Magyarság, 1926. június (7. évfolyam, 121-144. szám)
1926-06-27 / 143. szám
. Minden művész alkotásaiban él. Strobl Alajos Szobrai már köztudatúinkban élnek. Megcsodáltuk, megszerettük alakjainak formába kelt, nemes vonalait, a Muzeum-kert már Arany János szobrával jelenik meg emlékezetünkben és a budai Vár Mátyás-kutjának hires kürtöse a régi idők dicsőségét fújja. Semmelweis márványszobra a pázsitos Erzsébettéren és Szent István, meg Szent Gellért szobra a Bazilikában hozzátartoznak a mai Budapesthez, ahogy Strobl Alajos művészete hozzátartozik a magyar szobrászművészet legnagyobb korszakához, hiszen annak igen jelentős alkotó munkáját ő végezte el. Mint fiatal mintázó kezdte egy vashámorban. Ez a vas a szigorú, kemény művészi elvet, a hámor a folytonos munkát jelentette aztán jelképesen egész életében. Bécsben az Akadémián Zumbusehnál tanult, ott sajátította el nagyszerű mesterségbeli készségét és azt az elegáns könnyedséget, amely tetszően szép formákba tudta szöktetni művészi elgondolásait. Perseus című munkájával magára vonta a művészek és a közönség széles figyelmét, kevéssel utána pályázat útján pedig már rábízták a budapesti Operaház homlokzatán lévő Speratini és Cherubini szobrait, későbben az Opera bejáratánál elhelyezett Liszt és Erkel ülő alakjának" megalkotását is. Akkor már egyéni erejének teljében volt. A hír, a dicsőség szárnyra kapta, egymást érték a megrendelések, az alkotások és a sikerek. A Vigadóban ő mintázta meg Hegyi Aranka táncos alakját, megmintázta Pálmai Ilka és a többi közt Mészöly, Lotz, Vajda János mellszobrát, 1884-ben pedig a királyt. Deák Ferenc szarkofágjának elkészítése és igen sok képmás után (Simor hercegprímás, Császka érsek, Párosban Munkácsy Mihály). 1893-ban leplezték le a múzeumkerti Arany János-szobrot, amely a költő maga elé merengő, nemes alakjával, Piroska és Toldi szívéhez nőtt környezetében — egyik legdíszesebb szobra a fővárosunknak. De újabb nagy galériája dicséri úgy az országban, mint a fővárosban Strobl Alajos kiteljesedett művészetét. Az igazságügyi palota Justiciája, a miskolci Erzsébet-szobor, az állami aranyérmet nyert budavári kürtös, az egri Dobó, Semmelweis és Károlyi Sándor gróf pesti szobra, Kossuth nagyszerű mauzóleuma, Zichy Mihály síremléke, legutóbb pedig Jókai Mór szobra csak a legnagyobb alkotásokat jelzik, mert légió a száma képmás szobrainak. (Tisza Kálmán, Görgey, Fejérváry Géza, Szilágyi Dezső, Wekerle, József főherceg, Trefort, Gyulai Pál, Justh Zsigmond, Thaly Kálmán, Székely Bertalan a soksok között.) De ő maga talán a legbüszkébb a párisi világkiállítás Grand Prix-jét nyert Anyánk remekművére, mely egyik büszkesége a napokban megnyílt Szépművészeti Múzeumunk szobortgyűjteményének is, az pedig gazdag kincsesháza a szép magyar szobroknak Ferenczytől napjainkig. És csak legutóbb is csodálhattuk az ő friss, klasszikusan érett művészetét Mosolygó leányfejében, mely a hetvenedik születésnapját csendes családi körben megölő mester munkásságának és egyre megújuló erejének lenyűgöző bizonysága. Érdemeiért már I. Ferenc József király a Ferenc József-renddel és a magyar nemességgel tüntette ki, művésztársai szeretetükkel és nagy elismerésükkel, tanítványai rajongó megbecsülésükkel és a közönség egyre növő csodálatával halmozta el. Nevét a magyar szobrászat történetébe örökre beírta. Néhány évvel ezelőtt nyugdíjazták mint a szobrászati mesteriskola tanárát, s ez annyira érzékenyen érintette a mestert, hogy azóta elvesztette munkakedvét. El kellett szakadnia a mesteriskolától, az „epreskerttől“, melyet nagy szorgalommal s még nagyobb anyagi áldozattal csaknem kizárólag ő maga teremtett meg — s avatta Benczúr Gyulával együtt a magyar művészet bölcsőjévé — s ezt a fájdalmas válást nem birta elviselni. Amikor most teljes visszavonultságában csak a Képzőművészeti