Magyarország, 1936. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1936-01-26 / 21. szám
1936 január 26 vasárnap MAGYARORSZAS Szombattól szombatig minden héten új kis hetiregényt Simplicissimus, a Magyar Kalandos írta: Bevilaqua Borsody Béla a) El Elváró: spanyolul a vándorló, szerencsekereső, tehetséges, szegény, töretlen akaratú Csavargó neve a 16. századi spanyol Sikerregényben, a Novela Picaresca-ban. El Picaro: a Csavargó, aki a végén beevez a Sikerbe és ott a Városban El Sentado lesz. Járapotos ember: kicsi magyar nyelvünkben a szerencséjét kergető Vándorlegény, aki mikor megülepedik a Sikerben: Ülepetes ember lesz: El Sentado, Gesetzter Maim, Ülepetes ember, Beérkezett ember, Arrivé, Házas-tüzes. A Regény ennek az életét írja Sikerregénnyé a legutóbbi kétezer év óta. Odysseus, a bolyongó görög Hős, Aeneas, a bolyongó- trójai HŐG. A Regény, a Homeros neve alatt fenmaradt Odysseia és Vergilius Aeneise. Az arabs meseházi mesemondó, a Meddah Sikerregényt mesél és az arabi kávéházakban is Sikerregényt játszik el ugyanaz a kávéházi Meddah. Az Ezeregyéjszaka tele van Sikerregényekkel. Haszszán, a szegény ördög ügyes, talpraesett, ötletes, vállalkozó szellemű, hozzászegődik a Szerencse. Hasszán gazdag lesz, de a Siker megkótyagosítja a fejét, Haszszán visszazuhan oda, ahonnan felívelt. 1545-ben jelent meg a La Vida del Lázár ille de Tormes, a »Szegény Lázárka élete«. Sikerregény: a koldusivadék- tól városi Polgár lesz, de élete megtörik, mert céda nő a felesége, a Dáma. A Siker koronája a Nő, de ebbe bukik bele a csörtető erős Szerencsekovács. Ez a Sikerregény és a Családregény őse. Ezt írja meg Aswhntatounpis Bikel Kotellapicarresca és a francia Román picaresque a 17-18. században. nalzay ugyanezt írja meg az Emberi komédiába tartozó nagy regényekben. Ugyanezt írja meg a 18. században Le Sage, majd Zola, Galsworthy és Thomas Mann. A Családregény a Sikerregény kibővülése, alapgondolata az, hogy a keményöklű, az életét megcsináló ős utódai a tragikus ,Harmadik Nemzedékiben már elfinomodó, elurasodó Intelleetüelek, irodalmi és Művészeti ingerek, játékosok, álmodozó apostolok. Ezt írja meg Justh Zsigmond, Kóbor Tamás, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Babits Mihály, Szabó Dezső, Tormay Cecília, Hatvany Lajos báró, Szitnyai Zoltán, Hunyady Sándor, Körmendi Ferenc. A Self-made-man regénye, ez, a Robinson örök témája. Forma, melyben mindenki ír, mert senki sem írhat mást, mert ez az Élet törvényszerűsége. A Szerzője elflarad mire révbe ér és az utód már csak a vagyont örökli, de nem az és szabadon érvényesülni tudó, a Szabad Versenyben a sajat megálló töretlen energiáját. A Falusi Ember boldogtalan lesz a Városban, s a Pest feketére fest.s A Falu a Városba, a Város a Faluba menekül. Ezt írja meg Theokrytus, Seneca, Gauguin és mindenki. _ Megírta Montesquieu, Voltaire, Gvadányi és Verseghy. A Lazarillo a mai becsületes amerikai Hobo őse. Faust, Don Juan, Ahásveros a bolygó Zsidó, a Bolygó Hollandi és Ilja Ehrenburg - Lasik Boitschwanz-ja rokonok, ősük Robinson és a Lazarillo. Az Életregény, a Vic románcáé is ezzel rokon. Petőfi sikerregénye Az üstökös, írta Harsány Zsolt. A mai Hotelregény és a Gengszterregény is az ősi Forma nagyvilági, félvilági, alvilági formaváltozata. Ádámé dramatizált. Novela Picaresca-ja az Ember tragédiája. Ádám a grandiózus Lazarillo, a nagy örökember Hobo. 1642-ben jelent meg a német ■ Simplicissimus, 1683-ban a Magyar Simplicissimus. Az első magyar tárgyú Sikerregény. Jókait Szép Mikhállá írta át. Szerrzője ismeretlen. Nagy vita folyt szerzősége körül: Turóczy József