Magyarország, 1933. március (40. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-28 / 70. szám

8 MAGYARORSZÁG 1933. március 28. kedd II (2) MÁSODIK FEJEZET. New Yorkban 5. Kikötő, New York kikötője. 1834. Itt szállnak partra az óvilág összes hajótöröttei. A megfeneklettek, a sze­rencsétlenek, az elégedetlenek. A sza­bad embereik, akik nem tudnak meg­hódolni. A boldogtalanok, akiket ül­döz a ballsors, a vakmerők, akik min­dent egy lapra tettek fel, a romanti­kusok, akiket felkavart egy regényes szenvedély. Itt vannak az első német szocialisták, az első orosz misztiku­sok. A politikai bölcselk­ed­ők, akik után Európa rendőrei nyomoznak, akiket a reakció üldöz. Itt vannak a kisiparosok, a kialakulóban lévő nagyipar első áldozatai. Ezenkívül: francia falanszteristák, olasz carbo­­narik, Szent Mártonnak, az ismeret­len filozófusinak utolsó tanítványai és a skótok. Nemes szellemek, zavaros koponyák. Calabriai banditák, görög hazafiak, ír és skandináv­ parasztok. A napóleoni háborúk és a diplomá­ciai kongresszusok áldozatai. Karlis­ták, lengye­lek, magyar lázadók. 1830 összes forradalmainak »felvilágo­­sult«-jai és az utolsó liberálisok, akik elhagyták hazáju­kat, hogy a nagy Köztársaság polgárai legyenek. Min­den nemzetbeli munkások, katonák, kereskedők, bankárok még délameri­kaiak is Bolivár segítőtársai. A fran­cia forradalom és a függetlenség ki­kiáltása óta szakadatlanul növekvő, fejlődő New York kikötőit még soha sem árasztották el i­lyen tömegben a bevándorlók. Éjjel-nappal érkeznek hajóik és minden hajón, minden em­­berrakományban a kalandorok erős fajának legalább egy képviselője akad. Johannn August Suter július 7-én, egy keddi napon szállt a partra. A parton fogadalmat tett. A hajóról a szárazföldre ugrik, félrelöki a milícia katonáit, egyetlen pillantással fel­méri és magába öleli a mérhetetlen tengeri horizontot, kinyit és egy hú­zásra kiürít egy rajnai borospalac­kot, aztán visszadobja az üveget egy bermudai hajó néger legénysége közé. Harsányan felnevet, aztán futó­lépésben indul az ismeretlen nagyvá­ros szíve felé, mintha sürgős dolga volna mintha várná valaki. Nyüzsgő csapszék a külvárosban 6. _Nézze öregem, — mondta Johann August Suternek első amerikai fő­nöke, Paul Haberposch — remek ál­lást ajánlok magának. Dolgoznia alig kell, kap tőlem lakást, ellátást, még ruhát is. Nincs más feladata, mint­hogy összebarátkozzon a partraszálló ízekkel. Ezeknek a fickóknak úgyis eljár a szájuk, könnyű lesz kivenni belőlük, hogy mi van a batyujukban. Hogy megkönnyítsem a munkáját, adok magának egy bicskát. Látja ezt a rugót? Ha megnyomja, kibújik a pengéből három kis acélkarom. Saját találmányom. Amíg az ír politikai helyzetről diskurál a fickókkal, ezzel a kis késsel alaposan utánanézhet, hogy nincs-e dupla feneke a batyu­juknak és hogy aranyat rejtegetnek, vagy csak ólmot. Csak azt ajánlom, hogy aztán soha többé az életben ne kerüljön össze egy-egy ilyen írrel. Suter nem sokáig maradt Haber­­poschnál, a vén kalóznál. Sűrűn vál­toztatott mesterséget. Egy ideig ki­futó, csomagoló és könyvelő volt Ha­­gelstroemnél, a svéd gyufa feltaláló­jánál. Őt is otthagyta, egyre jobban eltávolodott a kikötő környékétől. Befelé