Magyarország, 1936. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-03 / 2. szám

MAGYARORSZÁG Keresztes-Fischer a P. K. elnöke Hír szerint legilletékesebb hely már döntött (A­­Magyarország tudósítójától.) A Pénzintézeti Központ elnöki tiszt­ségének betöltése rövidesen megtörté­nik. A Magyarország munkatársának értesülése szerint, a különböző kombi­nációk közül ma már egyedül Keresz­tes-Fischer Ferenc tótt belügyminisz­ter nevét emlegetik komolyan. Politikai körökben Keresztes-Fischer Ferencnek a P. K. elnökévé való kine­vezését a közelmúlt napokban már be­fejezett ténynek tekintették. Keresz­tes-Fischer Ferenc a belügyminiszteri székből való távozása után jogügyi tanácsadója volt a Nemzeti Banknak és így kinevezése közgazdasági és pénzügyi körökben egyáltalában nem meglepetés. A déli órákban elterjedt hírek sze­rint Keresztes-Fischer Ferenc volt bel­ügyminiszternek a P. K. elnökévé való kinevezése ügyében legilletékesebb he­lyen már meg is történt a döntés■ Ke­resztes-Fischer hétfőn volt Gömbös Gyula miniszterelnöknél, aki már elő­zőleg tanácskozott Fabinyi Tihamér pénzügyminiszterrel is. Keresztes- Fischer Ferenc kinevezése a legköze­lebb megtörténik. ismét vér folyt Kairóban Tárgyalás Egyiptom alkotmányáról Kairó, január 2. (Reuters) Az Azhar-egyetem több­ezer hallgatója újból nagy tüntetést rendezett. A tüntetők összetűztek a rendőrökkel. Nyolc rendőr megsebe­sült. Az összetűzés során az egyik diákot súlyos sérülés érte. Kívüle még több diák sebesült meg a rend­őrök golyóitól. Kairó, január 2. Mintegy kétezer diák zárt menet­ben sorakozva vonult végig a város főbb útvonalain és mindenütt zajosan tüntetett. A diákok Egyiptom függet­lenségének visszaállítását követelték. Követelték továbbá, hogy Eden adjon határozott választ arra a javaslatra, amely sürgeti az angol-egyiptomi szerződés életbeléptetését. A gázéin­­ egyetem csaknem vala­mennyi diákja zárt menetben vonul Kairó felé. Kairóból nagy rendőri készültséget küldtek a felvonuló diá­kok elé. London, január 2. A Daily Herald diplomáciai tudósí­tójának értesülése szerint január vé­gén megkezdődnek a tárgyalások az új angol-egyiptomi szerződés megkö­tése céljából. Az előzetes tárgyaláso­kat Kairóban, a tárgyalások tulaj­donképpeni részét pedig Londonban folytatják. Kairó, január 2. Egyiptomi körökben kijelentik, hogy egyáltalán nem kielégítő az a válasz, amelyet Anglia az egyiptomi pártok egységes arcvonalának köve­teléseire adott. A Wafd-párt lapjai szerint Eden válasza teljesen kielé­gítő. A diákság körében egyre jobban nő a nyugtalanság. Baden-Powell fű­cserkész dengue­­lázban megbetegedett London, január 2. Lord Baden-Powell főcserkész és fe­lesége, akik Portugál-Keletafrikából a délafrikai Durbanba érkeztek, a leg­újabb hírek szerint dengue­lázban be­tegedtek meg. A 79 éves főcserkésznek, aki csak nemrég gyógyult ki kelet­afrikai útja során szenvedett meg­hűléséből, orvosai teljes pihenést aján­lottak.