írt erről a legtöbbet. A Magyar Simplicissimus és a Törökországi Kalandos a Magyar Regénytémák Ősei. Simplicissimus: Koldusdiák, Késmárki diák, Hajdú katona, Muzsikus, Kereskedő: a végén beevez a sikerbe. Folytatása az Erdélyi Kalandosi A mai Sikerregény, Családregény és Hobo-regény közös őseiül olvasztottam össze a Simplicissimust a sok angol, francia és német Simplicissimusból, Simplicissimus: a mai Selfmade-man. Kétlelkű, erős és gyöngéd, kemény és finom. Kemény apja és gyöngéd finom anyja fia. A Sikert kergeti, de semmirevaló fiában 66 nagy dáma feleségében bukik el. Örök emberi téma. Apák és fiúk, írta Turgenyeff. A kemény apáknak elfinomodott fiaik vannak. Az ős sikere elvész a dekadens utódban. Buddenbrooks és Tonio Kroeger. írta Thomas Mann. A régi ház: írta Tormay Cecília. Szűrve habbal: írta Hunyady Sándor. A nemesi címer: írta Surányi Miklós. Cesar Birotteau tündöklése és bukása: írta Honoré de Balzac. Nyomor, melyből a tehetség felverekszi magát és Siker, mely belepusztul a tehetségtelenségbe: a legemberibb Regény. Irta a nagy író-mester: az Élet. Az ősi nagy Formát, minden Sikerregény egyetlen, kikerülhetettfen, nagy és soha el nem koptatható Kliséjét kapja itt az olvasó. Kétezeréves klisé. Illetőleg: régebbi. Olyan régi, mint az Ember, aki a Siker után szalad, mióta Kenyér és Pénz után szalad, hogy a Nő lábai elé rakhassa azt. I. Első Capitulum melyben elmondatik, mely okból írta vala meg tekintetes nemzetes Simplex Simplicius Simplicissimus magyar íremég ember, késmárki kereskedő uraság az ő élete históriáját, mely egy fekete kutyával kezdődik. Kelt Késmárkon, az Úrnak 1686. esztendejében, Septembris havának 13. napján. Ma elhatároztam magamban, hogy megírom életem históriáját. Nem magam okulására, mert senki sem okulhat abból, ha elmúlt életén végigtekint. Eső után késő a köpönyeg. Mások okulására irom e históriát, ámbár tudom, hogy abból okulni senki sem fog. Kenyerem javát megettem, boromat megittam. A mai napon töltöm be az Úristen kegyelméből hatvanadik esztendőmet. Megjártam a szegénység oskoláját. Sokszor állottam a válaszúton, sokszor mentem jobbra s életem ezáltal balra fordult és sokszor mentem balra s életem ezáltal jobbra fordult. Te tudod. Uram, hogy mégis sokszor arattam rosszat, midőn jót vetettem és sokszor fordult rosszra, amiben én jót akartam. Te tudod, hogy miben vétkeztem, de Te tudod, hogyha én, esendő gyarló ember vétkeztem, csak magam ellen vétkeztem és a végén magam ittam meg a keserves Fekete Levest, melyet magam főztem magamnak. Kalandos voltam, a szerencsét kergettem, nagy ember akartam lenni és a kisemberek számára megadatott boldogság mellett ezért mentem el. Ama ledér, céda istenasszonykát kergettem, kiguruló aranygolyóbison ábrázoltatik, fátyolkáját lebegteti. Mindközönségesen Fortuna az ő nevezette. Elértem, de a boldogság elszaladt előlem. Sok szép napom volt, de egy boldog órám nem volt. Uram, nem voltam rendes ember. Egyhelyben ülő, ülepetes ember szerettem volna lenni, de Te tudodj Uram, hogy mért lettem vérem sűrű állapotjából, a keserves török, magyar, német világbeli környül állások forgandóságából és a Te rendelésedből. Uram, örökkévaló járapotos ember. Mint ama bolyongó Odysseus, a király, mint ama csellengő tengeri hajós, Es Sindibad nevezetű Mint ama átokverte zsidó férfiú: Ahásverés. Mint ama Doctor Faustus, ki tudomány, arany, ifjúság és szerelem után szaladt vala, ám a végén elvitte az ördög. Mert mindenkit elviszen az ördög, ki járapotosságra vetemedik és a világ hívságosságai után szalad, ahelyett, hogy ülepetes lenne az ő atyáinak székében. De, óh