Magyarság, 1930. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-01 / 26. szám

2 nyunk is idővel javulna, amelyekkel való gazdasági egy­másra utaltságunk nem szorul magyarázatra. Természetes, hogy a kölcsö­nök felvételénél a legnagyobb önmérséklet­tel kell eljárnunk és hogy azoknak felhasz­nálásánál a produktivitás és a takarékosság elveit a legszigorúbban szemmel kell tarta­nunk. Beszéde végén melegen üdvözölte Bethlen István gróf miniszterelnököt, Walkó Lajos külügyminisztert, Wekerle Sándor pénzügy­minisztert és Korányi Frigyes bárót Belahny Artur, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke következett ezután, aki a kereskedelem szempontjából méltatta a hágai egyezményt. — A világpolitikában — mondotta — szokásos azt a szólásmódot al­kalmazni, hogy a kereskedelem nyomában nyomul előre a zászló. Nálunk más volt a sorrend. A zászlónak kellett előre menni, hogy azt a kereskedelem követhesse. Ezt a zászlót Bethlen István tartotta kezében és az a politikai siker, amit Hága jelez, teszi lehe­tővé azt, hogy úttörő munkája megnyissa a teret a kereskedelem tevékenysége és a nem­zetközi forgalomban mly nagy értéket jelentő ezen erőnek az ország érdekében való érvé­nyesülése számára. Mutschenbacher Emil, az Országos Ma­gyar Gazdasági Egyesület ügyvezető­ igazga­tója, beszélt ezután a gazdaközönség nevé­ben. Habár az idő rövidsége miatt a mező­gazdasági országos érdekképviseleti szerveze­teknek még nem is volt alkalmuk a hágai megegyezéssel foglalkozniuk, aminek majd a párisi tárgyalások lezárása után szintén eljön az ideje, azt hiszi a szóló, hogy az egész, ma­gyar gazdatársadalom nevében nyújthatja át az elismerés aranykalászát a hágai tárgyalás magyar vezetőinek. A­­magyar gazda nagyon jól tudja, mit jelent az a termelés nyugalma, biztonsága és zavartalansága szempontjából, hogy az immár közel egy évtized óta fejünk felett függő jóvátételi követelések véglegesen rendeztettek. A magyar gazda, aki évek óta a legsúlyosabb hitelválsággal küzd, nagyon tudja a külföldi kölcsön jelentőségét érté­kelni Mert ha valóban sikerül majd olyan kölcsönt szerezni, amely nem jelent Magyar­­országra nézve aránytalanul súlyos és meg­alázó terhet, akkor azt a kölcsönt csak tér-­ melő célokra szabad igénybe vennünk és csak a mezőgazdasági válság enyhítésére szabad felhasználnunk. Ne tekintsék a ven­dégjoggal való visszaélésnek, ha itt a fehér­asztal mellett is interpellációval fordul Beth­len István gróf miniszterelnökhöz s azt kérdi tőle: 1. Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy a magyar gazdaközönség elsősor­ban azért fogadta megnyugvással a hárc megegyezés hírét és azért kész az abból a magyar adófizetők vállára háruló újabb terheket elviselni, mert a jóvátételi követelé­sek örökös bizonytalanságának megszűnésé­től és pénzügyi rendezési szabadságunk visz­­szanyerésétől, nemzetközi helyzetünk meg­­javulásától a jelenlegi súlyos gazdasági vál­ságból való kibontakozásunkat reméli? 