Magyarság, 1929. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-07 / 202. szám

6 wh­imtsir. 1029 szeptember 7. szombat ­ A Tura-művek kényszeregyessége az Orszá­gos Hitelvédő Egyesület előtt­­i egész világ orvosainak hódolatát tolmácsol­­ták Semmelweis szobra előtt a német tudósok Péntek délben 12 órakor tartották meg az első egyességi tárgyalást a Kondor és Feledi építő- és kőbányavállalat rt. kényszeregyes­­ségi ügyében az Országos Ilitelvédő Egyesü­let helyiségében.­­ Még rövid idővel ezelőtt is az ország leg­jövedelmezőbb vállalatai között említették ezt a részvénytársaságot és így annál nagyobb meglepetésként hatott az, amikor ez a cég kénytelen volt fizetésképtelenségét bejelen­teni. A vállalat eleinte társas cég alakjában működött, csak 1923-ban alakult át részvény­­társasággá. Vezérigazgatója Kondor Márton volt,­­aki 55 éve működik az építési szakmá­ban. A vállalat alaptőkéje 400.000 pengő volt, am­e­ly mellett még a tartalékalapnak is volt 100.000 pengője. Ezenfelül a rézsvénytársa­ság még ma is tulajdonosa a Váci-út 135. szám alatt több mint 1500 négyszögöl nagy­ságú, három utca által határolt óriási telek­­tömb­nek. Visegrádon mintegy 40.000 négy­szögöl kiterjedésű kőbányája van, Budán, a Trombitás-út 23. szám alatt villája van a cégnek, amelyet a legnagyobb luxussal ren­deztek be, ezenfelül a vállalat tulajdona a Magyar Tufaművek Rt. majdnem valameny­­nyi részvénye. A FAKSz és a Tufa Amint ismeretes, a vállalat bukása éppen a Tufa­művek balsikerével kapcsolatos. Ér­dekes ennek a részvénytársaságnak a törté­netét néhány szóval elmondani Andornakon, Heves megyében, 22 holdnyi területen hatal­mas kőbánya terül el, amelyből homoktéglát termelnek ki a Kondor Márton tulajdonában lévő szabadalom felhasználásával. Ez a ho­moktégla olcsóbb, mint az égetett és így olyan épületek emeléséhez, amelyeknek te­­herbíróképessége aránylag alacsony marad­hatott, alkalmasnak mutatkozott. Így történt azután, hogy amikor a földreformtörvények alapján a házhelyekhez jutottak részére az építkezést lehetővé akarták tenni és megala­kult a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet, a FAKSz, akkori elnöke, Hadik János gróf, a Tufa-műveknél 10 millió darab téglát ren­delt meg. A szállítás lebonyolításának meg­könnyítése céljából a FAKSz 400.000 pengő törlesztéses kölcsönt nyújtott a vállalatnak, amelyet a Tufa-művek nemcsak teljes mér­tékben felemésztettek, hanem még ezen felül, 1.200.000 pengőt beruháztak a bányába. En­nek a pénznek az előteremtése a vállalat anyagi erejét a legnagyobb mértékben igény­be vette és a rendelkezésére álló tőkét egyéb építkezésektől majdnem teljesen elvonta. Emiatt a Tufa-művek többször kértek újabb és újabb termelési előleget a FAKSz-tól, amely azonban azóta, amióta Hadik János gróf megvált az elnökségtől, nem volt többé előzékeny a Tufa-művekkel szemben. A vállalat helyzetét végleg azután az ren­dítette meg, hogy a FAKSz kijelentette, hogy a tízmillió darab téglára vonatkozó megren­delést visszavonja és csak arra kötelezi ma­gát, hogy négy év alatt összesen 1.800.000 darab téglát vesz át. A további előlegek fo­lyósítását a FAKSz ahhoz a feltételhez kö­tötte, hogy a Tufa-művek a szállításnak ezt a korlátozását vegyék tudomásul. Minthogy a vállalatnak nagyon kellett a pénz, belement ebbe a megegyezésbe, amely végeredményben azt jelentette, hogy mivel a Tufa-műveknek az egyetlen számbajövő vevője a FAKSz volt, a gyárat le kellett állítani. A vállalat be is szüntette a bánya üzemét, befektetései tehát semmiféle jövedelmet nem hajtottak, ezzel szemben súlyos terhet jelentettek a részvény­­társaságra azok a bankkölcsönök, amelyeket ingatlanukra jelzálogi