Uraim! volt nekem atyám? és hagyott-e rám az én szegény atyám kényelmetes karosszéket? Anyám csókja nevelt-e engem? Te tudod, Uram, hogy nem. Te vezéreltél, de szerencsémnek magam voltam kovácsa. Magam neveltem, önmagamat, magam emberségéből lettem az, mi ma vagyok vénségemre. Most itt ülök szülővárosomban, magam címeres kőházában, címeres karosszékemben. íme, Uram, ülepetes vén ember lettem. Van házam, széles nagy határ földem, szántóm, kaszálóm, fenyveserdőm a kakaslomnici határban. Van káposztáskertem a Városárka alatt és a Zöld Tó alatt magam bacsója legelteti gulyámat és birkanyájamat. Van udvarházam Kisszalókon és Nagyszalókon, mert e faluk nevét címeres nemeslevelem viseli. Van magazinom Nemes Lőcse, Krakó, Boroszló, Lübeck és Novimberga városokban. Szekereseim kardos lovas hajdúimmal Velencétől Zürichisz járnak. Kávéval, gyömbérrel, sáfránnyal, szegfűszeggel és egyéb keleti fűszerszámokkal, marhával, tokaji borral és búzával kereskedem Isztanbultól a lengyel Dancskáig. Vitorlás dereglyéim úsznak a lengyel Visztulán. Nevem aláírására nehéz aranyat adnak a londoni City lombardiai bankosai. Királyok és fejedelmek az adósaim. Van sóbányám és jó körülnyiratlan császári aranyom hordószámra. Mindenem megvan, Uram, mindent megadtál nekem, egykori szegény kis koldusdiáknak, csellengő hajdúkatonának, vándorló szerencsekeresőnek, magam életét megcsináló kalandosnak, életem alkonyatán a sikerbe beevezett kikötőmben megpihenő, ott verekedő kardomat lecsatoló, vitorlámat bevonó, beérkezett embernek, a magyar nemesnek, a késmárki kereskedő uraságnak, földesúrnak, a városi Tanácsúrnak. És megadtad érnem a Papot, hatvanadik születésnapomat, melyen Nemes Városunkba megérkezett a hír, hogy letűnt a Hold és Csillag Budavár Tornyáról, mert imhol a bécsi Császár úr került vagyon már Budavárra. És én mégis boldogtalan vagyok. Uram. Az én feleségem, a lengyel grófkisasszony és semmire kerülő diákfiam, az úrfi miatt. Leírom ide az én nagy fájdalmam okát, leírva életem históriáját, melyben mindent megtaláltam általad, Uram és melyben elveszejtettem magamat, általam, magam miatt, Uram. Ez a te kegyelmed és az én bűnöm, Uram. Ki miben vétkezik, megbűnhődik abban. Én önmagamat kergettem, önmagam élete éleményei után szaladtam. Az éleményt kergettem, önmagamat láttam önmagam előtt futni. Képzeletem alkotta Másik Énem futott előttem. Fantomot kergettem, a pusztai Deli Baba után futottam. Deli Baba: a török így nevezi az őrült Apót, a Fantazmát. Amit önmagamban önmagamról elálmodtam, aminek magamat láttam félig ébren, félig álmodva önmagamról elálmodott romántos képzeletemben, azt éltem meg valósággá, életemmé. Családtalan voltam, családról álmodoztam. Nem volt anyám, asszonyról álmodtam, aki a fiam anyja lesz. Fiúról álmodtam, aki urfia lesz, mert én, az apja, nem voltam urfi. Most belátom, a végén Uram, hogy botor álomkergető voltam. Most józanul, révület, képzelet, álom nélkül, ébren látom magamat, most, amikor már későn van, óh Uram. Alkonyodik már és a Tátra mögött lebukik a Nap. Ide sugárzik be a szobámba, megaranyozza török szőnyegeimet, de nem aranyozza meg szürke vénségemet. lemenőben van a Nap, Uram. Csodálatos színeiben meglátom bolondos, örökre elmúlt ifjúságomat. Látom, nem ére* tem, de megírom. írásom gyónás önmagamhoz, vagyis hozzád, óh Uram. önmagamnak vallom be, mert leírom önmagamnak, tehát Neked vallom be, Uram, hogy boldogtalan vagyok én, akit Szerencsés Kálmánnak nevez a Város, hajótörött hajós vagyok, én, aki beérkeztem a révbe, rokkant, vén zsoldos hajdú vagyok lelkemben, bankarettát mondó kalmár