Magyarország, 1928. augusztus (35. évfolyam, 173-197. szám)
1928-08-30 / 196. szám
Budapest, 1928. augusztus 30. csütörtök MAGYARORSZÁG Árokba zuhanás okozta a solymári nagy autókatasztrófát — A rendőrség hivatalos felsülés® (A Magyarország tudósítójától.) Az elmúlt, éjjel borzalmas autókatasztrófával végződött egy jókedvűen indult vidéki kirándulás. A katasztrófának halálos áldozata ■Kaidba Mária 22 éves úrileány, Marin László dr. főorvos sógornője, Kiki , koponyaalapú csonttörés következtében szörnyet halt, Ybl Miklós műépítész, a nagy Ybl Miklós unokája, ugyancsak koponya alapi törést szenvedett és most élet-halál között fekszik az Uj Szent János- kórházban, vitéz Ladányi László dr., gömöri főszolgabíró a ballábát törte és ugyancsak ballábát törte Ybl Miklósné is.A különös katasztrófának oka eddig még ismeretlen. A hidegkúti Csendőrség és a pestvidéki törvényszék vizsgálóbírája együttesen nyomoznak az ügyben. A nyomozást megnehezíti, hogy minden kihallgatott tanú másként adja elő a szerencsétlenség lefolyását Mást mond a sofőr, aki sértetlen maradt, mást mond Ladányi főszolgabíró és ugyancsak mást mond a hidegkúti csendőrség első jelentése. A sofőr, aki a gépkocsit vezette,Puskás Imre bárautó-vállalkozó. Sértetlen maradt és ott a helyszínen mondta el az őt kihallgató csendőrtisztnek a tragédia részleteit. Eszerint tegnap délután 3 órakor két autón elindult egy nagyobb fővárosi társaság Visegrádra. Az egyik autóban Morin László dr. főorvos és a felesége, Szerecseni Andor dr. belügyminiszteri titkár, Szilágyi László dr. főispáni titkár és Fábián Pálné ültek. A másik autóban, amelyet Puskás Imre autótulajdonos és sofőr vezetett, Ybl Miklós, Ybl Miklósné, Kajába Mária és Ladányi László dr. foglaltak helyet. A társaság Visegrádon megvacsorázott, este 9 órakor Esztergomba, hajtatott, ahol egy vendéglőben táncra kerekedtek. Vacsora közben Puskás ''Imre semmiféle italt nem ivott. Este 0-ig tartott az esztergomi mulatoztás, ekkor a társaság hazafelé indult Budapestre. Puskás Imre a por miatt kétkilométerre az első kocsi mögött hajtott. Solymárnál Mórinék kocsija eltévesztette az irányt és lekanyarodott a helyes útról. Puskás Imre azonban nyugodt tempóban tovább vitte a kocsit Budapest felé. Körülbelül 37 kilométerre a Hűvösvölgyi úttól frissen javított útszakaszra futott a kocsi. A sofőr nem vette észre, hogy éles kavicsokra fut az autója. "Amikor észrevette, balfelé kanyarodott, nem nézett hátrafelé, mert a sötétségben erősen ügyelt az útra, nehogy valahogyan az árokba csússzon a kocsi. Nem vette észre, mi történik mellette. Hirtelen női sikoltásra lett figyelmes.Hátranézett s ekkor halálos ijedtséggel látta, hogy kocsija üres, utasai eltűntek. A következő pillanatban leugrott a kocsiról, visszafelé futott a sikoly irányába és először Morin dr. sógornőjére akadt, akimozdulatlanul feküdt az úttesten, tovább visszamenve. Ybl Miklóst találta, aki szintén eszméletlen volt, majd az ugyancsak eszméletlen Ybl Miklósnét és végül Ladányi főszolgabírót, aki nemcsak eszméleténél volt, de nyugalmát is megőrizte.Közben odaérkezett Morinek kocsija, amely végre megtalálta a helyes utat. A benne ülők Puskás Imre kiabálására kiugrottak a kocsiból. Szívettépő jelenet játszódott le, amikor megtudták, hogy mi történt. Ladányi László felszólította a kétségbeesett férfiakat, hogy segítsenek. A sebesülteket beemelték az autóba, Kaidba Mária holttestét pedig otthagyták az úton, csak később szállították be a solymári halottasházba. A két autó a sérülteket az Új Szent János kórházba vitte, ahol lovag Ybl Miklós műépítész állapotát csaknem reménytelennek mondják az orvosok. A katasztrófa részleteire vonatkozólag a csendőri jelentés azt mondja, hogy a jókedvű utasok valószínűleg felálltak az autóban és talán táncoltak és így bukhattak ki. Ezzel szemben Ladányi főszolgabíró azt vallja, hogy az autó frissen kövezett víztestre szaladt, megrázkódott, jobbra-balra ingott és a következő pillanatban irtózatos erejű lökést érzett, amely mind a négyüket kivetette a kocsiból. Ő maga legalább négyszer fordult meg a levegőben és zuhant a kövekre. Lapzárta előtt érdeklődtünk az Uj Szent János-kórházban lovag Ybl Miklós állapota iránt. Azt az értesülést kaptuk, hogy 30©©®1 még mindig nem tért eszméletre, állapota változatlanul