Magyarország, 1938. január (45. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-18 / 13. szám

4 hogy Japán virtuálisan meg­­sza­kítja a diplomáciai kap­­c­solato­t Csangkaisek kor­mányzatával. Jelenti továbbá, hogy Csangkaisek tábornagy nem utasította vissza ugyan kereken a neki tett japán békeajánlatot, de sejtetni engedte, hogy szerinte Kína nem fogadhatja el az ajánlatot. Japán most — mint hivatalos he­lyen mondják — különleges helyzet­ben van, amely arra szorítja, hogy módosítsa a nemzetközi jogi fogalmakat. Japán ugyanis to­vábbra is elismeri a kínai köztársasá­got, ugyanakkor azonban vi­r­t­u­á­l­i­­san megszakítja a kapcsola­tot a volt n­a­n­k­i­n­g­i kormány­­nyal és még nem ismerte el a pekingi kormányt. Csangkajsekné drámai sürgönye Csangkaisek tábornagy felesége Londonba küldött drámai hangú táv­iratában többek közt a következőket mondja: Hiányos felszereléssel és felkészü­letlenül vívjuk a kétségbeesés magá­nyos harcát a japán támadás ellen. Népünk kimondhatatlanul szenved. Ha elbukunk, megrendülnek a világgazdaság alapjai. Amerika alkalmazza a semlegességi törvényt ? Washingtoni hivatalos helyen most tanulmányozzák a Távol-Keletről be­érkezett jelentésekért abból a szem­pontból, hogy az Amerikai Unió e­l­­rendelj­e-e a két hadviselő félre a semlegességi tör­vény alkalmazását, amelynek értelmében betiltják a szállítmányok küldését mindkét hadviselő félnek. Az alkotmány értelmében ez kizáró­lagos joga az elnöknek és Roosevelt már legközelebb dönteni fog. ­­r FRANK THIESS könyve. Az orosz– japán háború híres ütközetének regénye, hét faj összecsapásának nagy drámája. Ara kötve 5­40 P. Athenaeum kiadás. _______MAGYARORSZÁG _________1938 január 18 kedd Fabinyi pénzügyminiszter érdekes beszédet mondott Pécsett az új ma­gyar gazdasági világ alakulásáról Pécs, január 17. (A Magyarország tudósítójától.) Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter tegnap délelőtt a kereskedelmi és iparkamarában »kihallgatást« tartott választói számára. Délben az egye­tem tanácsának küldöttségét fogadta, amely köszönetet mondott neki leg­utóbbi támogatásáért. Virág Ferenc megyéspüspök délben ebédet adott a miniszter tiszteletére, aki délután a kereskedők testületébe látogatott el. Ott Fü­rst Gyula kereskedelmi taná­csos üdvözölte és előadta a kereske­dők kívánságait. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter válaszában mindenekelőtt az elmúlt év gazdasági eredményeivel foglalko­zott. — Olyan eredményeket értünk el tavaly, — fejtegette — amelyeknek kedvező következményei nem hagy­nak érintetlenül egy magyar állam­polgárt sem. Elértük a költségvetés egyensúlyozottságát, külföldi adóssá­gaink terén nyugalmi helyzet van. Túl vagyunk a lét és nemlét kérdésén, a végveszéllyel fenyegető válságon átjutva most már vitázhatunk arról, hogy miként rendezzük be egymás között, házunk táját? — Az utat már megmutatta a mi­niszterelnök úr több megnyilatkozá­sa. A kormányzat a keresztény nem­zeti eszme alapján áll, keresztény alatt értve az erkölcsös tisztességet és megértést, nemzeti alatt a kérlelhe­tetlen üldözését mindannak, ami nem igazán magyar. A gazdasági kötött­ség elosztása nem világnézet, hanem gazdasági célszerűség kérdése. Ami­kor az egész világ a gazdasági kötött­ségre, az ellenérzések rendszerére ren­dezkedik be, meddő volna egy kis or­szágnak minderről tudomást nem venni, hanem a teljes gazdasági sza­badság álláspontjára helyezkedni. — Az adott viszonyok között össze­omlanék a magyar gazdasági élet, amikor ezt