Magyarország, 1933. október (40. évfolyam, 223-248. szám)
1933-10-12 / 232. szám
1933. október 12. csütörtök MAGYARORSZÁG Márványszobrot állítanak Klebelsbergnek Budapesten (A Magyarország tudósítójától.) Ma egyéve, hogy Klebelsberg Kunó gróf meghalt. Egy év alatt hihetetlenül megnőtt a nagy magyar kultúrpolitikus alakja, bebizonyult, hogy a magyar közművelődés klasszikus reformere halhatatlan. Életét tovább folytatja intézményeiben. Egy évvel halála után mozgalom indult, hogy márványszoborban örökítsék meg a magyar kultúra nagyvezérének emlékét. Ma este alakul meg József főherceg palotájában a Klebelsberg emlékbizottság, amelynek az a célja, hogy Klebelsberg Kunó grófnak szobrot állítson Budapesten. A magyar kulturlélek hálája bontogatja szárnyát ebben az akcióban, amelynek számára Az Est-lapok a legnagyobb lelkesedéssel nyitják meg hasábjaikat. Mi közelről láttuk Klebelsberg Kunó küzdelmeit, amelyeknek szinte naplószerű feljegyzését őrzik a Pesti Naplóban megjelent cikkei. Egyidejűleg javaslat történt arra nézve is, hogy a Hód uccát, a kultuszminisztérium uccáját Klebelsberg Kunó grófról nevezzék el. Az Est-lapok főszerkesztője, Miklós Andor 1000 pengővel járult hozzá a szoboralaphoz, amelyre eddig a következő adományokat jelentették be Az Est-lanoknál: Magyar Általános Hitelbank . 2000 » Pesti Hazai Első Takarékpénztár .................................. 2000 » Pesti Magyar Kereskedelmi . • • • ...................... 2000 » Miklós Andor...........................tooo » Gömbös és Kánya kedden indul az ankarai útra (A Magyarország tudósítójától.) Gömbos miniszterelnök a jövő hét keddjén Kánya külügyminiszterrel és nagy kísérettel elindul rodostói, ankarai és szófiai útjára. Az előkészületek már minden irányban megtörténtek. Mielőtt Gömbös miniszterelnök és kísérete a török fővárosba menne, Rodostóban résztvesz a Rákóczi-ház felavató ünnepségén. Azok közül a küldöttségek közül, amelyek a rodostói ünnepen résztvesznek, a legújabb elhatározás szerint körülbelül harmincan, képviselők, felsőházi tagok és a TESz vezetői, Ankarába is elmennek, hogy üdvözöljék Musztafa Kemal pasát. ______ Agyongázolt egy kislányt a teherautó (A Magyarország tudósítójától.) Ma délben a Bécsi út 6023. hrsz. alatt levő téglagyár előtt egy teherautó elgázolta Pingiczer József gyári munkás 8 éves Júlia nevű kisleányát. A gázolásról értesítették a mentőket, de mire kiértek, a kisleány meghalt. A főkapitányságról rendőri bizottság ment ki a Bécsi útra, hogy tisztázza a felelősség kérdését. A teherautó sofőrjét előállították a III. ker. rendőrkapitányságra, a kisleány holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe számították. (Gyászrovat.) Nagykéri Craus István Nyitra vármegye ny. főispánja, v. országgyűlési képviselő, F. M. K. E. v. elnöke, a lipót-reni és a vaskoronarend lovagja, a Vöröskereszt Tiszti díszjelvényének tulajdonosa, stb. stb. október 10-én 86 éves korában meghalt Budapesten. ÁW&! SIESSEN MlJOZÁS NÁRNIS SZOMBATON \W 9S Ne feledje el szerencsesorsjegyét azon* ■ gjí nal megvenni vagy levelezőlapon H 81 (telefonon) megrendelni pj &BENKÓ BANK.k Bek Budapest, VI ,W R Andrássy út56 Telefon: 23-5-47. 