Magyarország, 1934. május (41. évfolyam, 97-121. szám)
1934-05-01 / 97. szám
m . hogy nagyon rokonszenvez a nemzeti szocialista mozgalommal, a nemzeti tanács legnagyobb érdeklődése és feltűnő csendje közepette vonult el a kormány padsora előtt és lépett fel a szónoki emelvényre. — A nemzeti blokkba tömörült nagynémet párt nevében — jelentette ki — ünnepélyesen tiltakozom a jelenlegi kormányzat ellen, amely több mint egy év óta az alkotmányon kívül helyezte magát. Tiltakozom a mérhetetlen üldözésnek, az emberiség elvének megsértése, az internáló táborok, a denunciációk és a spicli-rendszer meghonosítása ellen. Pártom nevében — folytatta emelt hangon Foppa — aki papírlapról olvasta fel beszédét — tiltakozom a mai parlamenti ülésellen, amely az alkotmány megszegését jelenti, tiltakozom ez ellen azért is, mert a mai parlamenti ülés alkotmányellenesen lett összehíva és a mai ülés összetétele is teljesen törvénytelen. A nagynémetpárti képviselők nevében tiltakozásomnak adok kifejezést, bár ők nincsenek jelen és csak bennünket kettőnket bíztak meg álláspontjuk képviseletével. Kijelentem, hogy a mai ülés határozatai nem törvények, hanem csupán a keresztényszocialista párt párthatározatai. Az alkotmány megváltoztatása csakis egy teljes parlament részvételével volna lehetséges — mondotta a keresztényszocialisták zajos nevetgélése közben. — Kijelentem, hogy a konkordátum, amelyet a kormány a mai ülés elé terjesztett, nem tekinthető érvényes szerződésnek nemzetközi értelemben. — Hiányzik hozzá az alkotmányszerűség. Erre figyelmeztetem a Vatikánt erről a helyről- A nagynémet párt ismételten közbelépni próbált a kormánynál: tekintsen el a parlament egybehívásától, mert a nagynémetek a mai ülést mint alkotmányszegést kénytelenek lennének megbélyegezni. Kijelentem, hogy Ausztria nemzeti érzelmű lakossága is követeli az autoritatív államot, de az igazság, nem pedig az erőszak alapján- Ma az a helyzet, hogy egy kisebbség vett erőszakot a nemzet óriási többségén. Éppen ezért az alkotmánynak megfelelően indítványozom, hogy az alkotmány megváltoztatását ne a mai parlament, hanem népszavazás döntse el. Utolsó órában apellálok a köztársaság elnökéhez, akinek feladata a parlament határozatát az alkotmány rendelkezése értelmében megerősíteni, hogy a parlament mai határozataihoz tagadja meg a hozzájárulást. Megállapítom, hogy Ausztria függetlenségét sohasem veszélyeztette a német kormány. A német—osztrák viszony •— Megállapítom azt is, hogy az osztrák nemzetgyűlés 1918-ban a háború befejezése és a felbomlás után egyhangúlag elfogadta alkotmányhatározatnak azt a tételt, hogy Német- Ausztria a Német birodalomnak egy része és 1919-ben ugyancsak az osztrák nemzetgyűlés egyhangú tiltakozását jelentette be az ellen, hogy a békekonferencia a saint-germaini békeszerződésben ezt a határozatot megsemmisítette. Az osztrák népnek elidegeníthetetlen joga úgy alakítani viszonyát a német birodalomhoz, amit neki tetszik és ezen a jogon nem változtat az, hogy a német birodalom ma más belső berendezéseket állított fel, mint eddig. A nagynémet párt ünnepélyesen fogadja, hogy továbbra is kitart elvei mellett, továbbra is szerepelni fog a közéletben, igyekezni fog odahatni és megvalósítani azt, amit az önök vezére, — mutat Foppa a keresztényszocialisták felé — Seipel kancellár mondott: Ausztriában nincs megoldás Németország nélkül és minden megoldás elfogadható, amelyben Németország benne