Magyarország, 1928. november (35. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-08 / 253. szám
Budapest, 1928. november 8. csütörtök MAGYARORSZÁG Az egység jegyében A sajtó hivatásáról,feladatairól s ezeknek a feladatoknak fontosságáról beszélt ma Magyarország kormányzója az újságíró-intézmények vezetői előtt, akiket külön kihallgatáson fogadott. Nálunk, sajnos, még mindig az a helyzet, hogy a sajtó nemzeti érdekű és kulturális jelentőségű munkáját igen sokan lebecsülik, kevésre taksálják s nemhogy előmozdítani törekednének kitűzött céljai elérésében, vállalt feladatai megoldásában, hanem ellenkezőleg, ahol csak lehet, gáncsot igyekeznek vetni, eléje. Minden alkalmat megragadnak, hogy a sajtót és annak munkásait alaptalan gyanúsításokkal illessék, szabad erő kifejtésében gátolják és olyan vádakat kovácsoljanak ellene, amelyekben maguk a vádaskodók hisznek legkevésbé. _ Holott a magyar sajtónak — kivált a nemzeti megpróbáltatásoknak utóbbi másfél évtizedében— elvitazhatatlan történelmi érdemei vannak. A magyar sajtó mind a háború alatt, mind a háborút követő szerencsétlen, szomorú időkben, hivatása ma Slatán állott, egyképpen az óságért és a Nemzetért, a nemzet érdekeiért harcolt. A magyar sajtó évek óta Magyarország legmegbízhatóbb diplomáciai szerve. Az a legerősebb szellemi kapocs, amely ezt az árva, megcsonkított, kicsi és magára hagyott országot kultúrszálakkal köti Európához. Az a bátor közvédő, amely Trianon sérelmei ellen emelve szavát, az egész művelt világhoz szól, napnap után hirdetve az első pillanattól felismert igazságot, hogy a gyűlölet diktálta béke sürgős revízióra szorul. A magyar sajtónak ebben az irányban betöltött, nagyfontosságúszerepét, most messze hallatszó s meggyőző szóval hangsúlyozta Horthy Miklós kormányzó. A legfelsőbb hivatalos hely pártatlan objektivitással s mereg elismeréssel állapította meg a magyar sajtó önfeláldozó, önzetlen munkájának nemzeti szempontból szinte megbecsülhetetlen érdemeit. Jóleső örömmel s a jól végzett munka büszke önérzetével hallottuk az elismerő szavakat s hisszük, bizton reméljük, hogy azokat mások, a sajtó gáncsvetői és kerékkötői is meg fogják hallani. Ha pedig meghallják, nyilván magukba is szállnak és jobb belátásra térve, abbahagyják uszító, mérgező, farkasvermet ásó támadásaikat a sajtó ellen. Hiszen valóban úgy áll a dolog, amint azt a kormányzó szép beszéde megvilágította, hogy tudniillik, ha a magyar újságok és újságírók között vannak is politikai, világnézeti és pártkülönbségek, egyben mindnyájan egyek: a nemzet érdekeinek hűséges szolgálatában. De volt a kormányzói beszédnek egy másik, megszívlelésre méltó passzusa is: a sajtó belső ellentéteiről, egymás ellen vívott harcairól. Ne egymás ellen fordítsák a tollat a magyar újságok és magyar újságírók, — mondotta Horthy Miklós kormányzó — hanem a külső ellenség támadásai ellen. Egység, béke, megértés legyen végre a magyar sajtó egészének működésében. Szűnjön meg a lapoknak lapokra való acsarkodása, féltékenykedése, önző érdekekből fakadt kontroverziója, amely a gyűlölet és gyanúsítás sarát frecskeli a vélt ellenfélre. Lássa be végre minden magyar újság és minden magyar újságíró a kormányzó szavaiból kicsendülő figyelmeztetés igazságát: ha, különböző utakon keressük Tóth Árpád meghalt. Három kötet vers és a halhatatlanság maradt utána. Negyedik verseskönyvét most fűzeti az Athenaeum. Ehez a négyhez hozzávehettek kitűnő műfordításait, Baudelaire-kötetét és az Örök virágok nagyszerű kis anthológiáját a világ-líra java terméséből. És sok cikk, kritikák könyvekről és színdarabokról, folyóiratokban és Az Est-ben, aztán kisebb újságcikkek hosszú sora, finom, cizellált írás valamennyi. A lényeg: a négy kötet díszes, parnasszista, krisztályos konstrukciójú, színekben, zenében