7 Halálos szerencsétlenség a táti autóversenyen Somariva István szerető motorkerékpárjával egy kilométerkőnek vágódott és azonnal meghalt (A Magyarország tudósítójától.) Halálos szerencsétlenség történt ma délben a táti autóversenyen. Somariva István gépével egy fának rohant és azonnal meghalt. Kevéssel kilenc óra után kezdődött a títi kilométerverseny, amelyen számos német versenyző is starthoz állott. Kitűnő idő kedvezett a versenyeknek, úgyhogy csakhamar négy rekordot döntöttek meg. A német Kohlrausch 750 köbcentiméteres Austin versenykocsiján, továbbá Burggaller 100 literes Bugattijén két-két magyar rekordot állított fel. A többi német versenyzőre, valamint Hartmannra és a magyarok legjobbjaira csak délután került volna sor, tizenkét órakor azonban halálos baleset történt. Egy fiatal szerelő, Somariva István szóló motorkerékpáron állott starthoz a kilométer-versenyen. Somariva az új versenyzők közé tartozott, a guggerhegyi versenyen tűnt fel, ott meg oldalkocsis gépen indult. Alig indult el a starthelyről, az ott álló szakértők nyomban észrevették, hogy valami baja lehet gépének,mert szabálytalanul bukdácsolt, műszóval mondva: »vóblizott”. Delmar Walter nyomban telefonált a kilométeres pálya túlsó végén levő rendezőkhöz, hogy Samarivát intsék le és küldjék vissza, mert kétségtelenül hiba van a gépével, ezért nem engedik meg, hogy a sebességi kilométerversenyen részt vegyen. A gépet vissza is fordították, a fiatal szerelő azonban az utasítás ellenére megint teljes sebességet kapcsolt és 100 km-nél nagyobb gyorsasággal rohant visszafelé az úton. A gép megint »veblizni« kezdett, mint utólag megállapították,55 méteres területen ide-oda ingadozott, azután nekivágódott egy kilométeroszlopnak. A szerencsétlen szerelő meszsze lerepült a gépről, a motorbicikli pedig egy fához vágódott és darabokra törött. A versenyen közreműködő mentőkülönítmény azonnal segítségére sietett, de Somoriva István, aki koponyaalapi törést szenvedett, egy pillanat alatt meghalt. A gyász jeléül azonnal beszüntették a versenyt, a többiek már nem is futottak. Megvizsgálták az összetört gépet és megállapították, hogy a gép villáján a csavarok nem voltak jól megszorítva, ennekkövetkeztében a kormány 8—10 milliméteres kilengést végezhetett. Ez okozta a tragikus balesetet. A külföldi versenyzők egyelőre még Budapesten maradnak, mert valószínű, hogy hétfőn megtartják a kilométerverseny elmaradt részét. Holnap válaszol Sipőcz a Vásárpénztár-bizottság jelentésére Fontos tanácskozások voltak ma az ügyben (A Magyarország tudósítójától.) Csütörtökön délután ül össze a főváros tanácsa, hogy foglalkozzék a Vásárpénztár ügyével. Erre az ülésre kell beterjesztenie a polgármesternek a vizsgálóbizottság jelentésére vonatkozó válaszát. Nagyon kevés idő állt a polgármester rendelkezésére a válasz elkészítéséhez, mert csak szombaton kapta meg az érdekeltektől a vizsgálóbizottság megállapításaira vonatkozó válasziratot. A polgármester azonban alaposan ismeri a Vásárpénztár ügyeit, magával vitte az iratokat Gasteinba és ott is tanulmányozta azokat. A jogi kérdéseket Szemethy Károly tiszti főügyésszel tárgyalta meg, tekintettel azonban arra, hogy a polgármester a maga személyében felelős ezekért a kérdésekért, Szemethy tiszti főügyész munkáját valósággal revízió alá vette, sőt annyira átdolgozta, hogy az egész jelentés az ő munkájának tulajdonítható. A polgármester válasza nem terjedhet ki a jelentés minden egyes részletére, mert ha ilyen alaposan akarna válaszolni a polgármester a jelentésre, akkor legalább 30 napi megfeszített munkára lenne szüksége. A polgármester így is az utóbbi napokat legnagyobb részt lakásán töltötte és még az éjszakai órákban is dolgozott, mert az az álláspontja, hogy legalább a fontosabb kérdésekben feltétlenül megteszi megjegyzéseit a jelentésre a csütörtöki tanácsülésen. Természetesen nem válaszolhat minden egyes kérdésre. A polgármesternek vigyáznia kell arra, hogy minden leírt sor okmányokkal legyen alátámasztva. Huszár Aladár főpolgármester is alaposan foglalkozik a Vásárpénztár ügyével. Ma délelőtt nála járt Ereky Károly, az utolsó igazgatóság elnöke, azután Huszár Aladár főpolgármester Sipőcz polgármesterrel együtt Keresztes-Fischer belügyminisztert látogatta meg és informálta a minisztert a Vásárpénztár vizsgálatának jelenlegi állásáról. ............ , A vizsgálóbizottság különben a ma délutáni közgyűlés alatt értekezletet tart. Ezen megbeszélik az utolsó hét történetét és döntenek jövőbeni állásfoglalásukról. A bizottság meg akarja vizsgálni a jelentésre beérkezett válaszokat, amelyeket az érdekeltek juttattak a polgármesterhez. Borvendég Ferenc és Liber Endre alpolgármester, valamint Beliczay tanácsos, aki a felszámolóbizottság munkáját irányította, gyakran jelent meg a napokban Sipőcz polgármesternél, hogy megbeszélje vele a Vásárpénztár egyes kérdéseit.. Farkas főjegyző, az elnöki ügyosztály vezetője pedig már minden előkészületet megtett, hogy az esetleges fegyelmi eljárás megindulása ne ütközzék alkudólvókba. Huszár Aladár főpolgármester a belügyminiszterrel történt tanácskozás után úgy határozott, hogy bár a Vásárpénztár ügye a törvényhatósági tanácsülés napirendjének utolsó pontjaként szerepel, először a tanács a Vásárpénztár botrányát tárgyalja, mert a polgármester szerint elsősorban ezt a kérdést kell elintézni. Sipőcz Jenő polgármester két órakor újra fogadta Beliczay tanácsjegyzőt és Farkas Ákos főjegyzőt, az elnöki ügyosztály vezetőjét és Borvendég Ferenc, valamint Liber Endre alpolgármesterekkel együtt tanácskozott a holnapi tanácsülésről és a Vásárpénztár kérdésének likvidálásáról. A polgármester jelentését holnap délelőttre elkészíti, azt nyomban sokszorosítják, úgyhogy a tanácstagok már holnap délelőtt kézhez is veszik a polgármester javaslatait. Ravasz szélhámosság egy ellopott és megkerült bunda körül (A Magyarország tudósítóától.) Még a faúlt évben történt, hogy Likmann József Wesselényi utcai szűcsmester betörési kárt jelentett az Első Magyar Biztosítónál, ahol üzlete biztosítva volt. Bejelentése szerint a betörők hat bundát és két szőrmeboát vittek el tőle. A biztosító a kárösszeget ki is fizette. Később jelentkezett a biztosítómár Silber Ferenc és Grün Henrik ügynök. Elmondották, hogy ők tudják, hol vannak az ellopott bundák, nyomra is vezetik a biztosító társaságot, de kérnek 40 százalékot az összegből. A biztosító társaság értesítette a rendőrséget és így sikerült leleplezni az egész bűnszövetkezetet. Megállapították, hogy kiknek adták el a bundákat. A vevők közül Mocsányi Károlyné háztulajdonosnő jóhiszeműen vásárolt, nem tudta, hogy lopott holmit vesz. A bundákat elvették az új tulajdonosoktól és ideiglenes megőrzés céljából átadták a biztosítónak. Nemrégiben volt az ügyben törvényszéki főtárgyalás és a törvényszék ítéletében elrendelte, hogy Mocsolnyinénak szolgáltassák ki a lefoglalt bundát. Ebben az időben az úriasszony Badenben tartózkodott, nem tudott a dologról. Az ítélet után megjelent a biztosítónál Grossmann Béla pincér felesége. Mocsáruliné néven mutatkozott be és kérte, hogy a bundát adják ki neki majd megállapodott a biztosítóval abban, hogy eladja a bundát 1000 pengőért. így is történt ég Grossmanné az 1000 pengőt megkapta. Nemrégiben hazaérkezett Badenből Mocsányiné, megjelent a biztosító társaságnál, kérte a számára visszaítélt bundát és ekkor derült ki a szélhámosság. Grossmann Bélánét letartóztatták. Vele együtt letartóztatásba kerül Grün Henrik ügynök is, aki összejátszott Grossmannéval. Silber Ferenc, a harmadik bűntárs megszökött, ellene körözőlevelet adtak ki. ATUENAEUM detektív és KALANDOR, REGÉNYEI A névmagyarosítás országos mozgalmában községeknek, iskoláknak és magánosoknak is nélkülözhetetlen Dr. Lengyel Zoltán „Magyar Névkönyvé“-nek javított kiadása. Tartalmaz 15.000 kifogástalan magyar nevet. Ara 4 pengő Kapható Az Est könyvesboltjában, Erzsébet köret 1850