van. MAGYARORSZÁG 1934. május 1. kedd Hitvallás az önálló és katolikus Ausztria mellett Azután a keresztényszocialista párt szónoka, Aigner képviselő ment a szónoki emelvényre és kifejtette a kormányzópártok állásfoglalását. A keresztényszocialista párt 50 éven át képviselte azokat az eszméket, amelyeknek alapján ma megszavazza az alkotmány változtatást. Elveihez továbbra is hű marad abban a boldog tudatban, hogy kötelességét teljesíti. A szociáldemokraták üres padsoraira mutatva kijelentette, hogy a szociáldemokrata párt felelőtlenül küzdött elveiért. — Ezzel szemben a mi képviselőnk Dollfuss kancellár élete kockáztatásával szállt síkra elveiért. Aigner képviselő eközben az előtte levő kormánypadsorban ülő Dollfusst mutatott, mire a keresztényszocialista párt óriási, percekig tartó tapsban tört ki. Dollfuss kissé felállott helyéről, könnyedén meghallotta fejét. A karzaton is lelkesen tapsoltak, Aigner képviselő tovább beszélt. — Bejelentem, hogy mindazok ellen, akik Ausztria önállósága ellen harcolnak, a kormány el fog járni állásukra való tekintet nélkül. Ausztria önálló és önállónak is kell maradnia, — mondotta a keresztényszocialista párt lelkes tapsa közben. — Bejelentem, hogy mindent megteszünk azért, hogy a fiatalságot ahoz a kereszthez csatoljuk, amely az új osztrák címerben van. (A keresztényszocialisták ismét hatalmas tapsban törtek ki.) — Ausztria nem enged a katolicizmusból, tradícióiból. Az ország üdvét és jövőjét arra az új osztrák szellemre alapítja, amely a katolicizmus és az osztrák nemzet tradíciói alapján jött létre. Ha az állam eszközei megengedik, akkor az állami iskolák mellett felekezeti iskolákat is be fogunk vezetni és gondoskodunk arról, hogy ezek látogatása kötelező legyen. — Mindez a jó Istentől ered és kérjük azt, hogy vezérünk, aki ez időszerint élünkön áll, isten segítségével továbbra is vezethesse országunkat. Ebben a pillanatban véget ér Ausztria parlamentarizmusa, véget ér egy olyan parlamenti korszak, amely hat évtizeden keresztül vezette Ausztria közügyeit. Óriási teljhatalmat kapnak azok, akik ma arra az útra vezetik a nemzetet, amelyen boldogulását keressük. Köszönjük Dollfuss kancellár személyiségét, személyes bátorságát, személyes képességeit. Arra kérjük, Isten segítségével vezesse tovább a nemzetet. A keresztényszocialista párt szónokát lelkesen megtapsolták. Az elnök bejelentette, hogy a vitát bezárja. „Beláthatatlan teljhatalom44 Most ismét Linsauer, az alkotmányjogi bizottság előadója lépett az emelvényre. Bejelentette, hogy Ausztria történelmének egy nevezetes korszaka, a parlamentarizmus hat évtizedig tartó korszaka véget ér, a parlamentarizmus Ausztria életében ma megszűnik. Beláthatatlan teljhatalmat kapnak azok, akik mi vezetik az országot. Mindent meg fognak tenni, hogy arra az útra vezessék Ausztriát, amelyen boldogulhat. Van egy Führerünk, — mondotta Dollfuss kancellárra mutatva, — aki életét kockára téve vezeti a nemzetet a boldogulás felé. Azt kívánom, hogy ez az óra, amelyben a régi parlament feloszlik, a boldogságot jelentse Ausztria számára és az új idők jobbak legyenek. Megszavazzák az alkotmányt Az elnök szavazásra teszi fel a kérdést s ennél a szavazásnál dől el az osztrák parlament, közélet és alkotmány sorsa. A régi alkotmány szerint lati. 2-2. n nm cíím, ugyanis az alkotmány megváltoztatása csak akkor mondható ki, ha a 165 tagból álló parlamentnek legalább a fele jelen van és a jelenlevő