Magyarország, 1930. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-14 / 37. szám

1930. február 14, péntek , MAGYARORSZÁG 11 Hadifogaly-feljegyzések 07) Ma: FÁBIÁN BÉLA — Igen, de most nem vele volt dolgom. Obschaunak, a Hedblom helyettesének van egy szőke titkárnője, egy szép svéd lány.... — Rudikém­, hagyj békében.......... — Nem, nem! Ez most nem cigánylány, nem erotika.... Ez a lány sok mindent tud és azt mondta nekem, félő, hogy a bolsevikok uralomra kerülnek___ — Miért félő neki? Idegen konzulátus alkalmazottjai..... — Azt mondja, hogy a katonák, ha egy­szer maguk irányítják a fegyvert, nem igen fogják nézni, ki milyen alattvaló........ — De hisz akkor nekem van igazam___ hogy innen el kell menni. — Hát menj el... Még Chabarowskba se tudsz bejutni a cigányokhoz, nemhogy haza tudnál menni.......... — De legalább az elhatározásnak kell meglenni........ — És addig........ — Várok és várom, hogy kikeljenek a magvaim.... — Oh, a magvaid........ Mi van a mag­vaiddal? A magvaim. Nem is az enyémek. Csak én is kaptam belőlük. Egy kis kadétaspiráns kapta őket az anyjától. Csomagot kapott. Egy ruhát küldtek, csak a kabát érkezett meg. De a kabát zsebében egy kis zacskó tel­ve.... virágmagvakkal. Rezeda, hajnalka, szegfű.... A kis kadétaspiránstól én is kaptam mag­vakat. Egy fehér tenisznadrágot adtam értük. Nem sajnáltam. Pedig Chabarovskban is lehet szép virág­­tangvakat kapni. De az más. Ezek­ otthonról jöttek. — A magvaim ... Nézd.... Kézenfogtam, úgy vittem___ — N­ézd__ nézd... milyen szépen kel­nek .... ez is hazai magról... az is hazai magról. Büszkén mutogattam az­ otthoni magról kelt virágaimat. — Nézd, milyen szépen kél a hajnal­kám­ — Mint a többi........ — Nem .... nem___ez más. — Miért? — Taskentben, tudod, a verandámon is milyen szép volt a hajnalka. — Neked otthon is van virágod? — Pesten nincs. Csak otthon a szüleim­nél ... De egyszer nekem is volt virágom.... Mikor , első gimnáziumba jártam Kassán. Ha­zulról babot vittem magammal a húsvéti va­kációról és a bérház gangján egy kis cserépbe elültettem. Minden nap, ha mentem az isko­lába, ha jöttem az iskolából, mindig néztem az én babámat, mert tudtam, hogy mire vi­rágja lesz, vége az iskolaévnek, megyek ! — Barátom, ha ennek a hajnalkának,­­ mire virágja lesz........... jj — • •«••• • • f — Honnan tudod, hogy melyik bújik ha­zai magról, melyik oroszról? — Meg vannak jelölve... Az orosz ma­gok mellé sárga pálcika van állítva, a hazai mellé piros.... — És ha valaki egyszer tréfából a pálci­kákat elcserélné.... — Oh nem! Tudod, hogy itt az emberek mindennel tréfálnak, de egy minden körülmé­nyek között szent: az otthon........... Te, ha látnád, ezek a fiúk mind, a németek az osztrá­kok, a magyarok, mind jönnek nézni, hogy fej­lődik az otthoni mag........... — Csak túlságosan meg ne szokja az ide­gen talajt, — szólalt meg a hátunk mögött Nagyiványi. — Zoltán, Zoltán .......... — A hölgyek tizenkétezer kilométert utaztak, hogy az urakat lássák és az uraktól hírt vigyenek. Ha én az urak akaratát tolmá­csolom, azt hiszik, rejtegetek valamit, nem­ akarom, hogy az urakkal beszéljenek, nem akarom, hogy a tábort lássák. Az urakról akkora udvariatlanságot, hogy a hölgyeket fogadni nem akarják, nem tudnának feltéte­lezni. — Kapitány úr, mi boldogan fogadjuk­ a hölgyeket, ha a kapitány úr módot nyújt nekünk arra, hogy más hölgyeket is fogad­hassunk. — Honnan vegyek annyi asszonyt, amennyi maguknak elég volna? — Itt van Chabarovsk ... — Chabarovskban is van nyolcezer