Magyarország, 1938. május (45. évfolyam, 97-121. szám)
1938-05-01 / 97. szám
2 lábbal taposnak mindent, ami szent és diffi becsületes " A szélsőség nem áll meg a zsidók kapuinál Hangoztatta, hogy ne higyje senki, hogy a szélsőséges mozgalmak megállnak a zsidók kapuinál, hanem tovább mennek és nyomában zűrzavar, vagy forradalom támad. Addig a független kisgazdapárt teljes bizalommal viseltetik a miniszterelnökkel szemben, amíg komolyan dolgozik a szebb magyar jövőért. De figyelmezteti nyomatékosan a miniszterelnököt, hogy vetkezze le eddigi gyengeségét, legyen erős a szélsőségekkel szemben és állítsa helyre az ország rendjét és nyugalmát. Klein Antal beszédét a törvényhatósági bizottság hosszú ideig lelkes tapssal és éljenzéssel fogadta. Ezután Orffy Gyula tolnai főügyész helyét töltötték be és Kunczer Jenő szekszárdi ügyvédet választották tisztifőügyésszé. Vaskézzel kell eljárni az izgatók ■ ellen, mondotta mai beiktatásán Veszprém megye új főispánig Veszprém, április 30. (A Magyarország tudósítójának telefonjelentése.) Ma délelőtt iktatta be Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága ünnepélyes díszközgyűlésén dr. Mesterháziy Ferenc főispánt, aki székfoglaló beszédében megemlékezett a miniszterelnök győri programjáról, majd így folytatta: " A nemzetet érintő nagyfontosságú kérdésekben kell hogy minden jó magyar hazafi egymásra találjon, egymást megértse és vállvetve munkálkodjék mindannyiunk végső célja, hogy Magyarország második ezredévének megalapozása, érdekében. A magyar nemzet múltjában sorsdöntő történelmi eseményekkor olyan gyakran jelentkező széthúzás és önző egyéni érdekek érvényesülését nem tűrhetjük. Talán soha nagyobb szükség nem volt a kölcsönös megértésre és a nemzet egységére, mint a mai időkben, amikor lehet, hogy a közeljövő olyan áldozatokat követelő problémák elé állít bennünket, amelyeket csak egységes és történelmi elhivatottságát mélyen átérző nép tud megoldani. — Bűnt követ el hazája ellen mindenki, aki ma széthúzásra izgat. Országépítő munkát csak nyugodt, békés légkörben, lehet végezni, ezért mindenkor a legnagyobb eréllyel fog őrködni a rend és biztonság felett, minden felforgató cselekményt és nemzetellenes megmozdulást csírájában kell elfojtani ésa felelőtlen izgatásokkal szemben vaskézzel kell eljárni. — A világnézeti harc *— mondotta Mesterházy Ferenc főispán a továbbiak során — hazánkban eldőlt: nálunk csak nemzeti, keresztény erkölcsökön nyugvó őszinte jobboldali politikának van jogosultsága. Ez a Köszönetnyilvánítás Mindazok, kik, boldogult hugork elhalálozása, alkalmából részvétüket fejezték ki, fogadják ezúton Hálás köszönetemet • Stark Ignácné MAGYARORSZÁG Vásároljon most Itt a tavasz..JUlJteláíjáL. Sima és mintás divat- Kabát, kosztüm, complé sólymok, muselymek ^ Sima és mintás divat- ISNMIB Bársonyok, csipkék, mosd, len- és pamutáruk olcsó árak női divatáruk Katz,PlellcrnS£s cggflBrgs.c&.c:ss cssci3rg:gg.ca.SLCJ:ggsdfttkgn:flr meghatározás már megadja annak szociális tartalmát is. Keresztényi szeretettel kell az elesetteket felemelni, a bajbajutottakon segíteni. Erre kérem a vármegye közönségét, amely mindenkor nagy megértést tanúsított a szociális problémák iránt. Végül hangsúlyozta, hogy pártállásra való tekintet nélkül mindenkor tisztelni fogja a mások véleményét, ha az a keresztény erkölcsökbe nem ütközik és a nemzet érdekeivel nem ellentétes. A felekezeti békét minden erejével ápolni kívánja és mindig ügyel majd arra, hogy azt semmi meg ne bontsa és meg ne zavarja. A főispán székfoglalóját szűnni nem akaró, lelkes taps követte, majd dr. Kenessey Zoltán vármegyei főjegyző a megyei tisztikar, dr. Weber Pál apátkanonok pedig a törvényhatósági bizottság nevében üdvözölte a főispánt emelkedett hangú beszédben. Mesterházy Ferenc főispán hálás szavakban mondott köszönetet az üdvözlő beszédekért, majd a beiktatói díszközgyűlést bezárta. Férfidivatszenzáció: JÖN A SZÍNES NADRÁG Ha akadt olyan férfi, aki irigyen nézte, hogy — amíg ő, bármilyen sok és elegáns ruhája legyen is, kénytelen három, legjobb esetben négy ruhaszín szűk korlátai között mozogni — a legszerényebben és egyszerűbben öltözködő nő akár negyven szín közül választhat szabadon, akkor az illető nagyon fog örülni az alábbi, égiszen hivatalos, divathírnek: A legújabb londoni jelentések szerint a londoni férfidivatszabók azzal a tervvel foglalkoznak, hogy a hagyományos szürke flanellnadrágok helyett zöld, sárga, kék és vörös nadrágaikat fognak forgalomba hozni. Az