Magyarság, 1926. június (7. évfolyam, 121-144. szám)

1926-06-27 / 143. szám

. Minden művész alkotásaiban él. Strobl Ala­jos Szobrai már köztudatúinkban élnek. Meg­csodáltuk, megszerettük alakjainak formába kelt, nemes vonalait, a Muzeum-kert már Arany János szobrával jelenik meg emlékeze­tünkben és a budai Vár Mátyás-kutjának hi­res kürtöse a régi idők dicsőségét fújja. Sem­melweis márványszobra a pázsitos Erzsébet­­téren és Szent István, meg Szent Gellért szobra a Bazilikában hozzátartoznak a mai Budapesthez, ahogy Strobl Alajos művészete hozzátartozik a magyar szobrászművészet leg­nagyobb korszakához, hiszen annak igen je­lentős alkotó munkáját ő végezte el.­­ Mint fiatal mintázó kezdte egy vashámor­ban. Ez a vas a szigorú, kemény művészi elvet, a hámor a folytonos munkát jelentette aztán jelképesen egész életében. Bécsben az Akadé­mián Zumbusehnál tanult, ott sajátította el nagyszerű mesterségbeli készségét és azt az elegáns könnyedséget, amely tetszően szép formákba tudta szöktetni művészi elgondolá­sait. Perseus című munkájával magára vonta a művészek és a közönség széles figyelmét, ke­véssel utána pályázat útján pedig már rábíz­ták a­ budapesti Operaház homlokzatán lévő Speratini és Cherubini szobrait, későbben az Opera bejáratánál elhelyezett Liszt és Erkel ülő alakjának" megalkotását is. Akkor már egyéni erejének teljében volt. A hír, a dicsőség szárnyra kapta, egymást érték a megrendelések, az alkotások és a sike­rek. A Vigadóban ő mintázta meg Hegyi Aranka táncos alakját, megmintázta Pálmai Ilka és a többi közt Mészöly, Lotz, Vajda Já­nos mellszobrát, 1884-ben pedig a királyt. Deák Ferenc szarkofágjának elkészítése és igen sok képmás után (Simor hercegprímás, Császka érsek, Párosban Munkácsy Mihály). 1893-ban leplezték le a múzeumkerti Arany János-szobrot, amely a költő maga elé me­rengő, nemes alakjával, Piroska és Toldi szí­véhez nőtt környezetében — egyik legdísze­sebb szobra a fővárosunknak. De újabb nagy galériája dicséri úgy az or­szágban, mint a fővárosban Strobl Alajos ki­­teljesedett művészetét. Az igazságügyi palota Justiciája, a miskolci Erzsébet-szobor, az állami aranyérmet nyert budavári kürtös, az egri Dobó, Semmelweis és Károlyi Sándor gróf pesti szobra, Kossuth nagyszerű mauzó­leuma, Zichy Mihály síremléke, legutóbb pe­dig Jókai Mór szobra csak a legnagyobb alko­tásokat jelzik, mert légió a száma képmás szobrainak. (Tisza Kálmán, Görgey, Fejér­­váry Géza, Szilágyi Dezső, Wekerle, József főherceg, Trefort, Gyulai Pál, Justh Zsig­­mond, Thaly Kálmán, Székely Bertalan a sok­sok között.) De ő maga talán a legbüszkébb a párisi világkiállítás Grand Prix-jét nyert Anyánk remekművére, mely egyik büszkesége a napok­ban megnyílt Szépművészeti Múzeumunk szo­­bortgyűjteményének is, az pedig gazdag kin­csesháza a szép magyar szobroknak Feren­­czytől napjainkig. És csak legutóbb is cso­dálhattuk az ő friss, klasszikusan érett mű­vészetét Mosolygó leányfej­ében, mely a het­venedik születésnapját csendes családi körben megölő mester munkásságának és egyre meg­újuló erejének lenyűgöző bizonysága. Érdemeiért már I. Ferenc József király a Ferenc József-renddel és a magyar nemesség­gel tüntette ki, művésztársai szeretetükkel és nagy elismerésükkel, tanítványai rajongó megbecsülésükkel és a közönség egyre növő csodálatával halmozta el. Nevét a magyar szobrászat történetébe örökre beírta. Néhány évvel ezelőtt nyugdíjazták mint a szobrászati mesteriskola tanárát, s ez annyira érzéke­nyen érintette a mestert, hogy azóta elvesz­tette munkakedvét. El kellett szakadnia a mesteriskolától, az „epreskerttől“, melyet nagy szorgalommal s még nagyobb anyagi áldozattal csaknem kizárólag ő maga terem­tett meg — s avatta Benczúr Gyulával együtt a magyar művészet bölcsőjévé — s ezt a fájdalmas válást nem birta elviselni. Amikor most teljes visszavonultságában csak a