Magyarság, 1921. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-26 / 20. szám

1921- január 20, szerda Budapest, II. évf. ‘2*}- Gjg^jrnm ni iCTABSlfi .. .... ’ s*«rkes*US»6!i» VII. U«rulet, vlik-n­utrn « «»in. Előfizetési oFftK • v ' 7lt" ■' j Tarcsoq: Jóttéf08-90, József utJ-lH. Kln­léliiv?it;tls Egénc évre 2S0 korona Negyedévre 70 korom- JP^lClÖS l All IDŐTÁV JSTVAÁz VII- kerület, Mikaa-utca 7. Telefon id­.* 1 mn 92 Félévre _ 140 Ima Egy Héra ... £5 korosa K ■, Mentelmik hétfő kivételével min lenn­e. Kurzus és történelem Sándor Pál a demokrata párt tegnapi vacsoráján elérkezettnek látta az időt, hogy elvbarátai harsány örömére megállapítsa a keresztény nemzeti politika vég­­leges bukását Ugron Gábor ágyán, akiben mégis meg kellett mozdulnia az erdélyi vérnek, kissé lehigította Sándor Pál tem­peramentumát és őt magát is arra a helyesbítésre kény­szerí­­tette, hogy bizonyos jelszavak és túlzások talán megbukhattak, de a gondolat lényege: a keresztény magyar erkölcsiség uralma to­vábbra is dön­tő tényező és tör­ténelmi szükséglet. Mi a magunk részéről Sándor Pál riadójához azt a megjegyzést főzzük, hogy a riadó tulhangos volt, minden­esetre korai és előreláthatólag hosszú időre tárgytalan. Vizsgál­juk csak, mi is az a keresztény kurzus, mi bukott meg belőle és itz fog megmaradni a politikai felületek bármilyen hullámzása, eltolódása, elváltozása után is? A két álforradalom bukása után a legmélyebb történelmi szükségszerűséggel emelte fel fel­ét az erős nemzeti öntudat, a keresztény erkölcsiség köve­telése, de ez a tömegmozgalom, amely a tragikus sorsra jutott magyarság leglelkéből lelkedzett, nem termelhette ki máról-hol­napra a maga legalkalmasabb, legtehetségesebb és legbátrabb politikai képviselőit. Az elmúlt ötven esztendőnek politikai, gazdasági és erkölcsi viszo­nyait az jellemzi legjobban s a megújulás szükségét az bi­zonyítja legerősebben, hogy en­nek így­ kellett történnie. A ke­resztény nemzeti irányzat poli­tikusai — és itt nem fürkésszük a közelfekvő magyarázatokat —­­tizenöt hónap alatt nem tudták az iskolázottság, a képesség, az ügyesség és a bátorság olyan mértékét igazolni, amely nélkül konstruktív keresztény- nemzeti politikát űzni nem lehet s amely nélkül éppen azt a legmélyebb nemzeti tömeghangulatot és az évtizedekre szóló alkotások szük­ségét nem lehetett kielégíteni. Maga az a tény, hogy a keresz­tény nemzeti jelszavakkal össze­ült nemzetgyűlés pártjai egyre hevesebben hullámzanak, hogy folytonos eltolódások, kísérlete­zések mutatkoznak, igazolja azt, hogy a keresztény nemzeti poli­tikában csakugyan válság van, valami lázas nyugtalanság, kere­sés, sok belső elégedetlenség és nem egy leplezhetetlen ellentét. De csak a világtalan nem látja, hogy a politikai felületeknek ezek a szétverte vizei nem jelen­tik a keresztény nemzeti gondo­latnak tengermélységeit. Odalent, a napi politika és a pártélet felü­letein történhetnek igen súlyos és talán szomorú változások. Be­következhet az is, hogy maga az irányzat kiejti kezéből a kor­mányhatalmat Nos, ennek bekö­vetkezését mélyen fájlalnék, mert legsürgősebb nemzeti és faji élet­érdekeink követelik, hogy ezek a tényezők, amelyek a nagy összeomlás után a hatalom bir­tokába jutottak, meg is marad­janak benne, mert bármily této­vák, bármekkora külső és belső nehézségekkel kell is megküzde­­niök, az ő ha­talmonmtvadásuk biztosítaná legjobban azt, hogy az imm­ár egyre nyíltabban je­lentkező szélsőségesen destruktív erők legalább végső hatalomra nem tudnak jutni és nem vihe­­­lik az országot a harmadik, leg­halálosabb katasztrófába. De még ha a keresztény nemzeti irány­zat politikai defenzívába, ellen­zékbe kényszerülne is, ez a kü­lönben szomorít változás sem dönthetné meg azt a tényt, hogy Magyarország a maga politikai, gazdasági, társadalmi és erkölcsi megújulását és fölépülését csak az öntudatos keresztény