egyik előkelő angol férfidivatcég már össze is állította az új divat követelményeinek megfelelő mintakollekcióját. Ez a kollekció negyvennyolc színből áll. De a negyvennyolc szín között nemcsak árnyalati különbségek vannak, a legtöbb önálló, egymástól teljesen eltérő szín. Egyelőre csak nadrágokat fognak készíteni a negyvennyolc szín mindegyikéből a londoni szabók. A londoni divatférfiak saját ízlésük szerint fogják kialakítani a divat további részét. A gyakorlat fogja megmutatni, hogy ezekhez a zöld, piros, sárga és kék nadrágokhoz azonos színű, vagy inkább a nadrág színétől elütő diszkrét színű szürke, vagy barna kabátot viseljenek-e. Ezeket a forradalmi lépéseket most fogják megtenni az angol férfidivatcégek. Hogy megteszik, az biztos. Egyesek már az élénkszínű szöveteket is kitették kirakataikba, csak az a kérdés, vájjon behódolnak-e az angol férfiak a konzervatív angol divatcégek merész újító törekvéseinek. Guthy Böske riportja Tiranából a Színházi Életdrámában Árad a Duna A FÖLDMÍVELÉSI MINISZTÉRIUM vízrajzi osztálya jelenti: A DUNA Újvidékig árad, lejjebb apad, Alacsony vízduású. MAI DUNAI VÍZÁLLÁSOK: Scharding 131, Passau 255, Aschach 126, Struden 221, Stein 0, Bécs 132, Pozsony 126, Komárom 252, BUDAPEST 176, Paks 66, Baja 141, Mohács 168, Gombos 263, Újvidék 252, Zimony 318, Drenkova 273, Orsova 349. A TISZA Vásárosnamény—Tokaj közt apad, másutt árad, Záhonyig alacsony, Tiszafüred— Csongrád közt magas, másutt közepes vízállásé. A BALATON Siófoknál 84, A VELENCEI TÓ Agaránál 47. 1938 mája vasárnap A fejfájás és a migrén, akkor, ha ezek a bélműködés és a gyomor-* emésztés zavaraiból erednek, gyakran már egy kis pohár természetes »Ferenc József« keserűvíz haszná-* lata után is megszűnnek. Kérdezze meg orvosát. A Magyarország világhírszolgálata jelenti A spanyol frontokon a viharos esőzés tegnap megakadályozta a hadműveleteket, Francáért jelentése szerint. A barcelonai hadügyminisztérium a keleti frontról kisebb sikereket jelent.* A Vasgárda üzelmeiről a ma reggeli bukaresti sajtó közli, hogy Codreanu valamennyi államhivatalban kémszolgálatot szervezett meg. A kémek a rendőrfőnökségre és a nagyvezérkarba is befurakodtak. A letartóztatott kémek beismerő vallomást tettek. * .......... A legszigorúbb idegenellenőrzést vezeti be Ausztrália a nagyobb arányú bevándorlás megakadályozására. 1937-ben 5619 idegen vándorolt be, közöttük 3942 déleurópai.* Jelentékeny földmozgásokat jelentenek továbbra is Anatóliaiból. A földrengés központjának vidékén eddig 6700 ház közül 4000 dőlt romba. * Hétszáz ember halt meg tegnapi Hankau bombázásánál. A város környékén 13 japán bombavető roncsát találták meg. A japán jelentések szerint 51 kínai repülőgépet lőttek le. A kenti kastélyból ellopott százezer fonti értékű képek közül múlt éjszaka egy londoni zugirodában kettőt megtaláltak. Gainsborough két arcképéről van szó. * U*. Roosevelt 25.997.000 dollár póthitel megszavazását kéri a haditengerészet számára a kongresszustól. A pénzért két új páncélos hajót építenének. * 925.000 amerikai vasúti munkás bérét július 1-től kezdve 15 százalékkal leszállítják. Ezt határozták el 130 vasúttársaság csikágói értekezletén,a vasúttársaságok kétségbeesett helyzetére való tekintettel. * 12.761.611 volt Argentína lakosságának száma a december 31-iki népszámlálás adatai szerint.* Négy fogoly meghalt a Palesztinát gyűjtőtáborban fogvatartott éhségsztrájkoló arabok közül. Attóltartanak, hogy az éhségsztrájkolók halálhírére általános arab sztrájk tör ki. Az általános fegyverkezési versenyben résztvesz Brazília is. Már elkészültek a szárazföldi légi és tengeri haderő fejlesztési tervei és gondoskodás történt a hitelekről is. Május 15-én lép életbe az utcai bíráskodás Ismeretes, hogy a jövőben a rendőrség a helyszínen bünteti meg azokat a gyalogosokat és autósokat, akik közlekedési kihágást követnek el. Az utcai közlekedési bíráskodás május 15-én lép életbe. Különlegességi gázfőzőtanfolyamok Budán. A Volt Iskolatársnők Szövetsége május havában három párhuzamos különlegességi gázfőzőtanfolyamot nyit meg úrihölgyek részére. Ezek a következők: május 1-től, hétfőn és csütörtökön d. u. 5—8-ig, május 2-től, kedden és pénteken d. e. 10—1-ig, illetve d. u. 5—8-ig. A tanfolyam négy hétig tart, tandíj anyagmegtérítéssel együtt 12 pengő. Beiratkozni lehet i. e. 10 és 12 között a II., Batthyány utca 8. sz. alattti polgári leányiskolában (telefon: 151—860). A tanfolyamra jelentkezőket csak korlátolt számban vesznek fel.