biztosítás mellett vettek fel, és amelyek kamatait rendesen kellett tör­leszteniük. Rossz üzletek Körülbelül ugyanebben az időben, amikor a FAKS­-szal a vállalat az új megállapodást kötötte, még más kedvezőtlen események is történtek. Az Építészi és Kertészeti rt. buda­pesti , cég két hatemeletes bérház építésére adott a Kondor és Feledi-cégnek megbízást, amely a munkához hozzá is fogott. Utóbb az építtető azt vitatta, hogy a részvénytársaság a szerződést megszegte s ezért 400.000 pengő kártérítés megítélése iránt pert tett a Kondor és Feledi-cég ellen folyamatba. Ugyanakkor, amikor ez történt, a Kúria is ítéletet hozott a Kondor és Feledi­ cég egy nagyjelentőségű perében, még­pedig a válla­latra nézve kedvezőtlen értelemben. Ennek az ügynek az előzménye az volt, hogy 1922 augusztusában Wallenfeld Irma és társai 8.400.000 korona vételárért eladták Visegrádon levő kőbányájukat a Kondor és Feledi-cégnek oly feltétellel, hogy­ a vételár­ból 1.000.000 koronát a vevő azonnal lefize­tett, 4.000.000 koronát részletekben volt kö­teles törleszteni, a vételár hátralékos része pedig mindaddig a cégnél marad, amíg az ingatlanon levő terheket az eladók ki nem egyenlítik. Megegyeztek abban is, hogy mind­addig, a­míg a vételár hátralékos, későbben fizetendő része kiegyenlítve nincsen, az in­gatlan átírása nem történhetik meg. A Kon­dor és Feledi-cég, amikor előírt kötelezettsé­gének megfelelt, kérte az eladókat, hogy a bekebelezési engedélyt adják meg. Többen alá is írták az okiratot, Wallenfeld Irma azonban kijelentette, hogy a szerződéshez nem járul hozzá és ezt azzal indokolta, hogy a telekkönyvi állapottal szemben az ingatlan­nak a W­allenfeld-család több, az adás-vétel­nél nem szereplő tagja is tulajdonosa, akik az adásvételhez nem hajlandók hozzájárulni. Arra hivatkozott, hogy miután az ingatlant csak egységesen lehet eladni és megvenni, a telekkönyvben nem szereplő tulajdonosok el­lenkezése az egész vételt meghiúsítja. Időközben azonban a Kondor és Feledi­­cég 150.000 pengő értékű beruházást eszkö­zölt a bányában, amelynek jogállapota a tu­lajdonjog kérdésének rendezetlensége foly­tán egyszerre bizonytalanná vált. Minthogy Wallenfel­dékkel megegyezést létesíteni nem sikerült, egyszerre két per is indult meg a kőbánya ügyében, az egyikben Wallenfeld Irma az adásvétel megsemmisítését, a másik­ban Kondor és Feledi a bekebelezési engedé­lyek kiadását követelték. Évekig tartó peres­kedés után végre a Kúria kimondotta azt, hogy a telekkönyvi tulajdonosokon kívül a család ama tagjaitól is meg kellett volna sze­rezni a beleegyezést, akik, habár tulajdono­sok voltak, de a telekkönyvben nem szere­peltek. Kimondotta továbbá a Kúria azt is, hogy a bányát, a dolog természeténél fogva, csak egyben lehet művelni és ezért az adás­vételi ügylet azokkal a tulajdonosokkal szemben is hatálytalan, akik annak idején az eladáshoz hozzájárultak. Elutasította egyben a Kondor és Feledi-cégnek az átírásra vonat­kozó» kérelmét is és elrendelte raz­' eredeti «s lapot helyreállítását. Ez az ítélet azután a cég helyzetét végleg megrendítette. A Kúria ítélete azt jelentette, hogy ismét évekig tartó pereskedés keletke­zik a Wallenfeld-család és a vállalat között, mert összegszerűen el kell számolni a bánya jövedelméről, a beruházásokról, a már kifize­tett vételárról és azt a kérdést is el kell dön­teni, hogy a hét évvel ezelőtt lefizetett ösz­­szegeket milyen mértékben kell megvalori­­zálni. Teljesen nyílt kérdés maradt tehát, hogy a vállalat hosszú évek során teljesített befektetéseiből viszontlát-e egyáltalán vala­mit, sőt még az is lehetséges, hogy a Wallen­­feld-családnak még a Kondor és Feledi-cég lesz köteles