Magyarország, 1932. szeptember (39. évfolyam, 195-218. szám)
1932-09-08 / 201. szám
Rudy Vallée, Amerika legnagyobb rádióénekese egy évvel ezelőtt feleségül vette Fay Webb filmsztárt. Az évfordulót azzal ünnepük, hogy elválnak 40.000 cseh korona és 155 dollár a pad alatt Valutacsempészés a budapest—hidasnémeti vonaton Miskolc, szeptember 17. A miskolci személypályaudvar egyik alkalmazottja az utasok kiszállása után szokásos vizsgálatát tartotta a befutott éjszakai budapesti vonat kocsijaiban. Az egyik utasfülkében kézilámpájával az ülés alá világítva, újságpapírba göngyölt csomagot talált, amelyben negyvenezer cseh korona és 155 dollár volt. A valutákat beszolgáltatta az üzlet vezetőséghez- A vizsgálatot megindították. A jelek arra mutatnak, hogy valutacsempészésről van szó. Újabb monarchista puccs Spanyolországban Barcelona, szeptember 7. Tegnap este híre terjedt, hogy a mlonarchisták újabb összeesküvésre készülnek. A hatóságok elővigyázatból szigorú biztonsági intézkedéseket tettek, a középületekhez őrséget rendeltek ki és a katonaságot készenlétbe helyezték. Az utcákon fegyveres járőrök cirkálnak. Három nyugdíjas tisztet letartóztattak. Hír szerint Újabb letartóztatások várhatók. Budapesttől Bodenbachig Budapestről kora reggel indul a vonat, Bodenbachba, a cseh-német határállomásra késő este ér. Közben, a vonat gyökértelen, városról-városra rohanó zárt világában felépül egy élet illúziókból, álmokból, hazugságokból. Azután, ahogy a vonat célhoz ér, az álomvilágot kíméletlenül romba dönti a nyers valóság világa. Ezt az izgató témát írta meg Körmendi Ferenc, az első munkájával világhírűvé lett író, új regényében, mely csupa érdekesség és eredetiség. A címe is különös: Ind. 7.15, Via Bodenbach. A szenzációs regény a közeljövőben jelenik meg az Athenaeum népszerű 96 filléres regényeinek sorozatában. D **‘ 3 /?& SaT ATG személyesen vesz fel Ita ■ Vv betegeket az állandó irodában : Carton szellő, telefon 830-70 Abbázia Baden bei Wien Sanatorium dr. Lakatos Sanatorium dr. Lakatos és Villa Jeanette Lemérsékelt agvség-Fürdő3rezón október Arak a penzióra, valamit I végéig az összes kezelésekre MAGYARORSZÁG 7 AMERIKA CSÁSZÁRA a XX.század legszenzációsabb kalandregénye Szeptember 11-iki számában kezdi közölni a MAGYARORSZÁG Naponta harminc műtétet végeztek a férfi-sterilizátorok Bécsben és Grácban Újabb „műtőhelyiséget"* állapítottak meg Bécs, szeptember 7. A sterilizálási ügy tisztázására Grácban és Bécsiben megindult nyomozás során ma éjjel újabb »műtőhelyiséget« állapítottak meg és kutattak ki. Ez Zersavil betonmunkás lakásában volt, ahol szintén nagy mértékben űzték a sterilizációt, a műtétek száma azonban pillanatnyilag még nem állapítható meg. Állítólag naponként 30 operációt hajtottak végre. Ez a hely is Grossmann Rudolf író vezetése alatt állott. A műtőhelyiségek főügynökei a következők voltak: Hartl, a szövetségi vasutak műhelyének kovácsa, egy bizonyos Knauer, akinek a felesége mint a Ramussi-féle »Freihet und Befreiung« című lap kiadója szerepelt, továbbá valami Küblit nevezetű ember. Grossmann villájában terjedelmes terhelőanyagot találtak. Több levélből kitűnik, hogy a sterilizációk pénzügyeit intézte, sőt ő fizette ki a felhajtók provízióit is. AZ ÁRULÓ LEVÉL Elviheti-e a férj a közös bútorokat? — Egy tanfolyamra rendelt férj szerelmi kalandja a bíróság előtt (A Magyarország tudósítójától.) Egy köztisztviselőt felettes hatósága külön tanfolyamra rendelte, amelyet vidéken kellett hallgatnia. A hivatalnok el is búcsúzott feleségétől s új székhelyén szorgalmasan tanult, egészen addig, amíg egy csinos elvált asszonnyal meg nem ismerkedett. Az ismeretségből meleg szerelem fejlődött ki, amelynek során a tisztviselő barátnőjének házasságot ígért. Amikor azután a tanfolyam befejeződött, a hivatalnok visszatért ugyan feleségéhez, de sűrű levelezést folytatott szerelmesével. Az egyik ilyen levél véletlenül a feleség kezébe került, aki férjét izgatott hangon vonta kérdőre. A férfi igyekezett a dolgot elsimítani, de a felháborodott aszszonyt csak félig nyugtatta meg. A nyugalom csak egy félnapig tartott, mert közben az asszony észrevette, hogy férje titokban leült levelet írni. Úgy tett, mintha nem vett volna semmit sem észre, azonban várta az első alkalmat, hogy a gondosan leragasztott levél birtokába jusson. Egy őrizetlen pillanatban a nő kicsente a levelet férje kabátzsebéből, mielőtt az még elküldhette volna. Izgatottan bontotta fel a borítékot és elolvasta a levelet, amelyről kiderült, hogy az elvált asszonyhoz van intézve. Az írásban a férj az éppen imént lejátszódott perpatvarról számolt be és szerelmesét további kitartásra, türelemre biztatta. Közölte vele, hogy egy cseppet sem bánja a házi