Magyarság, 1931. február (12. évfolyam, 26-48. szám)

1931-02-01 / 26. szám

két néznek annak idején, nem a kettős­­monarchiát kellett volna felosztaniok, ha­nem az északi és délnémet ellentéteket kihasználva, a német birodalmat kellett ▼olna szétszakítani és igy meggyöngíteni. Azzal, hogy Ausztriát a régi monarchia minden gazdasági és politikai bázisától megfosztották s életképtelen kis állammá zsugorították össze, eleve arra ítélték, hogy a Németországgal való egyesülés­ben keresse a fölemelkedés útját. A két­milliós Elzász-Lotaringia helyett, ame­lyet Versaillesban elvesztett, Németor­szág így előbb-utóbb meg fogja kapni a hétmilliós Ausztriát, amely pionírja lesz a kelet felé törő nagynémet imperialista politikának, holott francia szempontból hivatása az lett volna, hogy gátat emel­jen azzal szemben. Az Anschlusst — fej­tegeti Ebray — hiába akarjuk megaka­dályozni, mert hiába akarjuk az önálló­ság és öncélúság gondolatát és ambíció­ját ráerőszakolni egy népre és egy ál­lamra, amelyből ez a törekvés teljesen hiányzik. Az új osztrák-német Anschluss-gondolat sorsa azonban nemcsak Franciaországot érinti, erősen belejátszik a magyar— osztrák, közeledés új politikájába is s azt mondhatnánk, hogy osztrák részről eleve megszabja ennek a közeledésnek mérté­két és határait. A Magyarság tegnapi bécsi tudósítása föltárja ennek az An­­schluss-gondolatnak igényeit és szem­pontjait. Nyilvánvaló, hogy mi nem tu­dunk olyan gazdasági vagy politikai elő­nyöket kínálni Ausztriának, amelyekkel túllicitálhatnánk a Németországhoz való csatlakozás látszólagos, vagy valódi ér­dekeit. Mi csak az önállóság előnyeit kí­nálhatjuk nekik, őket azonban az ön­­állótlanság, az állami megszűnés esélyei érdeklik elsősorban. Más szóval, semmi­féle új osztrák—magyar közeledés nem tarthatja vissza Ausztriát, az Anschluss gondolatától, egy Ausztriával megerősö­dött Németországgal szemben pedig nyil­ván mások lesznek a magyar közeledés esélyei és előnyei, mint termének vagy lettek volna egy önállóságot áhító Ausz­triával szemben. Nem a mi dolgunk, nincs is hozzá módunk, hogy az osztrák politikát s az osztrák népet a nagynémet egység, az állami és nemzeti beolvadás következményeiről meggyőzzük s azok­tól elrettentsük. Lehet, hogy ők is úgy fognak járni ezzel a csatlakozással, mint a szegény csíki székely, aki azt mondta a román megszállás után: mindig tud­tam, hogy kapunk valamit tőlük, de hogy az egész Románia Csík megyéhez tar­tozzék, ezt sose hittem volna. Lehet, sőt valószínű, hogy az Anschluss győzelme is ilyen hódítást fog jelenteni Ausztriára nézve. Ezen akkor éppoly késő lesz so­pánkodni, mint am­ily hiábavaló volna ma veszélyeit az osztrákok, részére a falra festeni. Bethlen bécsi útjával kap­csolatban az osztrák nagynémet sajtó őszintén, kertelés nélkül bevallotta, hogy a magyar közeledést az Anschluss árnyé­kából nézi és ítéli meg. Ezen nincs is mit csodálkozni. Sokkal jellemzőbb, hogy a csehek jobban félnek ettől a közeledés­től, mint magától az Anschlusstól s szinte dühöngő kárörömmel vallották be, hogy íme, hiába minden magyar fáradozás, Ausztriát nem lehet többé erről az útról se eltéríteni, se visszatartani. Prágában azt mondják, inkább hulljon bele Ausz­tria a német birodalomba, csak a ma­gyarok föl ne tápászkodhassanak, bará­tot és kiutat ne találjanak, ők is úgy vannak az osztrák—magyar közeledéssel és az Anschluss-szal, mint a franciák, szétrobbantották a monarchiát, amelynek ők voltak legjobban szituált haszonélve­zői, övék volt gazdasági