valamit fizetni, mivy m m m Ezek a — különben a cég által előadott —■ körülmények juttatták oda a vállalatot, hogy a kényszeregyesség megindítását kérje. A német orvostörténészek kongresszusa kapcsán rendezett kiállításon a sok cifra manuskriptum, vaskos kódex és nagyképű foliáns között igénytelen kéziratos füzetke húzódik meg. Valamikor a XVIII. században íródhatott és egy lelkes késmárki magyar — Hungarus Kesmarkiensis — bölcselkedik benne de ingenio Hungarorum. Nem tudjuk, mire jut diáknyelvű disszertációjában ez örökké aktuális probléma korai felismerője. De, hogy a magyar ingénium teremtőereje azóta sem csökkent, azt most már nemcsak mi tudjuk. Lassan-lassan idegenben is meg­ismerik és elismerik a magyarság kulturális értékeit. Tegnap Jedlik Ányos személyében mutattuk be a magyar géniusz teremtőerejét a Budapesten tartózkodó német tudósoknak, csütörtökön pedig ők hódoltak egy jelentő­ségében talán Jedlik Ányosnál is nagyobb és áldásosabb, de annál mindenesetre tragiku­­sabb sorsú reprezentánsának, Semmelweis Ignácnak emléke előtt. A kegyeletes ünnepen a magyar tudományos élet számos kiválósága hallgatta meg Sudhoff titkos tanácsosnak, a társaság illusztris elnökének alábbi sza­vait: — összegyűltünk e helyen, hogy tisztele­tünket lerójjuk a legnagyobb és eredmények­ben leggazdagabb magyar orvosok egyikével szemben és még inkább azért, hogy ró­la megemlékezvén, magunkat becsüljük meg. Hiszen ő, Semmelweis Ignác Fülöp, a hal­hatatlan kutató és orvos, akinek műve szü­net nélkül árasztja áldását az emberiségre, ő alig szorul a mi tiszteletteljes elismeré­sünkre, amely különben is az ő műve nagy­ságán mérve, mód fölött szerény! Nemzeti és egyéni géniusz — A legmélyebbre ható és tág területeket érintő kérdések közé tartozik és megoldásá­ban alapvető fontosságú és jelentőségű az a kérdés, hogy nagy, jelentékeny férfiak és nők mennyiben sarjadnak saját nemzetük életéből és talajából. Nem lehetséges, hogy e kérdést ma behatóan vizsgáljuk, vagy ép­pen el is döntsük. De azt itt felvetnünk épp nekünk, — a történészeknek kötelességünk, nekünk, akik ily vizsgálatot — Semmelweis esetében — teljes joggal a magunk kutatási körébe esőnek ítélünk. — E szinte egyedülálló esetben, elsősor­ban és különösen mihozzánk illő, hogy az anyanemzet és a géniusz közötti szoros ösz­­szefüggést ,megállapítsuk , hogy őszinte hódolattal hajoljunk meg a nemzet elött, amelyből e férfi származott és amely az ő személyében pazar ajándékot adott saját magának s az egész emberiségnek. Az orvosi érdekkörön belül alig van rá eset, hogy az egész világ orvosai részéről nagyobb és telje­sebb hódolat illethetne meg nemzetet, mint Semmelweis esetében a magyart, amelynek öléből az igazi népboldogítás e borosa kike­rült. Rajtunk, a természet- és orvostudomány német történészein kívül aligha van még más nemzeti alakulat, amely szívesebben és őszintébben róná le e hódolatot a magyar nemzet iránt, mint m­i, — és­pedig anélkül, hogy erre más ösztönzést nyertünk volna, mint azt, amely abban rejlik, hogy felismer­tük a nagy magyar orvos művének értékét és követtük szivünk parancsoló sugallatát! „Bölcsességed meglátja a jövőt. Nem halad el melletted a múlt...