2. Ha igen, úgy hajlandó-e a miniszter? Mégis ő volt! Irta: Majthényi György Zavaros idők jártak, az emberek go­nosz dolgokat suttogtak, mentették, amit menteni lehetett és sokan szöktek ki az országból. Ezerkilencszáztizenkilencet ir­tunk. Egy február végi napon az igazgató magához hivatott s némi kertelés után azzal állott elő, hogy hát a banknak is van féltenivalója és így, meg úgy, nem volna-e kedvem Parisba utazni, detek­tívet is adnának mellém. Kicsit meglepődten ugyan, de nem sokat haboztam, hanem megköszöntem a bizalmat és kereken kijelentettem, hogy: nem. Akkoriban jegyben jár­tam . . . vagyis hát . . . illetőleg . . . nem volt még nyilvános a dolog ... de így még szebb volt mindennél a világon, különösen a háború megpróbáltatásai után. A direktor nem valami jó néven vette válaszomat. Kissé fanyarul mondta: — Na, ha így áll a dolog ... Hiszen akkor végeztünk, ugy­e? Ekkor eszembe jutott Balog Jancsi, őt ajánlottam erre a vállalkozásra magam helyett. Neki nem volt béna se keze, se lába, mindössze a szeme alatt ment be egy olasz golyó és a tarkóján jött ki. Kutyabaja. — Gondolod? Megbízható? — Gyerekkorunk óta ismerjü­k egy­mást. Igaz, hogy ebben a felfordult vi­lágban ez nem sokat jelent... de azt hiszem, aki úgy harcolta végig a négy esztendőt, az lélekben is intakt maradt... Még sokat beszéltünk róla. Többek közt el kellett mondanom azt is, hogy valamikor színésznek készült és ragyogó képességeit ma sem hanyagolja el. Em­lékeztem egy trükkjére, amikor a kör­mei alá rejtett festékkel pillanatok alatt úgy el tudta változtatni az arcát, hogy nem ismertünk rá ... És amíg beleke­­vü­ltem a dicséretébe, hirtelen új ötletem támadt és azt ajánlottam, hogy mivel a dolog úgyse maradhat teljesen titokban, küldjenek ki két embert: az egyik, mint strómann, menjen nagy bőröndökkel, elsőosztályon, Jancsi meg szerényen, harmadikon. Az elsőről mindenki be­szélhet — titokban, a másikról azonban csakugyan ne tudjon senki. Talán csak megér ennyi költséget a dolog? — Nagyszerű! — mondta a direktor. — Igazán nagyszerű . .. Mostanában úgyis annyi kalamitás történik a vasutakon és az ember sohase tudhatja... Igen, a vasúti tolvajok, a kloroformos rablók ... Ez volt a legnagyobb aggo­dalmam! De ki gondol majd egy har­madikon utazó szerény fiatalemberre? Harmadikon még sose próbálkoztak a nagystílű rablók . . . így is történt a dolog. A tekintélyes külsejű Walner bácsit szemelték ki hiva­talosan a párisi útra. Walner bácsi a le­velezési­ osztályban rostokolt már kora ifjúsága óta. Jól tudott franciául és ki­fogástalan levelező volt. Mások, akik csak akadozva nyögtek idegen nyelve­ken, cégvezetők, aligazgatók lettek negy­venéves korukban, s­őt nem vitte előre a nyelvtudása. Szívből örültem, hogy őt szemelték ki, mert azt hittem, hogy a si­keres párisi út után nem fognak róla megfeledkezni. Walner bácsi ragyogott a büszkeség­től. De azért roppantul titokzatosan vi­selkedett. Csak járt ki­s be az igazgatók­hoz és néha elborult kissé az arca. Alig­hanem a kloroformos rablókra gondolt ilyenkor. Azonban senkinek nem szólt útjáról egy­ szót se, jóllehet,­­ a válto­­zás, amely egész lényét átjárta és min­den mozdulatában kiütközött, mindenki­nek feltűnt. Ez is, az is kérdezte: — Mi lelte Walner bácsit? Rá se lehet ismerni. Úgy jár-kel, mintha már is igazgató volna . .. Balog Jancsi útjáról azonban nem tudott senki. Walner bácsi se. Neki csak annyit mondtak, hogy a párisi Crédit Lyonnaise-ben kell bizonyos tárgyaláso­kat lefolytatnia ezekkel, meg