nemzeti politikától várhatja és egyedül annak útjain érheti el. Semmiféle pillanatnyi politikai változás nem változtathat azon, hogy a liberalizmus és annak vé­szes következményei által terem­­tett politikai lehetetlenségek, társa­dalmi fonákságok megmaradnak és belőlük a magyar faj élelösztöne kigázolást keres. Magyarország­nak vissza kell nyernie ezeréves területét és ezen a területen ér­vényesülni akarnak mindazok az erők, amelyek a fajban megvan­nak, de amelyek 1867 óta egyre fokozottabb mértékben senyved­tek. A keresztény nemzeti gon­dolat sorsa hasonlatos a füg­getlenségi gondolatéval. Azt a gondolatot is szolgálhatták ma sokan, holnap kevesen, ma szen­tek és próféták, holnap sar­latánok ; de addig, amíg az Ausztriától való függőség és az ebből következő nyomasztó vi­szonyok megvoltak, a gondolat sem Bécs ereje, sem a függet­lenségi párt ügyetlen, vagy kép­mutató vezérei meg nem ölhet­ték. A keresztény és nemzeti gondolat mögött ugyanolyan mély politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi erők és mozgató okok állanak, mint valamikor a füg­getlenségi gondolat mögött. A napi politika esélyeinek, személyi és taktikai hibáinak ez is úgy alá van vetve, mint amaz volt, de végső igazsága ugyancsak épp-­­ oly kétségtelen, mint amilyen volt a függetlenségi eszmeé s vele, mint politikai ható­erővel és tényezővel mindaddig számolni kell, amíg előidéző okai meg nem szűnnek. Ebben a tudatban hall­gatjuk nyugodtan és belső meg-­­ rendülés nélkül Sándor Pál el-­­ sietett riadóját, amely csak arra­­ alkalmas, hogy az illetékes té­nyezők immár tisztán lássák :­­ kik és micsoda dolgok mozog­­­­nak a háttérben, mire készülőd­­­­nek és ehhez a megismeréshez­­ képest igazítsák gondolataikat­­ és cselekedeteiket. A miniszterek újabban sű­rűn felkeresik a kormányzópárt közhelyiségét, amióta új ellenzéki alakulás bontakozik, úgy látszik, súlyt vetnek arra, hogy szétnézzenek megfogyatkozott kivet-je között. Ma este Teleki Pál gróf miniszterelnök, nagyatádi Szabó földmivelésügyi miniszter, Fra­di­­ttándy Gyula belügyminiszter és számos képviselő jelent meg a klubban. Élénk eszmecsere folyt az időszerű kérdésekről, majd bizalmas tanácskozásra vonultak vissza a politikusok. Az értekezleten ar­ról tanácskoztak, hogy milyen elbánásban részesüljenek azok a képviselők, akiknek egy tekintélyes csoportja Andrássy vezér­­ségét kívánja. A kormány hívei azt hiszik, hogy feh­ér harmadikéig tisztul a helyzet véglegesen abban a vonatkozásban, kik mennek Andrássyval és kik fognak kit­artani a kormány mellett. Az úgynevezett szabad királyválasztók no® akarnak semmi szín alatt kimenni addig a kormánypártból, amíg a nemzetgyűlés az összes időszerű kér­­deseket, tehát az alkotmányjogi kérdé­seket ez meg nem oldotta és el nem intézi. Számítanak arra, hogy Haller, Ernst és Hunzár hívei, tehát mint­egy harminc képviselő rövidesen el­­hagyja a kormány­zópártot és ha nem is csatlakoznának rögtön Andrássy Gyula grófhoz, minden esetre ha ön pár­tot fognak alkotni, esetleg helyreállítják a régi keresztényszocialista pártot. Szmre­­csányiék és Beniczkyék Andrássyhoz való csatlakozását befejezettnek tartják, to­vábbá Bug­a Jakabot és a közéje tartozó képviselőket is Andrássy pártjához­­ szá­mítják. A keresztény nemzeti párt em­berei közül huszonkét olyan képviselőt, tartanak számon, akik Teleki mellett ki­tartanak. Ezek sorában Hencz, Lipták, Bassay, Simonyi-Semadam, Dömötör, Ge­rencsér, Kontra, Bírta, Czakó, Mátéfy, Ament képviselőket említették. Azt mond­ják továbbá, hogy Saller István üiveivel még akkor is kilép a kormányzópártból, ha Ernst és Huszár egyébként koalíciór­a lépnek az eddigi fegy­vertársakkal. A kormánypárt száztizenhét emberre számít, akik a kormányt támogatni haj­landók. Ennyire olvadt le Teleki tábora, pedig ezt a seregszemlét optimisták vé­gezték. A kormán­yzópárt február