Magyarország, 1932. november (39. évfolyam, 246-269. szám)

1932-11-03 / 246. szám

1932. november 3. csütörtök Az ellentétek vonzzák egymást A két amerikai elnökjelölt: Tisztelt választó­polgárok! A mi programunk merőben ellentéte ellenfelünk pro­gramjának! _______ Gömbös miniszterelnök Rómába készül (A Magyarország tudósítójából.) Gömbös Gyula miniszterelnök Rómá­ba készül Mussolini látogatására. — Utazásom időpontját — mondotta ma délelőtt a miniszterelnök — végle­gesen még nem állapítottam meg. Politikai körök értesülése szerint a látogatás november második felében várható. Kizárólag udvariassági láto­gatásról van szó. A római Tribuna értesülése szerint a találkozás november 15-én lesz. Az olasz külügyminisztérium államtit­kára fogja viszonozni Budapesten a miniszterelnök római látogatását. A főváros sürgeti az államkincstárt, fizesse meg adósságait (A Magyarország tudósítójától.) Az államkincstár különböző címeken évek óta nagy összegekkel tartozik a fővá­rosnak. Az állam tartozásainak ren­dezése céljából a város öttagú bizott­ságot küldött ki, melynek Wolff Ká­roly, Kozma Jenő, Rassay Károly, Friedrich István és Peyer Károly a tagjai. Több ülés volt már, a bizottság azonban nem tudott megállapodni az államkincstár képviselőivel Pénteken délelőtt féltizenkettőkor ismét összeül az ötös bizottság. Csak választási költségek címén több mint félmillió pengővel tartozik az állam­­kincstár a fővárosnak, ezenkívül­­te­kintélyes követelése van a fővárosnak az államtól kórházi ápolási díjak, kli­nikai költségek címén. Egész csomó állami üzem és intézmény hosszabb idő óta nem fizeti a gáz-, villany- és vízdíjakat, a főváros az egyes állami utak fentartási költségeit is előlegez­te de hiába sürgette ezeknek a kiadá­soknak a megtérítését. Törvényes köte­lezettségek nélkül a főváros számos iskolát tart fenn, melyekre évente mintegy 5—6 millió pengő költ. A főváros évek óta hiába sürgette a tartozások kiegyenlítését, a sürge­tés mindezideig eredménytelen ma­radt. Értesülésünk szerint az ötös bi­zottság most már a legerélyesebben megsürgeti a kérdés végleges rende­zését Tekintettel arra, hogy a város­nak is fennállanak némi tartozásai az állammal szemben, ezeket kompen­­zálni fogják az állam tartozásaival. BillLapzsissa először Róva­­ Szálloda Éttermében minden délután ötórai teánál és esténként Jan Patrik Hoffmann a Hamburgi Troeadero utólérhetetlen jazz-zenekara vendégszerepei Tánc! Asztalrendelés: telefon 454-00 A Kis Royal Budán egész télen át nyitva Pertis Jenit cigányzenekara muzsikál MAGYARORSZÁG A kormányzó és Kemal pasa táviratváltása A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó Kemal pasa köztársa­sági elnöknek a török nemzeti ünnep alkalmából szerencsekívánatait fejez­te ki, amelyre Kemal pasa a követ­kező távirattal válaszolt: »Főméltóságodnak Törökország nemzeti ünnepe alkalmából hozzám intézett rendkívül jóleső szerencsekí­­vánataiért legmelegebb köszönetemet fejezem ki. Kérem, fogadja úgy a magam, valamint az egész török nép nevében Főméltóságod személyes bol­dogságára, valamint a testvér magyar nemzet felvirágzására irányuló leg­őszintébb jókívánságaimat. Élénk örömmel állapítom meg, hogy a két ország közti barátság napról-napra megerősödik.