Magyarország, 1933. március (40. évfolyam, 49-73. szám)
1933-03-28 / 70. szám
8 MAGYARORSZÁG 1933. március 28. kedd II (2) MÁSODIK FEJEZET. New Yorkban 5. Kikötő, New York kikötője. 1834. Itt szállnak partra az óvilág összes hajótöröttei. A megfeneklettek, a szerencsétlenek, az elégedetlenek. A szabad embereik, akik nem tudnak meghódolni. A boldogtalanok, akiket üldöz a ballsors, a vakmerők, akik mindent egy lapra tettek fel, a romantikusok, akiket felkavart egy regényes szenvedély. Itt vannak az első német szocialisták, az első orosz misztikusok. A politikai bölcselkedők, akik után Európa rendőrei nyomoznak, akiket a reakció üldöz. Itt vannak a kisiparosok, a kialakulóban lévő nagyipar első áldozatai. Ezenkívül: francia falanszteristák, olasz carbonarik, Szent Mártonnak, az ismeretlen filozófusinak utolsó tanítványai és a skótok. Nemes szellemek, zavaros koponyák. Calabriai banditák, görög hazafiak, ír és skandináv parasztok. A napóleoni háborúk és a diplomáciai kongresszusok áldozatai. Karlisták, lengyelek, magyar lázadók. 1830 összes forradalmainak »felvilágosult«-jai és az utolsó liberálisok, akik elhagyták hazájukat, hogy a nagy Köztársaság polgárai legyenek. Minden nemzetbeli munkások, katonák, kereskedők, bankárok még délamerikaiak is Bolivár segítőtársai. A francia forradalom és a függetlenség kikiáltása óta szakadatlanul növekvő, fejlődő New York kikötőit még soha sem árasztották el ilyen tömegben a bevándorlók. Éjjel-nappal érkeznek hajóik és minden hajón, minden emberrakományban a kalandorok erős fajának legalább egy képviselője akad. Johannn August Suter július 7-én, egy keddi napon szállt a partra. A parton fogadalmat tett. A hajóról a szárazföldre ugrik, félrelöki a milícia katonáit, egyetlen pillantással felméri és magába öleli a mérhetetlen tengeri horizontot, kinyit és egy húzásra kiürít egy rajnai borospalackot, aztán visszadobja az üveget egy bermudai hajó néger legénysége közé. Harsányan felnevet, aztán futólépésben indul az ismeretlen nagyváros szíve felé, mintha sürgős dolga volna mintha várná valaki. Nyüzsgő csapszék a külvárosban 6. _Nézze öregem, — mondta Johann August Suternek első amerikai főnöke, Paul Haberposch — remek állást ajánlok magának. Dolgoznia alig kell, kap tőlem lakást, ellátást, még ruhát is. Nincs más feladata, minthogy összebarátkozzon a partraszálló ízekkel. Ezeknek a fickóknak úgyis eljár a szájuk, könnyű lesz kivenni belőlük, hogy mi van a batyujukban. Hogy megkönnyítsem a munkáját, adok magának egy bicskát. Látja ezt a rugót? Ha megnyomja, kibújik a pengéből három kis acélkarom. Saját találmányom. Amíg az ír politikai helyzetről diskurál a fickókkal, ezzel a kis késsel alaposan utánanézhet, hogy nincs-e dupla feneke a batyujuknak és hogy aranyat rejtegetnek, vagy csak ólmot. Csak azt ajánlom, hogy aztán soha többé az életben ne kerüljön össze egy-egy ilyen írrel. Suter nem sokáig maradt Haberposchnál, a vén kalóznál. Sűrűn változtatott mesterséget. Egy ideig kifutó, csomagoló és könyvelő volt Hagelstroemnél, a svéd gyufa feltalálójánál. Őt is otthagyta, egyre jobban eltávolodott a kikötő környékétől. Befelé nyomult a város szívébe. Dolgozik kárpitosműhelyben, drogériában, hentesüzletben, összeáll egy románnal, ponyvaregényeket árul. Lóápolónak áll be egy cirkuszba. Egyii héten kovács, másik héten fogorvos, aztán szalmafonással foglalkozik. Aranyozott kocsiban »Jericho rózsáját árulja, nőiszabó-műhelyt nyit, fűrésztelepen dolgozik, bokszmeccsen legyőz egy néger óriást, amiért száz guinea készpénzt és egy rabszolgát nyer, matematikát tanít a missziós atyáknál, megtanul angolul, franciául, magyarul, portugálul, a louisianai négerek nyelvén, szluindiánul, comanche-ul, spanyolul és megtanulja az amerikai slang-et. Lassan, határozottan nyomul folyton nyugat felé. Már a város szélén van, átkel a folyón, eljut a nyugati külvárosba, ahol kis kocsmát nyit. Fordhami csapszékének vendégei főleg nyersbeszédű fuvarosok, akik iddogálás közben elmondják egymásnak a kontinens belsejéből érkező ezer pletykát és hírt. Időről-időre egy-egy magános, hallgatag ivó jelenik meg Suter kocsmájában: Edgar Allan Poe, a költő. Két évet töltött Suter New Yorkban. Ez alatt az idő alatt mindent látott, mindent hallott, mindent megtanult és mélyen bevésett emlékezetébe. Tökéletesen ismeri New Yorkot, a régi, holland nevű kis utcákat, a nagy új útvonalakat, melyeket most jelölnek ki és kezdenek számozni. Tudja, hogy milyen környéken milyen üzleteket kötnek, ismeri a város rohamosan növekvő vagyonának alapját. A newyorkiak pontosan számontartják a középnyugat nagy füves preriin lassan haladó szekérkaravánok útját. Suter tudja, hogy milyen körökben készülnek az újabb hódítások és expedíciók tervei, amelyekről még a kormány sem tud. Annyi whyskit, pálinkát, bramdyt, gint, rumot, caninhát, pulquet és aguardientet ivott meg a kontinens belsejéből visszatérő utasokkal, hogy végül egészen tökéletes értesülései vannak a legendás nyugati vidékről. Több útiterv van készen a fejében, különféle aranybányákról vannak értesülései, többször fektet be pénzt különböző távoli expedíciók finanszírozásába. Tudja, kik azok a zsidók, akiktől pénzt lehet kapni és kik azok a köztisztviselők, akiket meg lehet vásárolni. Munkához lát. Eleinte csak nagyon óvatosan. Német kereskedők útitársává szegődik, akik Saint Louis, Missouri állam székhelye felé indulnak. 