• A dengue-láz tropikus járványos be­tegség. Fejfájással, izületi és izomfáj­dalmakkal jár. Hirtelen lép fel maga a láz kíséretében és csalánkiütésre emlé­keztető kiütésekkel jár. Elég gyakran ki­újul. Rendszerint kezelés nélkül meg szo­kott gyógyulni. Az okát nem ismerik. Szabadon megfedték a kloroformos merényletekkel vádolt Komáromy gyógyszerészt Szombathely, január 2. (A Magyarország tudósítójának te­lefonjelentése.) A Magyarország a múlt héten hírt adott arról az erkölcs­­botrányról, illetőleg állítólagos kloro­formos merényletekről, amelyek miatt Komáromy Gyula volt budapesti gyógyszerészt a szombathelyi ügyész­ség előzetes letartóztatásba helyezte. A gyógyszerész felfolyamodást jelen­tett be a letartóztatás ellen a vád­tanácshoz, amely azonban elutasí­totta felfolyamodását. Komáromy a győri táblához fellebbezett, amely ma Komáromy szabadlábra helyezését ren­delte el. A vádtanács végzésének indokolása szerint súlyos gyam­okok merültek fel arra, hogy Komáromy az eljárás közben még hamis vallomásra is akar­ta bírni az egyik feljelentőt. A tábla indokolása szerint viszont nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy hamis tanúvallomásra akart volna va­lakit bírni. Komáromyt ma szabadlábra helyez­ték. ** m Öngyilkossággal fenyegette meg a rádiót egy színész „ Agyonlövöm magam a mikrofon előtt, ha nem léptetnek fel“ (A Magyarország tudósítójától) Különös afférja támadt egy pesti színésznek a rádióval. Az affér egy levéllel kezdődött s ma a­ rendőrségen folytatódott.^ Simai Edének hívják a színészt, régi, ismert tagja a pesti színházi világnak s legutóbb mint színpadi szerző lépett a nyilvánosság elé. A színész december 28-án levelet írt a rádió igazgatóságának, amelyben bejelentette, hogy amennyiben ja­nuár 3-áig nem léptetik fel a rádió­ban, módját ejti majd annak, hogy valamelyik bekapcsolt mikrofon elé kerüljön és ott főbe lövi magát. A rádió stúdiójában érthető zavart keltett a színész levele, különösen a tervezett öngyilkosságnak módja: ön­­gyilkosság a mikrofon előtt. Éppen ezért a rendőrséghez fordultak segít­ségért. Ma reggel a főkapitányság életvédelmi osztálya sürgős levelet kapott a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Részvénytársaságtól. »Simai Ede színész december 28-án le­velet intézett hozzánk és megfenyegette a rádiót, hogy öngyilkosságot követ el vala­melyik mikrofonunk előtt, ha nem léptet­jük fel. Miután a tervezett öngyilkossági kísérlet kellemetlen zavart okozhatna, kér­jük a rendőrség intézkedését.* Ez állott a rádió levelében. Az életvédelmi osztály gyorsan in­tézkedett, detektív ment ki Simai Ede lakására és felszólította a szí­nészt, hogy azonnal menjen vele a fő­­kapitányságra. A színész a detektív­­vel taxiba ült és a főkapitányságra sietett, ahol elébe tárták a rádió leve­lét. Simai Ede ezek után keserű vallo­mást tett: — Nyolcadik hónap isszerződés nél­kül vagyok, többízben próbálkoztam már a rádiónál. Igazságtalanságnak tartottam, hogy éppen engem nem sze­repeltetnek a rádió műsorán. Leg­utóbb levelet is intéztem ezzel kapcso­latban Illatky Endre miniszteri taná­­csoshoz, a rádió műsorigazgatójához, aki azonban nem is válaszolt. Ezen annyira elkeseredtem, hogy december 28-án újabb levelet írtam Mlatky igaz­gatónak és ebben közöltem vele, hogy ha január 3-áig nem kapok megfelelő választ a rádiótól, a mikrofon előtt­­ővelövöm magam... — Hogyan akarta végrehajtani tettét? — kérdezték a színésztől. — Nekibúsulva felelte: — A részleteken még nem gondol­koztam, de az volt a célom, hogy tra­gédiámmal hívom fel az országnak, illetőleg a rádióhalgatók nagy tábo­rának a figyelmét, bizonyos jelensé­gekre. Meggyőződésem volt ugyanis, hogy a rádiónak nem lett volna sza­bad