Magyarország, 1926. március (33. évfolyam, 49-73. szám)
1926-03-30 / 72. szám
Btt&ptafc miaetss 30,"‘kedd fsmvmoRszkG Elég sokáig, ' két" századon keresztül fojtotta el a® objektív igazság szavát, Rákóczi dicsőségét, históriai szereplése körül, a »közös« történetírásnak Bécs fotó bókoló, auliscus szelleme. A nagy fejedelem születésének kétszázötvenedik évfordulóján most végre felhangozhatott a szabad és őszinte szó, fojtogató bókáiból kitörhetett a valóság tényeivel egyező, tiszta és hamisítatlan igazság. A magyar szabadságharc vezérlő fejedelmét tudvalévően hűtlenségi perbe fogták a majthényi tragédia után. Birtokait elkobozták, császárba labanc urak kezére adták, őt magát pedig lázadónak, sőt hazaárulónak bélyegezték — törvénytelen törvényhozás útján. S mikor a hazájából kiüldözött hős örökre lehunyta szemét a Márvány-tenger partján, az osztrák bosszú árva koporsójára is rásütötte a szégyenpecsétet. Kétszáz esztendeig II. Rákóczi Ferenc glórius emlékét fekete lepellel igyekezett befödni a kettős monarchia »hivatalos« történtírása s itthon is csak megtűrt, suttogó szó beszélhetett nagyságáról, érdemeiről, fenséges önzetlenségéről, szent mártiriumáról. Alig húsz éve, hogy az járulói jelzőt letörölték nagyságos neve mellől s porladó hamvait ünnepi pompával hozták haza a hosszú hontalanságból. Igaza van hát a mai történetírónak, mikor az elfogulatlan tudomány nevében is elégtételt szolgáltat az igaztalanul megbántott hősnek s hódolva hajlik meg, az egész magyar nemzet nevében, Rákóczi napfényes igazsága előtt. A magyar történelem lapjain ezentúl a halhatatlanság aranyával írott sorok hirdetik az igazi Rákóczi új törvénybe iktatott nagyságát. Azt a nagyságot, amelyet évszázadok ellenséges ármánya sem bírt eltemetni, az ÉME-nek még ki nem lépett vezérei, hogy a híres bajtársi egyetértés vajmi gyönge lábon áll közöttük. Sőt, amikor régebben kilépetteknek újabb belépésre való visszacsábításáról van szó, a barátságos visszainvitálás azzal a feltétellel történik, hogy a hazatérő tékozló fiúk a jövőben ne feledkezzenek meg a bajtársi szeretet szent parancsolatairól. Ennyi siralom hallatára. Isten bizony, fájdalmasan összeszorul szívünk és meghatotlan sírjuk mi is: »Bajtársak, bajtársak, szeressétek egymást!« Ésmélységesen megrendülve gondolunk arra, vájjon mekkora összetartás dúlhat az igazán titkos társaságokban, amelyekről hivatalos beszámoló nem kerül a nyilvánosság elé, ha az úgyszólván nyilvánosan titkos ÉME-nek kifelé fordított arculatán ekkora barázdákat vág apártos visszavonásrg. Látványnak nem nagyon épületes azz a meglehetősen rikító színű látvány, amelyet az ÉME-nek a nyilvánosság előtt lefolyó »hivatalos« élete tár a kénytelen-kelletlen fanyarkedvű szemlélő elé. Az ÉME — az úgynevezett titkos társaságok között kétségtelenül a legnyilvánosabb jellegű — nem fukarkodik választmányi üléseiről szóló beszámolók közzétételében. Ezek a beszámolók pedig arról tesznek sanyarú tanúságot, hogy a sokat emlegetett «nagy turáni átok», a pártos visszavonás kikezdte, óh jaj, az ÉME-t is. A legrégibb ÉME-hősök, akiknek tevékenysége jóformán egybeforrott ennek az alakulatnak tételével, haragosan villámló szemmel és káromló szavakkal kilépnek a testületből. Egészen kétségtelen — nem mi állapítjuk meg, hanem marinak A turulmadár szárnyai között, a Ferenc Józsefhíd tetején, ismét megjelent egy őrült. Amikor a Millennium évében átadták a forgalomnak a hidat, senki sem gondolta volna, hogy a turulmadár fészke egyúttal fészke lesz a meghibbant lelkeknek, a féktelen kalandvágynak és a menekülő bűnnek. A vasból kovácsolt turulmadár, mint a mágnes, úgy vonzotta magához mindazokat, akik kibillentek az élet egyensúlyából. Még emlékezünk a fiatal diákra, aki virtusból ugrott fejest a szédítő magasból, s néhány pillanat múlva felrepedt hassal merült el a Duna szennyesen hömpölygő hullámaiban. De a turulmadarat kereste fel a rablógyilkos is, akinek minden oka megvolt arra, hogy kiközösítse magát a társadalomból, mielőtt még a társadalom közösítette volna ki őt magából. És hányan vannak még, akik elindultak a borzalmas úton, a híd láncán a magasba, akiknek neve és emléke elmerült a rendőri krónikák szürkeségében. Tegnap