és rímben tündöklő s újabban egyre klasszikusabbá egyszerűsödő és magyarosodó vers és a műfordítások. Az irodalom mindenkor meg fogja őket őrizni. És ők mindenkorra meg fogják őrizni az embert, akit most rokonságán, feleségén és nyolcéves kislányán kívül nemcsak barátai és szerkesztőségi munkatársai gyászolnak, hanem mindazok, akik valaha érintkezésbe kerültek megnyerő, okos, alázatosan büszke és csöndes, előzékeny, meleg, ötletes szellemével vagy legalább messziről, versein át kapcsolódtak bele a költő szomorú szépségekből kiépült lelki életeibe, végtelenül finom rezignációjába. Szomorúság, rezignáció, eltűnődés a külső, vagy belső ész szemléletében és néha hirtelen fellobbanó vágy mindennek az ellenkezőjére, a grotezk játékosságra, az örömre, könnyedségre, az optimista tavaszra, egy-egy pillanatnyi mámor az idegen és ép azért oly csábító, oly boldogító nagy, lázadó érzésekben, melyek úgy sodorják a lelket, mint Shelley ódájában a nyers nyugati szél a világ képeit és aztán ismét csöndes, néha-néha már boldog, sokszor fanyar megnyugvás az őszi verőfényben: ez a lelkiállapot volt Tóth Árpádnak talán állandó hangulata, végtelen variációkban és annyi részletgazdagsággal, amenynyivel egy idillikus látású szem erdőt és csodát tud teremteni egy virágzó vagy hervadó rekettyebokorból egyformán. Hogy gyermekkora és ifjúsága milyen volt, nem tudom közvetlenül, mert csak tíz éve ismertem. Az összeomlás után kerültem el először hozzá, budai kis lakásába, ugyanoda, ahol két héttel ezelőtt is az üdvösséget, valamennyien egy üdvösséget kívánunk, óhajtunk, akarunk. A nemzet, az ország üdvösségét. Ezért alakul betűvé a szedőgépek minden ólomcseppje, ezért sugárzik át a gondolat, az eszme, az elv, az érzés és értelem az ujsághasábok minden nyomtatott során s ezért küzd, harcol minden magyar újságkiadó megfeszített áldozatkészséggel, minden magyar szerkesztő és újságíró verejtékes, ideget őrlő, bizakodó és önzetlen munkával. hegyen hát, végre egy ezen a fronton is kicsi Magyarország, utoljára láttam s ahol ma éjszaka — nem váratlanul és mégis nagyon váratlanul meghalt. Ez a tíz év valószínűleg épúgymint az előzőek, egyre, inkább a csöndes lemondás, a halálra való készülődés ideje volt. De nekiesak szomorú idő: aki fiatalsága óta tudja, hogy minden jel szerint a tüdővész fog véget vetni az életének, az nagyon tud örülni, nagyon hálás túl lenni a svedléri hegyeknek, a Tátra friss-erős levegőjének, a kis Eszterke kedvességének, baráti összejövetelek nótás jókedvének s még a munkának, az orvosi és milliomosi szempontból számára tilos munkának is, — sokkal jobban és sokkal mélyebben, mint aki egészséges, örült is Tóth Árpád, tudott szórakozni, színeslélekkel csodálatosan szórakoztatni nagy társaságokat is, bölcsen és kedvesen, szinte diákosan és még sem hiszem, hogy egy pillanatra is igazán feledte volna: ő mindig búcsúzik. Az öröm illan, —ez egyik köte Tóth fippál meghalt I 1 1880-1928 I T Árpád Debrecentől a halhatatlanságig Tóth Árpád, a mai magyar irodalom egyik legnagyobb poétája, 1886- ban született, Aradon. Apjával, Tóth András szobrászművésszel már gyermekkorában Debrecenbe került, a reáliskolában érettségizett és belső barátságba került Kardos Albert igazgatóval és Oláh Gáborral. Tanárnak készült, a budapesti egyetemre , járt, sorsa azonban a szerkesztőségi asztal mellé szólította. Először a Pesti Napló munkatársa volt, később a Hatvanyféle Esztendő szerkesztője lett és állandóan dolgozott a Nyugatba, melynek írógárdájához személyes baráti szálak fűzték. Köteteinek címe: Hajnali szerenád, Lomha gályán, az Öröm illan; új, utolsó verseskönyve — Lélektől lélekig — most jelenik meg az Athenaeumnál. Ebből a kötetből, Tóth Árpád utolsó versei közül, közöljük ma azt a költeményt, amelytől a