Magyarság, 1930. november (11. évfolyam, 249-273. szám)
1930-11-01 / 249. szám
1930 november 1, szombat ARSifi Még mindig tart a háborús izgalom Franciaországban Páris, október hó Az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb jelensége az az ideges megmozdulás, ami a franciáknál a német választások eredménye és a Rajnán túli racionalista felbuzdulás ellenhatásaként jelentkezett. Ma már legalább a nagytömegek megnyugodtak, a sajtó más aktualitásokat tart számon. Csak a hivatalos körökben rezeg tovább az „ideges hullám“. Ezek az események azonban azt mutatják, hogy a győztes nemzeteknél eltűnt a biztonság érzése és nyugtalan, aggódó, a külpolitikai eseményekre meglepő idegességgel reagáló atmoszférának adott helyet. Lehet, sőt nyilvánvaló, hogy a párisi tőzsde párnapos pánikját a spekulánsok mesterségesen fokozták, hogy az árzuhanás áldozatait azután kényükre kifosztogathassák. Utólag a francia pénzügyminiszter a vészhíreket terjesztő ismeretlen X-ek ellen bírói eljárást indított, aminek azonban aligha lesz eredménye. A legérdekesebb nem is az volt, hogy a francia nagykapitalisták és nagyburzsoák adni kezdték a papírjaikat, hanem, hogy a pánikhangulat a maga titkos hajszálcsövein a kistőkések ezreit is villámgyorsan ellepte. Ezek idegenkednek mindenféle részvénypapirostól, megkezdődött a tezaurálás és előkerültek az annyiszor kifigurázott és annyiszor agyonmagasztalt „gyapjúharisnyák“, amikbe az aranyérmek helyett (amelyeket nemsokára újra forgalomba fognak bocsátani) a Francia Bank papírjait kezdik elrakosgatni. A spekulánskedv tőzsdei papírok helyett a stock-okra, az árukra vetette magát. Az emberek nem részvénypapírt, hanem nyersanyagok vételére adtak megbízást, főleg a jelenleg igen alacsony árfolyamon jelzett fémekre, ezek közül is elsősorban a vasércre, arra számítva, hogy háborús konflagrációk esetén a muníciógyártáshoz szükséges nyersanyag ára rendkívül föl fog szökni. — Gyermeke nincs? — faggattam. Az öreg kovács szeme hirtelen elborult, nem felelt semmit, hanem ott hagyott a faképnél. A falujabeli emberektől tudtam meg, hogy van egy leánya, Róza nevű, de a városba ment szolgálni. Egy nap aztán szomorúság költözött az öreg kovács házába. A tornácán megjelent a bíró, a segédjegyző, a kisbíró a rezes dobjával és mohókülsejű, kutató szemű emberek. Dobra került a kovács kis földje. Csak maga a kovácsműhely maradt meg neki. Nagy részvét fogott el a kovács iránt és úgy éreztem, nem szabad összetett kézzel nézni a sorsát. Azt tanácsoltam neki, hogy adja el műhelyét, menjen a városba Ha óvadéka van, még házmester is lehet, ami fejedelmi állás a falusi kovácséhoz képest. Hatalmasan megrázta fejét — A városba nem megyek, —— szólt — mert ott csak gonosz ember élhet meg. Gyűlölet és irtózat ült ki szemén. — Mindent meg lehet szokni, — mondtam neki. — Csak ezt nem! — kiáltotta és ezzel szemem elé tolt egy levelet. A levél ákombákomjait csak nehezen tudtam elolvasni. Róza írta, a kovács leánya, aki a városban szolgált. Megüzente apjának, hogy elhagyta szolgálata helyét, ahol rosszul bántak vele, mert egész nap padlót kellett fényesítenie. — Most sokkal jobb helyem van, — írta — nem kell semmit sem dolgoznom, szép ruháim vannak és sok pénzt keresek. Táncolok. A levélhez egy százpengős volt mellékelve. A kovács a levélhez és a pénzhez csak undorodással mert nyúlni, kiköpött a földre és szólt: — Ilyen pénz nem kell nekem, inkább éhen pusztulok el. Minthogy írni nem tudott, engem kért meg, írjam meg leányának, hogy többé nem akarja látni, nem akar róla tudni és a pénzét is visszaküldi. Néhány hónap múlva, pünkösd táján, pompás nyolchengeres túraautó állt meg a kovácsműhely előtt. A gépről leugrott a sofőr. Minthogy a kovácsműhely zárva volt, odajött az én ablakom elé és megkérdezte: — Nem tetszett látni a kovácsmestert? — Úgy tudom, hogy a kocsmában van — feleltem. — Nem