“ — Vájjon kire lehetne e látnoki mondást nagyobb joggal vonatkoztatni, mint arra a nagy orvosra, akinek — nem mondhatjuk, hogy ölébe hullott, de igenis mélyreható ku­tató munkája árán megadatott, hogy az ösz­­szefüggések meglátásával szer­ legyen a hip­pokratesi prognostika teljességére, művére és mélységes tisztelettel fejet hajtunk­ az ő géniusza és művének nagysága előtt. — Ám éppen Semmelweis-szel szemben nem elegendő e hűvös babér. Legyen sza­bad tehát felkérnem Magyarország — és ev­vel az egész világ — egész női nemének egy­ képviselőjét: vonja be a fakadó élet melegsé­gével ékes virágkoszorúval e babért, hogy teljes legyen hódolatunk. Ekkor Hutyra Magdika virágkoszorút he­­­lyezett az emlékműre, majd Sudhoff pro­fesszor így folytatta beszédét: — Csak most vált teljessé a hódolat, amely megilleti az anyák megmentőjét és virágzó gyermekrajok megáldóját. — És most legyen szabad felkérnem önö­ket ez ünnepi ténykedés illő befejezésére. — Hagyjuk most el az újólag felékesitett emlékmű szimbólumát, amely testté alakítva ál­lja elénk az ő halhatatlanságát, mely a szárnyra kelő újabb és újabb nemzedékek üdvére napról-napra megújítja az ő termé­keny gondolatait s azoknak soha meg nem szakadó tettekre válását, a vivitur ingenio e kézzelfogható megtestesülését — és menjünk el az ő hamvaihoz, amelyek összekötik őt mindnyájunkkal, akiknek meg nem adatott, hogy szellemileg úgy éljünk tovább e föl­dön, mint ahogy ő él: induljunk földi ma­radványai nyugvóhelyéhez. A többi koszorú Tóth István, Semmelweis utóda, a Pázs A­mány Péter­ egyetem orvosi kara nevében megköszönve a német tudósok hódolatát, azt hangsúlyozta, hogy Semmelweis dicsősége nem csak az orvosi rendé, hanem az egész magyar nemzeté. Idegen neve ellenére izig­­vérig magyar volt. Magyar nyelven tanított, ami az ő idejében nem volt kötelező és ma­gyar ruhában járt, amikor az tüntetés volt a hatalommal szemben. De magyar volt egész eszejárásában is Igazsága végül is győzött, neve és tanítása betölti a föld egész kerekét. Amint feltámadott Semmelweis igazsága, fel fog támadni a porba sújtott Magyarország is. Hatásos beszédét a Magyar Hiszekeggyel fejezte be Tóth professzor, majd megkoszo­rúzta Semmelweis szobrát. A főváros nevében Bérczes Jenő alpolgár­mester tett koszorút Semmelweis szobrára, átírni pedig Sudhoff titkos tanácsos azt je­lentette be, hogy a német orvosok deputá­­ciója kimegy a Kerepesi-temetőbe is,­­meg­koszorúzni Semmelweis Ignác sírját. Majd sürgönyt olvasott fel, amelyet Parisból kül­­­dött a Nemzetközi Orvos­ Szövetség alelnöke, felkérve Sudhoffot, hogy a világ összes or­vosainak és a francia orvosoknak a hódola­tát is tolmácsolja a Semmelweis-ünnepség keretében. Tormay Cecile, a Magyar Asszonyok Nem­zeti Szövetsége nevében piros-fehér szegfű­ből álló hatalmas csokrot tett a szobor ta­lapzatára, utána Semmelweis leánya, özvegy Lehoczky Kálmánná koszorúzta meg édes­apja szobrát, majd Csilléry András, az Or­szágos Orvos­ Szövetség elnöke és Kétl­s László báró koszorúzta meg a szobrot és köszönte meg a német tudósok meleg ünnep­lését. Tudományos előadások Délután az ünnepséggel megszakított elő­adásokat folytatták. Elsőnek Ruska profesz­­szor, a berlini Forschungsinstitut für Ge­schichte der Naturwissenschaften tudós igaz­gatója ismertette a Turba I’hilosophonim című alkémista munkát, mely számos kéz­­iratos példányain kívül, aránylag korai kiadásaiban is — az első 1572-ben jelent meg — igen népszerű és nagyratartott segéd­eszköze volt a bölcsek kövét keresőknek. Három formában is reánk maradt sajnos, mind a három elferdült és sok fordításban és másolásban. Régebbi ismertetei és szöveg­­kritikusai középkori latin munkának tekin­tették, elsőnek Berthelot, a kiváló francia kémikus gyanította hellén-arab eredetét, Ruska professzor most tüzetesebb vizsgálat alá vette, rekonstruálva, amennyire lehetett, a benne előfordult temérdek nevet is. Ki­derült például, hogy Iximidruson tulajdon­képpen Anaximindert, Pandolfuson Empe­­doklest, Lucason Leukippost kell értenünk stb. Kéziratos példányok összevetéséből azt is sikerült előad­ónak megállapítani, hogy a munka tényleg görög-hellén eredetű és