet ebbe a vi­lágba. És ez adta meg számára a bátorságot is, hogy az éjnek idején bolyongó gonosz szel­lemektől ne féljen, hanem két karját a feje alá hajlítva órákon át bámulja az eget. Milyen boldog ember volt Janó ! Hosszú lenhaja, tömpe orra, ábrándos kék szeme olyan volt, mint millió más tót test­véréé. Nem lehetett volna megkülönböztetni a többitől, ha együtt látja velük az ember. Olyan volt egészen, mint azok a társai, akikkel együtt indult el lefelé a Vágón s akik a másik két tutajjal elszakadtak tőle, előtte jártak vagy három-négy kilométerrel s már látni se lehe­tett őket, eltűntek a kanyarodóban Vác felé. Tán azok is hanyatt fekszenek a tutajon s né­zik az eget, azok is a Markára gondolnak és a gyerekekre, akik ott maradtak messze a Vág mellett az erdők között. Janó bizony minden­ben hasonlított azokhoz, még abban is, hogy nagyon kívánkozott most a családja körébe, nagyon szerette volna fejét a kemény tarisz­nya helyett a Marka ölébe fektetni s elmon­dani neki csak úgy a pillantásával, hogy mi­lyen nagy ez a víz, milyen kék az ég s milyen feketék a parti fák... Milyen sötétek a nagy hegyek s a mélységben hogy tükröződnek visz­­sza, mintha oda is lenyúlnának, vagy mintha nem is a vizen, hanem a végtelen magasság­ban úszna a tutaj, alatta mélység, fölötte mély­ség ... A gyerekek már alszanak bizonyosan, nem is képzelik, milyen messze jár az apjuk, milyen nagy vizen, milyen nehéz élete van s még csak úszni se tud, úgy száll tutajra... Isten őrzi őt ebben a szép világban! Elővette a furulyát s lágy, méla nótákat, tilinkózott rajta. Félkönyökére támaszkodott, ügyesen billegette ujjait a hat lyukacskán s a bús szláv dal álmodozón, vékony siphangon­ szállongott a víz fölött s a nagy tükör még valami különös csengést adott ennek a sípszó­nak, erősebbé és egyben lágyabbá tette, a he­gyek visszaverték, mintha a világmindenség­ben elrejtőzött Isten felelgetett volna rá szere­tettel. Janó már úgy érezte s áhítata csak nö­vekedett. Édes ábrándozás között fújta a sípot. Nem messze pedig jött a bécsi gyorshajó. Még alig lehetett ugyan hallani a dobogását, csak sejteni inkább, de a lámpája már csillo­gott, mint új csillag, amely nem olyan szelíd és nem olyan kedves, mint az égiek. Aztán már a lüktető dobogás is kivehetővé vált, erő­södött, közeledett, a lámpa csillaga is megosz­lott, megélesedett, már látszott alatta a vízben tükröződő aranyos fényvonal is. És a gépek lüktető zaját már a habok sistergése is át­szőtte, finoman, mint a távoli eső zaja, de amint, közelebb és közelebb nyomult a hajó vibráló teste, annál élesebb és erőteljesebb lett a sistergés. A gépek dobogtak, a kettéválasz­tott víz, megtört és sustorgott s a lámpák meg­szaporodva ringtak és villogtak a kék végte­lenségben ... Rohanva jött a hajó ... — Óh, Bog! — ugrott fel Janó a tutaj vé­gében s kék szemén a rémület vonala kígyó­zott át. Erre nem is számított. A bécsi hajó. S hogy törtetett, hogy hasította a vizet, hogy törte meg a sima síkot s hogy kavargott alatta és körülötte a villanylámpák villogó raja ! Hogy zuhogott a víz a lapátokon és hogy henteregtek a földúlt hullámok, hogy rohan­tak h­ánytorogva hatalmas ékben a part távoli fövényére s vetették ki magukat rá, mint rop­pant fekete kígyók s űzték egymást a nagy testű gép mögött... Janó gyermekes szíve megdobbant a látványtól, míg izmos markai rásúlyosodtak a kormányevező rúdjára s neki­vetették a víznek minden erejükkel... A tutaj ott úszott a folyó közepén s most ki kellett 3 Ez nem jelenti természetesen azt, hogy a B-lista ügye nem fenyegeti ismét a város tiszt­­viselőit, mert a belügyminiszteri rendelet értel­mében december 31-ig újabb elbocsátásokat kell eszközölni. Csupán számszerűit nem szabja meg a rende­let, hogy mennyi tisztviselőt kell B-listára ten­ni. Valószínű, hogy a főváros legközelebbi ta­nácsülése foglalkozik ezzel a kérdéssel. A hírek szerint fel fogják szólítani jelentkezésre a tisztvi­selőket, hogy kik akarnak B-listára kerülni és csak az önkéntes jelentkezők után kerülnek az ideigle­nes alkalmazottak a B-listára. Nagy kavarodás a kézműveskamara körül Zajos jelenetek a miniszter előszobájában ■A Magyarország tudósítójától.­ A kereske­delmi minisztériumban ma délben a kézműves­­kamara felállítása ügyében ankét volt. Pálffy Dániel ismertette a kézműveskamara híveinek álláspontját.­ Bittner János szerint a kamara ügyében készült tervezet az ipartestületek autonómiáját mélyen sértené. Szávay Gyula, a­ kereskedelmi és ipar­kamara főtitkára az ipartestületek hatásköré­nek kibővítését feltétlenül szükségesnek tartja, kifogásolja azonban a »kamara« elnevezést s az adókivetést. Bittner János szerint éppen a kamara el­nevezés­ miatt van nagy ellenzéke a kézműves­­kamarának. Ezután több vidéki kiküldött a ka­marák nevében tiltakozott az iparosság új szervezetének felállítása ellen, amely az egy­ség megbontására vezetne és az iparosság ter­heit növelné. A tanácskozás folytatását a jövő péntekre halasztották., Az új kamara hívei és ellenzői között ,­ az ankét bezárása után is folytatódott a heves vita, amely a miniszter előszobájában majdnem tettlegességig fajult. Komlós István, az iparospárt ügyvezető­­alelnöke azzal vádolta meg a mozgalom veze­tőit, hogy azért akarják a kamara felállítását, mert az számukra jó állásokat jelentene. A vita annyira elfajult, hogy lovaglás útán is foly­tatni fogják. Indoszesz (bedörzsölésre) 70% .

Next