válságos. A főkapitányság délután 2 órakor a Piliscsaba és Solymár között történt autókatasztrófa, ügyében a következő bí3V5s4©í©$ Jeíe^tésS adta ki: — Szerdán hajnalban Piliscsaba és Solymár között egy budapesti személyautó, amelyet Puskás Imre bérautófuvarozó vezetett, az országút melletti árokba zuhant. Az autó utasai az autóból kiestek. Kajaba Margit 20 éves úrileány meghalt, vitéz Ladányi László 40 éves nyug. főszolgabíró lábtörést, ifjabb lovag Ybl Miklós 35 éves műépítész koponyaalapi törést és lábtörést szenvedett, felesége pedig fején sérült meg. A sérülteket autón az Újszentjános kórházba vitték. A baleset ügyében a piliscsabai rendőrség folytatja a nyomozást. Nem feltűnő az a jelenség sem, hogy eddig még nem volt szedés, mert normális viszonyok között a paprika első learatása csak Kisaszszony napján kezdődik. Ha az idő kedvező, utána kéthetenként megismétlik a szedést. A szegedi piacon a rémhírekre az elmúlt napokban óriási hossz kezdődött, az árak rendkívül a magasba szöktek. Reitzer Miklós, az egyik legnagyobb szegedi paprikaexport cég vezetője a termelők túlzott ijedelmét indokolatlannak mondotta. A horribilis árakat nene is lehetett tartani, tegnap már lényegesen lemorzsolódtak a kedvezőbb hírekre. A csemegepaprika ára nemrégiben 3 pengő volt, míg a rémhírekre 5 pengőig szaladt fel. A magas árakra óriási mennyiséget készítettek ki a termelők, mire az ár 4 pengőre esett vissza, de még újabb esésre van kilátás. Az édespaprika 2.60-nal indult és 4.40-re ugrott, ma azonban visszahanyatlott 3 pengő 30-ra. A tengeri helyzete Szeged környékén valamivel javult, úgyhogy féltermésre van kilátás, ami annyit jelent, hogy holdanként 7—12 méter mázsa várható csövesen. A bab helyzete továbbra is siralmasan gyenge, pedig külföldről élénk érdeklődés mutatkozik A szegedi exportőrök a megrendeléseknek nem tudnak eleget tenni. A búza értékesítése Szeged környékén változatlanul súlyos nehézségekbe ütközik, amennyiben Jugoszlávia — ahol ugyancsak kitűnő termés volt, — 1—1,5 pengővel olcsóbban kínálja éppen olyan jó minőségű bácskai, baranyai áruját. A szegedi, békéscsabai, vásárhelyi, tótkomlósi gőzmalmok egyelőre állandóan dolgoznak, a hajórakományok leginkább Bécs felé indulnak, de nem olyan mértékben, mint tavaly ugyanebben az időben. A mohácsi csata mai — 102 éves — évfordulóján a főváros emléktáblát helyezett el a Szent Gellért-lépcső falában Túlzottak a szegedi paprika katasztrófájáról elterjedt hírek •Hetvenöt százalékos termés várható Szeged, augusztus 29. (A Magyarország tudósítójától.) A legutolsó időben a szárazsággal kapcsolatban túlzott híreket terjesztettek a szegedi paprika katasztrófájáról. A termelők megrémülve tettek jelentést a városi gazdasági ügyosztálynak, hogy a szárazság és a még mindig tartó kánikula felperzselte a szegedi paprikát és így alig lesz az idén termés. Az aggasztó hírek nagy ijedelmet okoztak a városházán, mert a paprika Szegednek egyik fő kiviteli cikke. Most azután megállapították, hogy a hírek túlzottaknak mondhatók. A terméskilátások egyáltalán nem olyan rosszak, mint a termelők hitték. Remény van arra — mondották a városházán — ha kedvezőbb idő következik, hogy hosszú őszre van kilátás nem is sok esővel és akkor az idei termés el fogja érni a tavalyi rendkívül jó eredmény hetvenöt százalékát, ami semmiesetre sem aggasztó. Ha azonban a kánikula még tovább tart, vagy ha a hideg hamar beáll, a termés rendkívül gyenge lesz, mert a második, harmadik szedés gyümölcsére még csak ezután következik a fejlődés. " __5_ 90*56 a pessg. Zsüriesen Zürich, augusztus 29. (Záróárfolyamok:) Párizs 20-28, London 2520.125, Newyork 519.35, Brüsszel 72.225, Milánó 27.23, Madrid 86.30, Amszterdam 208.20, Berlin 123.81, Bécs 73.20, Szóna 3.75, Prága 15-39, Varsó 58.20, Budapest 90.56, Belgrád 9.13, Bukarest 3.175. Párisién 11 (Párisi Kalitka) Paulay Ede u. 35 | TelefoBi L. 988.09 nyitás szeptember Hn szombaton este 11 órakor | Uj vezetés | Új irány | Párisi revü Küföldi attrakciók árban minőségben vezet ftt Usványi Rákóczi út 47 Kisszámú egyespárok minden színben 12 pengősül falak KOLLYRIT folyékony szigetelő anyagot használjon. Hidegen használandó. gyártja: Egyesült Újpesti Vegyészeti Gyárak, Kollár Miklós így Újpest, Viola ucca 30—32. szám. tf?. Telefon: Lipót 913—43, 920-56.