vagyok, aki, ha akarnám, megvásárolhatnám fél Szepes Vármegyét, Bocsáss meg nekem, Uram. Lelkemet íme kibüvelyezem előtted és ezzel megváltom lelkemet. Salvavi animam meam, Domine! íme: kezdődik az én írásom, az én gyónásom az én életemről! Születtem itt, Nemes Késmárk Városában, a Három Hidak Kapuja alján, az Urnák 1620-ik esztendejében, októbris havának tizenharmadik napján, pénteken, éjfélkor. A szerencsejátékosok szerencsés csillagzatnak, a tudálékos kalendáriumcsinálók szerencsétlennek mondják az ilyen születést. Atyám céhbéli Mészárosmester volt, családjának, ifjú feleségének és nekem, kicsiny fickófiának élő becsületes ember. Ifjúságában ő is járapotos utasember volt. Kardos-lovas hajtósegétfy vagyis hajdó volt. Manapság hajdú az ilyennek nemzetje. A szeneni püspök úr, Késmárk városa, a Késmárki Mészáros Céh, a lublói lengyel Sztárosztya, Panye Sztánisznár Lyuborabszkij ur, a Thurzó urak és Késmárki Grófok, a Thököly urak gulyáival járt Krakóig, Prágáig, Norinbornáig, a török Budáig, Bécsig, Zürichig. Hívséges, becsületes kezű számadó Sáfármestere volt a tekintetes Céhnek. Vagyont gyűjtött, de nyugtalan vérű ember volt és italos. Az italos kedvet nem örököltem tőle, de a járáskelésre való hajlandóságot igen. Anyám szelíd, szőke, kékszemű, buzgón vallásos asszony volt, késmárki képíró mester lánya. Atyámtól örököltem nagy, mahomet termetemet és pénzszerző kedvemet, anyámtól a muzsika, a virágénekek, a tudós könyvek és szép históriák iránti hajlandóságomat. Ezért születtem felemás embernek. Becsületes emberek voltak a szüleim, mégis a Sors Könyvében rettentően gyalázatos vég íratott meg számukra. Háborús időket éltünk, gonoszok és rettenetesek voltak a szörnyű, kegyetlen írott törvények, melyek szerint a céhek és a nemesi tanács kormányozta városunk hajáját. Jó atyám és jó anyám önhibájukon kívül keveredtek a legrettentőbb sorsba, mint annyian az úrnak 1630. esztendejében. A környülállások, gonosz emberek és egy kóbori eb lett rettentő végük oka. Szigorú céhi törvény volt, hogy az a mészárosmester, ki kutyát öl, bár akár véletlenül haragjában, kődobással avagy a kutya után hajított tagoló bárddal, az menten elveszti szék jogát és mesterjogát, kicsapatik a székből, céhből és a város kapuján, mert kezéhez becstelen állat oktalanul kiontott vére tapadt. Atyám széke volt a céhbéli első céhjog. Fényes aranyos végére ott kellette a széket a Városháza sarkán levő boltos hely felett. Ellenségei megirigyelték boldogulását. Egy loboncos kóbor kutyát élsztettek egy álló hétig, egy mihaszna csizmadia inast felbéreltek, hogy az éhes kutyát szombat este, amidőn legtöbb mesterné asszony, cselédlány és inasgyerek állott ott a szék előtt, odacsempéssze a székbe. Az éhes eb felugrott a vágópolcra és elkapott egy fél májat. Sűrűvérű jó atyám meglátta a mohó ebet és vad indulatában, mert hogy éppen egy ökör tarját vágta ki a kétkezi tarjázó bárddal, odavágott a kutyához a bárd boldogabb végivel. Az eb egy vakkantás nélkül elterült a vágóasztalon, vére elömlött a székben. A szomszéd mészárosmestereik csak erre lestek. .Tustitisi, Justitia! kiáltozta az egyik, Scandahim, Scandalum! — kiáltozta a másik. A kiáltozásra berontottak a Székbe az előre odarendelt és sáppal megkent markú városi hellebárdos Darabontok. Őrmesterük a Város címerével ékes Városbotjával megérintette atyám vállát és a városi Árestomba kísérte. Másnap összeült a Nemes Tanács és panaszos szóval megjelent a Céh, Polgármester uram és Senatorök uraimék, de meg a vén Főcéhmester uram és az egész céhbeli. V 'l'g menteni akarták atyámat. (Folytatása következik.) 15