«_______ Adományok a kormányzónő segélyakciójára Horthy Miklósné nyomorenyhítő akciójára október 20-én a következő pénzadományok érkeztek: Weiss Fülöp, a Pesti Magyar Ke­reskedelmi Bank elnöke 2000 pengő, Miklós Andor főszerkesztő, Fórum Filmszínház 1000—1000 pengő, Az Est 500 pengő, Pesti Napló és Magyar­­ország 250—250 pengő. Október 31-én a­­következő pénz- és természetbeni adományok érkeztek: Vida Jenő felsőházi tag, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. alelnök­­vezérigazgatój és feleség­e, Chorin Ferenc felsőházi tag, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. elnök-vezérigazga­­tója 2000—2000 pennő. Természetbeni adományok: József főherceg tábornagy k-­f vágón tűzifa, Magyar Általános Kőszénbánya Rt. 3000 méter mázsa tatai brikett Mada­rász Imre, a Soproni Selyemipar Rt. vezérigazgatója 2000 darab nyakken­dő, báró Abele Egonná Ikonzul felé­­ séig­ egy csomag használt ruhanemű.Ne csak tisztítsa, hanem vádié és erősítse is fogait! Az orvostudomány megállapítása, hogy a fogak és foghús kifejlődéséhez és egészségének fenntartásához vitaminok szükségesek. Az OVERALL VITAMINOS FOGKRÉM magas aktivitású vitamintartalmánál fogva biztosítja a fogaR és f­oghús épségét, gátolja a fogaR szuvasodását, romlását és a foghúsba felszívódva, megakadályozza a foghús fellazulását, duzzadását és vérzékenységét. Az OVERALL VITAMINOS FOGKRÉM a fogkövet feloldja és eltávolítja, a szájüreget fertőtleníti. SS fillér, 1 pengő Viharok a budapesti kártyás világban A klubalkalmazottak hajnali gyűlésükön tiltakoztak a délelőtti játék ellen — Mozgalmas élet az Artista Egyesületben — Cinkelt kártyák egy kaszinóban (A Magyarország tudósítójától.) A pénztelenség a kártyaklubok forgal­mát is erősen csökkentette, azért a játékrendezők már hosszabb ideje el­határozták, hogy az üzleti lehetőség emelésére délelőtt is bevezetik a kár­tyajátékot. A pesti kártyaklubok leg­többjében az utóbbi időben rendsze­resen folyt délelőttönként a játék és mondani sem kell talán, hogy­ fog­lalkozásnélküli emberek gyűltek ösz­­s­ze leginkább a kártyaasztalok mel­lett és így nem a legépületesebb lát­ványt nyújtotta a pesti kátyaklub játékszobvája. Szervezkednek a krupiék Köztudomású, hogy Budapesten a ASTORIA felső teremben csütörtöktől kezdve minden este MOCSÁNYI­LAKOS a rádió népszerű zenehumoristái szórakoztatják a közönséget TÁNC klubok a rendőrség ellenőrzése alatt állanak és­­ különösen azok, amelyek nem első- vagy másodrangúak. A rendőrségi ellenőrzés azonban csak a régi keretek között mozgott, csak a késő délutáni és az esti órákban je­lentek meg a klubokban a detektívek. Amit a rendőrség nem tudott meg, arra most a játékklubok alkalmazot­tai hívják fel a figyelmet. A krupiék és zsetonosok nem bírják el a súlyos munkamegterhelést és ezért elhatá­rozták, hogy szervezkednek érdekeik megvédése céljából. Most hétfőn az összes pesti játék­klubok vezetői és alkalmazottai leve­let kaptak, amely a következőkép hangzik: Budapest, 1932 október 31. Nagyságos................... t­a­n­árnak Budapest. Tisztelettel értesítjük, hogy a klubok játékszobavezetői ma, hétfőn éjjel fél há­rom órakor, az Oktogon kávéház (And­­rássy út és Körút sarok) különtermében közös érdekeik megvédése céljából meg­beszélést tartanak. Miután valamennyiünk érdeke, hogy ezen a megbeszélésen minden klub játék­­szobavezetője jelen legyen, feltétlen vár­juk szíves megjelenését. Teljes tisztelettel: Az előkészítő bizottság.­ Tárgy: A délelőtti játék megszüntetése, szabálytalanságok kiküszöbölése, stb. A játékszobavezetők és kártyaalkal­mazottak a meghívás alapján majd­nem kivétel nélkül megjelentek, ezen a különös szervezkedő gyűlésen. A megbeszélés igen izgatott hangulat­ban folyt le és élénk kifakadások hangzottak a kártya­vállalkozók, illető 3 JOBBAT SZÍV— ÉS 1°| fftj£ KEVESEBBET KÖLIS ![ ff JLBifli Ikii papírt sodor Vagy TÖLT!

Next