hegemóniája, a hadseregben ők játszották a primhegedűt s a párisi békék eredményeképpen ebből az ötvenmilliós birodalomból megmaradt nekik a gazdaságilag életképtelen Cseh­ország, a magyar Felvidékkel megbé­lelve. Most, hogy a régi monarchiát visz­­szaállítani már nem lehet, a csehek sze­retnék legalább a veszett fejsze nyelét megmenteni s szeretnék a függetlenített Ausztriát a kisántántba édesgetni. Az Anschluss-gondolat azonban ennek éppen olyan legyőzhetetlen akadálya, mint a mélyebb és erősebb osztrák—magyar gazdasági és politikai kapcsolatnak. A csehek kétségbeesésükben úgy tesznek, mintha az Anschlusst is szívesebben vá­lasztanák, mint az utóbbit, pedig eljön még az idő, mikor az Ausztriával meg­erősödött Németország rájuk nézve is sokkal nagyobb veszélyt fog jelenteni minden osztrák—magyar közeledésnél. Ennek a Németországnak gazdasági és politikai nyomása alatt egyszer az ő szá­mukra se lesz más választás, minthogy Ausztria példáját követve, visszatérjenek oda, ahonnan vétettek, a nagynémet biro­dalomba. Ausztria odajut a tehetetlensé­génél, Csehország pedig odajuthat a tel­­hetetlenségénél fogva. Ők annak idején a szláv hegemónia alá helyezett kettős­­monarchiáról ábrándoztak, a Hochen­­wart-féle kísérlet ennek a becsvágynak jegyében született Königgrätzen keresz­tül. St. Germainban és Trianonban még többet akartak s mégis ezeken keresztül fognak eljutni oda, ami ellen oly kézzel­­lábbal küzdöttek, a német imperializ­mus végleges diadalához Középeurópá­­ban. m­egelégedve rádiójával, úgy vegye igénybe a RÁDIÓAMATŐR I TANÁCSADÓ-*.ingyenes széfgáláját. O­lvassa el a februári rádiónyugtát és írjon Budapest S21 posta­fiók 17 B. az illanó, meleg levegőben s vágy és irigy csömör tölti el az embert, elomlás és féktelen gyűlölet s eszébe jut, hogy Mária Antoinettenek gilotin alatt hul­lott le a feje. Igen, s nem tehet róla, pillanatokig jólesik, elégtétel neki. Mo­solyog. Minden valószínűség szerint perverz és nőimádó volt az ítélkező. A hátsó asztaloknál kártyáznak. Pagát ultimé, tuletron! Ilyen kifejezéseket hal­lani. Csettegnek a kártyalapok, mintha vékony csontlemezből lennének. A ciga­rettafüst kóvályog fölöttük, mindenhon­­nét száll, mint az unalom. Mert unalom ez, a legvégső és a legmozdulatlanabb. Senki se tudja alapjában, mért van itt, mit akar, mit keres az ittlételével. Célta­lan ődöngés az egész, a tengerfenéki hal úszójának mozgása, cél nélküli várako­zás a rohanó időben. Ha megkérdez­nénk: Mit akarsz itt? — egyik ember se tudna pozitív választ adni. Talán csak ül, hever és azoknak az álmainak él, melyet életében mindig szégyell elmon­dani. A kopaszfejű droguista hasonlít egy hízott yorkshireihez s ruhájából, de még az ujja hegyéből is dől a drogériák jellegzetes illata, arról álmodik, hogy milyen jó lenne, ha tengerészkapitány lett volna s most valahol, csillagos ég alatt, valamelyik óceánon szivni a sós levegőt, a bosszú, szikár, szürkearcú, a sebész, a holnapi operációra gondol s hazamenne, de fogja az unalom, két színész szemben ül és egy szót se szól egymáshoz; hónapok óta így szórakoz­nak, elválhatatlanok, a pincérek az asz­talok között ásítanak, a kányaarcú ruha­táros beles az ajtót takaró piros szőnyeg mellett, üres a tekintete és száraz s a kártyások abbahagyják a játékot. —­ Húzzunk! — mondják. — Unalmas igy, hosszan cicázni! Akkor jön a kucséber s már elenged­hetetlen. Mindenki örül neki, előkerül a zöld glattzacskó s mindenki megpró­bálja a szerencséjét. Ilyenkor már kell a hazárdság, a meztelen