Magyarország, 1937. június (44. évfolyam, 121-145. szám)
1937-06-26 / 143. szám
Budapest, 1937. június 26 szombat XLIV. évfolyam, 143. szám Telefonszám: 1-455-50* FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP 5* Ára 10 fillér Egyes szám ára 10 fillér A vasárnapi szám a Sárga Rádióval 12 fillér London, június 25. Nagy érdeklődés előzte meg az alsóház mai ülését, amelyen felszólalt Neville Chamberlaine miniszterelnök és Eden külügyminiszter is. Néhány nappal ezelőtt a miniszterelnök már közölte a nyilvánossággal, hogy az alsóház ma külpolitikai vitát rendez és tekintve az európai égboltozaton mutatkozó sűrű felhőzetet, csak természetes, hogy ma zsúfolásig megtelt az alsóház ülésterme képviselőkkel. Zsúfolásig megteltek a karzatok is, ahol megjelent a londoni diplomáciai kar úgyszólván teljes, számban, valamint az érdeklődők nagy tömegei. 200 millió fonttal emelik a fontkiegyenlítő alapot Az ülés első szónoka Sir John Simon kincstári kancellár volt, aki bejelentette, hogy törvényhozási felhatalmazást kér a kincstár számára, hogy további 210 millió font sterlinggel emelhesse a fontkiegyenlítő alap rendelkezésre álló összegét, amelynek határa jelenleg 310 millió font sterling. Az indokolás során előadta, hogy újabban jelentékeny mennyiségű dugaranyat dobtak piacra, ezenkívül külföldön komoly pénzügyi nyugtalanság és az az általános irányzat tapasztalható, hogy a tőke ismét Londonba tódul. Nincs ugyan ok annak a feltevésére, hogy a nemzetközi tőkemozgalommal kapcsolatos gazdasági viszonyok állandósulnának, de a helyzet további intézkedésekre kényszerít bennünket — mondotta Sir John Simon, — hogy biztosítsuk magunkat a sterling felé irányuló újabb mozgalmak ellen. Ez nélkülözhetetlenül szükséges általános pénzügyi politikánk fentartásához és a háromoldalú valutaegyezményben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez. Neville Chamberlain miniszterelnök, mint az alsóház vezére, bejelentette a Ház napirendjének megváltoztatását, mert a kincstári kancellár által beterjesztett javaslatot a jövő hét folyamán gyorsított eljárással kell letárgyalni. „Ha Németország visszatér Genfbe, nincs az az ár, amelyet ne adnánk meg barátságáért.. Ezután Sir A. Sinclair képviselő, a szabadelvű ellenzék vezére, megnyitotta a külügyi vitát az Angol birodalom és az Egyesült Államok közti viszonnyal, majd a távolkeleti — főként a japáni — kérdéssel foglalkozott. Azután áttért az európai helyzetre és a következőket mondotta: — Hálásak lehetünk, hogy barátságunk Franciaországgal sohasem volt szilárdabb, mint ma. Az európai békemegszilárdításának legbiztosabb és leggyorsabb módja a megegyezés Németországgal. Örültem, midőn az angol kormány Londonba hívta a Német birodalom külügyminiszterét- Nem helyeseljük ugyan a német kormányzati rendszert, de ez nem csökkenti tiszteletünket a német nemzet iránt és azt a kívánágunkat, hogy részt engedjünk neki az európai békében és jólétben. — Ha Németország visszatér a Népszövetségbe, részt vesz az általános leszerelésben és megígéri, hogy kötelezőnek ismeri el a döntőbíráskodást a nemzetközi vitákban, nincs az az ár, melyet ne volnánk hajlandók megadni barátságáért. A szónok végül hosszasan foglalkozott a spanyol helyzettel. Neville Chamberlain miniszterelnök annak előrebocsátásával. Ha a német kormány célja az igazságon és egyenlőségen alapuló béke, erősítse meg velünk együtt a jog uralmát, küszöböljük ki a háború okait, főként a gazdaságiakat. Értesse meg az angol kormány Németországgal, hogy bármennyire kívánunk is új barátokat szerezni, nem áldozhatjuk fel a régieket. Mindig hűek maradunk népszövetségi kötelezettségünkhöz, amely szerint kelet- és délkeleteurópai támadás esetén semlegességünk épúgy alapokmányellenes volna, mint nyugateurópai támadás esetén, hogy felszólalását csupán a spanyol kérdésre korlátozza és a többi külpolitikai kérdéssel majd Edeu külügyminiszter foglalkozik későbben, kifejtette, hogy az európai békét főként az a tény fenyegeti, hogy a spanyol polgárháborút igen sokan két ellentétes rendszer küzdelmének tekintik, amely rendszereknek lelkes, sőt szenvedélyes hívei vannak a külön- kormányzat javaslat szövegét és indokolását közti a Magyarország Négy miniszter érdekes reformokat jelentett be ma a felsőházban NAGY BEKEBESZEDET * ‘ r" ......... /' ^ ^ . . ' * ‘ * %* * -mondott ma az angol miniszterelnök „A helyzet komoly, de nem reménytelen" Chamberlain miniszterelnök beszéde a spanyol helyzetről