zivatart, legalább felesége így megismeri a való helyzetet, hiszen köztük a válásnak előbb-utóbb amúgy is be kell következnie. Amikor az asszony a levelet elolvasta, legszükségesebb ruhaneműjét összecsomagolta és anélkül, hogy férjének egy szót is szólt volna, a legközelebbi vonattal Budapestre utazott. Innen megírta férjének, hogy a levél birtokába jutott és felszólította, hogy a történtek után a közös lakást azonnal hagyja el, mert többé vele együttélni nem hajlandó. Közölte, hogy néhány nap múlva ismét hazautazik, elvárja tehát, hogy addig férje a közös lakásból feltétlenül távozzék. A jelzett határidőben a nő csakugyan visszatért a lakásba, ahonnan a férj valóban már kiköltözött, mégpedig olyan módon, hogy a közös bútorok jórészét új lakásába magával vitte. Amikor az aszszony ezt megtudta, férje felettes ható,ságához beadványt szerkesztett, amelyben az előzményeket előadta és azt kérte, utasítsák férjét arra, hogy társadalmi állásuknak megfelelőleg az elvitt bútorokat szállítsa vissza. A feljelentésből a férjnek nagy kellemetlensége támadt és ez indította, úgy látszik arra, hogy felesége ellen válópert tegyen folyamatba, amelyben a házasságot az asszony hibájából kérte felbontani. Nézete szerint az olyan nő, aki saját urát elöljáróinál feljelenti, házastársi kötelességét a legsúlyosabban sérti meg. Az érdekes ügyben legutóbb hozta meg a legfelsőbb bíróság döntését, amellyel a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a férj súlyosan vétett felesége ellen. A felfedezett hűtlenség után az asszonynak jogában volt az együttélést megszakítani. Ez azonban nem jogosította fel a férjet arra, hogy a bútorokat elvitesse, mert jogszabály az, hogy azok a háztartási és berendezési tárgyak, amelyek közös használatra vannak rendelve, a házasság fennállása alatt egyik házasféltől sem vonhatók el. Érthető tehát, ha az asszony ezt az eljárást sérelmezte és emiatt — bár arra nem illetékes fórum előtt — feljelentést tett, mert hiszen ezzel csak törvényes jogait akarta megoltalmazni. Ez azonban nem válóok, különösen pedig nem az olyan férj részéről, aki feleségét előzetesen megcsalta, semmibe vette, sőt még ki is gúnyolta. Ezért a keresetet el kellett utasítani. (V. J.) Iszfürdőbe kedvezményes jegy kapható a Jiz Est kiadóhivatalában Huszonkét vádlottat felmentettek a szegedi kommunistaperben Heten 3-8 hónapot kaptak Szeged, szeptember 7. (A Magyarország tudósítójától) Több mint egy hétig tartó tárgyalás után ma hirdetett ítéletet a szegedi törvényszék abban a kommunista monstre bűnperben, amelynek huszonnyolc vádlottja volt. A törvényszék a vádlottaknak több mint háromnegyed részét felmentette, amenyiben a huszonnyolc vádlott közül csak hatot ítélt el kisebb-nagyobb szabadságvesztési büntetésre. Ezek között Korom Mihály bútorfényezősegédet, Gombkötő Péter lakatossegédet, Pontyik Pál hentesmestert és Gombkötő Dezső mázolósegédet egyenként három-háromhónapi fogházra, Komócsin Antal cserepezősegédet öthónapi fogházra, Gera Sándor és Gladics József vádlottakat pedig nyolc-nyolchónapi fogházra ítélte. Csütörtökön délben temetik Kaszaláékat Elmarad a szerda délutánra tervezett nyilvános felravatalozás (A Magyarország tudósítójától.) Vitéz Kaszala Károlynak és Urbaschek Jánosnak, a Kétútközpuszta melletti ír repülőszerencsétlenség áldozatainak holttestét csütörtökön délelőtt tizenegy órakor szentelik be a Kerepesi temető halottasháza mellett fekvő üres parcellán a római katolikus egyház szertartása szerint. A két repülő díszsírhelyet kapott a fővárostól. A közönség elhelyezése és a rend fentartása érdekében a kiadott gyászjelentéseket a beszentelésen megjelenni kívánók igazolványként vigyék magukkal. Úgy tervezték, hogy a nagyközönség már ma, szerdán délután megtekintheti a hősi halottak ravatalát, ezt az elgondolást azonban nem lehetett megvalósítani. A Magyar Aero Szövetség gyászjelentést adott ki Kaszala haláláról. Az engesztelő miseáldozatot pénteken délelőtt 9 órakor mutatják be a Ferenciek templomában. Gazdasági blokád Japán ellen London, szeptember 7. A Times jelenti Sanghaiból. Hetven helyi kereskedelmi cég, amelyeknek Sanghai legtöbb kínai üzletének tulajdonosa tagjai közé tartozik, tegnap délelőtt kiáltványt tett közzé, amelyben gazdasági blokádot hirdet Japán ellen és felszólítja az egész nemzetet, hogy abban részt vegyen. _______ Román hadgyakorlatok Bukarest, szeptember 7. A haditengerészet ezévi gyakorlatait október 26-ától Galacban és Brailában tartják. A hadgyakorlatokon a király is részt vesz. Nagy Őszi Lakberendezési Vásár u..o ■'.ix.w*-Txzr?^ — a% Országos l€ézmfiIvesip«aB'i S€5áliíftas.m Aranykoszorús mesterverseny. — Iparos sorsjáték ♦ Iparcsarnok — Belépődíj 60 fillér A Egész nap nyitva