kötet a címet kapta. Versei, melyek a modern formaművészet virtuozitását és az érzés elmélyült finomságát egyesítették magukban, már régen országosan ismertté tették a nevét. Mint hírlapíró, két esztendeje Az Est egyik segédszerkesztője és vezércikkírója volt, fanatikusa a munkának és kötelességtudásnak. Régi tüdőbaja egyre jobban elhatalmasodott rajta, mind több időt kellett szanatóriumokban töltenie s az utolsó félévben már csak egyetlen nap jöhetett be a szerkesztőségbe, ahol mindenki páratlan szeretettel és tisztelttel vette körül. Mikor betegsége legutóbb végleg ágyba döntötte, nem engedte, hogy kórházba vagy szanatóriumba vigyék, hanem otthon maradt Werbőczi utca 13. szám alatti lakásán, ahol felesége, Lichtmann Annuska és édesanyja ápolták. Fájdalmas betegsége egyre roszszabbra fordult. Tegnap még relatíve jól érezte magát, Babits Mihály verseit olvasgatta, este tíz órakor jóéjszakát kívánt feleségének, édesanyjának és kislányának és az éjszaka folyamán — 43 éves korában — észrevétlenül örök nyugalomra szenderült. A főváros az elhunyt nagy költőnek díszsírhelyet adományozott a farkasréti temetőben. A temetés holnap, csütörtökön délután öz1 órakor lesz a temető halottasházából, a református egyház szertartásai szerint. 7 ■ tének a címe. A test erejének gyengülésével illant belőle a lélek öröme és erősödött a rezignáció, egészen az eltompult, fájdalmatlan megnyugvásig. Mikor pár hónapja végleg és hirtelen ágyba került, akkor már elérhetetlen, nagyszerű egészségnek érezte addigi hosszú betegeskedését száruskor utoljára meglátogattam, már inkább mintha a többieket vigasztalta volna. Felöltözve, csontig soványodva ült és feküdt egy bőr-fenyőprákon,, a csöndes Werbőczi uccai ablak előtt. Nadrágja szára úgy lógott, tengett a combján, mintha vékony karót borítana. Nagy, domború homloka iszonyúan megnőtt és uralkodott a beesett arc fölött. Feketekeretű szemüvege ijesztő tágra rajzolta mély szemei kerületét. Bútorokba kapaszkodva még tudott nagy kínnal pár lépést tenni. Folyton fulladozott, beszélni alig bírt, de hősiessen viselte sorsát. És akkor kapta meg utolsó kötete korrektúráját. A munkát még ő végezte el, ő is imprimálta a 120 oldalas könyvet, r, Lélektől lélek ige. — mondotta — ,jó lesz ez a cím?* — és nem bízott benne, hogy készen még megláthatja. És mást is dolgozott, írt, lassan, félóráig tartott egy-egy strófa lemásolása és hasztalan volt minden kérés, hogy diktáljon: ő maga akarta papírra vetni hosszú, sovány, reszkető ujjaival és ceruzájával azt a keveset, amit megígért és magában már megkomponált. Amíg dolgozott, kiküldött bennünket a szobából, mindig szemérmes volt és érzékeny az alkotásban, mint a legtöbb igazi művész. Vagy talán csak végső gyöngeségét restelte, bizalmatlanságát az élet iránt, minden iránt, — kivéve a feleségét, a Hajnaliszerenád Annusikáját és a kislányát, aki már szinté® versel. Állapota nem volt titok barátai és írótársai előtt, a katasztrófát már közvetlen hozzátartozói is jóideje kikerülhettek, ennek láttáik. _ a halál mégis váratlan és megdöbbentő volt Hogy mikor halt meg, nem tudják pontosan. Feleséig*,, Úgy hallom, reggel hét órakor, mikor fölébredt, a beteg ágyához ment s akkor látta meg, hogy a költő már nem beteg, hanem csöndes halottja az elmúlt novemberi hajnalnak. Sz. L 90.6H/2 a pengő Zürichlben Zürich, november 7. (Záróárfolyamok:) Párizs 20.295, London 2519.625, Newyork 519.70, Brüsszel 72.20, Milánó 27.21, Madrid 83.89, Amszterdam 208.45, Berlin 123.79, Bécs 73.10, Szófia 3.755, Prága 15.40, Varsó 58.25, Budapest 90.610, Belgrád 9.1275, Bukarest 3.1275. mummm ■» ■ni—ag— a ■ rmit'mm 'siw Mgummu.-,- rat n.naeaHBM Kínai Import fial (Sanghai) Kitűnő minőség! Megrendelhető: özv. Sárkány Kiliáné, Király ucca 82.,IV.L Telefon: Aut. 103-52