nyomult a város szívébe. Dol­gozik kárpitosműhelyben, drogériá­ban, hentesüzletben, összeáll egy ro­­mánnal, ponyvaregényeket árul. Ló­ápolónak áll be egy cirkuszba. Egyii­ héten kovács, másik héten fogorvos, aztán szalmafonással foglalkozik. Aranyozott kocsiban »Jericho rózsá­ját árulja, nőiszabó-műhelyt nyit, fűrésztelepen dolgozik, bokszmeccsen legyőz egy néger óriást, amiért száz guinea készpénzt és egy rabszolgát nyer, matematikát tanít a missziós atyáknál, megtanul angolul, fran­ciául, magyarul, portugálul, a louisia­­nai négerek nyelvén, szluindiánul, comanche-ul, spanyolul és megtanul­ja az amerikai slang-et. Lassan, ha­tározottan nyomul folyton nyugat felé. Már a város szélén van, átkel a folyón, eljut a nyugati külvárosba, ahol kis kocsmát nyit. Fordhami csap­székének vendégei főleg nyersbeszédű fuvarosok, akik iddogálás közben el­mondják egymásnak a kontinens bel­sejéből érkező ezer pletykát és hírt. Időről-időre egy-egy magános, hall­gatag ivó jelenik meg Suter kocsmá­jában: Edgar Allan Poe, a költő. Két évet töltött Suter New Yorkban. Ez alatt az idő alatt mindent látott, mindent hallott, mindent megtanult és mélyen bevésett emlékezetébe. Tö­kéletesen ismeri New Yorkot, a régi, holland nevű kis utcákat, a nagy új útvonalakat, melyeket most jelölnek ki és kezdenek számozni. Tudja, hogy milyen környéken milyen üzleteket kötnek, ismeri a város rohamosan növekvő vagyonának alapját. A new­­yorkiak pontosan számontartják a középnyugat nagy füves preriin las­san haladó szekérkaravánok útját. Suter tudja, hogy milyen körökben készülnek az újabb hódítások és ex­pedíciók tervei, amelyekről még a kormány sem tud. Annyi whyskit, pálinkát, bramdyt, gint, rumot, ca­­­ninhát, pulquet és aguardientet ivott meg a kontinens belsejéből visszatérő utasokkal, hogy végül egészen töké­letes értesülései vannak a legendás nyugati vidékről. Több útiterv van készen a fejében, különféle arany­bányákról vannak értesülései, több­ször fektet be pénzt különböző távoli expedíciók finanszírozásába. Tudja, kik azok a zsidók, akiktől pénzt le­het kapni és kik azok a köztisztvise­lők, akiket meg lehet vásárolni. Munkához lát. Eleinte csak nagyon óvatosan. Német kereskedők útitársává sze­gődik, akik Saint Louis, Missouri ál­lam székhelye felé indulnak. 7. ’ Missouri állam akkora, mint fél Franciaország. Egyetlen közlekedési útja az óriási Mississippi-folyam. Több folyó torkollik ebbe, elsősorban a Missouri, melynek félelmes vizein 1800 mérföldnnyire haladnak felfelé a nagy kerekes gőzhajók és amelynek vize olyan tiszta, hogy még 18 mér­­földnyire a torkolattól is meg lehet különböztetni a Mississippi zavaros, sárgás, agyagos vizétől. Ezután kö­vetkezik a hasonlóképpen fontos és tisztavízű O­hio, a »szép folyó«. Erdő­szegélyezte alacsony partok között méltóságteljesen folynak e fenséges folyók egymás felé. A keleti és déli államok egyre szaporodó és lázasan nyüzsgő lakosságát ez a három hatal­mas ütőér hozza kapcsolatba azokkal az ismeretlen területekkel, amelyek észak és nyugat felé a végtelenbe nyúlnak. Évenként több mint 00 gőz­hajó köt ki Saint Louisban. Valamivel az állam székhelye fö­lött, a Missouri és Mississippi egye­sülési területének