szerencse meg­kísérlése, a sötétbeugrás, a vagy vagy! Ernyedtek az emberek, unottak, utálják a megszokott kereteket, a ruhájukat, a nevüket, a hajuk tegnapi választékát, szétrúgnak önmagukban. Pusztulj! Ját­szanak. Ha ilyen tét lenne, egymilliárd vagy az élet, megkísérelnék. A kucséber kicsit szimbolikus alak, az arcán valami bölcs vonás, mint a világotjárt embere­kén. Sokat láthatott már s kicsiben ő a montekarlói játékbank igazgatója. Egyre telik a kávéház. Valahonnét előbújnak az emberek, éjjeli foglalkozá­saik után ide verődnek össze, ájult ha­lak egy lábnyomnyi vízben. Rendelések hangzanak, új cigaretták gyulladnak s feldugnak a ventilátorok. Egy ember jön be, megáll az ajtóban s szokatlanul hosszan körülnéz. Min­denkinek feltűnik. Autón jöhetett, mert nem látszik rajta a külső nyirkosság. Valami furcsa alak s egész biztos, hogy utcákon itt-ott nappali világításban is találkoztunk vele mindannyian, mert ismerős disszonancia támad mindany­­nyiunkban a láttára. Merev, mint a bábu. Úgy lép, mikor megindul, mintha gép hajtaná. Finom, precíz rugószerke­zetek. Az arca fonnyadt, sárga, perga­­mentszerű. A szája egyetlen téglaszínű vonal. Orra madárorr. Keze hosszú, kes­keny és csontos. A túlzásig sovány. Va­lami csontember. S a szemei! Halottak, hidegek, kopogók, mozdulatlanok — egész testével ford­ul, ha oldalra néz —, üvegszemek. Az az érzése az embernek hogy mindkét szeme üvegszem. ls akkor, hogy lát? A legkomolyabb ta­lány. Leül, feketét rendel s egy percre min­den érdeklődés feléje fordul. Ki lehet? Suttogva beszél, nem lehet hallani — Ki ez? A pincér vállat von, ő sem ismeri. Aztán lassan elfordulnak tőle a sze­mek s néha odapillantva, látom, hogy mereven kavarja a feketéjét, de nem nyúl hozzá. Hosszú ideig. Csak néz a szemben lévő márványoszlopra. — Parancsol újságot? Friss, reggeli lap... Nem kell neki. Ostoba ez, valami pó­zoló hülye. A dalai láma vagy a sziámi császár tyúkszemvágója. Fene ott egye, ki törődik vele? Pár perc múlva, mikor már senki se figyel rá, összecsuklik, nyög, eldől a dí­ványon s lefordul az asztal alá. A pin­cér odaugrik, rázza, emelgeti, megsza­golja — nincs szesz-szaga. — Főúri — kiált. Az emberek felugrálnak, a főpincér rendelkezik. — Nulla négy! Mentők! Izgalom van, jótékony izgalom a tes­­pedt hajnalban. Belép egy rendőrtiszt, egy rendőrlegény. — Mi van itt? Megérkeznek a mentők, az orvos meg­vizsgálja, a szemeit nézi, súg valamit a rendőrtisztnek, mire az kigombolja a fekvő ember kabátját, a tárcáját keresi, matat benne, nézi az írásokat, egyszerre felüti a fejét:­­ — Ejha! Érdekes! Magához veszi a tárcát, körülnéz: — Uraim — fordul a mentőkhöz —, a rendőr önökkel megy a kórházba, őr­mester — mondja —, vigyáz erre az em­berre, mig magához tér! Rögtön jelen­tést! Nagy mozgalom támad, a mentőlegé­nyek hordágyon viszik az ájult embert, a kávés hajlong a rendőrtiszt előtt, a ruhatáros bent áll az ajtóban s min­denki a rendőrtisztet nézi. Mi történt? Az az ajtóban áll már, fogja a kilincset, de visszafordul: — Veszedelmes kokaincsempész! — mondja fenhangon. — Jó éjszakát, uraim! Becsukódik mögötte az ajtó s a piros filc-szőnyeg párat lebben. Háromnegyed három. ymisKlmitoi reWWMSBIIII Illllllllll­ IiIIIIITN­OThSe­­mi XeSrak­ X. a BMM Hanna URODOMS Rheuma eavillis Alt államban kinért és ki­tűnő hatása folytán a legkiválóbb prof­­­ilsorok által rendelt azer Ischias Köszvény Idegfájdalmak Csillag gyógyír, Kitend.et­ő A csehek pénzügyi téren gyarmatosítják a Felvidéket A Magyarság már többizben