azután újabb vendége akadt a turulmadárnak. Valóban van valami kísérteties a turulmadárban. Minden bűn és minden pszichózis eljut egyszer oda. Az elektromosság is a csúcsokon sül ki a legkönnyebben, korunk morális és pathologikus eltévelyedései is ott, a vashíd tetején szikráznak ki időnként, a mélységben álló emberek előtt. Aki elindul a láncon, tanúságot tesz arról, hogy szakított az élettel, minden szabállyal, törvénnyel és emberi szolidaritással, amelyre az emberiséggel való társas viszony kötelez bennünket. A turulmadárra igen üdvös dolog időnként feltekinteni. Sohasem tudhatjuk, hogy milyen bűn, milyen tévedés áll ott végső szédületben a nagy folyam -istázic Az ÉME kilépett legitimista vezéreinek ügye Prónayék ultimátuma az országos választmány előtt (A Magyarország tudósítójától.) Az Ébredő Magyarok Egyesületének kebelében márrégebbi idő óta tart az a harc, amelynek kiindulópontja a királykérdés. Eckhardt Tibor, az ÉME elnöke és szabadkirályválasztó társai is a fajvédő párt kész szervezetének akarják az ÉME-t megszervezni. Ezzel szemben az ÉME legitimista érzelmű tagjai hangsúlyozzák, hogy ez veszélyes precedens lehet az egyesület fennállására, mert az egyesület nem politikai, hanem társadalmi alakulás. A legitimista érzelmű ébredők vezérének Pró Ray Pált, Lendvai- Lehner Istvánt és Kádár Lehelt ismerik, akiknek a kilépése óta a legitimisták teljesen háttérbe szorultak. A budapesti és vidéki csoportoknak legitimista érzelmű tagjai mozgalmat indítottak, hogy az ÉME egységének megóvása érdekében visszahívják Prónayt és társait az ÉME-be. Prónay az egyesület alelnöke volt, Lendvai-Lehner és Kádár pedig igazgatósági tagok voltak. Később háromtagú bizottságot delegáltak, amelynek tagjai Benárd Ágost volt miniszter, Balogh Ferenc volt államtitkár és Darányi Ferenc miniszteri tanácsos volt, s ők az EME nevében tárgyaltak Prónayékkal, hogy hajlandók-e visszalépni. A kilépettek közös beadványban kifejezték készségüket, hogy hajlandók az EME egységét megmenteni, ennek azonban az az előfeltétele, hogy viszahelyezzék őket előbbi pozícióikba és visszalépésük az ÉME hivatalos meghívására történjék. Ilyen előzmények után kezdődött szombaton az ÉME bizalmas igazgatósági ülése. Ezen az ülésen Budai Dezső Wolff-párti képviselő, aki legitimista érzelmű, támadást intézett az elnökség ellen. Ugyancsak Budai Dezső szóbahozta Kis M. ügyét is és kérdést intézett az igazgatósághoz, várjon Kis M. legutóbbi kétségtelenül baloldali filoszemita viselkedése miatt megmaradhat-e az ébredők igazgatóságában? Budai tudatta az ÉME vezetőségével azt is, hogy Kis M. magatartása ellen egyes vidéki csoportok is tiltakozásra készülnek. Eckhardt Tibor országos elnök elodázta a döntést ebben az ügyben. Az ÉME országos választmányi ülését vasárnap tartotta. Ezen az ülésen a háromtagú bizottság beszámolt a Prónay-ügyről és azt javasolta, hogy a választmány a kilépéseket vegye tudomásul. A bizottság jelentéséhez Tarna-Ady Kovács József volt nemzetgyűlési képviselő szólalt fel és felolvasta Prónayék deklarációját, amelyben kifejtették azt a felfogásukat, hogy hajlandók visszalépni, ha visszahívásuk záros határidőn belül megtörténik. Mert nem hajlandók magukat taktikázás eszközeinek odadobni. Ebben a dekrétumban mind a hárman kijelentik, hogy abban az esetben, ha feltételeik nem teljesülnek, tárgytalannak tekintik a további, tárgyalásokat és fentartják maguknak azt a jogot, hogy a nemzet nagy nyilvánossága előtt ismertessék lépésük okát és a keresztény nemzeti, gondolat szolgálatában kifejtendő további terveiket. Tasnády egyben javasolja, hogy az országos választmány szólítsa fel Prónayékat az egyesületbe való visszalépésre. Tasnády bejelentését szenvedélyes vita követte és végül a választmány többsége közvetítő javaslatot fogadott el, amely úgy szól, hogy az egyesület szívesen látnái, ha Prónayék is visszalépnének, de kötelesek kartársi kötelezettségeiknek a jövőben, eleget tenni és a bajtársi jóviszonyt fenntartani. Ez nemcsak Prónayékra vonatkozik, hanem az ÉME öszszes kilépett tagjaira. A Prónay csoportnak az akciója tehát egyelőre nem járt sikerrel és Eckhardt vezérkarával együtt kétségkívül felülkerekedett. i . 9