hadi­fogoly s az egész városban nem lehet több, mint kétszáz japán leányt felhajszolni. S azokat sem lehet mind a hadifogoly urak ren­­delkezésére tartani, mit szólnának a mi ka­tonáink? — Van nő másutt is, nemcsak Chaba­rovskban. — Pétervárott és Moszkvában nem ver­buválhatok önök ciek nőket. — Nem is kell, kapitány úr. Itt van az egész Amurvidék, Dauria, Vladivosztok ... — Vladivosztok? Onnan ugyan egyetlen nőt sem lehet importálni. A japán, amerikai és orosz matrózok nem tűrnék, hogy a hadi­fogoly urák­ miatt nő nélkül maradjanak. — Nőt lehet találni. Csak megbízást kell adni egy pár embernek s hozzák őket va­gonostul. — Ki viseli a költséget? — Mi, kapitány úr, mi! — hangzott most már kórusban a nőéhes érces torkok ordítása. — Miből, uraim, miből? — Vonja le, kapitány úr, minden tiszt­nek a havi gázsijából arányosan. — Nemes és megtisztelő szerep. Hadi­fogoly tisztek szerelmi ügyleteinek finan­­ciéja. — Komoly baj ez, kapitány úr, nem vicc. A kapitány úr tudja, hogy a chabarowski kór­házban két tiszt, fekszik, akik késsel mentek egymásnak a közös tisztiszolga miatt. — És akármi lesz, uraim, én abba, hogy ide nőket hozzanak, nem egyezem bele. De nincs is jogom hozzá. Forduljanak a péter­­vári kormányhoz. — Írjunk Kerenszkinek! — Kérvényt Kerenszkih­ez! — ordította a tömeg, hisztérikusam — Annak ugyan más baja van, mint­hogy a maguk nőügyeiről gondoskodjék. Dél­után jönnek a hölgyek... — Mi pedig a hölgyeket nem fogadjuk. — Menjenek vissza Pétervárra. — Két hölgyet nem fogadunk. — Nem engedjük felzaklatni az életün­ket. ( » Valicki megdühödött. — A hölgyek délután két órára itt­ lesz­nek, s hogy az urakkal beszélni fognak, azt én mutatom meg! — Arra nincs a kapitány úrnak elég ereje. — Majd meglátjuk, — ordította magából kikelve, megsarkantyúzta szép sárga lovát s elvágtatott. (folytatása Mvetkedku XXXV. FEJEZET. Nem akarunk nőt látni Három csengetés a toronyban. Jön Valicki. Négy hónap óta él a forradalom, ha a mi népfelkelőink a hármas csengetésre még min­dig összevágják magukat. Valicki lóháton jön, az adjutáns vágtat utána. Az udvaron összeszalad a sok ember. — Hátha valami szenzációt hoz? Abbamarad a tenisz, Iterlitz és a Tous­saint-Langenscheidt pihenőt kapnak, a lar­­kát bezárják, az elárusító tisztek kisietnek az udvarra. Mindenki áll, vár Valicki körül. Valicki szép sárga lován ül s mikor látja, hogy már nem hiányzik senki, harsány, parancsoló hangján megszólal: — örömhírt közlök az urakkal. Délután vendéget kapnak. A svéd vöröskereszt egylet két megbízottja érkezik az urak látogatására. —­ Hölgyek? — Igen, svéd hölgyek. Csend. — Azt hittem az urak ujjongani fognak. — Ezen nagyon csodálkozunk, kapitány úr. Kinsky grófnő látogatása után a kapi­tány úrnak módjában volt meggyőződni arról, hogy ezer ember közé nem való egy nő. Ezer farkas közé egy bárány. — Tudják, hogy nem tudok önökön se­gíteni. — Akkor ne rontsa­­az életünket. — Az urak tehát nem örülnek a Brand­­ström kisasszonyoknak? — Most nem. — Mit óhajtanak? — A kapitány urat Kinsky grófnő láto­gatása után megkértük, szíveskedjék minden vöröskeresztes h­ölgymegbizottnak megmon­dani, mi nem vagyunk abban az idegállapot­ban, hogy fiatal hölgyeket fogadhassunk... — A hölgyek nem jelentették, hogy­ ér­keznek, most kaptam a táviratot Nikols­ Ussuriskiből. — A hölgyek nem fogják rossznéven venni, ha a kapitány úr megmondja nekik, adják át szeretetadományaikat, írják meg nekünk, mire kíváncsiak, egy óra alatt már meg is adjuk a választ. Valicki kiabálni kezdett.

Next