Magyarország, 1930. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-14 / 37. szám
1930. február 14, péntek , MAGYARORSZÁG 11 Hadifogaly-feljegyzések 07) Ma: FÁBIÁN BÉLA — Igen, de most nem vele volt dolgom. Obschaunak, a Hedblom helyettesének van egy szőke titkárnője, egy szép svéd lány.... — Rudikém, hagyj békében.......... — Nem, nem! Ez most nem cigánylány, nem erotika.... Ez a lány sok mindent tud és azt mondta nekem, félő, hogy a bolsevikok uralomra kerülnek___ — Miért félő neki? Idegen konzulátus alkalmazottjai..... — Azt mondja, hogy a katonák, ha egyszer maguk irányítják a fegyvert, nem igen fogják nézni, ki milyen alattvaló........ — De hisz akkor nekem van igazam___ hogy innen el kell menni. — Hát menj el... Még Chabarowskba se tudsz bejutni a cigányokhoz, nemhogy haza tudnál menni.......... — De legalább az elhatározásnak kell meglenni........ — És addig........ — Várok és várom, hogy kikeljenek a magvaim.... — Oh, a magvaid........ Mi van a magvaiddal? A magvaim. Nem is az enyémek. Csak én is kaptam belőlük. Egy kis kadétaspiráns kapta őket az anyjától. Csomagot kapott. Egy ruhát küldtek, csak a kabát érkezett meg. De a kabát zsebében egy kis zacskó telve.... virágmagvakkal. Rezeda, hajnalka, szegfű.... A kis kadétaspiránstól én is kaptam magvakat. Egy fehér tenisznadrágot adtam értük. Nem sajnáltam. Pedig Chabarovskban is lehet szép virágtangvakat kapni. De az más. Ezek otthonról jöttek. — A magvaim ... Nézd.... Kézenfogtam, úgy vittem___ — Nézd__ nézd... milyen szépen kelnek .... ez is hazai magról... az is hazai magról. Büszkén mutogattam az otthoni magról kelt virágaimat. — Nézd, milyen szépen kél a hajnalkám — Mint a többi........ — Nem .... nem___ez más. — Miért? — Taskentben, tudod, a verandámon is milyen szép volt a hajnalka. — Neked otthon is van virágod? — Pesten nincs. Csak otthon a szüleimnél ... De egyszer nekem is volt virágom.... Mikor , első gimnáziumba jártam Kassán. Hazulról babot vittem magammal a húsvéti vakációról és a bérház gangján egy kis cserépbe elültettem. Minden nap, ha mentem az iskolába, ha jöttem az iskolából, mindig néztem az én babámat, mert tudtam, hogy mire virágja lesz, vége az iskolaévnek, megyek ! — Barátom, ha ennek a hajnalkának, mire virágja lesz........... jj — • •«••• • • f — Honnan tudod, hogy melyik bújik hazai magról, melyik oroszról? — Meg vannak jelölve... Az orosz magok mellé sárga pálcika van állítva, a hazai mellé piros.... — És ha valaki egyszer tréfából a pálcikákat elcserélné.... — Oh nem! Tudod, hogy itt az emberek mindennel tréfálnak, de egy minden körülmények között szent: az otthon........... Te, ha látnád, ezek a fiúk mind, a németek az osztrákok, a magyarok, mind jönnek nézni, hogy fejlődik az otthoni mag........... — Csak túlságosan meg ne szokja az idegen talajt, — szólalt meg a hátunk mögött Nagyiványi. — Zoltán, Zoltán .......... — A hölgyek tizenkétezer kilométert utaztak, hogy az urakat lássák és az uraktól hírt vigyenek. Ha én az urak akaratát tolmácsolom, azt hiszik, rejtegetek valamit, nem akarom, hogy az urakkal beszéljenek, nem akarom, hogy a tábort lássák. Az urakról akkora udvariatlanságot, hogy a hölgyeket fogadni nem akarják, nem tudnának feltételezni. — Kapitány úr, mi boldogan fogadjuk a hölgyeket, ha a kapitány úr módot nyújt nekünk arra, hogy más hölgyeket is fogadhassunk. — Honnan vegyek annyi asszonyt, amennyi maguknak elég volna? — Itt van Chabarovsk ... — Chabarovskban is van nyolcezer