foglalkozott azzal a céltudatos cseh gazdaságpolitikai törekvéssel, amelynek kimondott célja a felvidéki mezőgazdasági és ipari termelést, valamint az ottani szövetkezeteket a nagy cseh bankok és állami pénzintézetektől a legteljesebb függő viszonyba hozni. Az éve­ken keresztül és aprólékosan kidolgozott program keresztülvitelével sikerült — amint [ ez az alanti prágai jelentésből raegállapít- t ható ——­f­­el vidéket most már csaknem tel­­j­­es egészében a cseh tőke kezére átjátszani. Prágából jelentik: A Rude Pravo adato­­­­kat közöl arról, hogy a Felvidék pénzügye­­ mennyire a csehek kezébe került. Hírül adja, hogy a prágai cseh Légió Bank to­vábbi tót pénzintézeteket nyer el, így leg­utóbb a Rózsahegyi Általános Bankot, amelynek­ részvényei eddig az ottani keres­kedők és kisiparosok kezében voltak. A Légió Bank azonban mindezzel nem elég­szik meg, hanem további pénzintézetek el­nyerésére készül. Ugyancsak hódító hadjá­ratra indult a Felvidéken a cseh Jelzálog és Hitelbank, amely az elmúlt napokban egy kassai bankot vett át tulajdonába. A tót tőke ilyen módon lassanként teljesen a cseh nagytőke kezébe került. Természetesen ezek­kel a pénzügyi eltolódásokkal párhuzamo­san halad az a koncentrálás is, amelyet a bankok intéznek és amely abban áll, hogy a Felvidéken az ipari termelést lassan be­­szüntetik a gyárak üzemét megállítják és a szlovák nagytőke felvidéki gazdálkodását szűkebb alapokra helyezve, megszüntetik a cseh ipar felvidéki tót konkurenciáját. A cseh takarékpénztárak tevékenysége viszont a Felvidéken abban merül ki, hogy az állami hivatalok segítségével magukhoz ve­szik a tót lakosság takarékbetéteinek mil­lióit, de ez a tőke, természetesen, már át­vándorol a cseh történelmi országokba. Amíg közjogi tekintetben a kisebbségek jogainak látszólagos tiszteletben tartására törekszenek, a legnagyobb kíméletlenséggel és tervszerűséggel pusztítják el a kisebbsé­gek önállóságát biztosító valamennyi gazda­sági alapot, csukatják be a felvidéki gyára­kat és olvasztatják be cseh pénzintézetekbe a Felvidéken évtizedeken keresztül önálló pénzügyi tevékenységet kifejtő bankokat. A csehek, úgy látszik, már rég túltették ma­gukat azon, hogy meddő közjogi viták ke­retén belül döntsék el a kisebbségek jogai­nak védelmét, mert jól tudják, hogy önálló nemzetiségi jellegét egyetlen kisebbség sem tudja tartósan megőrizni, ha saját kultúrá­jának továbbápolásához, fejlesztéséhez szükséges minimális eszközök sem állnak rendelkezésére. Ebből a szempontból való­ban nagyon szomorú a magyar kisebbség helyzete a Felvidéken, mert a cseh sovi­niszta nagytőke a legkíméletlenebbül pusz­títja évről-évre a magyarság és a tétság gazdasági intézményeit Az ellenzéki jelöltek ajánlásainak felét visszautasí­tották Vácok­ Vácról jelentik. A február 5-iki képviselői választási biztos most hirdette ki döntését a beadott ajánlások felett. Kornis Gyula ál­lamtitkárnak 4753 aláírását, Szente József­­nek 589 aláírását fogadta el, úgy, hogy az utóbbinak 411 aláírást még pótolnia kell. Báthory József dr.-nak 572 aláírását fogadta el, pótolnia kell 428-at. Ezt a pótlást a két utóbbinak hétfőn, február 2-án reggel 8 óráig kell beadniok. Okvetlen próbál­ja meg! 3—S nép alett tez hajának, bajuszi­­nak visszaadja erede­i természetes színét, ha az „IBIS* keleti haju­yitó regenerátort hasznára. Nem festék, nem csalmás. Egy üveggel P 1.20. 1.60. Postai csomagokat utánvét mellett jizonn°l küldünk Wellner, Herkules Drogéria, Bpest, Kálvin-tér 5. Ne fogadjon el mást

Next