termékeny három­szögében, Saint-Charlesben, vásárol földet és telepedik le Johann August Suter. Szép, termékeny vidék. Kukoricá­ban, gyapotban, dohányban, északi részében pedig búzában bővelkedik. Ezek a termények a folyón úsznak le a forró éghajlatú államokba, ahol hetenként osztják ki őket a cukor­nádültetvényeken dolgozó négerek­nek. Jó üzlet ez. Sutert ebben a nagy átmeneti for­galomban főleg azoknak az utasok­nak beszélgetése érdekli, akik a fo­lyókon közlekednek. Háza mindenki számára nyitva áll, asztalához min­denki leülhet. Fegyveres néger rab­szolgáival megrakott bárka fogadja az érkező hajókat és az ő kikötőjébe vezeti őket. Az utasok olyan szívé­lyes fogadtatást találnak nála, hogy háza sohasem üres. Vendégei kalan­dorok, telepesek, zsákmánnyal meg­rakott prémvadászok, boldogtalan zátonyra futottak, akik örülnek, hogy kipihenhetik nála fáradalmaikat, sze­rencsevadászok, fantaszták, akik lá­zas szemmel, titokzatos arccal haj­szolnak ismeretlen célokat. A fáradhatatlan Suter mindenkit fejedelmien megvendégel és éjszaká­kon át beszélget velük, kérdezgeti őket olthatatlan kíváncsisággal. Min­dent, amit tőlük hall, gondosan le­mér, osztályoz és elraktároz agyában. Mindent megjegyez, nem felejt el egyetlen személy-, folyó-, hegy- vagy városnevet sem és még az ilyen hely­megjelöléseket is megjegyzi: Száraz Fa, Három Szarv, Rossz Gázló. M­ ­i van a Sziklás Hegyek mögött Az összes utasok, a hazugok, a fe­­csegők, a nagyzolók, de még a hall­gatagok is mind egyetlen hatalmas szót említenek, amely mérhetetlen perspektívát ad elbeszéléseiknek. A szószátyárok, a harsányak és a csen­desek, a vadászok, a banditák, a csempészek, a telepesek, a prémvadá­szok mind, mind a Nyugatról beszél­nek, csak a Nyugatról. Nyugat! Rejtelmes szó. Mit jelent a Nyugat? Suter ezt tudja a Nyugatról, a Mis­sissippi völgyétől kezdve az óriási hegyekig, sőt még azokon túl is, mesz­­szire, nagyon messzire terjednek a végtelen termőföldek és a végtelen­­steppék. A preri. A tenger hullámai módjára szakadatlanul áramló meg­számlálhatatlan indiántörzsek és nagy bölénycsordák hazája. De mi van e végtelen síkságok után? Indiánok egy csodálatos országról beszélnek, ahol aranyból vannak a városok és a nőknek csak egy mellük van. Még az északról érkező prém­vadászok is hallottak beszélni erről a csodálatos nyugati országról, ahol még a fákon is arany- és ezüstgyü­­mölcsök lógnak. Mi lehet ott Nyugaton? Mért indul annyi ember oda és mért nem tér on­nét soha senki vissza? Egy részeiket megölik az indiánok. De mi történik azokkal, akik túljutnak az indiánok vidékén. Egy részük szomjanhal. De mi történik azokkal, akik szerencsé­sen keresztüljutnak a sivatagon? Nagy hegyek állják útjukat. De mi történik azokkal, akik megmásiszák a bérceket? Hová jutnak? Mit látnak? Mi az oka, hogy sok vendége, amikor távozik tőle, úgy tesz, mintha észak felé indulna, de amint egyedül ma­rad, rögtön elkanyarodik nyugat felé. A legtöbb utas Santasé, a Sziklás Hegységben lévő mexikói gyarmat felé igyekszik, de ezek egyszerű ke­reskedők, akiket a könnyű kereseti lehetőség vonz és akiket nem érde­kel az, hogy mi van ezen a vidé­ken túl. (Folytatása következik.) Indián őrszemek

Next