Főiskola tanárai és tanítványai üdvözölték és átnyújtották neki legújabb kitüntetését, a kormányzó adományozta magyar érdemkeresztet, jelképesen ott állt a küldöttség mögött az a sok ezer és ezer ember, aki csak egyszer is gyönyörködhetett szebbnél-szebb alkotásaiban. * Amikor Márton Ferenc arcképét rajzolta, Strobl mester elkapta a rajzot, belekorrigált és tréfásan ráírta a „Plintusz“-t, jelezni akarván ezáltal is, hogy mint a jó szobornál, a rajznál is mennyire fontos a „plintusz“, a „talapzat“. — A Magyarság tudósítójától — A magyar társadalom ma már csak legendákból ismeri a fütyülős és rongyszedő zsidót. Mint vicclapi alak is rég kikopott már. A mai vicclapok zsidója autón jár, színházat rendez és vastag szivart szi. Ha tréfáiban sok is a hasonlóság, minden közösséget megtagad elődjével és talán joggal, hiszen soha ilyen hihetetlen változáson nem ment még át rajta, mint a mi zsidóságunk. Jellemző, hogy éppen a nagy magyar statisztikusok (Buday, Kovács) voltak azok, akiket legjobban izgatott a zsidókérdés mai tudományos életünkben. Csak ők, akik rikitóbbnál-rikitóbb számokban láthatták ezt a kérdést, ők érezhették meg először igazán a zsidóprobléma rendkívüli jelentőségét. De érdekes adatokat talál itt a történetíre is, ha nem megy vissza száz esztendőnél régebbre. Zemplén vármegye levéltárának folyóirata, az „Adalékok“ legutóbbi számaiban sorozatos cikkekben mutatja be, milyen volt száz évvel ezelőtt a megye, de különösen Sátoraljaújhely zsidóságának az állapotai Egy 1820-ból származó rég elsárgult aktából egy úgynevezett Sido Conscriptio-ból szedegette össze ezeket az adatokat a megye neves öreg főlevéltárosa. A Kazinczy-utcából eltűntek a keresztény háztulajdonosok Sátoraljaújhely ma Munkács, Mármarossziget és a többi félgaliciai jellegű város elvesztése után egyike a legjobban dzsidósodott városainknak. Körülbelül húszezer lakosa közül 6400 zsidót mutat ki az 1920-as népszámlálás. A ronyvaparti ghettó ma már csak emlék s a zsidóság rég elárasztotta a város főutcáit s mindent elfoglalt ami vagyon és gazdagság. A szebb épületek mind zsidó kézre kerültek. A legszebb utcán, a fasorokkal beültetett Kazinczy-utcán például a háztulajdonosok között a következő neveket találjuk: Wald Izráel Grósz M. Lajos Reichard Salamon Róth József dr. Klein Károly dr. * Klein Jenő A Hotts-családnak két háza is van. Blumenfeldéknek szintén kettő. Háztulajdonosok továbbá: Fried dr., '/.Unnerék, Markovits dr., Keleti Jenő stb. Keresztény háztulajdonos alig négy-öt van. A legforgalmasabb utcán, az üzleti élet egykori központján, a cseh vámhoz vezető Rákóczi utcán körülbelül százötven kereskedés van, de ebből iparosműhelyekkel, borbélyokkal együtt alig tíz a keresztény. A negyvenöt ügyvéd közül csak tizenöt keresztény, harminc zsidó. A szőlőhegyek egy része is zsidó kézre került, különösen a háborúban felvirágzott, borkonjunktúra óta. Nevesebb kereskedőcégek és vállalatok nyolcvan percentje zsidó. Most nézzük, mit jelentett a zsidóság száz évvel ezelőtt, mikor az első zsidó összeírást a „Conscriptio Integralis Populationis Status et proventum Judeorum“-ot csinálták? Szegény zsidók még cigánynak is elmentek Az összeírás szerint 1820-ban 618 zsidó lakott a városban, tehát tizedrészese a mai 6400-nak. (A város összlakossága ezzel szemben csak harmadnegyedrésze volt a mainak.) Családfő köztük mindössze 141. Ennek a száznegyvenegy családnak, amint az utolsó rovatból kitűnik, egyetlenegy saját lakóházasem volt. Egyetlen viskó sem volt még akkor itt a zsidóé, hanem bérben laktak rozzant kis zsellérházak régiben, vagy nemesi majorok cselédeinél. Micsoda szegénység lehetett itt, mikor a hitközség fejének és legszentebb emberének, Dávid rabbinak özvegye is csak árendás volt, zsellérnél lakott! Mint az összeirás mondja: „Vidua Davidis Rabbe, Domus