ezekkel az urakkal, hogy a háború folyamául meg­szakadt összeköttetések helyreálljanak. Néhány lepecsételt levelet is rábiztak és nagyon a lelkére kötötték, hogy óvakod­jék a rablóktól. Balog Jancsinak meg es­­ténkint kellett bejárnia a főpénztárba, ahol a bőröndöket becsomagolták. Sze­mélyesen pecsételte le őket a főpénztá­ros és az igazgató jelenlétében, a jegyzé­ket meg zsebrevágta. Neki az az ötlete támadt, hogy ki­­maszkírozza magát Walner bácsinak. Hogy miért, azt nem értette senki, de az igazgató ezt az ötletet is kitűnőnek ta­lálta. így történt aztán, hogy egy este két Walner bácsi indult útnak Párisba. Egyik a főkapu előtt szállott az autóba, a másik a hátsó kiskapunál maga emelte a bőröndöket egy konflisba.­­ Előzőleg azonban még mulattunk né­hányszor Jancsival. Nem szólt ő még ne­kem se a párisi útról, csak egyszer, ami­kor hazafelé bandukoltunk hajnaltájban és a középületek előtt strázsáló polgár­őröket sajnálhattuk, akkor sóhajtott nagyot. — A csuda vitte volna el a dolgodat, amikor az eszedbe jutottam! . . . Hátha sose látom meg többé a Tiszát? — Ugyan, ugyan! De Jancsi egészen ellágyult. Az isko­lás éveinkről beszélt, majd a pompás halpaprikásokról, amiket Szegeden et­tünk, egy szőke kislány is nagyon elő­ kívánkozott az emlékeiből s egyszerre csak hallom, amint dúdolni kezd. Alulmennék én a Tiszán ladikon, ladikon, de Hadikon . . . Hiába, jó bort mértek akkor Budán. —• Te, —­ mondta kisvártatva — em­lékszel még, amikor Pocok Miska reggel hétig húzta: De én tötetek, de én tötetök . . . Megállt. Alig bírtam tovább húzni. Egyszerre lövés pukkant a közelünkben. Jancsi elkomorodott. — Huj, de csúf ez a világ. — mondta. — Nekem éppen elég volt már a puska­szóból, ezek meg még egyre ... Te, leg­jobb volna vissza se jönni többé!... Ez hajnalban volt. Harmadnap este utazott és sose jött vissza többé! ... Elsőnek Walner­ bácsi jött meg Pak­s­ból. Csakugyan kalandba keveredett. Az volt a szerencséje, hogy a hálókocsi felső ágyán feküdt, és mire az alulfek­­vőkkel végeztek, fölébredt. Így hibátla­nul végezte el a feladatát, de mégse lett igazgató. Nem bizony, mert Balog Jan­csit hiába várták vissza ... Másodiknak a detektív érkezett meg. Erről talán Jancsi se tudott. De azért el tudott tűnni előle ... Elég az hozzá, a detektív egy hétig kutatott utána Paris­ban, mert már a vonatban kezdett előtte gyanússá válni az az alak, akit egész után Balog Jancsiként őrzött. Már reg­gel elé járt, közeledtek Parishoz, —*­mes Ke, — amikor úgy tetszett neki, hog az a szakállas ur megváltozott, Feb­es nélkül közeledett hozzá és aho jobban szemügyre vette, rémülten látta­ogy lesz az másvalaki. Pedig a kofi­­ is szakasztott úgy volt elhe­lyez mint a másik űré azelőtt. A fran­cia fiőrség igénybevételével igazol­ I elnök úr ennek a célnak az elérésére alkal­mas gazdasági programot adni és az újjáépí­tésnek a hágai egyezménnyel megkezdett munkáját céltudatos és helyes, minden más szempontot félretevő gazdaságpolitikával be­fejezéshez juttatni? A miniszterelnök beszéde Bethlen István gróf miniszterelnök szó­lalt föl ezután Mindenekelőtt köszönetet mondott a vendéglátásért, majd arról be­szélt, hogy amikor felszólították ezen a ba­ráti összejövetelen való résztvevésre, aggo­dalom