Képző­művészeti Főiskola tanárai és tanítványai üd­vözölték és átnyújtották neki legújabb kitün­tetését, a kormányzó adományozta magyar ér­demkeresztet, jelképesen ott állt a küldöttség mögött az a sok ezer és ezer ember, aki csak egyszer is gyönyörködhetett szebbnél-szebb al­kotásaiban. * Amikor Márton Ferenc arcképét rajzolta, Strobl mester elkapta a rajzot, belekorrigált és tréfásan ráírta a „Plintusz“-t, jelezni akarván ezáltal is, hogy mint a jó szobornál, a rajznál is mennyire fontos a „plintusz“, a „talapzat“. — A Magyarság tudósítójától — A magyar társadalom ma már csak legen­dákból ismeri a fütyülős és rongyszedő zsidót. Mint vicclapi alak is rég kikopott már. A mai vicclapok zsidója autón jár, színházat rendez és vastag szivart szi. Ha tréfáiban sok is a hasonlóság, minden közös­séget megtagad elődjével és talán joggal, hiszen soha ilyen hihetetlen változáson nem ment még át rajta, mint a mi zsidóságunk. Jellemző, hogy éppen a nagy magyar sta­tisztikusok (Buday, Kovács) voltak azok, akiket legjobban izgatott a zsidókérdés mai tudományos életünkben. Csak ők, akik rikitóbbnál-rikitóbb számokban láthatták ezt a kérdést, ők érezhették meg először igazán a zsidóprobléma rendkívüli jelentő­ségét. De érdekes adatokat talál itt a törté­netíre is, ha nem megy vissza száz esztendő­­nél régebbre. Zemplén vármegye levéltárának folyó­irata, az „Adalékok“ legutóbbi számaiban sorozatos cikkekben mutatja be, milyen volt száz évvel ezelőtt a megye, de különösen Sátoraljaújhely zsidóságának az állapotai Egy 1820-ból származó rég elsárgult aktából egy úgynevezett Sido Conscriptio-ból sze­degette össze ezeket az adatokat a megye neves öreg főlevéltárosa. A Kazinczy-utcából eltűntek a keresztény háztulajdonosok Sátoraljaújhely ma Munkács, Mármaros­­sziget és a többi félgaliciai jellegű város el­vesztése után egyike a legjobban dzsidó­­­sodott városainknak. Körülbelül húszezer la­kosa közül 6400 zsidót mutat ki az 1920-as­­ népszámlálás. A ronyvaparti ghettó ma már csak emlék s a zsidóság rég elárasztotta a város főutcáit s mindent elfoglalt ami va­gyon és gazdagság. A szebb épületek mind zsidó kézre kerültek. A legszebb utcán, a fasorokkal beültetett Kazinczy-utcán például a háztulajdonosok között a következő ne­veket találjuk: Wald Izráel Grósz M. Lajos Reichard Salamon Róth József dr. Klein Károly dr. * Klein Jenő A Hotts-családnak két háza is van. Blumenfeldéknek szintén kettő. Háztulajdonosok továbbá: Fried dr., '/.Unnerék, Markovits dr., Keleti Jenő stb. Keresztény háztulajdonos alig négy-öt van. A legforgalmasabb utcán, az üzleti élet egy­kori központján, a cseh vámhoz vezető Rákóczi­ utcán körülbelül százötven keres­kedés van, de ebből iparosműhelyekkel, bor­bélyokkal együtt alig tíz a keresztény. A negyvenöt ügyvéd közül csak tizenöt keresz­tény, harminc zsidó. A szőlőhegyek egy része is zsidó kézre került, különösen a háborúban felvirágzott, borkonjunktúra óta. Nevesebb kereskedőcégek és vállalatok nyolcvan per­centje zsidó. Most nézzük, mit jelentett a zsidóság száz évvel ezelőtt, mikor az első zsidó összeírást a „Conscriptio Integralis Populationis Status et proventum Judeorum“-ot csinálták? Szegény zsidók még cigánynak is elmentek Az összeírás szerint 1820-ban 618 zsidó lakott a városban, tehát tizedrésze­se a mai 6400-nak. (A város összlakossága ezzel szem­ben csak harmadnegyedrésze volt a mainak.) Családfő köztük mindössze 141. Ennek a száznegyvenegy családnak, amint az utolsó rovatból kitűnik, egyetlenegy saját lakóháza­­sem volt. Egyetlen viskó sem volt még akkor itt a zsidóé, hanem bérben laktak rozzant kis zsellérházak régiben, vagy nemesi majorok cselédeinél. Micsoda szegénység lehetett itt, mikor a hitközség fejének és legszentebb emberének, Dávid rabbinak özvegye is csak árendás volt, zsellérnél lakott! Mint az összeirás mondja: „Vidua Davidis Rabbe, Domus