kinyilatkoztatnánk. Ami a kötöttség terén­­történik, az csak elemi védekezés, hogy a nemzetközi viharok el ne söpörjék gazdasági éle­tünk életlehetőségeit. Belső vonatko­zásban az dönti el a kérdést, hogy a tisztességes, minőségbeli munkatelje­sítésben és szakértelemmel kell egész­séges versenyt folytatni és aki eb­ben a legjobb, az érvényesül. A ma­gyar­­kereskedelemben nagy értékek rejlenek, ezeket ki kel­l fejteni. Kitért a kereskedők aggkori bizto­sításának és nyugdíjazásának kér­désére. Szívesen foglalkozik az agg­kereskedők támogatásával, csakhogy az állam erejét nagymértékben igénybevevő megoldás keresztül­­vihetetlen volna. Az önsegélyhez kell fordulni és ehhez szerény kere­tek között támogatólag csatlakozik az állam is. — A magyar keresztény társadalom el akarja foglalni ugyanis azokat a gazdasági pozíciókat, — mondatta be­széde későbbi során — amelyekből hosszú évtizedeken keresztül kirekesz­tette magát. Ezt megakadályozni nem lehet, bárkik akarják is, mert ez­ a nemzet életerejének, akarásának ele­mentáris kitörése. Ne higgyék viszont, hogy ez kizárja azokat, akik évtizedek óta művelik ezt a munkaterületet tisz­tességgel, hozzáértéssel. Uj világ van kialakulóban. Uj világok mindig ir­tózatos vajúdások közepette alakultak ki. A magyar glóbusnak meg kell őriznie józanságát és a törésmentes fejlődésbe vetett hitét. A miniszter beszédét nagy tapssal fogadták. Gadó Endre a szőlősgazdák kül­döttségét vezette a miniszter elé. Az­i­után az ipartestületbe, a pécsszigeti katolikus körbe, a pécsbudai ka­tolikus körbe látogatott el Fabinyi Tihamér. Makay­­István polgármes­ter este vacsorát adott tiszteletére, aki a fiam legutóbb. Megint könyvlo­­pás­ miatt ült, amikor kiszabadult, könyörögtem neki, hogy vigyázzon magára, vegyen erőt azon a­ titkos kényszeren, amely őt könyvlopásra űzi. A fiammal soha nem volt szabad ezekről a dolgokról beszélni, nem tűrte, hogy említést tegyek előtte a lopásairól, amelyekről különben egy­általán nem vett tudomást. Most azonban sírva azt mondta könyörgé­semre: — Légy nyugodt, élve nem fogok mégegyszer börtönbe kerülni. A kórház folyosóján beszélt sírva Erdélyi Béla édesanyja fiának tra­gédiájáról: — Gyermekkora óta nincs rend­ben a lelke. Néha jókedvű, de sok­szor napokig nagyon furcsán visel­kedik. Péntek este kislányával még moziban volt, jókedvűen érkeztek haza mind a ketten, szombaton reg­gel 6 órakor elment hazulról és én már csak a kórházból kaptam érte­sítést, mi történt. — A fiam nem tehet arról, amit tesz. Szörnyű lelki kényszer hajtja. A törvényszéki elmeszakértő egymás­után háromszor is normálisnak nyil­vánította, pedig, tessék elhinni, én, aki az anyja vagyok, látom hogy egyetlen jótétemény az lenne a fiam számára ha kezelés alá vennék... Egyelőre, amíg a szívvaratai be­gyógyulnak, nyugta lesz Erdélyi Bé­lának a Rókus kórház közös kórter­mében. Azután esetleg kezdődik az egész elölről... A szívét összevarrták, de mi lesz az életével?... A kleptomaniás öngyilkos­jelöltet bravúros műtéttel megmentették a Rókusban Szombat este csodálatos szívműté­tet végzett a Rókus­ kórházban dr. Obál Ferenc egyetemi magántanár Erdélyi Béla 43 éves magántisztvi­selőn. Erdélyit a Ganz-gyárban szomba­ton délután könyvlegrísón érték. El­menekülni nem tudott s amikor meghallotta, hogy a gyár tisztviselői rendőrt hívtak elfogatására, zseb­késével kétszer szívenszúrta magát. Mind a két szúrás talált és Erdélyit életveszélyes állapotban szállították a mentők a Ganz-gyárból a Rókus­­kórházba. Obál tanár öt perccel