fogta el, mert attól félt, hogy ez félremagyarázásra ad okot idebenn és a kül­földön. Itthon azért, mert egyesek azt gon­dolják vagy azt mondják, hogy­ a Hágában volt kormánytagok ünnepeltetni akarják magukat, holott erre nincs ok, a külföldön pedig azért, mert talán úgy fogják felfogni, hogy ez az összejövetel egy győzelmi tér volna, amiből az következik, hogy Magyar­­ország Hágában olcsóbban is adta volna. De mégis eljött, mert meggyőződése, hogy ez a baráti összejövetel befelé demonstrá­ciót jelent, azokkal a támadásokkal szem­ben, amelyekben az ő becsületes munkáju­kat sárral akarták befecskendezni. .— Nem győzelmi tort ülünk — mondotta a miniszterelnök —, hiszen mint legyőzöt­tek mentünk ki és szerepünk csak­ az volt, hogy az országot még áldozatok árán is megmentsük a nagyobb veszélytől. Odakünn százszázalékos legyőzött magyarok voltunk és a rossz között a legkevésbé rosszat kellett választani.­­ Bizalommal és reménységgel mentünk ki azonban, mert az volt az érzésünk, hogy lépésről lépésre érvényesíthetjük a magyar igazságot és ennek az érzésnek kell átadni a nemzetet. Eljöttem azért is ide, mert az al­kotmányos faktorokon kívül ez a társaság, ahol a magyar közgazdaság szine-java van együtt, az ipar, mezőgazdaság, kereskedelem és ez a társaság hivatott politikamentes, el­fogultság nélküli ítéletet mondani a hágai egyezményről. A miniszterelnök ezután azt fejtegette, hogy mi lett volna, ha Hágában nem sikerül a megegyezés. Ellenséges atmoszférában kel­lett odakünn tárgyalni és ők igyekeztek a kontaktust fentartani a hazai levegővel. Ha nem egyeztek volna meg, az ellenséges at­moszféra még jobban kifejlődött volna Ma­gyarországgal szemben és Magyarország úgy tűnt volna fel, hogy nem akar megegyezni. »Ismét nagykorúak lettünk« — Mi a pozitív eredmény? kérdezte ezután. — Megm­ondom,is egy szóval: ismét nagykorúak lettünk, olyan kérmiaa­pák jelen­létében, akik bizonyára jóindulattal fogják kisérni a fiatal nagykorú Magyarország jó­zan cselekedeteit. Ebben a nagykorúságban egyesek azt kívánják, hogy csak csináljunk minél több adósságot, amennyit csak lehet, mások már látják a szobrokat emelkedni azért, ami a nagykorúság címén jár és egy csoport azt hitte, hogy most már a rögesz­mék megvalósítására kerül a sor. —­ Hány ember van Magyarországon, aki azt hiszi, hogy a jövő, boldog Magyarország kapukulcsa az ő kezében van, de természe­tesen úgy, hogy a kapupénz is az ő zsebébe fog befolyni! — A nagykorúságnak egy következménye van: nam­­korúmódra kell viselkedni, mert ha nem­ így viselkedünk, újból kiskorú fu­­­tatni fogunk. Örömmel üdvözlöm Popovics Sándor cikkét, mert hiszen józan meggon­dolást hirdet. Judiciumra, fegyelmezte­­­ségre van szükség és én az okos, józan, judiciumteljes optimizmusnak vagyok a szó­szólója. Mutschenbacher Emil interpelláció­jára azt felelem, hogy az összes gazdasági faktorok erejének latbavetésével elkövetkezett az ideje, hogy a magyar kormány egy nagy­stílű gazdasági politikát csináljon.