hadifogoly s az egész városban nem lehet több, mint kétszáz japán leányt felhajszolni. S azokat sem lehet mind a hadifogoly urak rendelkezésére tartani, mit szólnának a mi katonáink? — Van nő másutt is, nemcsak Chabarovskban. — Pétervárott és Moszkvában nem verbuválhatok önök ciek nőket. — Nem is kell, kapitány úr. Itt van az egész Amurvidék, Dauria, Vladivosztok ... — Vladivosztok? Onnan ugyan egyetlen nőt sem lehet importálni. A japán, amerikai és orosz matrózok nem tűrnék, hogy a hadifogoly urák miatt nő nélkül maradjanak. — Nőt lehet találni. Csak megbízást kell adni egy pár embernek s hozzák őket vagonostul. — Ki viseli a költséget? — Mi, kapitány úr, mi! — hangzott most már kórusban a nőéhes érces torkok ordítása. — Miből, uraim, miből? — Vonja le, kapitány úr, minden tisztnek a havi gázsijából arányosan. — Nemes és megtisztelő szerep. Hadifogoly tisztek szerelmi ügyleteinek financiéja. — Komoly baj ez, kapitány úr, nem vicc. A kapitány úr tudja, hogy a chabarowski kórházban két tiszt, fekszik, akik késsel mentek egymásnak a közös tisztiszolga miatt. — És akármi lesz, uraim, én abba, hogy ide nőket hozzanak, nem egyezem bele. De nincs is jogom hozzá. Forduljanak a pétervári kormányhoz. — Írjunk Kerenszkinek! — Kérvényt Kerenszkihez! — ordította a tömeg, hisztérikusam — Annak ugyan más baja van, minthogy a maguk nőügyeiről gondoskodjék. Délután jönnek a hölgyek... — Mi pedig a hölgyeket nem fogadjuk. — Menjenek vissza Pétervárra. — Két hölgyet nem fogadunk. — Nem engedjük felzaklatni az életünket. ( » Valicki megdühödött. — A hölgyek délután két órára itt lesznek, s hogy az urakkal beszélni fognak, azt én mutatom meg! — Arra nincs a kapitány úrnak elég ereje. — Majd meglátjuk, — ordította magából kikelve, megsarkantyúzta szép sárga lovát s elvágtatott. (folytatása Mvetkedku XXXV. FEJEZET. Nem akarunk nőt látni Három csengetés a toronyban. Jön Valicki. Négy hónap óta él a forradalom, ha a mi népfelkelőink a hármas csengetésre még mindig összevágják magukat. Valicki lóháton jön, az adjutáns vágtat utána. Az udvaron összeszalad a sok ember. — Hátha valami szenzációt hoz? Abbamarad a tenisz, Iterlitz és a Toussaint-Langenscheidt pihenőt kapnak, a larkát bezárják, az elárusító tisztek kisietnek az udvarra. Mindenki áll, vár Valicki körül. Valicki szép sárga lován ül s mikor látja, hogy már nem hiányzik senki, harsány, parancsoló hangján megszólal: — örömhírt közlök az urakkal. Délután vendéget kapnak. A svéd vöröskereszt egylet két megbízottja érkezik az urak látogatására. — Hölgyek? — Igen, svéd hölgyek. Csend. — Azt hittem az urak ujjongani fognak. — Ezen nagyon csodálkozunk, kapitány úr. Kinsky grófnő látogatása után a kapitány úrnak módjában volt meggyőződni arról, hogy ezer ember közé nem való egy nő. Ezer farkas közé egy bárány. — Tudják, hogy nem tudok önökön segíteni. — Akkor ne rontsaaz életünket. — Az urak tehát nem örülnek a Brandström kisasszonyoknak? — Most nem. — Mit óhajtanak? — A kapitány urat Kinsky grófnő látogatása után megkértük, szíveskedjék minden vöröskeresztes hölgymegbizottnak megmondani, mi nem vagyunk abban az idegállapotban, hogy fiatal hölgyeket fogadhassunk... — A hölgyek nem jelentették, hogy érkeznek, most kaptam a táviratot Nikols Ussuriskiből. — A hölgyek nem fogják rossznéven venni, ha a kapitány úr megmondja nekik, adják át szeretetadományaikat, írják meg nekünk, mire kíváncsiak, egy óra alatt már meg is adjuk a választ. Valicki kiabálni kezdett.