Magyarság, 1931. november (12. évfolyam, 249-272. szám)
1931-11-03 / 249. szám
1931 november 3. kedd A belügyminisztérium elkészítette az új választójog tervezetét Három terv van a titkosság és a lajstromos rendszer alapján Ha a képviselőhöz ellenkezik, a kormány rendeleti uton lépteti életbe a titkos választójogot? A legutóbbi választások óta a parlamentben és a parlamenten kívül erősebb hangok sürgették a titkos választói jog kiterjesztését az egész ország területére. A Károlyi-kormány végül is magáévá tette a titkos választói jog ügyét és mintegy négy hét óta már folynak az új választói törvény előkészítő munkálatai. (A belügyminisztérium törvényelőkészítő osztálya Horváth Béla dr. miniszteri tanácsos vezetése alatt hetek óta dolgozik az új törvénytervezeten, amelyet már el is készítettek és egy miniszterközi bizottság elé terjesztettek. A bizottság tagjai a belügyminisztérium és igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályának egy-egy főtisztviselőjén kívül a miniszterelnökség egyik magasrangú tisztviselője. Három javaslattervezetet készített a belügyminisztérium A belügyminisztériumban statisztikai adatok egész tömegét dolgozták fel különös tekintettel a választók számának várható alakulására. Kidolgozták azután az eddigi választói törvények alapján az új törvénytervezet szövegét is. Tulajdonképpen hat javaslatot készítettek, három törvény- és három rendelettervezetet. Ezek a tervek fekszenek most a miniszterközi bizottság előtt és ha ez a bizottság is befejezte már a munkáját, az új választói törvénytervezetek a minisztertanács elé kerülnek, amely dönteni fog afelett, hogy a tervek közül melyiket terjessze be a parlamentbe. Valamennyi javaslat szerint az egész országban titkos és lajstromos szavazás lépne életbe. Az egyik javaslat a keresztény párt régi kívánsága alapján éli és a választásokat országos lista útján ejtetné meg. Ebben az egész országban minden pártnak csupán egyegy jelöltlistája indulna , ezen a listán kétszáznegyvenöt jelölt neve szerepelne. Az országos listára vonatkozó javaslat ugyanis nem szállítja le a képviselők jelenlegi számát A második tervezet szerint szintén kétszáznegyvenöt képviselőt választana az ország, azonban az eddigi választókerületeket vármegyénként összevonnák és minden megyében lajstromos választás lenne. Budapest és az eddigi pestkörnyéki választókerület közös lajstromra szavaznának. A harmadik javaslat már nagyobb újításokat tartalmaz. Elsősorban leszállítja a képviselők számát és ha ez a javaslat emelkedne törvényre, úgy ötvenöttel kevesebb képviselő, mindössze százkilencven Intézné az ország sorsát. A javaslat tizenegy kerületre osztja az országot. Az első kerület Budapest és Pestkörnyék lenne, amely harminc honatyát küldene a parlamentbe. A tíz vidéki kerület pedig százhatvanhat képviselőt választana. Minden kerületben lajstromos szavazás lépne életbe és egy-egy kerület tizenhat képviselőt választana meg. A választók mostani számát véve tekintetbe, körülbelül hatvanezer szavazó küldene be egy-egy képviselőt a parlamentbe. Megmarad az átfutási rendszer A három törvénytervezet egyike sem tartalmaz további jogkiterjesztést. A választók és választhatók korhatára is a jelenleg érvényben lévő választótörvény alapján maradna meg. Épp így megmaradna az ajánlási rendszer is, amely ellen pedig éppen a legutolsó választás tapasztalatai alapján annyi kifogást emeltek. Az ajánlók számát azonban az új törvénytervezetek alacsonyan szabták meg. Az országos lajstromot tízezer szavazópolgár ajánlása alapján bocsátanák szavazásra. Amennyiben a vármegyénkénti lajstrom lépne életbe, kétezer szavazó ajánlása szükséges, míg a harmadik javaslat ezer ajánló aláírásával is megelégszik. A három törvénytervezeten kívül három rendelettervezet is elkészült, amelyek pontos másai a törvénytervezetnek. A Károlyi kormány ugyanis, hír szerint, számol azzal az eshetőséggel, hogy a mostani parlamenttel nem képes tovább kormányozni és esetleg még előbb kerül sor a Ház feloszlatására, mintsem az új választói törvényt letárgyalhatnák. Ebben az esetben állítólag rendeleti úton lépne érvénybe az új választói rendszer, miután a kormány eltökélt szándéka, hogy a legközelebbi választást titkos szavazás útján ejti meg. Értesülésünk szerint az új választójogi törvénytervezetek rövidesen a minisztertanács elé kerülnek. Amint eldönti a minisztertanács, hogy a három tervezet közül melyiket terjeszti a Ház elé a képviselőház nyomban megkezdi a