elzárkózni szerepeltetésem elől. Ha ez mégis megtörtént, ennek nyil­ván olyan okai voltak, amelyekről be­szélni kellett volna végre. _ A kihallgatás ezzel tulajdonképpen véget is ért. Felszólították a színészt, mondjon le öngyilkossági szándéká­ról, tehát arról, hogy ilyen módon jusson a mikrofon elé. Simai Ede hosszú töprengés után azt mondotta: — Egyelőre hajlandó vagyok le­mondani az öngyilkosságról, de ké­rem a rendőrséget, próbáljon oda­­batni, hogy szerepeltessen a rádió. Csak akkor vagyok hajlandó végleg eltekinteni tervemtől, ha kérésem a rádiónál meghallgatásra talál. Az életvédelmi osztályon minderről jegyzőkönyvet vettek fel. Megígérték Simainak, hogy közbenjárnak a rá­diónál, mire Simai köszönetet mon­dott és eltávozott a főkapitányságról. A rádióhallgatók nyugalma érdeké­ben reméljük, hogy a színész legköze­lebb revolver nélkül fog megjelenni a mikrofon előtt. (kj.) Rendőrkézen a pesti alvilág elegáns „bárónője“ Elfogták a bűntársát is, aki a bárónő" kihallgatása alatt a főkapitányság körül ólálkodott (A Magyarország tudósítójától.) Újév napján rendőrkézre került egy elegáns, csi­nos nő, aki a pesti alvilágban hosszú idő óta mint bárónő szerepelt és akit nem is hívtak másként a betörők, csak egysze­rűen így: js bárónőt. Egy Rákóczi úti ház egyik lakásába készült betö­rni a­­bárónő, Czárik Sán­dor rovottmúltú betörővel, vadházastár­­sával. A bárónő ment előre, becsengetett a lakásba és amikor senki sem nyitott aj­tót, leszaladt az utcán várakozó Czánik­­hoz és jelentette, hogy tiszta a levegő, a lakásban nincsenek odahaza, munkába lehet fogni. Czán­k felment, óvatosan elő­szedte álkulcsait, feszegette a zárát, egy­szerre azonban mozgás hallatszott bent­­ről, siető léptek az előszobában, mire a megzavarodott betörő futásnak eredt. Neki sikerült is elmenekülnie, a »báró­­nőt­ azonban elfogták és átadták a rend­őrnek. Ma délelőtt vallatni kezdték a s­áró­­nőt«. Kiderült, hogy jó családból szárma­zik, apja földbirtokos volt, tönkrement, ő pedig elindult a züllés útján. Több izö­r ment férjhez, egyik férje állítólag báró volt, azóta hívják őt­­bárónőnek­. Beis­merte, hogy Czárikkal, akivel közös ház­tartásban élt, együtt akart betörni, de megzavarták őket. Mialatt a kihallgatás folyt, a betörőket üldöző detektívcsoport emberei bizalmas jelentést kaptak, hogy több rovottmúltú betörő ólálkodik a főkapitányság épülete körül. A bűnözők régi szokása, hogyha közülük valaki bajba jut, »figyelemmel kí­sérik az eseményeket«. A detektívek tehát nyomban arra gon­doltak, hogy a bárónő barátai dá­kodnak a főkapitányság körül. Tíz detektív lesietett az utcára, kisebbszerű razziát tartott a környéken lévő vendéglőkben és sikerült is elfogniui a bárónő társát, Czárik Sán­dort. Róla is kiderült, hogy — mint mon­dani szokták­ — valaha jobb napokat lá­tott, tisztviselő volt, azután rossz útra tért, betörő lett belőle. Mindkettőjüket letartóztatták. Felelős szerkesztő: MAGYAR ELEK Felelős kiadó SÜMEGI VILMOS Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ VII kerület. Rákóczi út 54 szán­jegypénztár. hirdetési-, előfizetési , utazási- és könyvosztály VII kerület Erzsébet körút 18-20 ■PADJA A MAGYARORSZÁG NAPILAP R..T. Szerkesztőség Bécsben l. Kohlmarkt 1. kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása. (Felelős nyomdavezető : Kéninger Antal)

Next