képviselőknek legalább kétharmad része dönt az alkotmány megváltoztatása mellett. Éppen ezért felállt Hampel dr., a nagynémetek ügyvezető alelnöke és azt indítványozta, hogy számlálják meg a képviselőket, vájjon jelen van-e a képviselők fele. Az elnök ekkor elrendelte az összeszámlálást. Megállapítják, hogy gsz szeset 78 képviselő van jelen. Az elnök felteszi a kérdést, hogy elfogadják-e az alkotmány megváltoztatásáról szóló törvényjavaslatot. Mialatt a keresztényszocialista párt, a Heimwehr és a Landbundnak nevezett földmívespárt képviselői háromszor egymás után felállnak és megszavazzák a törvényjavaslatot, a nagynémet párt jelenlevő két tagja Foppa és Hampel ismét szólásra jelentkeztek, az elnök azonban nem ad erre engedélyt. Végül a parlament egyik tisztviselője megy az emelvényre és figyelmezteti az elnököt, hogy a két képviselő beszélni akar, az elnök azonban ezt nem veszi figyelembe, úgyhogy a szavazás alatt, amely valósággal drámai lefolyású, Hampel odakiált az elnökhöz: — Tiltakozunk a szavazás média ellen. A nagynémet párt két elnöke ezután a képviselők gúnyos kiáltozásai közben elhagyta az üléstermet. Most már csak a keresztényszocialista párt, a Heimwolh tagjai és a Landbund két képviselője marad az ülésteremben és háromszor egymásután megszavazzák az új alkotmányt. Ezután Ramek képviselő beceúbeszédet mondott. Megemlékezett a parlamentarizmusról, amelynek utolsó ülése ma folyt le és Isten áldását kérte az új Ausztriára és az új alkotmány alapján újjáépítendő ország boldogulására. Tizenkét óra 40 perckor ért véget az osztrák nemzeti tanács utolsó ülése, amely egyúttal az osztrák parlamentarizmus végét is jelenti. Miklas elnök a helyén marad Az ülés alatt az a hír terjedt el, hogy Miklas Vilmos köztársasági elnök mandátuma 1936 őszéig fog terjedni, úgy amint eredetileg is tervbe vették és a kormány az elnök mandátumát nem óhajtja a lejárat előtt megsemmisíteni, vagy az osztrák állam vezetésében valami változást életbe léptetni. A Magyarország bécsi szerkesztőségének érdeklődésére ezt a hírt a kormányhoz közelálló helyen megerősítették. A parlement ülése alatt a folyosón azt a hírt is terjesztették, hogy a Bandband két képviselője, Kerber dr. tárcanélküli miniszter és Glass dr. államtitkár, tekintettel arra, hogy pártjuk a parlament mai ülésén nem vett részt és ily módon tudtul adta, hogy nem ért egyet a kormány javaslataival, beadta lemondását. Értesülésünk szerint ez a hír igaz, de Dollfuss kijelentette, hogy a lemondásokat nem eszi tudomásul és úgy Kerber, mint Glass megmarad helyén. A szövetségtanács ülése A szövetségtanácsnak nevezett felsőház, amelynek szerepe az osztrák törvényhozás működésében egyszerűen csak a törvényjavaslatok elfogadására, vagy visszautasítására szorítkozik, délután két órakor ült össze Akis bizottsági terejű, amelyet a forradalom után a szövetségtanács céljaira alakítottak át, zsúfolásig megtelt hallgatókkal, elsősorban újságírókkal. A hallgatóság között és főleg az utolsó padsorokban igen sok detektív volt jelen. A szövetségtanács 50 tagja közül tíznek, megsemmisítették a mandátumát, mert szociáldemokraták voltak. . A megmaradt negyven közül 36-an jelentek meg, többnyire Heimweisegyenruhában, többet a különféle önvédelmi alakulatok színes ingeiben. Fél háromkor jelent meg Dollfuss vezetésével a kormány és elfoglalta, a szövetségtanács elnökének pódiuma alatt lévő fekete bőrkarosszékeket. Dollfuss kancellárt az