anquilinaris Arendator“. Hogy miből élt ez a maroknyi koldus szegény felekezeti kereskedő (mercator) mindössze öt volt közöttük: Dautsch Pín­­kesz, Engel Ábrahám, Perlstein Jakab­, Reiner Ábrahám és Schön Áron. Házaló (quaestor), aki nyersbőröket szedett házról­­házra járva, mindössze három: Blum József, Engel Salamon és Sámuel Jakab. Borkeres­kedő (quaestor cum vinis) csak egyetlen egy Bermann Izsák. Korcsmáros szintén csak egy Róth Mendel. Künn a járásban is csak két zsidó keres­kedő akadt. Szabad házalóipart űzőt, tehát olyan zsidót, ki saját készítményeit adta el, mindössze egyet ismerünk a járásban: a Kozmán lakó Stern Zelmant, aki magaszőtte zsákjait sózogatta el faluról-falura. Ha végigolvassuk ezt a sovány listát, még mindig csodálkozva kérdezhetjük: miből élt tehát a 618 újhelyi zsidót Hiszen kereskedő, házaló, korcsmáros összesen csak az volt közöttük. Sem a kereskedők, sem a mester­emberek közt nem találunk többet belőlük. Ellenben több helyen azt a megjegyzést ta­láljuk nevük mellett „mendicauda vivit“, azaz: koldusból él. Valószínű tehát, hogy száz évvel ezelőtt az újhelyi zsidók nagy­része olyan félkoldussorban tengődött a nemesi és polgári porták körül. Apró, és tiltott adásvételekből tartotta fenn magát, amint hogy húsz-harminc évvel ezelőtt a Felvidéken még nem volt ritka a hagymán és mogyorón élő zsidók típusa. Hogy mire nem vetemedtek, legjobban mutatja, hogy egy akkori cigánybanda tagjai a következő neveket viselték: Vorgeiger Izsák, Bassgeiger Izsák és Cimbalmos Busik. Ez a három em­ber ott szerepel a „Sido Conscriptio“-ban is. Tehát Ujhelyben akkoriban egy szakállas hangászokból álló kis bandácska is cincogott. A prímet valószínűleg Vorgeiger Izsák húzta, Bassgeiger a brácsás,, , lehetett,, míg Busik a cimbalmot verhette. Hogy ki mulat­­hatott e galíciai magyarok nótái mellett, nem tudhatjuk. Nemesurák valószínűleg nem, táti inkább a kecskei tót mesteremberek. Ujhely főbírája felír a Sidók érdekében Tíz év múlva, miután a helytartótanács már megadta az engedélyt, hogy zsidók is bérelhessenek földet, az „öszve-irds“ már tizennégy zsidó nevet tüntet fel az arendá­­torok között. Névszerinti Burger Lajb, Dávid Ábrahám, Dávid Herskó, Engel Ábra­hám, Frenkel Sámuel, Friedmann Sámuelné, Giret Sámuel, Goldberger Jakab, Grünblau Mór, Kauffmann Jakab, Lorber József, Reichmann Sámuel, Rottenberg Mózes, Schweiger Jakab. Jellemző, hogy mielőtt ez az engedély meg­érkezett volna, ippi Bideskuthy Mihály, Sátoraljaújhely főszolgabirája, a zsidók va­gyonának összeírását azzal a megjegyzéssel küldi fel a helytartótanácshoz, hogy a „Jó­szág Arendájától, Borkereskedőb­ől eltil­­tatott Sidó Nemzet“... megélni képtelen lévén „köztudomásra... majd nem , végső szegénységre jutott“. Várjon sejtette-e Bideskuthy főszolgabíró uram, kikért szállt sikra e szerény megjegyzéssel ! Ugyan honnan sejtette volna, mikor éppen az­­ ő öszve­írásában olvassuk, hogy a járásában lakó 1562 zsidónak évenként összesen 2691 forint jövedelme van. Egy-egy zsidóra tehát évenként körülbelül két forint jövedelem esett.­­ Olyan magyar urak, akik még ma is jo­gokat követelnek a zsidóságnak, harcolnak a zsidó vagyonért, ma is akadnak az országban szép számmal. De hol vannak a cigánymód kolduló, mesterembereknek hegedülgető zsi­dók? Hol van az a zsidó, kinek évi jövedelme megfelel az akkori két forintnak? ___________az. Csillárok, ámpolnák, selyemernyist Rendkivül leszállított árak Ne mulassza el megtekinteni vásárlásai előtt válasz­tékos raktáramat, mert különlegesen olcsó árakban részletfizetésre tudom kiszolgálni. Csillár havi 200.000.- K részletekben és feljebb Ka­del­burger Ernő Budapest, V. Lipót-körút 5. Telefon: 146-04 Amikor végső szegénységre jutott Sátoraljaújhelyen a Sidó Nemzet Ujhely háztulajdonosai ma és száz év előtt Strobl Alajos »m­­vasvár, 1926 Június 27, vasárnap

Next