­­ Ha eddig ezt nem tettük, elég rámutat­nom arra, hogy komoly gazdasági politikát csak financiális megalapozottsággal lehet csi­nálni. Nagykorúak lettünk, szebb perspektíva áll a magyar nemzet előtt és ezt a magyar gazdasági faktorokkal vállvetve a magyar kormánynak kötelessége kihasználni. A miniszterelnök végül a magyar gazda­sági élet egészségére és virágzására űri tette poharát és beszéde befejezésekor a jelen­­voltaik zajosan megtapsolták. Ezután több felszólalás nem volt. A meg­jelentek még sokáig maradtak együtt. Nagy havazások Európaszerte Belgrádból jelentik. Délszlávia nyugati részében csütörtökön este váratlan hózuha­nás állott be. Zágrábban csütörtök délután óta havazik. A hótakaró reggel már negyven centiméter volt. Az Adrián heves hózivatar dühöng. A hajózási forgalom szünetel. Münchenből jelentik: Csütörtök este erős havazás kezdődött Münchenben is. Egész éj­szaka esett a hó s reggelre már ott is vastag hótakaró borította az utcákat. A bajor Alpokban már huszonnégy ór­a óta havazik. Garmischpartenkirchenből negyven centimé­teres havat jelentenek. Mint Berlinből jelentik, Németországban is újból beállott a tél. A hőmérő az éjszaka folyamán mindenütt alfagypont alá süllyedt. Az ország déli részeiben, a Schwarzwaldtól egészen Szászországig, mindenütt havazik. Az Óriáshegységben nyolcforkos hideg mel­lett 30 centiméteres hótakaró borítja a völ­gyeket. Washing­tonból írják nekünk, hogy csütör­tökön az Egyesült Államok keleti partvidéke fölött nagy hóvihar vonult el. Washington­ban a hóviharnak több sebesültje is van. Az amerikai főváros utcáit vastag hótakaró bo­rítja. A nagy hó teljesen megbénítja a köz­lekedést. 1930 február 1. szom­bat Gasparri pápái államtitkár február 14-én távozik állásából Rómából jelentik. A vatikáni kőnyomatos hivatalos közlése szerint Gasparri bíboros államtitkár február 14-én távozik hivatalá­ból. Ezen a napon veszi át a pápai államtit­kárság vezetését Pacolli bíboros, volt berlini nuncius. Hazahozzák az egykori sztambuli magyar t­rtérelmi intézet két­ezerkötetes könyvtárát A háború alatt még működött Sztam­bul­­ban a magyar történelmi intézet. Az össze­omlás után azonban ez megszűnt. Ennek az intézetnek volt egy igen nagyértékű, számos unikumot tartalmazó kétezerkötetes könyv­tára, amelyet az akkori időkben nem lehetett Magyarországba szállítani. A könyvtár ott­maradt Sztambulban és a német archeológiai intézetben helyezték letétbe. Most Heckler Antal, a tudományegyetem bölcsészetkari dé­kánja, indítványára hazahozatják a nagyér­tékű könyvtárat, amelyet az egyetem archeo­lógiai tanszéke mellett fennálló szeminárium számára fognak fentartani. Betiltotta a főkapitány a vasár­napi szocialista nagygyűlést A szociáldemokrata párt vasárnap délelőtt újabb nyilvános nagygyűlést akart tartani a Tallersalban és a gyűlés programjára a hágai egyezmény megtárgyalását tűzte ki. A pártvezetőség a gyűlés megtartására enge­délyt kért a budapesti rendőrség főkapitá­nyától és Bezegh-Huszágh Miklós főkapitány pénteken délben hozta meg döntését, amely­­lyel a Tab­ersálban rendezendő nagygyűlést betiltotta. A véghatározat megokolása sze­rint az utóbbi napokban lefolyt tüntetések és rendzavarások kövekeztében attól lehet tartani,, hogy a rend felbontására törekvő elemek a nagyszabásúnak ígérkező gyűlést, különösen a szétosztás alkalmával, újabb tüntetésekre és rendzavarásra használnák fel. A főkapitányi véghatározat tizenöt na­pon belül a belügyminiszterhez megfelleb­bezhető­

Next