törvényjavaslat tárgyalását és valószínűleg még karácsony előtt le is tárgyalják az új választói törvényt érzi a reánehezedő felelősség nyomását és a változott időket. Már vasárnap délután szinte állandó tanácskozások folytak a pártvezetőség és a párt tekintélyesebb tagjai között a parlamentben követendő taktika megbeszélésére, hétfőn pedig összeült a párt elnöki tanácsa, amely Károlyi Gyula gróf miniszterelnök részvételével tanácskozott a parlament összeülésével kapcsolatban szükséges intézkedésekről. A pártokat elsősorban Bethlen István gróf személye foglalkoztatja, illetőleg az a kérdés, hogy hajlandó-e a volt miniszterelnök a képviselőházban megjelenni és ott politikájának, kormányzati rendszerének és pártjának védelmére felszólalni. A pártban mind erőteljesebben nyilvánul meg az a kívánság, hogy Bethlen István gróf vegyen részt a most kezdődő parlamenti harcokban, mert enélkül tarthatatlannak látják a párt helyzetét mindjobban megszervezkedő és felkészülő ellenzék várható támadásával szemben. A párt hangulatáról és kívánságáról már napokkal ezelőtt tájékoztatták Bethlen István grófot, akit legbizalmasabb kivei ismételten felkerestek inkei otthonában. Amint értesülünk, Bethlen István gróf miniszterelnök ezekre az invitálásokra nem adott határozott választ és nem ígérte meg, hogy már a képviselőház szerdai ülésére feljön Budapestre. Az egységes párt Budapestre hívja Bethlen István gráfot a szanálási intézkedések parlamenti vitájára A képviselőház szerdára összehívott ülését igen nagy érdeklődéssel várja az egész politikai világ. Izgalmas eseményeket várnak a parlament tanácskozásától és a vitától, amely a szanálási intézkedések körül fognak kifejlődni, a várakozás magas fokát a legjobban mutatják azok az egymástól minden tekintetben eltérő és ellenőrizhetetlen hírek, amelyek a legutóbbi egy-két nap folyamán kerültek forgalomba. Elsősorban az a hír keltett érdeklődést, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök már a vita első napján megjelenik a Házban és felszólal h°8y politikájának és kormányzati rendszerének megvédését megkísérelje. Elsősorban természetesen az egységes pártban várják nagy idegességgel a parlament összeülését, miután a párt mindjobban Uj lakásába szőnyeget nálam vegyen. Torontáli szőnyegek. Magyar perzsák. Nyírott gyapjú- és buklészőnyegek, futók, összekötők Ágy-, asztal- és divánteritők. Függöny, paplan, matrac takaró. Ablakvédő filc, szilszkin, halina. KOVACSEVICS MILEHKD IV., Petőfi Sándor u. 3 az udvarian Az ellenzék teljes erővel készül a vitára 'Az egységes párt körében ilyen módon meglehetős bizonytalanság uralkodik abban a tekintetben is, hogy számíthatnak-e Bethlen István gróf jelenlétére, tehát fokozott idegességgel figyelik az ellenzék készülődéséről érkező híreket. Ezek szerint a hírek szerint, az ellenzék teljes erővel felvonul a parlamentben a szanálási intézkedések bírálatára, általában egyhetes, vagy még hosszabb vitára számítanak. A vita csak abban az esetben ölthetne enyhébb formákat, ha Károlyi Gyula gróf miniszterelnök hajlandó lenne kijelenteni, hogy ő nem a régi kormányzati rendszert folytatja tovább és azért nem vállalja a felelősséget. Károlyi Gyula gróf miniszterelnök szerdán felszólal a képviselőházban és jelentést tesz a 33-as bizottság közbejöttével kiadott rendeletekről, továbbá a népszövetség pénzügyi bizottságával folytatott tárgyalásokról, közben alighanem politikai jellegű nyilatkozatot is tesz. Értesülésünk szerint az ellenzéki kívánságoknak megfelelő nyilatkozat nem várható Károlyi Gyula gróftól, legföljebb olyanféle, óvatosan és tompítottan megfogalmazott kijelentés, hogy a pénzügyi politika terén az ő kormánya Bethlen István gróf rendszerével szemben új utakon jár és új módszereket alkalmaz. Iárolyi Gyula gróft nem tervez koncentrációt Az egységespárti tanácskozásokon hosszasan foglalkoztak a koncentrációs kormány alakulásáról elterjedt hírekkel. A pártban elterjedt hírek szerint a koncentrációs terveket Károlyi Gyula gróf miniszterelnök puszta kombinációknak minősítette, amelyek jelenleg nem aktuálisak. A miniszterelnök állítólag úgy nyilatkozott, hogy továbbra is az egységes pártra akar támaszkodni a parlamentben és a kormányzásban. A képviselőházi vita előkészítésében az elnöki tanácskozást megelőző bizalmas értekezleten többen is hangsúlyozták, hogy a szervezkedő ellenzékkel szemben a kormánypártnak is egységet kell mutatnia és erőteljesen kell támogatnia a kormányt, de meg kell védenie az