engedné-e meg, uram, hogy egy hölgyet bevezessek ide a házába, míg hazajön a kovács? — Kérem, szívesen, — feleltem. A sodor kiment az autóhoz. Kinyitotta ajtaját. Magas, karcsú növésű, elegáns nő szállt ki belőle. Az arca sűrűn le volt fátyolozva. Könnyedén, bájosan lépkedett. Apró topánjával úgy haladt el a falusi utca tócsája felett, mint a pillangó. Kis, falusias szobám egyszerre megtelt finom, előkelő virágillattal és egy fiatal, szép szőke nő sugárzásával. A nő visszavetette arcáról a fátyolt. Gyönyörű, nagy, éjszinti szeme volt. Ajka kicsiny, igézet. Alig néhány szót szólt. Egész magatartása valami arisztokratikus gőgöt árult el. — Kaphatnék egy pohár vizet? — vetette oda hanyagul a soffőrnek. Kimentem a szobából és a pohár vízzel beküldtem hozzá a sofTőrt. A sofTőr aztán kijött hozzám az udvarra. Cigarettára gyújtottunk kinn az udvaron és beszélgettünk. A sofőr a faluból való ember volt. Az előkelő nő a szobámban egyedül maradt és letisztította magáról az útiport. Eközben a kovácsműhelybe is némi élet költözött. Hazaérkezett az öreg kovács. Dörmögött, magában beszélgetett és mindent dühösen dobált maga körül. Pityókos volt. Mosolyogva néztük az öreget, amikor egyszerre csak nyílt az én lakásom ajtaja és elénk lépett egy parasztrokolyás szőke leány. Szemem-szám elállt, amikor megpillantottam. Hogyan került eza parasztleány a lakásomba anélkül, hogy észrevettem volna? Jól az arcába néztem és még inkább elámultam. Ugyanaz a finom, keskeny, igéző, arisztokratikus arc mosolygott felém a parasztos konty alól, mint az imént az autófátyol mögül. — Ninini! — nevetett a sofőr. — Látom, Róza, még nem felejtetted el, hogyan öltözködnek falunkban a lányok. — Csak az édesapám kedvéért öltöttem magamra ezt a ruhát — felelte Róza. — Talán így megbékél velem az öreg. A sodor megint hangosan nevetett: — Éppen jókor kerülsz majd elébe. Az öreg olyan pityókos, hogy alig áll a lábán. — Ha iszik — felelte Róza. — sokkal jobbkedvű és barátságosabb, mint máskor. Róza kiült a házam elé a padkára, ahogy a parasztleányok szoktak vasárnap délután és onnan nézte mosolyogva, talán szívszorongva is apját, hogy mikor ismeri föl végre. Az udvaron én a sodorrel tovább beszélgettem. — A kovács — mondta a sofőr — nem is akar tudni a Rózáról. Pedig rosszul, teszi. Rózának az Isten nagyon fölvitte a szerencséjét. Odakinn a saját autója vár rá. — És ön nála van alkalmazásban? — kérdeztem a sodörtől. — Nem — felelte, — csak ma, szívességből, kihoztam ide falura, mert mindenáron szeretne apjával beszélni és kibékülni vele. Nem mertem tovább kérdezősködni, de a sofőr folytatta: — A Róza már azt is megtette, hogy visszavásárolta a földecskét, amit a minap vittek el az apjától a hitelezői. A falubeli jegyzőnél pénzt tett le, hogy ha az öreg megszorul, legyen gyors segítség számára. Az öreg mégis hajthatatlan. Nem tetszik neki, hogy a Róza nem él házasságban a gróf úrral. Hja, olyan előkelő úr nem vehet el mindenkit. — Természetesen, — feleltem. Egyszer mind a ketten a kovácsműhely felé néztünk. Ott térdelt Róza a porban, a két kezét rimánkodón emelte az öreg kovács felé, térden csúszott feléje. De az öreg elfordította tőle a fejét. Úgy tett, mintha nem látná, nem hallaná. Bement a házába, magára zárta az ajtót és többé nem mutatkozott. Róza visszajött hozzánk. Az arca ki volt pirulva. A szeme tele volt könnyes. Szebb volt egy nagy felindulásában, mint valaha. Nem szólt egy szót sem. Némán bement a szobámba és néhány perc múlva ismét elegánsan, karcsún, autófátyollal a kalapján tért vissza. Kis kesztyűs keze remegett, amikor az enyémet szorította: — Köszönöm, — rebegte halkan. Többet nem tudott mondani. Bemenekült az autójába. A sofőr felült a gép elejére. A kávébarna függönyök meg sem rebbentek többé. Az elegáns autó pedig nagy zökkenőkkel siklott tovább a hepehupás falusi utcán, amíg egészen el nem tűnt a szemem