7. ’ Missouri állam akkora, mint fél Franciaország. Egyetlen közlekedési útja az óriási Mississippi-folyam. Több folyó torkollik ebbe, elsősorban a Missouri, melynek félelmes vizein 1800 mérföldnnyire haladnak felfelé a nagy kerekes gőzhajók és amelynek vize olyan tiszta, hogy még 18 mérföldnyire a torkolattól is meg lehet különböztetni a Mississippi zavaros, sárgás, agyagos vizétől. Ezután következik a hasonlóképpen fontos és tisztavízű Ohio, a »szép folyó«. Erdőszegélyezte alacsony partok között méltóságteljesen folynak e fenséges folyók egymás felé. A keleti és déli államok egyre szaporodó és lázasan nyüzsgő lakosságát ez a három hatalmas ütőér hozza kapcsolatba azokkal az ismeretlen területekkel, amelyek észak és nyugat felé a végtelenbe nyúlnak. Évenként több mint 00 gőzhajó köt ki Saint Louisban. Valamivel az állam székhelye fölött, a Missouri és Mississippi egyesülési területének termékeny háromszögében, Saint-Charlesben, vásárol földet és telepedik le Johann August Suter. Szép, termékeny vidék. Kukoricában, gyapotban, dohányban, északi részében pedig búzában bővelkedik. Ezek a termények a folyón úsznak le a forró éghajlatú államokba, ahol hetenként osztják ki őket a cukornádültetvényeken dolgozó négereknek. Jó üzlet ez. Sutert ebben a nagy átmeneti forgalomban főleg azoknak az utasoknak beszélgetése érdekli, akik a folyókon közlekednek. Háza mindenki számára nyitva áll, asztalához mindenki leülhet. Fegyveres néger rabszolgáival megrakott bárka fogadja az érkező hajókat és az ő kikötőjébe vezeti őket. Az utasok olyan szívélyes fogadtatást találnak nála, hogy háza sohasem üres. Vendégei kalandorok, telepesek, zsákmánnyal megrakott prémvadászok, boldogtalan zátonyra futottak, akik örülnek, hogy kipihenhetik nála fáradalmaikat, szerencsevadászok, fantaszták, akik lázas szemmel, titokzatos arccal hajszolnak ismeretlen célokat. A fáradhatatlan Suter mindenkit fejedelmien megvendégel és éjszakákon át beszélget velük, kérdezgeti őket olthatatlan kíváncsisággal. Mindent, amit tőlük hall, gondosan lemér, osztályoz és elraktároz agyában. Mindent megjegyez, nem felejt el egyetlen személy-, folyó-, hegy- vagy városnevet sem és még az ilyen helymegjelöléseket is megjegyzi: Száraz Fa, Három Szarv, Rossz Gázló. M i van a Sziklás Hegyek mögött Az összes utasok, a hazugok, a fecsegők, a nagyzolók, de még a hallgatagok is mind egyetlen hatalmas szót említenek, amely mérhetetlen perspektívát ad elbeszéléseiknek. A szószátyárok, a harsányak és a csendesek, a vadászok, a banditák, a csempészek, a telepesek, a prémvadászok mind, mind a Nyugatról beszélnek, csak a Nyugatról. Nyugat! Rejtelmes szó. Mit jelent a Nyugat? Suter ezt tudja a Nyugatról, a Mississippi völgyétől kezdve az óriási hegyekig, sőt még azokon túl is, meszszire, nagyon messzire terjednek a végtelen termőföldek és a végtelensteppék. A preri. A tenger hullámai módjára szakadatlanul áramló megszámlálhatatlan indiántörzsek és nagy bölénycsordák hazája. De mi van e végtelen síkságok után? Indiánok egy csodálatos országról beszélnek, ahol aranyból vannak a városok és a nőknek csak egy mellük van. Még az északról érkező prémvadászok is hallottak beszélni erről a csodálatos nyugati országról, ahol még a fákon is arany- és ezüstgyümölcsök lógnak. Mi lehet ott Nyugaton? Mért indul annyi ember oda és mért nem tér onnét soha senki vissza? Egy részeiket megölik az indiánok. De mi történik azokkal, akik túljutnak az indiánok vidékén. Egy részük szomjanhal. De mi történik azokkal, akik szerencsésen keresztüljutnak a sivatagon? Nagy hegyek állják útjukat. De mi történik azokkal, akik megmásiszák a bérceket? Hová jutnak? Mit látnak? Mi az oka, hogy sok vendége, amikor távozik tőle, úgy tesz, mintha észak felé indulna, de amint egyedül marad, rögtön elkanyarodik nyugat felé. A legtöbb utas Santasé, a Sziklás Hegységben lévő mexikói gyarmat felé igyekszik, de ezek egyszerű kereskedők, akiket a könnyű kereseti lehetőség vonz és akiket nem érdekel az, hogy mi van ezen a vidéken túl. (Folytatása következik.) Indián őrszemek