elmúlt tíz esztendő kormányzati rendszerét is, amelyért végeredményben a párt felelős. Erre vonatkozólag ismételt buzdítások és ígéretek hangzottak el a tanácskozáson. Szóvátették azután azt a kérdést is, hogy a miniszterelnök jelentése után, amelyet a képviselőház szerdai ülésén fog megtenni, megindul a vita a szanálási intézkedésekről. A 33-as bizottság viszont még nem készítette el jelentését működéséről és enek a jelentésnek benyújtása után újabb vita indulhatna meg, az egész kérdés tárgyalása szintén elölről kezdődnék. Ezért valószínű, hogy a 33-as bizottság még kedden rövid jelentést készít eddigi munkájáról és szerdára már ezt a jelentést is a képviselőház elé terjesztik, hogy a miniszterelnök és a 33-as bizottság jelentése egyszerre, együttesen kerüljön letárgyalásra. Settilen István gróf: »Az Irány belpolitikai és külpolitikai tekintetben a régi maradt« A Deutsche Allgemeine Zeitungban Schmidt-Pauli Edgar közli Bethlen István gróffal folytatott beszélgetését. — Bethlen gróf a hozzáintézett kérdésre hangsúlyozta, hogy nagyon sok ostobaságot beszélnek róla Az emberek elfelejtik, hogy csak akkor távozott, amikor már létrehozta az ötmillió fontos nemzetközi kölcsönre vonatkozó megegyezést. A jelenlegi kormánynak valamennyi rendelkezése nagyon kevés kivétellel, amelyeket nem helyesel — mint például a látszatadót — egyelőre nem egyéb, mint az ő rendelkezésének végrehajtása. „A hajó tehát halad előre", már amennyire ez a mai nehéz időkben lehetséges. Az irány belpolitikai és külpolitikai tekintetben a régi maradt. Neki magának sürgősen szüksége volt fizikai felüdülésre. Egyébként, úgy látszik, kritikusai teljességgel nem veszik észre, hogy az egész világ válságban szenved, utópia volna feltételezni, hogy Magyarország kikerülhette volna a válságot. Azonkívül Bethlen gróf még kijelentette, hogy miután az egész világon igen nagy mértékben sülyednek az árak, a magánosok eladósodását nem lehet a régi mértékkel mérni. Az adósságokból törölni kell egy meghatározott százalékot, amely megfelel az általános árcsökkenésnek. Végezetül bejelenti Bethlen, hogy miniszterei a parlament összeülése alkalmával még számot adnak hivatali működésükről, ő maga pedig valószínűleg szintén szólásra jelentkezik. Indítvány a választójog reormjáról és a képviselők számának csökkentéséről Rassay Károly a parlament indítványkönyvébe indítványt jegyzett be, amelyben felszólítja a kormányt, hogy hat héten belül terjesszen törvényjavaslatot az Országgyűlés elé a titkos szavazati jognak az egész országra való kiterjesztéséről, a jelenlegi ajánlási rendszer eltörléséről, az arányos és lajstromos rendszer bevezetéséről és a képviselők jelenlegi számának csökkentéséről Az indítványt Rassay a Ház egyik ülésén fogja megindokolni. vaitozékony hűvös idő rendszerint nagy kínokat okoz a rlumis, csűzos bántalmakban szenvedő embereknek. Kenegesse (masszírozza) fájó testrészeit orvosi tanács szerint a valódi súsz orszesszel. És élénkebb vérkeringés felidézése kapcsán lényeges megkönnyebbülést okoz, az egén szervezet kiváló felfrissülését, az izmok feszerejének fokozását és az idegek megnyugtatását idézi elő. a párt körében mindazonáltal számítanak arra, hogy a vita korábbi, vagy későbbi stádiumában Bethlen István gróf is megjelenik és felszólal tízesztendős rendszerének védelmében. Véglegesen megállapították az angol választások eredményét Londonból jelentik. Hétfőn délután közzétették a múlt keddi alsóházi választások még hiányzó két utolsó eredményét is. Ez a két eredmény az angol egyetem két mandátumára vonatkozik. Az egyetemek mandátumait, Rathbone kisasszonyt pártonkívül programmal és Craddock konzervatív programmal nyerte el. Sir William Jowitt főállamügyész, aki szintén egyetemi mandátumért küzdött, kisebbségben maradt Az alsóház mandátumainak végleges megoszlása a következő: konzervatív párt 473, Sir Herbert Sámuel liberális csoportja 43, Sir John Simon liberális csoportja 29, Lloyd George librális csoportja 4, munkáspárt 52, Macdonald munkáspárti csoportja 13, pártonkívül kormánytámogató 2, és független pártonkívüliek 3 mandátum. György király hétfőn kihallgatáson fogadta a konzervatív párt vezérét, Baldwint és hosszabb időn át tanácskozott vele a politikai helyzetről. Macdonald miniszterelnök hétfőn délelőtt az indiai kerekasztalokon. NOVEMBER „Nyilas“ Jár az égen november havában. Készülőink a tétnek, itt van már javában. Zord időjárása nem árt arcnak — kéznek — Ha hívei vagyunk a NIVE A CREMEnek.