hogy az alkémista irodalomba arab közvetítéssel jutott. A nagy érdeklődéssel kisért előadás után Sigerist professzor a lipcsei orvostör­téneti intézet igazgatója, az orvos­ideál vál­tozásairól beszélt az évszázadok folyamán. Úgyszólván minden generáció előtt más és más alakban lebegett a jó orvos és minden jel arra mutat, hogy napjainkban is új or­vosideál alakul ki, amely talán a Platón leírta Asklepiost fogja megközelíteni. Végül D’Irsay professzor (Baltimore) beszélt az orvostudomány és az egyetemek viszonyá­nak történelmi kialakulásáról különösen a francia és olasz iskolák történelmi anyagoi­ból merítve példáit. Semmelweis műve­ l­e nemcsak felismerte, mi biztosítja ama sebek gyógyítását, amelyeket az áldás órája ejt a női testem, ami magában véve is fel­becsülhetetlen értékű cselekedet. e ismere­teket feltáró eredményeiben még lényegesen tovább jutott és ezt itt, ez ünnepélyes órában határozottsággal ki kell emelnünk,­mert azt egyesek még mindig el akarják homályosí­­tani, sőt elegen vannak azok is, akik azt hi­szik, hogy ezt el sem szabad ismerniök. Semmelweis világosan felismerte, mi okoz komoly, nem egyszer halálos veszedelmet és felismerte azt is, mi módon lehet az előbb elkerülhetetlennek hitt fertőzéses sebbajokat biztosan megelőzni. Semmelweis Ignác Fü­­löpnek világosan szembeszökő érdeme, való igaz, a gyermekágyi láz biztos megelőzése. Alapjában véve azonban az egész antisepsis és asepsis meglátása és gyógytani jelentősé­gük felismerése, más szóval: azok megelőző hatalmának teljes megértése: ez Semmelweis műve. Ez áldást terjesztő cselekedete, s e mélységes igazság megismerése sodorta őt utóbb heves küzdelmekbe és érette szenvedett tudományos martíriumot is. Ez az ő tragi­kuma, amely megkapja szívünket. Mi, a ter­mészet- és orvostudomány történeti kutatá­sának és mélységeiben való feltárásának né­met képviselői, örömteljesen tesszük le ha­ A kormány megveszi az andornaki bányát ? A pénteki tárgyaláson a vállalat helyzetét Czigler István dr. vagyonfelügyelő ismertette, majd Konkoly-Thege Pál könyvszakértő ter­jesztette elő véleményét, amely szerint a vál­lalat összes tartozásai kellőképpen fedezve vannak és annak ellenére, hogy a zálogjogi­ig nem biztosított, bejelentett követelések összege egymagában 2.200.000 pengőre rúg, a cégnek még mindig­­ nagy vagyona van, úgyhogy remélhető, hogy a vállalat által tett egyességi ajánlatot be lehet tartani és a hite­lezők kivétel nélkül megkapják pénzüket, sőt a kvóta felemelése is indokolt lenne. A jelentések ismertetése után ifj. Térfy Gyula ügyvéd szólalt fel és kérdést intézett az adóshoz, hogy amennyiben az andornaki Tufa-bánya eladásra kerül, a vevő megkapja-e a bányával együtt a homoktéglák előállítá­sára vonatkozó szabadalmi jogot is, mert enélkül a bánya, természetesen, nem ér sem­mit. Az adós erre a kérdésre kijelentette, hogy amennyiben a bányát szerződés útján veszik meg tőle, az esetben a szabadalmat is átruházza, ha azonban a bányát elárverezik, úgy a szabadalmat magának tartja meg, amely esetben, természetesen, a bánya lénye­gesen kevesebb értéket reprezentál. Arra való figyelemmel, hogy a vagyonfel­ügyelő és a könyvszakértő jelentése szerint az adós cég helyzete elég kedvező, a hitelezők magasabb kvóta felajánlását kérték már csak azért is, mert értesülésük van arról, hogy a kormány tárgyalásokat folytat a cég­gel az andornaki bánya megvásárlása és üzembehelyezése felől. Miután az adós ki­jelentette, hogy a kvótát a maga részéről fel­emelni hajlandó, a mai tárgyalást elnapolták azzal, hogy a következő tárgyaláson az adós újabb egyességi ajánlatot fog előterjeszteni, bér koszorúnk­az a nagy magyar orvos emlék­

Next