elől. .. Másnap a kovács ismét ott állt a műhelye előtt gőgösen, összefont karral és közömbösen az eget nézte, vagy előrepillantott az útra jön-e zörgős, nyivákoló parasztszekér vagy sántító gebe?... s Egy német rajtaütés esélyei Mert a nagyközönség, csak úgy mint a katonai körök, egy német támadást nem tartanak kizártnak, illetve lehetetlennek. Az utóbbiak természetesen tisztában vannak azzal, hogy az erőviszonyok a legkülönbözőbb eshetőséget (így egy közös olasz-német katonai együttműködést) is, tekintetbe véve Franciaország mai katonai felkészültsége mellett egy német támadás sikerét a minimumra csökkentik. Nem is tartják valószínűnek, hogy a német nagyvezérkar a jelenlegi körülmények közt erre komolyan gondoljon. De azért számolnak vele. Elvben a német támadást lehetővé teheti valamilyen újabb találmány, mint például azok a titokzatos mágneses sugarak, amelyek segítségével egy bizonyos távolságból és egy bizonyos körüzetben meg lehet állítani bármely szárazföldi, légi vagy akár tengeri motoros közlekedési eszközt. Ennek a támadásnak elvi lehetőségére maguk a németek hívják fel a franciák figyelmét, elsősorban Seckt tábornok, akinek könyve a francia katonai írókat rendkívül foglalkoztatta. A német tábornok a megváltozott vi—mmTMii ■■mi ii miiiiiiMiiiiMii mii ■ im ................... szonyokhoz képest új sztratégiai feladatokat tűzött ki. Szerinte a jövő háborúját nem a nagy tömegek, hanem a kis, gyorsan mozgó, harcra kész és harcra edzett hadseregek fogják eldönteni. A német sztratégia régi hagyományából megtartja azt a legfőbb követelést, hogy a háborút lehetőleg az ellenség területén kell megvívni. Más szóval Seckt generális, akinek tekintélye és befolyása közismert, akiben sokan Heidenburg utódját látják az elnöki székben, félreismerhetetlenül azt a célt tűzi ki a német hadseregnek, hogy az állandóan harcra készen hirtelen rajta üssön az ellenséges (ez esetben francia) hadseregen, annak védelmi vonalát, egy 100.000—200.000 főnyi hadsereg váratlan támadásával — egy attaque brusquée-vel — megfelelő szélességben áttörve behatoljon Franciaország területére, ott előtörve, az élelmezéshez és hadseregellátáshoz szükséges termékeket magának lefoglalva, a behatolás minden erkölcsi, gazdasági és diplomáciai előnyét azonnal learassa. Ez a terv a támadás sztratégiájának további fázisait elhanyagolja és főleg a kezdeti siker kiaknázását tűzi célul Ezért ennek az attaque brusquée-nek a tervét a francia sztratégiai írók egy vakmerő csínynek, mauvais coup-nak, vagy „pokerfogásnak“ nevezték el. Ezzel a névvel — coup de poker — látja el a Secktféle tervet Debenay tábornok, a volt francia vezérkari főnök a kártya játékból vett képpel. A pókernél is sikerül néha, hogy a gyengébb lapú játékos vakmerőségével, megfélemlítéssel hátrálásra kényszeríti azt a játékost, akinek jóval erősebb kártya van a kezében. Végül nem lehetetlen, bár nem valószínű, — mondja Debenay tábornok —hogy a németek elszánják magukat egy póker-játszmára. De tudniok kell, hogy igen sokat kockáztatnak és hogy a franciák nem engedik magukat meg, felemlíteni. És ha délen Olaszország is kimozdul? Addig is a francia kormány a legnagyobb eréllyel folytatja a keleti határ védőműveinek kiépítését, amelynek munkálatait programszerűen 1934-re be kell fejezni. Maginot hadügyminiszter nemrégiben végiglátogatta ezt a vonalat és teljes elismeréssel nyilatkozott arról a munkáról, amely a Vogezeket és az Alpeseket, amiket a természet oly bőkezűséggel bocsátott Franciaország rendelkezésére, kőszáli erődítmények A név kezeskedik a minőségért! J Az a látszás, hogy haját Pixavonnal ápolja, mindenki számára elérhető. Jl Pixavon~ska.mp.con egyesíti a folyékony Pixavon minden előnyét. 1. Teljesen mentes a szódától, 2. dús, puha habot ad, 3. a hajnak illatos fényt és hullámos gazdagságot ad. Egy csomag 2 mosásra elég és ára csak 36 fillér.