ké­sőbb már meg is operálta: a felhasí­tott szívet kiemelte a mellüregből és a 3 centiméter hosszúságú szúrt se­bet összevarrta. Nemcsak Magyarországon, az egész világon igen ritkák az ilyen operá­ciók és a legkétségesebb kimenete­lűek. Sápadtan, behunyt szemmel fek­szik ma a kórházi ágyon az operatt beteg. Szívén jégtömlő van, beszélnie nem szabad. Édesanyja a folyosón lesi a tanár urat, hogy érdeklődjék fia állapota iránt. — Erdélyi túl van az életveszélyen, — felelte kérdésünkre Obál tanár — az operáció, hála Istennek kitűnően sikerült, a szíven végzett öltésekkel sikerült rendbehozni­a a szívet, a be­tegnek nincs láza. Bár még hosszú napokig teljes nyugalomra van szük­sége, állapota egészen kielégítő. Elő­reláthatóan a legrövidebb időn belül elhagyhat­ja a kórházat. De mi történik a kórházból való kiszabadulása után Erdélyi Bélával? A 43 éves­­rendkívül képzett, ta­nult férfi többszörösen büntetett életű. Bűne mindig ugyanaz: köny­veket lop, a legkülönbözőbb könyve­ket, a legkülönbözőbb helyekről, a legkülönbözőbb körülmények között — de mindig csak könyveket. Az utóbbi években hatszor ítélték bör­tönre könyvlopásaiért. Az előkelő családból származó fiatalember édesanyjánál él 15 éves kislányával. Rendkívül zárkózott és különös férfi, édesanyja az utóbbi évek folyamán mindent elkövetett, hogy bebizonyítsa fiának beszámít­­hatatlanságát. — Két hónappal ezelőtt szabadult Ha folytonos bélpangásától és túl­sok gyomorsavától okvetlen meg akar szabadulni, úgy ne mulassza el reg­gelenként egynegyed, esetleg félpo­hár természetes »Ferenc József« ke­serűvizet éhgyomorra inni. Kérdezze meg orvosát. Egy nagy csillagászati szenzációról kiderült, hogy 6000 éve ismerik Az angol lapok nagy csillagászati fel­fedezésről írnak: eszerint a csikágói Yer­­kes csillagvizsgáló Intézetben kettős csil­lagot fedeztek fel a csillagászok. v Epsilon Aut­gues a neve ennek az új kettős csil­lagnak, amely az angol lapok szerint na­gyobb mint az egész naprendszer. A ket­tős csillag átmérője a nap átmérőjének 3000-szerese vagy más egységeket véve összehasonlításul: ez az átmérő 20-szor nagyobb, mint a napnak a földtől való távolsága. Miután az angol lapok azzal a meg­jegyzéssel adnak számot a kettős csillag felfedezéséről, hogy az a­ XX. század leg­nagyobb csillagászati szenzációja, meg­kérdeztük a budapesti csillagvizsgáló in­tézetet, hogy mit tud a kettős csillagúj­­donságról. — Körülbelül 66000 év óta ismerik a csillagászok az »Epsilon Aurigae nevű kettős csillagot. Az angolok valószín­űlleg félreértették az amerikai csillagvizsgáló intézetből érkezett híradást. Véleményünk szerint valószínűleg arról van szó, hogy az Epsilon Aurigae most került abba a helyzetbe, amibe negyedszázadonkint ke­rül csak és erről adtak hírt a csikágói csillagvizsgáló intézet megfigyelői.­­ Ez a tejútrendszerben levő vágóba­n rendkívül nagy és szabad szemmel is lát­ható kettős csillag állandó mozgásban van. Két nap, az Epsilon Aurigae két napja kering egymás körül. Keringési idejük 9883 nap. Ennyi idő alatt kerüli meg a nagyobbik a kisebbiket. Keringésük köz­ben rendszerint egymás mellett haladnak és fényességük kettős. Minden 9883-ik nap­ban azonban a nagyobb elfedi a kisebbi­ket. Ez csillagászati szempontból rendkí­vül érdekes jelenség. Ezt a fedési jelensé­get figyelték meg most valószínűleg Csiká­­góban, megfigyeléseiket nyilvánosságra hozták és valószínűleg így került a világ köztudatába az a tévhit, hogy a 6000 év óta nyilvántartott Epsilon Aurigaet most fedezték fel.

Next