egész szövetségtanács felállással üdvözölte. Dollfuss kedvesen mosolyogva integetett jobbra, balra. A kormány részéről nyolc miniszter jelent meg, köztük Schönburg-Hartenstein hadügyminiszter összes kitüntetéseivel, a Mária Terézia lovagrenddel a mellén, továbbá Neustädter-Stürmer népjóléti miniszter, Heimwehr egyenruhában. Fey alkancellár nem jött el, Hemala bécsi szövetségtanácsos megnyitotta az ülést, bejelentette, hogy pártatlanul , fogja vezetni a tanácskozást. Miután a szövetségtanács ötnegyedéve nem tartott ülést, elnöki bejelentésekre került a sor, mialatt Dollfuss nevetve integetett és köszöntgetett a kis bizottsági terem különböző padsoraiban elhelyezkedett ismerőseinek. A Landbund tiltakozik, a szövetségtanács elfogadja az új alkotmányt Időközben az egyes tartományok részéről a szociáldemokratapárti szövetségtanácsosok helyére kijelölt új szövetségtanácsosok leteszik az esküt■ Az elnök bejelenti, hogy a kormány Új alkotmánytervezetet dolgozott ki, amelyet a szövetségtanács elé bocsát A szövetségtanács az új alkotmány tervezetét az alkotmányjogi bizottság elé bocsátja, amely az alkotmány megbeszélése céljából azonnal ülést tart. A szövetségtanács ülését háromnegyed háromkor félórára felfüggesztik. Egynegyed négykor ismét megkezdődik az ülés. A szövetségtanács alkotmányjogi bizottságának előadója bejelenti, hogy a bizottságnak nincs kifogása az új alkotmány életbeléptetése ellen. A Landbund nevében Fellsinger kisgazdapárti szövetségtanácsos deklarációt olvas fel, amelyben a kisgazdapárt bejelenti, hogy az új alkotmány életbeléptetésének a módját törvénytelennek tartja, tiltakozik ellene. A kisgazdapártnak a szövetségtanácsban jelenlévő tagja azután eltávozik és az ottmaradó szövetségtanácsosok, vagyis a szövetségtanács túlnyomó része, amely keresztényszocialista - és Halmwehr-szövetségtagokból áll, az új alkotmány tervezetét egyhangúlag elfogadja. Az új alkotmányt ezzel az osztrák parlament felsőháza is elfogadta és az alkotmány proklamálásának most már semmi sem áll útjában. Az újosztrák alkotmányt kedden, május 1-én fogja az osztrák kormány ünnepélyesen proklamálni. A szövetségtanács ülése Dollfuss kancellárnak és minisztereinek teljes ünneplése közben ért véget. „Szíve titkát a sírba akarta vinni két lány (A Magyarország tudósítójától.) — Közös elhatározással megyünk a halálba, szivünk titkát a sírba visszük, — írta búcsúlevelében két szerelmes cselédleány: Tóth Mária és Lámboki Ida. Azután kinyitották a gázcsapot, Gerő Andor parkervállalkozó Rottenbiller utca 12. számi házban lévő lakásának konyhájában és várták a halált. Ehelyett azonban a vállalkozó egyik hozzátartozója érkezett meg, felfigyelt a konyhából kiáramló gázszagra, felfedezte a szerelmes cselédlányok öngyilkossági kísérletét, telefonált a mentőkért s azok Tóth Máriát és Lámboki Idát a Rókusba vitték. Szivük titkát tehát nem vitték a sírba. A főkapitányság életvédelmi osztályán a közeli órákban feltárul a titok. Mert az életunt cselédlányokat még ma elbocsátják a Rókusból. Eltemették Kemény Pál bérét Kolozsvár, április 80. Az itteni református teológiai akadémia főgondnoka, Kemény Fál báró, életének hatvannyolcadik évében, rövid szenvedés után meghalt. Nagy önfeláldozással, a felelősségvállalás maximumával állott helyt a sok bajjal küzdő magyar teológia élén és hősi létekkel hordozta az erdélyi magyarnak manapság olyan gyakran kijáró megpróbáltatásokat. Malomfalván temették el.