anquilinaris Arendator“. Hogy miből élt ez a maroknyi koldus szegény felekezeti kereskedő (mercator) mindössze öt volt közöttük: Dautsch Pínkesz, Engel Ábrahám, Perlstein Jakab, Reiner Ábrahám és Schön Áron. Házaló (quaestor), aki nyersbőröket szedett házrólházra járva, mindössze három: Blum József, Engel Salamon és Sámuel Jakab. Borkereskedő (quaestor cum vinis) csak egyetlen egy Bermann Izsák. Korcsmáros szintén csak egy Róth Mendel. Künn a járásban is csak két zsidó kereskedő akadt. Szabad házalóipart űzőt, tehát olyan zsidót, ki saját készítményeit adta el, mindössze egyet ismerünk a járásban: a Kozmán lakó Stern Zelmant, aki magaszőtte zsákjait sózogatta el faluról-falura. Ha végigolvassuk ezt a sovány listát, még mindig csodálkozva kérdezhetjük: miből élt tehát a 618 újhelyi zsidót Hiszen kereskedő, házaló, korcsmáros összesen csak az volt közöttük. Sem a kereskedők, sem a mesteremberek közt nem találunk többet belőlük. Ellenben több helyen azt a megjegyzést találjuk nevük mellett „mendicauda vivit“, azaz: koldusból él. Valószínű tehát, hogy száz évvel ezelőtt az újhelyi zsidók nagyrésze olyan félkoldussorban tengődött a nemesi és polgári porták körül. Apró, és tiltott adásvételekből tartotta fenn magát, amint hogy húsz-harminc évvel ezelőtt a Felvidéken még nem volt ritka a hagymán és mogyorón élő zsidók típusa. Hogy mire nem vetemedtek, legjobban mutatja, hogy egy akkori cigánybanda tagjai a következő neveket viselték: Vorgeiger Izsák, Bassgeiger Izsák és Cimbalmos Busik. Ez a három ember ott szerepel a „Sido Conscriptio“-ban is. Tehát Ujhelyben akkoriban egy szakállas hangászokból álló kis bandácska is cincogott. A prímet valószínűleg Vorgeiger Izsák húzta, Bassgeiger a brácsás,, , lehetett,, míg Busik a cimbalmot verhette. Hogy ki mulathatott e galíciai magyarok nótái mellett, nem tudhatjuk. Nemesurák valószínűleg nem, táti inkább a kecskei tót mesteremberek. Ujhely főbírája felír a Sidók érdekében Tíz év múlva, miután a helytartótanács már megadta az engedélyt, hogy zsidók is bérelhessenek földet, az „öszve-irds“ már tizennégy zsidó nevet tüntet fel az arendátorok között. Névszerinti Burger Lajb, Dávid Ábrahám, Dávid Herskó, Engel Ábrahám, Frenkel Sámuel, Friedmann Sámuelné, Giret Sámuel, Goldberger Jakab, Grünblau Mór, Kauffmann Jakab, Lorber József, Reichmann Sámuel, Rottenberg Mózes, Schweiger Jakab. Jellemző, hogy mielőtt ez az engedély megérkezett volna, ippi Bideskuthy Mihály, Sátoraljaújhely főszolgabirája, a zsidók vagyonának összeírását azzal a megjegyzéssel küldi fel a helytartótanácshoz, hogy a „Jószág Arendájától, Borkereskedőből eltiltatott Sidó Nemzet“... megélni képtelen lévén „köztudomásra... majd nem , végső szegénységre jutott“. Várjon sejtette-e Bideskuthy főszolgabíró uram, kikért szállt sikra e szerény megjegyzéssel ! Ugyan honnan sejtette volna, mikor éppen az ő öszveírásában olvassuk, hogy a járásában lakó 1562 zsidónak évenként összesen 2691 forint jövedelme van. Egy-egy zsidóra tehát évenként körülbelül két forint jövedelem esett. Olyan magyar urak, akik még ma is jogokat követelnek a zsidóságnak, harcolnak a zsidó vagyonért, ma is akadnak az országban szép számmal. De hol vannak a cigánymód kolduló, mesterembereknek hegedülgető zsidók? Hol van az a zsidó, kinek évi jövedelme megfelel az akkori két forintnak? ___________az. Csillárok, ámpolnák, selyemernyist Rendkivül leszállított árak Ne mulassza el megtekinteni vásárlásai előtt választékos raktáramat, mert különlegesen olcsó árakban részletfizetésre tudom kiszolgálni. Csillár havi 200.000.- K részletekben és feljebb Kadelburger Ernő Budapest, V. Lipót-körút 5. Telefon: 146-04 Amikor végső szegénységre jutott Sátoraljaújhelyen a Sidó Nemzet Ujhely háztulajdonosai ma és száz év előtt Strobl Alajos »mvasvár, 1926 Június 27, vasárnap