Magyarország, 1925. május (32. évfolyam, 98-122. szám)
1925-05-31 / 122. szám
Budapest, 1925. május 31. vasárnap MAGNAHÍD JÓSZÁG Petőfi haragos apósa Szendrey Ignác ismeretlen levele a fiatal házasokhoz Petőfi kézírásában maradt meg Júlia egy elveszett levelének legérdekesebb részlete. Szendrey Júlia levelesládájának kincseiből A Magyarország húsvéti számában jelenítettük be azt a páratlan érdekességű irodalmi szenzációt, hogy hatvan esztendei lappangás után előkerült Szendrey Júlia levelesládája, telve a legértékesebb irodalmi kincsekkel, amelyeknek közlési és kiadói jogát három lapunk és az Athenaeum szerezte meg. A Magyarország, Az Est és a Pesti Napló húsvéti száma meg is kezdte a kézirati hagyjaték ismertetését s elsősorban Arany János több ismeretlen kéziratát tette hozzáférhetővé hűfakszimilékben a nyilvánosság számára. Három lapunk mai pünkösdi száma folytatja a levelesláda kincseinek feldolgozását. A Magyarország alább közli Szendrey Ignácnak jegy ismeretié®, levelét és Petőfi Sándornak egy ismeretlen kéziratát. Az Est mai számaJúlia naplóját kezdte ismertetni s megállapította, hogy, a Napló, ismert részeit Petőfi másolta le és simította végig az Életképek számára. A Pesti Napló pünkösdi szám ,mie a Napló több, ismeretlenrészeit közli. .Petőfi kém szerette apósát, a kemény, sszigorú Szikrás-ég Ighácot, aki mindenáron meg akarta akadályozni, hogy leánya, a finom, kényes úrileány, a kószáló vadpoéta felesége legyen. Mert Petőfi 1846-ban és 1847 első felében, amikor mint kérő jelentkezett, országos hírű költő volt, ugyan már, de ,legalább,is, annyi volt az ellensége, mint a tisztelője, s az erdődi kúriára, ahol egész sereg környékbeli fiatal úriember vetett szénet Júliára, a költőnek minden bizonnyal inkább a rossz híre érkezett el, mint a dicsősége. Az egyesztendős háborúskodást, az apa ellenállását, az ifjú szerelmesek kitartását és titkos érintkezését a jóbarátnő és a jóbarát közvetítésével, részletesen ismeri az irodalomtörténet. Azt is tudjuk mindnyájan, hogy mikor végre 1847 szeptember 8-án megvolt az esküvő az erdődi uradalmi kápolnában, az ifjú pár — a 19 éves fiatalasszonyka és a 24 éves fiatal férj — atyai áldás és minden anyagi segítség nélkül indult el a szülői házból ki az életbe, a nagy bizonytalanságba. Később könnyű volt elítélni a »szívtelen« apát, mikor már mindenki tudta, ki volt Petőfi. De, ha beleképzeljük magunkat 1846-ban és 1847- ben az apa helyzetébe, akitől igazán nem kívánhatta meg senki, hogy egyszerű vidéki gazdálkodó létére rajongjon a fiatal költőkért, ellenben mindenki megkívánhatta, hogy féltse a leánya jövő boldogságát, mondomn, ha beleképzeljük magunkat az apa helyzetébe, akkor föltétlenül igazat kell adnunk neki sok mindenben, vagy talán mindenben, kivéve azt a pontot, hogy sértett apai méltóságában annyira ment, hogy még az esküvőn sem békült össze a vejével és nem volt hajlandó — csupa dacból— törődni az új házaspár anyagi helyzetével. Ezt a dacosságot is megérthetjük azonban, ha Júliáról visszafelé következtetünk az apjára. Mert Júlia is dacos teremtés volt, igazi apja lánya, aki apjától örökölte nyakasságát és dacosságát. Petőfi és Júlia életrajzírói megpróbálták védeni az apát, de nem tudták jól megrajzolni sem a jellemét, sem az adott helyzetét. Az esküvő jelenetét a szemtanúk elég részletesen följegyezték, de az esküvő előtti órákat, az utolsó délelőttöt a szülői házban nem élte végig a szenvedő felekkel senki apás, aki hűen beszámolt volna arról, ami történt. Maguk a felek pedig hallgattak. Petőfi írt ugyan néhány éles verset az apósáról és leveleiben is kipellengérezte őt, de az após hallgatott és Júlia sem beszélt. Levelek nem maradtak. Pedig az apa levelezett mingjárt az első hónapokban is leányával. Szendrey Júlia levelesládája új fényt vet most a szigorú apa alakjára is. A kincsek között megmaradt az apának egy levele, amelyet 1848 január 6-án, tehát az esküvő után négy hónappal írt Erdődről leányának. Kiderül ebből a levélből, hogy már a harmadik levele az apának, aki közben mindenfélét vett és küldött Pestre, a leányának. Kiderül, hogy