har­ma­d­i­kán tartandó értekezletén­ foglalkozik véglegesen az új átcsoportosulás ügyével. Azt a verziót, hogy az értekezlet elé in­dítványt terjesztenek a párt program­jának egy­értelmű módosítása iránt, hogy abba a szabad királyválasztás elvét beiktassák, nagyatádi Szabó István a leg­határozottabban megcáfolta munkatársunk előtt. A mai bizalmas, megbeszélésen fel­vetették, hogy a szakítás azokkal, akik az ellenzéki párt megteremtése érdeké­ben­ tárgyalásokat folytattak, hogyan tör­ténjék. Erre vonatkozólag­ nem történt konkrét elhatározás, m®tán -’természetes­nek tartják, hogy a másfelé orientálódó képviselők rövidesen bejelentik a kormány­pártból való kilépésüket, flau­er a korm­ányzópárt kizárási mozgalmáról A délutáni lapok azt a hírt közölték, hogy a kisgazdák a párt egységének ér­dekében Sailer Istvánt s mindazokat a képviselőket, akik az Andrássy Gyula gróf pártalakítása körül fiktív résztvet­­tek, kirekesztik a pártból. Haller István a kizárási mozgalomról munkatársunknak a következőkben nyilatkozott: „- Erről a mozgalomról csak most ér­tesülök. Ez nem más, mint nyílt ajtó rugdalása, ugy én, mint képviselőtársaira már a tárgyalások előtt tisztában voltunk elhatározásunk következményével és így azzal is, hogy kilépünk a kormányzópárt­­ból. Erre bennünket nem kell külön fel­szólítani. Azt azonban sehogy sem tudom aláírni, hogy bármely párt képviselője egy másik pártnál — 9, kizárás terhe mellett politikailag ne orientálódhas­­sék. Mi nem akartunk ellenzékbe menni, de ha mindenképpen oda kényszerítenek, az sem baj, legalább nekünk nem. Teleftl - flsztselökérocsk­CS Az állami tisztviselők körében nyugta­lanságot keltő hírek keringenek erról, hogy a minisztertanács a hivatalnokok létszámának eposztásaival akar foglal­kozni s hogy a tíz évnél rövidebb idő óta szolgáló tisztviselőket el akarják loe­ad­­ani. Erre nézve kérdést intéztünk mind a miniszterelnökhöz, mind Ferdi­­nándy belügyminiszterhez, akik a legha­tározottabban megcáfolták a hírt. Itt akadállyozta s­eg Karolái letartóztatását ? Tegnap este az Erzsébetvárosi Körben Sándor Pál nemzetgyűlési képviselő fehér asztal mellett politikai nyilatkozatot tett egy szűkebb körű társaság előtt, ahol demokrata alvezérek és kerületi törz­sfő­­nökök gunyoros kézdörzsöléssel vették tudomásul Sándor Pál megállapításait a keresztény kurzus­­bukásáról­. Ezen a vacsorán­­- mint a M­agyarság mai szá­mában megírtuk -" Sándor Pál egy libe­­rális­­alakulás szükségét is hangoztatta s volt egy részlete beszédének, amely na­gyobb hullámokat kavart fel a liberális újságokban. A Lipótváros temperamen­tumos képviselője ugyanis egy lappangó gyanúsítás bombáját hajította a politikai élet mostanában sokat emlegetett vezér­alakja felé. Sándor Pál ugyan óvatosan tartózkodott attól, hogy a politikus nevét megemlítse, de célzása félreérthetetlen volt, a liberális újságok legalább is nyomban meg­­értették, hogy­­ Andrássy Gyula grófra­ cél­­zott. Arról beszélt a Lipótváros képvi­selője, hogy Vdgyonyi Vilmos le akarta a holnámi seregszemléle a pártban Hitt meoneli lelehlid? szakadás a kormányzópártban Nyugatm­agyar ország közc­íme a csatlakozás ellen Sigray Antal gróf, Nyugatm­agyarország főkormánybiztosa — mint tw. ml­y jelen­tik — a soproni hatóságok fejei és a sajtó képviselői előtt nyilatkozatot tett Nyugatmagyarország sorsáról: — Őszinte sajnálattal látjuk az Ausz­triában lejátszódó eseményeket­­■ mondta Sigray. A nyugati határvidék népe nö­vekvő idegenkedéssel nézi, hogy az osz­trák köztársaság kétségbeesett helyzeté­­ben expanzív politikát követ Magyar­­országgal szemben s Nyugatmagyarorszá­got is magával akarta rántani a nag,­­sági csődbe. A lakosság már többir­a felemelte tiltakozó szavát a tank, civi­l,­ és életképtelen szomszéd­államhoz való is ro­takozás ellen, s küzdelni fog ezer,­V3S hazája kebelében való megmaradásáért.

Next