a levelezés főleg az utolsó napról , a távozás óráiról folyt. Az apát bántotta, hogy leánya vidám arccal, jókedvűen távozott el hazulról s nem volt hajlandó még az utolsó percben sem megadni magát és vezekelni, hogy a megsértett apai büszkeséget kiengesztelje. Sőt még a leveleiben is védeni és igazolni próbálta viselkedését. Ez volt annak a levélnek is a tartalma, amelyre az apa megmaradt levelében válaszol. Az apának ez a levele már egymagában is roppant érdekes és jelentős emberi dokumentum, amely úgyszólván teljesen megmagyarázza az apa eljárását és plasztikusan elénk állítja a keménynek látszó, de voltakép keservesen vergődő apának egész egyéniségét. De mérhetetlenül jelentősebbé teszi ezt a levelet az a körülmény, hogy érthetővé tesz egy máskülönben teljesen érthetetlen töredék-kéziratot, Petőfinek egy oldalnyi kézírását, amely az apa levele mellé téve szintént ott lappangott Júlia kincsei között. Az apa leveléből megállapítható, hogy Petőfi kézírása Júlia elveszett levelének egyik, mégpedig a legfontosabb részlete. Éppen az a részlet, amelyben Júlia megmagyarázni igyekszik apjának, hogy miért távozott el hazulról megilletődés nélkül, vidám arccal, jókedvűen. Hatalmas vallomása ez a szerelmes nőnek, egekig törő hullámverése a szerelem és a szülői szeretet összecsapásának, amelyben a szerelem győzött. A kérdés már most csak az, várjon Petőfi másolta-e le saját magának emlékül felesége leveléből ezt a részt, amelynél nagyszerűbb vallomást szerelmes férfi még sohasem kapott a szeretett nőtől. Vagy pedig — Petőfi fogalmazta-e meg felesége számára a levélnek ezt a részét, amely főleg őróla szólt? Ki tudná ezt eldönteni? Akármin volt is, ez a levéltöredék egyik legértékesebb Petőfi-ereklyéje mindenképpen a magyar nemzetnek. Szendrey Ignácnak igen rossz volt a kézírása. Levelét azonban, amely sűrűn teleírt három oldal és néhány sor befejezés a negyedik oldalon, sikerült pontosan kibetűznöm. Csak a negyedik oldalt közöljük bű fakszimilében a jellegzetes aláírással együtt: szerető atyád-tok Szendrey. Ez volt az az aláírás, amelyért Petőfi még utólag is újra megharagudott apósára, mert az atyád-tok aláírásában célzatosságot látott s azt kívánta, hogy apósa így írja alá : atyátok. Szendrey azonban nem volt hajlandó engedni ebből a szokásából, s így írta alá magát később is, mikor másik vejének, Gyulai Pálnak, írt leveleket. Szendrey Ignác levele a következő : Erdőd, Jan. 6. 848. Kedve® leányom ! Tellyesítem kívánságodat — felelek hamar, bár röviden, mert időm és kedélyem határozvák, — utolsó soraidra, —, s ezt ismét óhajtom — gyermekeim s így erántad is a természetiül nyert atyai szeretetem zálogául magyarázd, melly természetes hajlam hogy nem vak, hanem az egyének tulajdonaihoz alkalmazott, és így a gyermekek viszonti kifejteni szokott hajlamaihoz aranyozva, fejlődhetik és mutatkozhatik maga eredetiségében és fokozatában, azt magyaráznom előtted, kit az Isten nemcsak érzékkel, de ésszel is megáldott — felesleges — és ezért minden gyermek csak tetteivel kifejtett érzelmihez mérsékelt érzelmeket várhat és követelhet, — természetesen. Kedves leányom ! én nem akarom ugyan fejtegetni a múltakat, — de mégis tőllem mint atyátul várhatván csak nyílt és őszinte nyilatkozatokat, — ki kell mondanom, hogy összehasonlítva halgatásunkat megszakasztott én és te első leveleidet, nem vártam, miként te magadat némiképpen is hibásnak el ne esmerd, mert hogy gyermek, midőn szüleinek ír — levelében se magárul, se szüleirül, se testvéreirül, se az éppen akkor hevenyében kapottakról nem tesz említést — az mégis csak hibátska, s ki ezek közül egyet sem esmél el — ládd édes leányom! én még most sem tudom, ámbár az általvevők és adók jellemeirül a kétkedésnek még csak morzsáját sem érzem, vallyon megkaptad-e azokat, miket én néked Pesten vettem és hagytam? Talán ezt mégis jó lett volna érinteni, ha nem megköszönni; ebbe is fekszik valami — legalább — — — Aztán továbbá, édes leányom! ládd, én mindkét levelemben megemlékeztem férjedrül is--------, de ezt tadljuk, mert tán tolakodásnak mondódhatnak. — — Petőfi Sándor kézírása 9